EMBER FIA

A héberben az „ember fia” kifejezés megfelelője főként a ben-ʼá·dhámʹ. Az ʼá·dhámʹ szó ilyenkor nem az Ádám nevű személyt jelöli, hanem általánosságban utal az emberi nemre, úgyhogy a ben-ʼá·dhámʹ szókapcsolat lényegében azt jelenti, hogy az ’ember fia, ember, földi ember fia’ (Zs 80:17; 146:3; Jr 49:18, 33). A kifejezés gyakran párhuzamosan jelenik meg a ’férfi’ vagy ’ember’ szó egyéb héber megfelelőivel: ilyen az ʼís (férfi) (vö.: 4Mó 23:19; Jób 35:8; Jr 50:40), illetve az ʼenósʹ (halandó ember) (vö.: Zs 8:4; Ézs 51:12; 56:2). A Zsoltárok 144:3-ban a „halandó embernek fia” a ben-ʼenósʹ fordítása, míg a Dániel 7:13-ban annak arámi változata szerepel (bar ʼenásʹ).

A görög kifejezés hüi·oszʹ tu an·thróʹpu, amelynek utolsó része az ’ember’ jelentésű köznév: anʹthró·posz (Mt 16:27).

A Héber Iratokban ez a szófordulat Ezékiel könyvében fordul elő a leggyakrabban. Isten itt több mint 90-szer szólítja úgy a prófétát, hogy „embernek fia” (Ez 2:1, 3, 6, 8). A megszólítás ilyen használata nyilván azt hivatott hangsúlyozni, hogy a próféta csak egy földi ember, és kiemeli, hogy mekkora különbség van az emberi szószóló és üzenetének Forrása, a legfelségesebb Isten között. A Dániel 8:17-ben ugyanez a megszólítás Dániel prófétára vonatkozik.

Krisztus Jézus, „az Emberfia”: Az evangéliumokban ez a szó mintegy 80-szor fordul elő, és minden esetben Jézus Krisztust jelöli, aki önmagára utalt vele (Mt 8:20; 9:6; 10:23). Az evangéliumokon kívül a következő helyeken található meg: Cselekedetek 7:56; Héberek 2:6; és Jelenések 1:13; 14:14.

Az, hogy Jézus önmagára alkalmazta az „Emberfia” kifejezést, világosan mutatja, hogy Isten Fia abban az időben csakugyan ember volt, hiszen „testté lett” (Jn 1:14), és „asszonytól lett”, miután megfogant, és megszületett a zsidó szűz, Mária gyermekeként (Ga 4:4; Lk 1:34–36). Ő tehát nem egyszerűen emberi testet öltött magára, mint korábban az angyalok, tehát nem inkarnációként jelent meg, hanem emberi anyja révén valóban ’ember fia’ volt. (Vö.: 1Jn 4:2, 3; 2Jn 7; lásd: TEST.)

Pál apostol ezért alkalmazhatta a 8. zsoltár próféciáját Jézus Krisztusra. A hébereknek írt levelében (2:5–9) a következő verseket idézte: „Micsoda a halandó [ʼenósʹ], hogy gondolsz rá, és a földi ember fia [ben-ʼá·dhámʹ], hogy gondját viseled? Kevéssel tetted kisebbé az Istenhez hasonlóknál [a Héberek 2:7 szerint ’kevéssel alacsonyabbá az angyaloknál’], dicsőséggel és pompával koronáztad meg. Úrrá tetted őt kezed munkái fölött, mindent a lába alá vetettél” (Zs 8:4–6; vö.: Zs 144:3). Pál rámutat, hogy e prófétai zsoltár beteljesítése végett Jézus csakugyan „kevéssel alacsonyabbá tétetett az angyaloknál”, és valóban a ’földi ember fiává’ lett – ily módon nem volt halhatatlan –, hogy mint ilyen haljon meg, és így „minden emberért megízlelje a halált”, hogy aztán Atyja a feltámasztása által dicsőséggel és pompával koronázza meg (Héb 2:8, 9; vö.: Héb 2:14; Fi 2:5–9).

Az „Emberfia” megjelölés ennélfogva Jézus Krisztust az emberiség nagy Hozzátartozójaként mutatja be, akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy megváltsa az embereket a bűn és a halál fogságából. A kifejezés egyben úgy azonosítja őt, mint a nagy Vérbosszulót (3Mó 25:48, 49; 4Mó 35:1–29; lásd: KIVÁLTÁS, KIVÁLTÓ; VÁLTSÁG; VÉRBOSSZULÓ).

Így tehát míg a „Dávid Fia” elnevezés (Mt 1:1; 9:27) azt emeli ki, hogy Jézus a dávidi vonalon beteljesedő Királyság-szövetség örököse, addig az „Emberfia” kifejezés arra hívja fel a figyelmet, hogy fizikai testben való megszületése által az emberiséghez tartozik, az „Isten Fia” kifejezés pedig isteni származását hangsúlyozza, ő ugyanis nem a bűnös Ádám leszármazottja, és nem is örökölte annak tökéletlenségét, hanem teljesen igazságos állapotnak örvend Isten előtt (Mt 16:13–17).

Mi az „Emberfiának jele”?

Nyilvánvaló azonban, hogy van egy másik fontos oka is annak, amiért Jézus olyan gyakran használta az „Emberfia” kifejezést saját magára utalva. Ez pedig a Dániel 7:13, 14-ben feljegyzett prófécia beteljesedésével függ össze. Dániel ’egy emberfiához hasonló valakit’ látott látomásban, aki az egek felhőivel jött, és bebocsátást nyert „az Öregkorúhoz”, majd „uralkodói hatalmat, méltóságot és királyságot kapott, hogy a népek, nemzetek és nyelvi csoportok mind őt szolgálják”. Az ő Királysága fennmarad.

Mivel a látomásra vonatkozó angyali magyarázat a Dániel 7:18, 22 és 27-ben úgy szól, hogy „a legfőbb Úr szentjei” kapják meg ezt a Királyságot, sok szövegmagyarázó amellett érvel, hogy az ’emberfia’ itt „gyűjtő értelemben vett személy”, vagyis „Isten szentjeiről mint csoportról van szó, akik együttesen jelenítenek meg egy népet”, „Izrael megdicsőített, tökéletes népét”. Ez az érvelés azonban a Keresztény Görög Iratok fényében felszínesnek bizonyul. Figyelmen kívül hagyja ugyanis, hogy Krisztus Jézus, Isten felkent Királya ’szövetséget kötött egy királyságra’ a követőivel, hogy társai legyenek az ő Királyságában, továbbá azt sem veszi tekintetbe, hogy bár királyokként és papokként kell uralkodniuk, ezt Jézus fősége alatt és felhatalmazásával teszik (Lk 22:28–30; Je 5:9, 10; 20:4–6). Következésképpen csak azért kaphatnak hatalmat a nemzetek fölött, mert előbb őt hatalmazta fel ezzel a szuverén Isten (Je 2:26, 27; 3:21).

A helyes értelmezést még nyilvánvalóbbá teszik Jézus saját szavai, amelyekkel a főpap kérdésére válaszolt: „Én vagyok [a Krisztus, Isten Fia]; és látni fogjátok az Emberfiát, amint ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőivel” (Mk 14:61, 62; Mt 26:63, 64).

Az arról szóló prófécia tehát, hogy az Emberfia az Öregkorú, Jehova Isten színe elé lép, minden kétséget kizáróan egy személyre utal, éspedig a Messiásra, Jézus Krisztusra. Bizonyítékok vannak rá, hogy a zsidók is így értették. A rabbinikus írások a Messiásra vonatkoztatták a jövendölést (A. Cohen [szerk.]: Soncino Books of the Bible. 1951, Dá 7:13-hoz fűzött magyarázat). A farizeusok és a szadduceusok kétségkívül azért kérték Jézust arra, hogy „mutasson nekik égből való jelt”, mert betű szerint akarták látni e prófécia teljesedését (Mt 16:1; Mk 8:11). Miután Jézus meghalt emberként, és feltámadt a szellemi életre, István látomásban látta „az egeket megnyílva, és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján” (Cs 7:56). Ez azt mutatja, hogy Jézus Krisztus, bár az emberi természetét már feláldozta váltságul az emberiségért, égi állásában is joggal viseli az „Emberfia” messiási elnevezést.

Jézus az Emberfiának eljöveteléről szólva először arról beszélt a főpapnak, hogy ’ott fog ülni a hatalom jobbján’. Ezzel nyilván a 110. zsoltárra utalt prófétailag, miután korábban már kifejezte, hogy az rá vonatkozik (Mt 22:42–45). Ez a zsoltár, és az, ahogy azt az apostol alkalmazta a Héberek 10:12, 13-ban, feltárja, hogy Jézus Krisztusnak várnia kell egy ideig, míg utasítást nem kap az Atyjától arra, hogy ’menjen, győzedelmeskedjen ellenségei között’. A Dániel 7:13, 14-ben található prófécia beteljesedése ezért a jelek szerint nem Jézus feltámadásának és égbe menetelének az idejére tehető, hanem akkorra, amikor felhatalmazást kap Istentől, hogy cselekedjen, és erőteljesen nyilvánítsa ki királyi hatalmát. ’Az Emberfiának az Öregkorú elé való jövetele’ tehát időben kétségkívül egybeesik azzal a helyzettel, amelyről a Jelenések 12:5–10 ír, hogy ugyanis a jelképes fiúgyermek megszületik és elragadtatik Isten trónja elé.

Mindazonáltal a Máté 24:30-ban és a Lukács 21:27-ben Jézus közvetlenül az olyan égi jelenségek említése után prófétált ’az Emberfiának jeléről’, amelyeket a Biblia a gonosz embereket sújtó isteni ítélet végrehajtásával kapcsol össze. (Vö. a Mt 24:29-et és Lk 21:25, 26-ot az Ézs 13:9, 10-zel és a Jóe 2:30, 31-gyel.) Mivel ’a föld minden törzse látni fogja az Emberfiát eljönni az ég felhőin, hatalommal és nagy dicsőséggel’, és ’siránkozva fogják verni magukat’, nyilvánvaló, hogy itt arról az időről van szó, amikor Jézus királyi hatalmának természetfeletti megnyilvánulása félelemmel tölti el azoknak az embereknek a szívét, akik nem vetették alá magukat Isten akaratának.

A Jelenések könyvében feljegyzett egyéb prófétai látomások (17:12–14; 19:11–21) jól mutatják, hogy a Messiás-Király uralkodói teljhatalmat gyakorol a „népek, nemzetek és nyelvi csoportok” fölött (Dá 7:14), ezért a Jelenések 14:14-ben szereplő „emberfiához hasonló valaki”, miként a Jelenések 1:13-ban leírt személy is, kétségkívül Jézus Krisztust jeleníti meg.

Azzal kapcsolatban, hogy az ’Emberfia eljön az ég felhőin’, és hogy „minden szem meglátja őt” (Mt 24:30; Je 1:7), lásd a következő cikkeket: FELHŐ, FELLEG: Jelképes értelem; JELENLÉT; SZEM.