Lojalitás „a mi Urunk és az ő Krisztusának Királysága” iránt
„Vonzódni fogok hozzád, ó Jehova, én erősségem. Lojálisan bánsz a lojalitással” (Zsoltárok 18:1, 25).
1. a) Hogyan válaszolt Dávid Jehova lojalitására? b) Mit ismert el Dávid egészen idős koráig is?
DÁVIDOT igazában Jehova emelte lojalitásban az egész Izrael fölé királyul. Ez i. e. 1070-ben történt. A trónra emelt Dávid az isteni szerető jóság értékeléseképpen mindig elismerte Isten királyi voltát, őt tekintette Izrael legfőbb Királyának. Isten Dávid későbbi leszármazottjára, a Messiásra utalva ezt mondta: „Én, igen én iktattam be királyomat a Sionon, szent hegyemen” (Zsoltárok 2:6). Dávid az igazi mennyei Uralkodót e szavakkal ismerte el: „Figyelj hát felhangzó segélykiáltásomra, ó Királyom és Istenem, mert hozzád imádkozom. Ó Jehova, reggel meghallod hangomat” (Zsoltárok 5:1–3 [Károli: 5:2–4]). Idős korában, amikor Dávid átadta trónját fiának, Salamonnak, az egész Izrael gyülekezete előtt így imádkozott: „Tiéd, ó Jehova a királyság, fölébe magasodsz mindenkinek. Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenben” (1Krónika 29:11, 12).
2. a) Milyen régóta folyó vitakérdést kell felismernünk ma? b) Milyen létfontosságú kérdésre kell választ adnunk egyénenként?
2 Azt a fontos tényt, amit Dávid király oly régen mindenki előtt elismert, nekünk, embereknek, akik nem vagyunk királyok, szintén el kell ismernünk minden szégyenkezés nélkül. Jehova Isten egyetemes uralkodásának vagy egyeduralmának gyakorlása rég felvetett vitakérdés: erről beszél mindenütt a szent Biblia. Ez a vitakérdés ezekben a mostani utolsó napokban véglegesen eldől az egész föld és a menny előtt. Jehova — győzelmével és neve igazolásával — minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy ő a világegyetem Egyeduralkodója és Legfőbb Királya. A legfontosabb kérdés viszont, amely mindannyiunk előtt áll, ez: Ki marad lojális Jehova Királyságához? E kérdésben tanúsított állásfoglalásunk vagy örök életünket, vagy örök megsemmisítésünket eredményezi.
3. Milyen szerencsétlenség következett be i. e. 607-ben és miért nem tekinthetjük azt Jehova részéről a lojalitás hiányának?
3 De lemondott-e Jehova Isten i. e. 607-ben királyi uralmáról? Miért vetjük fel ezt a kérdést? Azért, mert abban az évben megengedte, hogy a babiloni birodalom — élén Nebukadnezárral — lerombolja Jeruzsálemet és templomát, és megdöntse a zsidók királyságát véglegesen. Ez igaz, és Isten mégsem mondott le királyi mivoltáról és uralkodói jogáról. Pontosan ő volt az, aki elrendelte Jeruzsálemnek, a királyi városnak az elpusztítását. De ez nem volt hűtlenség a választott népe felett működő előképes pótkirályság iránt. Az Izraellel kötött szövetség értelmében — ez egészítette ki egyébként az ábrahámi szövetséget — jogosan járt el Isten. Mire eljött az i. e. végzetes 607-es esztendő, Júda és Izrael maradéka durván megszegte Isten szövetségét. Így Isten a Sínai hegyen Mózes által közvetített Törvényszövetsége értelmében cselekedett velük.
A „TÖRVÉNYES JOGGAL” RENDELKEZŐ KIRÁLY
4. Hogyan utalnak a lojalitásra az Ezékiel 21:25–27 versének szavai?
4 Az utolsó, Jeruzsálemben élő júdeai királlyal kapcsolatban Isten Ezékiel prófétát (akit akkor már Babilonba hurcoltak) a következő szavakra ihlette: „Neked pedig, te halálra sebzett, Izrael gonosz fejedelme, akinek napja eljött az utolsó vétek idején, ezt mondja a szuverén Úr, Jehova: ’Félre a turbánnal, le a koronával! Ez nem lesz ugyanaz. Emeld fel az alacsonyt, és alázd meg a magast! Rommá, rommá, rommá teszem azt. Ez pedig senkié sem lesz, míg el nem jön az, akié a törvényes jog, és neki adom azt’” (Ezékiel 21:25–27).
5. a) Miért mondhatjuk, hogy a királyság lerombolása csupán ideiglenes volt? b) Hogyan nyert megerősítést ez az állítás 600 évvel később?
5 E szavak szerint az Úr Isten, Jehova még mindig szilárdan kezében tartotta a Királyság ügyének az intézését. Földi pótkirályságának elpusztítása csak átmeneti kellett hogy legyen. Kellő időben el kellett jönnie annak, akit megillet a törvényes jog a messiási Királyságra, és az Úr Isten, Jehova neki adja azt. Addig a királyi uralom gyakorlására való törvényes joggal várni kellett. Mivel a szövetségből eredő jog Dávid királyi családját illette, így annak, akinek el kellett jönnie, és akinek meg kellett kapnia a királyi hatalmat, szintén a hűséges Dávid király leszármazottai közül kellett kikerülnie. Dávidnak a Jehova örökkévaló királyi hatalmához való lojalitása miatt Isten szövetséget kötött vele az örökkévaló királyságra. E szerint családjából származik majd a király (2Sámuel 7:8–16). Több mint hat évszázaddal később, i. e. 2-ben Isten angyala megjelent Dávid király egyik leszármazottjának és közölte vele, hogy ő szüli majd meg a megígért dávidi örököst. Az angyal ezután így folytatta: „Jehova Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját és örökké királyként fog uralkodni Jákob házán, és királyságának nem lesz vége” (Ezt az örököst Jézusnak kellett nevezni (Lukács 1:32, 33; Máté 1:18–23).
6. a) Hogyan lett Jézus Dávid királyságának jog szerinti örökösévé? b) Miért volt ez a királyság több mint csupán földi királyság?
6 Jézus, Isten mennyei Fia Dávid szülővárosában, Betlehemben született. Ennélfogva természetes örököse lett annak a királyság-szövetségre vonatkozó ígéretnek, amelyet Isten ősatyjának, Dávidnak tett. A királysághoz való jog így törvényesen is és születés szerint is megillette. De amikor Jézus alámerítkezett és mennyei Atyja, Isten szellemével felkenetett, ez a királyság több lett, mint Jákob vagy Izrael háza feletti földi uralom. Ekkor Jézust mennyei Atyja szellemével szellemi Fiává nemzette, s mennyei életet helyezett számára kilátásba. Így Isten szelleme által felkenetett és Felkentté, azaz Messiássá lett (Cselekedetek 4:27; 10:38; Ésaiás 61:1–3).
7. a) Miért nem kapta meg Jézus azon nyomban a messiási Királyságot? b) Időközben milyen királyi hatalmat kellett hogy elismerjenek Jézus felkent követői?
7 Mivel ez a királyság mennyei, Isten nem adhatta ezt a királyságot Jézusnak földi ittléte idején, sem közvetlenül mennybemenetele után. Jóllehet a földi felkent tanítványaiból álló szellemi gyülekezet felett gyakorolt királyi tisztsége senki előtt sem volt vitás, de a messiási királyi hatalom elnyerésére várnia kellett a „pogányok idejének” vagy a „nemzetek meghatározott idejének” a végéig (Kolossé 1:13; Lukács 21:24).
8. a) Mennyi ideig tartott a „nemzetek kiszabott ideje”, és milyen figyelemre méltó események jelezték annak az időszaknak a végét? b) Hogyan lett még nyilvánvalóbb ez a „jel”, és mi volt annak egyik fő jellegzetessége?
8 A „nemzetek meghatározott ideje” már i. e. 607-ben elkezdődött, amikor Jeruzsálemet a babiloniak először elpusztították és Júda földjét teljesen feldúlták. Dániel próféta könyve szerint a negyedik fejezet ezt az időt „hét idő”-nek nevezi, ami összesen 2520 évet tesz ki. S mivel ez a hét idő Jeruzsálem és Júda meg Benjámin földje teljes elpusztításával vette kezdetét i. e. 607 őszén, így esedékes vége i. sz. 1914 őszén volt. Ekkor, 1914 második felében, sokat mondóan kitört az első világháború. Jézus jövendölése, amelyet a „dolgok rendszere végét” jelző „jel”-ről adott, ily módon teljesülni kezdett (Máté 24, 25. fej., Márk 13. fej., Lukács 21. fej.). Azóta ez a megjövendölt „jel” egyre érthetőbb és egyre nyilvánvalóbb. Jézus a „jel” egyik kiemelkedő vonására így utalt: „És a Királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek és akkor jön el a vég” (Máté 24:14).
9, 10. Milyen időszakhoz érkeztünk ezután a lojalitás kérdése terén? b) Mi történt a mennyi hűtlenekkel és mit eredményezett ez a föld lakói számára?
9 Igen, eljött végre a régvárt idő, hogy Isten mennyben megdicsőített Fia elnyerje a dávidi királyságot, hiszen egyedül őt illette meg az a „törvényes jog” Isten legfőbb törvénye szerint. De ez akkor mennyei háború kitörését jelentette. Miért?
10 Azért, mert a messiási Király uralkodni kezdett, s eljött az idő, hogy kivesse a mennyből az új kormányzat összes ellenségeit: tudniillik Sátánt, az Ördögöt és démonseregét. Most ők levettettek a földre, ahol még jelenleg is fennáll az uralmuk alatt álló régi világrendszer. Ezek a gonosz angyali erők egyszer s mindenkorra kivettettek abból a mennyből, ahol Isten hű angyalai tartózkodnak. E kivetett lázadó angyalok most földünk közelségébe kényszerültek s itt tartózkodnak mindaddig, míg a teljes korlátozottság mélységére nem vettetnek 1000 évre. A Jelenések könyve 12. fejezete prófétailag leírja ezt a ’mennyei háborút’ kimenetelével együtt. A menny megtisztítása után rögtön felhangzott egy győztes angyali kórus: „Most érkezett el a megmentés és az erő, és a mi Istenünk Királysága és az ő Krisztusának hatalma, mert a mi testvéreink vádolóját levetették, aki éjjel és nappal vádolja őket a mi Istenünk előtt!” (Jelenések 12:10). Mit jelentett ez földünk lakosai számára? Fokozott jajt a föld minden részén!
A LOJÁLISOK MEGÍTÉLÉSÉNEK IDEJE
11, 12. a) A lojalitás milyen próbájára kerül sor ebben az időben? b) Hogyan függ össze ez a Királyság-prédikálással? c) Mennyiben jelent ez aratási időszakot és milyen értelemben használja fel Isten az angyalait erre?
11 Most, amikor „jaj a földnek és a tengernek, mert az Ördög lejött hozzátok nagy haraggal, tudva, hogy rövid ideje van”, eljött az idő a lojalitás kipróbálására: Ki marad lojális a dolgok sátáni, pusztulásra ítélt rendszeréhez, és ki marad lojális Isten mennyben felállított és Jézus Krisztus kezében levő Királysága mellett (Jelenések 12:12). Most mindazok, akik Krisztus tanítványainak vallják magukat, megítéltetnek, és eldől, hogy ki milyen mértékben lojális felállított Királysága iránt. Eldől az is, ki milyen lelkesen hirdeti a „Királyságnak ezt a jó hírét az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek”. Ez az átmeneti korszak az aratási időhöz hasonlít, amikor különválasztódnak az igaz keresztények az álkeresztényektől. Jézus a búzáról és a konkolyról szóló példázatában ezt meg is jövendölte: „Az aratás a dolgok rendszerének vége. Az aratók az angyalok” (Máté 13:39). Ezek az angyalok valószínűleg azonosak azokkal, akiket Jehova, a Legfőbb Úr felhasznál a Zsoltárok 50:5. versében mondott parancsának végrehajtásához: „Gyűjtsétek egybe nekem lojálisaimat, akik áldozattal kötik meg szövetségemet!” [Héberben: azokat, akik learatják szövetségemet.]
12 Azoknak a névleges keresztényeknek, akik nem állták ki a Királyság melletti lojalitás próbáját, ezt mondja Isten: „Milyen jogon emlegeted rendeléseimet és veszed szádra szövetségemet?” (Zsoltárok 50:16).
13, 14. a) Hogyan határoznád meg a Zsoltárok 50:5, 16 versében említett „szövetség” jellegét? b) Melyik két szövetséghez kell hogy a felkent keresztények „lojálisak” maradjanak?
13 A fenti (5. és 16. versben említett) „szövetség” nem egy személyes szövetség, amit a lojálisak egyénileg hozott áldozattal kötöttek meg. Itt nemzeti szövetségről van szó. A mózesi Törvényszövetség Izrael nemzetével köttetett az arábiai Sínai hegyen. Ez szolgált prófétai előképül annak az új szövetségnek, amelyet a szellem Izrael „szent nemzetével” a nagyobb Mózes, Jézus Krisztus mint Közbenjáró megkötött (Jeremiás 31:31–34). I. sz. 33. pászka éjjelén Jézus bevezette az Úrvacsorát vagy Esti étkezést és ezt mondta: „Ez a serleg jelenti az új szövetséget, amelyet az én vérem erősít meg, amelyet ti értetek ontanak ki” (Lukács 22:20). Az új szövetség így Jézus Krisztus áldozati halálában kiomlott vére által emelkedett jogerőre. Azok a „lojálisak”, akik Jézus által az új szövetségbe kerülnek, a „Királyság-szövetségnek” is részeseivé válnak (Lukács 22:28–30; Máté 26:29; Márk 14:25; Zsoltárok 116:15). Miről van szó?
14 Azoknak a keresztényeknek, akik az új szövetség tagjai lettek, amely „áldozattal kötött szövetség”, nemcsak ehhez a szövetséghez kell lojálisaknak lenniük, hanem a „Királyság-szövetséghez” is. Ők szellemi izraeliták, „Isten Izraele” (Galaták 6:16).
15. Hogyan bizonyítsák be a szellemi izraeliták, hogy valóban „lojálisak”?
15 Most, a „dolgok rendszere végén”, még él a szellemi izraelitáknak egy maradéka a földön. Rájuk még fokozottabban vonatkozik Jézus jövendölése: „A Királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek” (Máté 24:14). Nem térhetnek ki ez alól a kötelezettség alól, ha lojálisak akarnak maradni „Urunk [Jehova] és az ő Krisztusa Királyságához” (Jelenések 11:15). Nem alkothatják részét a dolgok e pusztulásra ítélt rendszerének: a politikai szervezetnek, az önző kereskedelemnek és a hamis vallásnak. A felkent keresztények szívből imádkozzák a Mesterük által tanított imát: „Mennyei Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te Királyságod, legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:9, 10). Ahelyett, hogy részt vennének a dolgok e meghasonló rendszerei politikájában, inkább tántoríthatatlanul Mesterük, a királyok Királya és az urak Ura következő parancsát teljesítik: „Keressétek először is a Királyságot és az ő igazságosságát, és ezeket mind megkapjátok hozzá” (Jelenések 19:16; Máté 6:33). Csakis így bizonyulhatnak lojálisaknak azok, akik a szellemi Izraelhez tartoznak, amellyel Jehova Isten „szövetséget kötött áldozattal”, Jézus áldozatával, aki ennek az új szövetségnek a Közbenjárója lett.
A LOJÁLIS „MÁS JUHOK”
16. Hogyan utalnak az ott idézett írásszövegek egy nagy létszámú másik lojális osztályra?
16 Ugyanilyen lojalitást kell kinyilvánítani ma azoknak az önátadott, alámerített keresztényeknek is, akiket az Egyiptomból az izraelitákkal kivonuló „hatalmas keverék nép” árnyékolt elő, akik ott voltak a Sínai hegyen megkötött Törvényszövetség létrejövetelénél (2Mózes 12:38; 4Mózes 11:4). Ezek azonosak a Jelenések 7:9–17-ben János apostol által leírt „nagy sokasággal”; Jézusnak a juhokról és kecskékről szóló példázatában ők azok a „juhok”, akik jót tesznek a Király Jézus Krisztus szellemi testvéreivel, főleg 1914 óta, amióta elkezdte uralmát (Máté 24:3; 25:31–46).
17. a) Minek a része a „nagy sokaság”, és kikkel együtt alkotnak ők „egy nyájat”? b) Hogyan részesülnek „biztosan áldásokban”? (1Mózes 22:15–18).
17 Ezek a „más juhok”-hoz tartozó lojálisak Jézus szavai szerint „nem ebből az [ábrahámi] akolból” valók, amelyben a 144 000-ből álló „kicsiny nyáj” található. A lojálisaknak ez a „nagy sokasága” és a „kicsiny nyáj” aklába tartozók — együtt — „egy nyájat” alkotnak, mert szoros kapcsolat jött létre köztük és a mennyei Atya Királyságának örökösei között (János 10:16; Lukács 12:32). Ha meg akarunk maradni az „egy nyájban” azokkal a „lojálisokkal” együtt, akik Jehova Istennel Krisztus áldozatán keresztül új szövetségre léptek, nekünk is be kell bizonyítanunk lojalitásunkat Urunk, Jehova Isten és Krisztusa Királysága iránt.
18. a) Miből áll a lojálisnak bizonyuló egyének jelenlegi jutalma? b) Hogyan mutathatjuk ki az értékelésünket Jehova irántunk tanúsított lojalitásáért?
18 Már most nagy a jutalmuk azoknak, akik bebizonyították lojalitásukat. Az ősi Dávid király Jehova Isten, a mennyei Király iránti értékelésében kijelentette: „Lojálisan bánsz a lojálissal” (Zsoltárok 18:25; 2Sámuel 22:26). Ugyancsak ő mondta: „Jehova jogszerető és nem hagyja el az ő lojálisait” (Zsoltárok 37:28). A Példabeszédek 2:8 verse pedig így bátorít: „Jehova megvédelmezi a lojálisai útját.” Igen, Jehova a lojalitás csúcspéldája. Felkentje őt utánozza tökéletesen ebben a minőségben. Ha értékeljük Istennek irántunk Krisztusban megnyilvánuló lojalitását, őrizzük meg most, ezen az ítéletnapon megingathatatlan lojalitásunkat Jehova, valamint Isten leglojálisabb Fia, Jézus Krisztus felállított Királysága iránt!
FOGLALJUK ÖSSZE, HOGYAN NYILVÁNUL MEG A LOJALITÁS:
◻ Abban, ahogyan Dávid Királynak ismerni el Jehovát?
◻ Abban, ahogyan Jehova végrehajtja az ítéletet a hitetlen Jeruzsálemen?
◻ Abban, ahogyan Jehova Fiának adja a dávidi királyságot 1914-ben?
◻ Abban, amikor a Messiás Király megvívja a csatát a mennyben?
◻ A mai felkent maradék tevékenységében?
◻ Abban, ahogyan a „nagy sokaság” támogatja a maradékot?
[Kép a 24. oldalon]
Minden olyan angyali sereget, amely nem maradt lojális Isten Királyságához, kivetettek a mennyből, amikor Isten lojális Fia uralkodni kezdett
[Kép a 25. oldalon]
A Királyság iránti lojalitás megköveteli, hogy buzgón prédikáljunk másoknak