Olvasók kérdései
◼ Miért kiáltotta Jézus a kínoszlopon: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Talán hiányos volt Jézus hite, és azt gondolta, hogy Isten cserbenhagyta őt?
Egyesek, amikor a Máté 27:46 vagy Márk 15:34-ben ezeket a szavakat olvassák, arra következtetnek, hogy Jézus Istenbe vetett bizalma megingott, amikor szembe nézett a kínos halállal. Mások azt mondják, hogy ez Jézus emberi reagálása volt a szenvedésre, egy agonizáló hús- és vér ember kétségbeesett, de érthető felkiáltása volt. Alapos okunk van arra, hogy ne elégedjünk meg ilyen felszínes, külsőségekre támaszkodó emberi értelmezésekkel. Jóllehet ma egyikünk sem tudhatja konkrétan, mi mindent foglalhatott magába Jézus kiáltása akkor, van azonban két valószínűsíthető ok, amit megjegyezhetünk.
Jézus nagyon is tudatában volt annak, hogy „Jeruzsálembe kell mennie és sokat kell szenvednie . . . meg kell öletnie, majd harmadnapon fel kell támadnia” (Máté 16:21). A mennyben Iste Fia láthatta, hogy még tökéletlen emberek is képesek voltak elszenvedni kínos halált, amikor feddhetetlenségüket megőrizték. (Zsidók 11:36–38.) Ezért nem gondolhatunk arra, hogy Jézust — a tökéletes embert — félelem fogta volna el amiatt, amivel szembe kellett néznie. A kínoszlopon való halála azt sem sugallhatta neki, hogy Atyja elvetette őt. Jézus előre tudta, „milyen halállal kell meghalnia”, vagyis, hogy fára fogják feszíteni. (János 12:32, 33.) Abban is biztos volt, hogy a harmadik napon feltámad. Miért mondhatta hát akkor, hogy Isten elhagyta?
Először is, szűkebb értelemben véve, azt gondolhatta Jézus, hogy Jehova megvonta tőle védelmét, hogy feddhetetlensége a legvégsőkig — egészen a kínos és szégyenteljes halálig —, ki legyen próbálva. De azzal, hogy Isten megengedte, hogy Jézus a Sátán irányítása alatt álló ellenségei kezébe kerüljön, nem jelentette azt, hogy teljesen magára hagyta. Jehova ezután is kinyilvánította szeretetét Fia iránt, hiszen harmadnapon feltámasztotta a halálból, aminek bekövetkezésére Jézus előre számított. (Cselekedetek 2:31–36; 10:40; 17:31.)
Az előzőekhez kapcsolódva, a másik valószínűsíthető ok, amiért Jézus a fenti szavakat mondotta a kínoszlopon az volt, hogy e szavakkal a Messiásra vonatkozó prófétai utalást akarta beteljesíteni. Néhány órával korábban Jézus megmondta az apostolainak, milyen dolgok foganak vele megtörténni, „pontosan úgy, ahogyan meg vannak írva felőle” (Máté 26:24; Márk 14:21). Igen, azokat a dolgokat akarta beteljesíteni, amik meg voltak írva felőle, pl. a 22. Zsoltárban. Sok mindent világosabban megértünk, ha összehasonlítjuk a Zsoltárok 22:7, 8. [22:8, 9, Károli] versét a Máté 27:39, 43. verssel, vagy a Zsoltárok 22:15. [22:16, Károli] verset a János 19:28, 29. verssel; a Zsoltárok 22:16. verset [22:17, Károli] a Márk 15:25 és János 20:27. verssel; vagy a Zsoltárok 22:18. [22:19, Károli] versét a Máté 27:35. verssel. A 22. Zsoltár, amelyben sok prófétai utalás volt a Messiás szenvedéseire, így kezdődik: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Ennélfogva, amikor Jézus hangosan kiáltott, az általa beteljesített jövendöléseket gazdagította újabb részletekkel. (Lukács 24:44.)
A zsoltáros nem hitte el, hogy az ő Istene egyszerűen elvetette vagy elhagyta őt, hiszen Dávid a továbbiakban ezt mondja: „Hirdetni akarom Isten nevét testvéreimnek”, és másokat is Jehova dicsőítésére buzdít. (Zsoltárok 22:22, 23, [22:23, 24, Károli].) Hasonlóképpen Jézus, aki jól ismerte a 22. Zsoltárt, szintén bizakodhatott abban, hogy Atyja a továbbiakban sem vonja majd meg helyeslését és szeretetét tőle annak ellenére, hogy megengedte a kínoszlopon való szenvedését és halálát.