Kikapcsolódás, amely valóban felüdít

MI VIDÁMAN, ünnepekkel, énekekkel és játékokkal ünnepeljük az isteneket, de ti [keresztények] egy megfeszített embert imádtok, akinek nem tetszhetnek azok, akik így szórakoznak; aki utálja az örömöt és elítéli az élvezeteket.” Így beszélt a második századi keresztények egyik ellensége.a De milyen tévesen ítélte meg őket! Azok a keresztények tényleg igazi örömet találtak az életükben.

Vezérük, Jézus Krisztus, a „boldog Istennek” a Fia úgy van említve, mint „túláradó örömmel” rendelkező ,boldog . . . hatalmasság’, aki földönlétekor azért könyörgött, hogy követői [az ő] ,örömével teljesen rendelkezhessenek’. — 1Tim 1:11; 6:15; Luk 10:21; Ján 17:13.

Az ő örömük nem egy ünnep vagy játék elröppenő vidámságán alapult. Jól ismerték az ősi példabeszédet (14:13): „Még nevetés közben is fájhat a szív; és az örvendezés szomorúsággal végződik.” A legnagyobb gyönyörűség számukra a keresztényi alapelvek követése volt. Ez az öröm a szívükbe hatolt. Értékes kapcsolatba jutottak a Mindenható Istennel és keresztény társaikkal baráti társaságba. Szívet felmelegítő tapasztalataik voltak másoknak az igazságra való tanításában és gyermekek nevelésében, ami a gyönyörűség forrásává válhatott számukra.

LEHETŐSÉGEK A „SZABAD IDŐRE”

Jóllehet a keresztényi felelősségük ellátása és a krisztusi üzenet másokkal való közlése a legfontosabb, mégsem töltötte ki ébrenlétük minden óráját. Mesterük saját példájával megmutatta, hogy helyénvaló némi időt pihenésre és kikapcsolódásra is fordítani. Egy teljes napi tanúskodás után Jézus azt mondta tanítványainak: „,Jöjjetek velem valami elhagyatott helyre és pihenjétek ki magatokat egy kicsit.’ Mert sokan jöttek-mentek arra és még annyi szabad idejük sem volt, hogy egyenek.” — Márk 6:31.

A „pihenés” szóval visszaadott görög szó [középső igealakban] a Filemon 20-ban, [cselekvő igealakban] „felüdít” értelemben szerepel. A „szabad időt” tehát lépésváltás kifejezésére lehetett felhasználni a mindennapi megszokott munkából való felüdülésre, hogy azután az ember újból folytathassa a szokásos tevékenységét. Ezek a korai keresztények jóllehet elsősorban a Királyság-üzenet hirdetésében szorgoskodtak, időnként találtak alkalmat olyan lépésváltásra is, ami valóban felüdítő volt számukra.

Kétségtelenül meglátogatták egymást és közös étkezésben vettek részt egymással. Ráadásul találhattak olyan helyes szórakozási formákat, amelyeket ezek a tanítványok élvezhettek gyermekeikkel. Fiatal emberekre és másokra úgy utalnak a kereszténység előtti időben, mint akik hangszereken játszottak. (1Sám 16:18; 1Kir 1:40; Sir 5:14; hasonlítsd össze a Lukács 15:25-tel!) A gyermekekről azt mondják, hogy játszottak és táncoltak. (Máté 11:16, 17) Ellentétben az akkor igénybe vehető „testgyakorlással”, amelynek „kevés haszna” van, a cselekedettel kifejezett isteni önátadás „mindenre hasznos, mert megvan benne a jelenvaló és a jövendő élet ígérete”. Bármit tettek is a keresztények, kiegyensúlyozottan tették, a nem keresztényekre jellemző vadságtól és féktelenségtől mentesen. Sohasem árnyékolta be „isteni önátadásukat”, örömük valódi kútforrását. — 1Tim 4:8.

MIT TESZNEK EGYES CSALADOK MA

A keresztény családok ma is örvendenek együttes felüdülésnek. Valódi örömet és baráti kapcsolatot találnak egymás társágában — elsősorban az Isten királyságának másokkal való ismertetésében. De vannak egyéb dolgok is, melyeket közösen végeznek, amikor részt vesznek a felüdülés különböző formáiban. Milyenekben? Nos, egy olyan apa, aki eredményesen felnevelte népes családját, változatos és építő tevékenységeket sorolt fel, aztán hozzátette: „A felüdülés legsikeresebb fajtáinak azok tűnnek, amelyek igénybe veszik a gyermekek energiáját és valami kihívást ajánlanak fel nekik.”

Egy keresztény apa négy tizenévessel olyan területen élt, ahol látszólag hiányoztak a szórakozási lehetőségek. Megkérdezték tőle, nem volt-e nehézsége értelmes szórakozást találni a családja számára. Azt felelte: „Szórakozást találni soha nem volt nehéz. Az egyetlen akadályt kell leküzdenünk, tanuljuk meg észrevenni az alkalmakat, és igyekezzünk megelégedést találni abban, ami van. A legkielégítőbbnek látszik az egyszerű dolgok élvezése, mint az úszás, gyalogtúra, vendégek szórakoztatása és ezekhez hasonlók. Megtanultuk, hogy felüdülésünkhöz nem szükséges drága kényelmes szórakozási lehetőség, vagy pazar felszerelés, hanem a mindnyájunk előtt nyitva álló lehetőségek kihasználása.”

Sokan úgy találták, hogy a Biblia ismeretének másokkal való megosztásának munkájában sok alkalom nyílik a kikapcsolódásra. Ez a négy gyermekes apa írta:

„Szórakozási tevékenységünk nagy része a teokratikus tevékenységek körül forgott és amíg ezt kitartóan végeztük, sok szórakozáshoz jutottunk mintegy melléktermékként. A mi vidéki területünkön a tanúskodó munka gyakran szolgált alkalmul piknik ebédekre. Sok alkalommal úgy zártuk a tanúskodó napokat, hogy valahol az erdőben vagy táborhelyen örvendeztünk együtt.”

Természetesen minden családnak mások a körülményei. Kétségtelenül sokféle dolog van, amiket az embere-a, mint család pihentetőnek találnak. Egy másik négy gyermekes apa azonban azt állapította meg, hogy: „Nem a kikapcsolódás fajtája teszi a fiatalokat boldoggá és megelégedetté, hanem a vele járó társaság és a légkör. A családi kapcsolat az, ami boldoggá teszi az időtöltést.” Egy másik keresztény hozzátette: „Ami [a kikapcsolódást] olyan különlegessé tette, az volt, hogy mint család végeztük azt.”

A SZÜLŐI ÉRDEKLŐDÉS ÉRTEKE

A szülőknek tehát tudatában kell lenniük annak, hogy gyermekeiknek értelmes tevékenységre van szükségük szabadidejük egy részének a kitöltésére. Egy anya, akinek férje nem volt hivő, ezt mondta: „Olyan légkört kell teremteni otthon, hogy a gyermekek ne kívánkozzanak elmenni hazulról. S ha időnként mégis elmennek, majd vágyakozni fognak haza.” Egy apát és anyát, akik sikeresen nevelték fel gyermekeiket megkérdeztek, mi volt a „titka” ennek. Így válaszoltak: „Mindig próbáltuk az otthonunkban a velünk való életet érdekesebbé tenni, a gyermekekével egyenrangúvá.”

Ahhoz, hogy a gyermekek életét otthon „érdekesebbé tegyük”, ez szívbeli érdeklődést kíván meg a szülők részéről a gyermek iránt. Egy anya hangsúlyozottan mondotta: „Járni tanuló tipegőkkel való fáradozás megdolgoztatja és serkenti a testet, a tizenévesek azonban az elmét serkentik és foglalkoztatják.” Ez valóban törődő szívet és szellemi erőfeszítést kíván meg a szülők részéről.

Persze ilyen erőfeszítésről beszélni könnyebb, mint megtenni. „Hét gyermek szüleinek lenni, tapasztalatunk szerint a kenyérért, ruháért és hajlékért való küzdelem — írta egy apa, aki hozzátette —, ezért a mi szórakozásunk korlátozott volt, mégis tudtunk némi időt kikapcsolódásra is fordítani.” Gyakran csak egy szülő van otthon, s ő viseli az egész terhet.

Érthetően nehéz egy napi kemény munka után hazaérve azon kezdeni gondolkozni, milyen szórakozást találjunk a család részére. Igazán dicséretre méltók azok a szülők, akik minden szentírási feladatukat teljesítve még gondoskodnak a családjuk értelmes kikapcsolódásáról is. Jóllehet ez nehéz dolog, egy anya, akinek mind a hét gyermeke önátadott keresztény lett, ezt mondta: „Az örömök felülmúlták az összes áldozatot és kemény fáradozást.”

Mutatnak-e értékelést a gyermekek? Egy apa három tizenéves leány felnevelésének a feladatával nézett szembe feleség segítsége nélkül. Mindhárom leány önátadott keresztény lett. A lányok egyike később így nyilatkozott:

„Együtt végeztünk dolgokat. Néha, amikor nem tudtunk magunknak megengedni más szórakozást, csak sétáltunk, olykor egyik háztömbtől a másikig a város utcáin. Apa nem félt tudtunkra adni, hogy ő is ember. Ha nem volt hová mennünk, kint pedig esett az eső, azt mondta, ,Menjünk ki az esőbe sétálni’. És mi ki is mentünk és sétáltunk az esőben; nem volt hová menni, de olyan szép volt egyszerien csak vele lenni. Időt fordított arra, hogy velünk legyen.”

Nyilván nem mindenki tartja szórakoztatónak az esőben való sétálást, a lényeg azonban az, hogy nem annyira az számít, hogy mit csinálunk, hanem inkább az, hogy ha családként teszünk valamit, ez „lépésváltás”-t jelent, igazi felüdülést szerez.

SZELLEMI „CSALÁD”

Azok, akik keresztényekké lettek, drága közösségnek örvendenek egy másik családon, a gyülekezeten belül. A gyülekezetet méltán hasonlíthatjuk egy családhoz; amely tele van ,testvérekkel, testvérnőkkel, anyákkal, apákkal és gyermekekkel’. (Márk 10:28–30) Ezért csak természetesnek tűnik, hogy a gyülekezet tagjai nemcsak a csoportos tanúskodás alkalmával örvendenek egymás társaságának, hanem további időt töltenek együtt egymás építő társaságában.

Az ilyen társas összejövetel felüdítő lehet és hozzájárul a gyülekezet meleg légköréhez. Egy keresztény ifjú leánytól megkérdezték, mi volt a legörvendetesebb összejövetel, amelyen részt vett. Habozás nélkül felelte:

„Az, amikor a gyülekezetből néhány család, szülők a gyermekekkel, gyűltek össze. Falatoztunk egy kicsit, semmi kidolgozott terv nem volt, közben csak ültünk és beszélgettünk. Egyik testvér néhányunktól megkérdezte, miként lettünk Jehova tanúi, és kérte, hogy mondjunk el tapasztalatokat a tanítói munkánkból. Nemsokára többen is elmondták kereszténnyé válásuk történetét és a nehézségeket, amelyeken keresztülmentek. Senki nem irányította a beszélgetést, mégis sokan közreműködtek. Mindnyájan felbuzdultunk a tapasztalatoktól. Felejthetetlen volt.”

Ha a bibliai alapelveket alkalmazzuk, és ha a vének, kisegítő szolgák vagy más jelenlevő érett testvérek jóra használják befolyásukat, az ilyen alkalmak igazi felüdülés forrásai lesznek, s nem olyanok, amelyek rossz szájízt hagynak sokakban a helytelen viselkedés miatt. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy fő feladatunk a Jehova nevéről és királyságáról való tanúskodás. Meg a keresztény társasági összejövetelek pihentető légkörében is viselkedésünknek dicsőséget kell hozni a mi Szent Atyánkra. Amint egy második századbeli keresztény író írta: „A keresztény sehol sem lehet más csak keresztény.” — És 5:12; 43:10–12; 1Kor 10:31.

A KIKAPCSOLÓDÁS VISZONYLAGOS ÉRTÉKE

Az egészséges szórakozás kellemes kikapcsolódást tud biztosítani. Fel tud üdíteni bennünket, hogy további előrehaladást érhessünk el a rendes munkánk végzésében. Mégsem ez a legfőbb dolog életünkben. Egy jól kiegyensúlyozott fiatal testvérnő, aki a „jó hír” teljes idejű hirdetője Európában, ezt mondta:

„A szórakozás nem kapott hangsúlyt az otthonunkban. Hogy őszinte legyek a szántóföldi szolgálat volt a legfőbb dolog nálunk. Élelem, ruházat, hajlék, szellemi dolgok, a gyülekezet voltak a fontosak. Mégis, ha időnk engedte, örömmel vettük ki részünket a szórakozásból, s esetleg ellátogattunk a gyülekezetünk többi családjaihoz.

Sokszor láttam fiatalokat különböző szórakozóhelyekre elmenni és azt gondoltam magamban: ,Óh, mennyire szeretném én is ezt tenni.’ De valóban, abból még soha nem származott károm, hogy nem állandóan csak szórakozásban vettem részt. Ez még soha nem érintett hátrányosan. Nem vagyok rosszabb helyzetben, mint a többi fiatal az én korosztályomban.”

Ha meg volna engedve, hogy a szórakozás töltse ki életünk nagyobb részét, az kárt okozna nekünk szellemileg, de még esetleg fizikailag is. Figyeld meg a Példabeszédek 21:17 világos figyelmeztetését, amely így szól: „Szűkölködő ember lesz az, aki szereti a mulatságot; aki szereti a bort és az olajat, nem gazdagodik meg.”

Abban az időben szokás volt bort inni a társasági összejöveteleken vagy ünnepeken és olajat meg más illatos anyagot önteni a fejre vagy ruhára. (Péld 27:9; Ám 6:6) Az olyan emberek, akik szerették az ilyen ünnepélyeket, előbb-utóbb azt vették észre, hogy egyéb tevékenységük kárt szenvedett az életükben a saját hátrányukra. Szomorú tapasztalatok sokasága mutatta, hogy ha valaki csupán szórakozással foglalkozik és rendszeresen, hajlamossá vált arra, hogy a világiasság felé vonzódjék. Valódi elővigyázatosságot kell tehát gyakorolni.

Soha ne felejtsük el, hogy a világ különböző helyein a keresztények többségének nem áll rendelkezésére sok olyasmi, amit „szórakozás”-nak neveznek az iparilag fejlettebb nemzetek országaiban. Mégis megvannak, sőt valójában sok tekintetben boldogabbnak látszanak és megelégedettebbek, mint akik a szórakozás ilyen széles választékával rendelkeznek. Egy vén, aki ezt illetően gondosan megvizsgálta a nemzetközi helyzetet, ezt írta: „Sok ember úgy érzi, hogy a szórakozásra helyezett hangsúly és az erkölcsi hanyatlás kéz a kézben jár.” Minden kereszténynek tehát meg kell óvnia magát ettől a veszélytől, s a „hangsúlyt” inkább a mennyei Atyánk imádatában való részvételre helyeznie.

Szembe kell néznünk azzal a ténnyel is, hogy az Isten királysága hirdetésének a sürgős feladatára való tekintettel ezekben az „utolsó napokban” sem gyermekeink nem fognak tudni a minimálisnál több időt fordítani a szórakozásra. Nyilvánvaló az is, hogy a keresztények soha nem lesznek képesek megtenni mindazt, amit a világ „szórakozásnak” nevez. A kikapcsolódást tehát a maga helyére kell tenni. Ez megköveteli tőlünk, hogy állandóan ragaszkodjunk a szellemi, s nem pedig a testi kilátáshoz, és igyekezzünk ezzel átitatni gyermekeink szívét is.

Így bárcsak minden keresztény megőrizné kiegyensúlyozott szemléletét a szórakozásról. Életünket bárcsak azok köré a dolgok köré építenénk, amelyek valódi örömet és megelégedést adnak a szívnek, miközben alkalomadtán valamilyen építő kikapcsolódásnak örvendünk. De mindenekfölött bárcsak abban lelnénk a legnagyobb boldogságunkat, hogy tiszta keresztényi életet élünk és buzgón prédikáljuk másoknak Isten királyságának nagyszerű reménységét, amely nemsokára az egész emberiségnek segíteni fog kiegyensúlyozott, értékes életet élni a mi Istenünk, Jehova örök dicsőségére.

[Lábjegyzet]