KOSÁR

Tartóeszköz, mely készülhetett pálmalevélrostokból, nádból, kákából, kötélből, ágakból és fűzfavesszőből; az ókorban gyakran használták a mezőgazdaságban, a háztartásban vagy más célokra. Formára, méretre és készítési módra nézve igen különböztek ezek a kosarak. Voltak ritka és sűrű szövésű kosarak. Némelyiknek volt füle és fedele, míg másoknak csak az egyik volt, vagy egyik sem ezek közül.

A Szentírás nem közöl részleteket a különféle kosarakról, melyeket a bibliai tájakon az ókorban használtak. Különböző héber meg görög szavakkal fejezi ki őket, a héberben ezek közül a leggyakoribb szó a szal. Ezt használja a Szentírás arra a három kosárra, amelyet a fáraó fősütőmestere a fején hordva látott álmában, és amelyben fehér kenyerek voltak. Ez volt az az álom, melyet József megfejtett, azt mondva, hogy az álomban látottak a fősütőmester halálát jelentik (1Mó 40:16–19, 22). A szal fordul elő akkor is, amikor Izrael papságának beiktatásakor megnevezi a Biblia a kosarat, amelybe kovásztalan kenyereket, cipókat és lepényeket tettek; a Szentírás később ’beiktatási kosárnak’ hívja (2Mó 29:3, 23, 32; 3Mó 8:2, 26, 31). Szintén ezt a héber szót használják arra a kosárra, melyben kovásztalan kenyereket és lepényeket tartottak az azon a napon sorra kerülő szertartáshoz, amikor valaki nazireusságának a napjai leteltek (4Mó 6:13, 15, 17, 19). Gedeon is szalba tette a húst, melyet Jehova angyalának szolgált fel (Bí 6:19). Bár a Szentírásból nem derül ki, hogy milyen volt a szal, úgy tűnik, hogy ez a fajta kosár finom szövésű lehetett, és – legalábbis később – hántolt fűzfavesszőből vagy pálmalevélből készítették. Egészen nagy és lapos lehetett, így megfelelt annak, hogy kenyeret szállítsanak benne, ahogyan a királyi sütőmester prófétai álmából kitűnik. A British Museumban látható egy festett faszobrocska, mely egy egyiptomi asszonyt ábrázol, amint fején egy nagy, lapos, nyitott kosarat egyensúlyoz; a kosár valószínűleg a halottak számára elkészített élelemmel van tele.

Akkoriban, amikor az izraeliták az egyiptomi fogságban ’kemény rabszolgamunkát’ végeztek, és ’agyaghabarcs- és téglakészítésre’ kényszerítették őket (2Mó 1:14), nyilvánvalóan kosarakban szállították az építőanyagokat, a téglának való agyagot és magukat a téglákat. A zsoltáríró Asáf gondolatban elidőzve azon, ahogyan Jehova kiszabadította Izraelt az egyiptomi rabszolgaságból, a következőképpen tolmácsolta Isten kijelentését: „kezei megszabadultak a kosártól [mid·dúdhʹ]” (Zs 81:4–6). Ugyanez a héber szó (dúdh) utal arra a kosárra, amelyben fügét szállítottak (Jr 24:1, 2). Ez a szó jelenthet valamilyen fazekat is (’kétfülű fazekat’ [1Sá 2:14]; ’kerek aljú fazekat’ [2Kr 35:13]) vagy ’kemencét’ (Jób 41:20).

A héber teʹneʼ szóval arra a kosárra utaltak, amelybe a leszüretelt zsengét tették, hogy bemutassák Istennek, és amelyben ezt Jehova oltára elé helyezték (5Mó 26:2, 4). Ez a kosár szolgált a föld terményeinek tárolására, és valószínűleg nagy, mély eszköz volt. Mózes a héber teʹneʼ szót használta a ’kosárra’, amikor Izrael tudomására hozta, hogy milyen következményei lesznek annak, ha engedelmeskednek Jehovának, és annak, ha engedetlenek lesznek. Ezt mondta: „Áldott lesz kosarad és dagasztóteknőd [ha Izrael engedelmeskedik]. Átkozott lesz kosarad és dagasztóteknőd [ha engedetlen lesz]” (5Mó 28:5, 17).

A héber kelúvʹ szó olyan kosarat jelölhet, amelyet kákából vagy levelekből fontak. Ez a szó fordul elő az Ámós 8:1, 2-ben, amikor a próféta elmondja, hogy Jehova „egy kosár nyári gyümölcsöt” láttatott vele. De a Jeremiás 5:27-ben madaraknak való ’kalitkára’ is utalnak vele.

Egy másik héber szó, amellyel kosárra hivatkoznak, a kar, melyet az 1Mózes 31:34-ben ’női tevenyeregkosárnak’ fordítanak.

Miután Jézus Krisztus csoda által megsokasította a kenyeret és a halat, hogy a nőkön és kisgyermekeken kívül még kb. 5000 férfit tápláljon, 12 kosár telt meg a maradék darabokkal (Mt 14:20; Mk 6:43; Lk 9:17; Jn 6:13). Arra a kosárfajtára, amelyben összegyűjtötték a maradékot, mind a négy evangéliumíró a görög koʹphi·nosz szót használja. Ez egy viszonylag kicsi, vesszőből készült kézikosár lehetett, amelyben az ember útravalót tudott vinni magával; de az is lehet, hogy volt rajta kötélből egy fül, amellyel a hátán is vihette a kosarat. Átlagos űrtartalmát abból lehet kikövetkeztetni, hogy szintén ez a görög szó fordul elő a nagyjából 7,5 l-nek megfelelő boiótiai mértékegység kifejezésére.

Máté és Márk, miután elmondják, hogy Jézus az asszonyokon és kisgyermekeken kívül még kb. 4000 férfit táplált hét kenyérből és néhány halacskából, leírják, hogy hétkosárnyi maradékot gyűjtöttek össze. Ám egy másik görög szót, a szphü·riszʹ-t (v. szpü·riszʹ-t) használják, amely nagy élelmiszeres vagy fedeles kosarat jelent (Mt 15:37; Mk 8:8). Míg a kisebb koʹphi·nosz elegendő volt, ha valaki zsidó területen utazott, és rövid ideig volt távol az otthonától, addig nagyobb kosárra volt szüksége, ha messzebbre utazott, külföldi területeken át. Ez utóbbi kosár olykor meglehetősen nagy volt, akár egy ember is elfért benne. Jézus Krisztus később utalt azokra az esetekre, amikor csoda által megsokszorozta az élelmet. Az evangéliumírók az ezekről szóló beszámolókban különbséget tesznek a koʹphi·nosz és a szphü·riszʹ között (az ÚV az elsőre „kosarat”, a másodikra „élelmiszeres kosarat” mond) (Mt 16:9, 10; Mk 8:19, 20).

A szphü·riszʹ volt az a kosár, amelyben Pált leeresztették Damaszkusz egyik falnyílásán át (Cs 9:25). Amikor az apostol elbeszélte a korintuszi keresztényeknek, hogy miként menekült meg, a szar·gaʹné görög szót használta, amely kötélből fonott kosarat vagy ’vesszőkosarat’ jelent. Mindkét görög szó utalhat ugyanolyan kosárra (2Ko 11:32, 33).

Jézus Krisztus, miután úgy azonosította tanítványait, hogy ők „a világ világossága”, ezt mondta: „Az emberek, ha lámpát gyújtanak, nem a véka alá helyezik, hanem a lámpatartóra, és fénylik mindazoknak, akik a házban vannak.” A ’vékával’ (gör.: moʹdi·osz) száraz anyagokat mértek, és kb. 9 l volt az űrtartalma, de Krisztus szemléltetésében olyan tárgyként jelenik meg, amivel lefednek valamit. Jézus arra ösztönözte a tanítványait, hogy ne rejtsék el a szellemi világosságukat a jelképes „véka” alá. Ehelyett erre szólította fel őket: „engedjétek fényleni világosságotokat az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőséget adjanak égi Atyátoknak” (Mt 5:1, 2, 14–16; lásd még: Mk 4:21; Lk 11:33).