SZAJHA, PROSTITUÁLT

Általában olyan nőket jelölnek ezekkel a szavakkal, akik házassági köteléken kívül folytatnak nemi kapcsolatot; különösen azokra utalnak így, akik ezt szokásszerűen űzik, és valamilyen bért fogadnak el érte. Valójában a görög porʹné (szajha; kéjnő; céda) kifejezés az ’eladni’ jelentésű alapszóból származik (Je 17:1; ÚV, Kat., Vida). A héber zó·náʹ (szajha; prostituált) kifejezés a zá·náʹ alapigéből származik, melynek jelentése: ’szajhálkodik; erkölcstelenkedik; paráználkodik’.

Isten már a kezdetektől fogva elítéli a szajhálkodást. Ő maga állította fel a házasságra vonatkozó tökéletes irányadó mértéket Édenben, amikor Ádám és Éva összeházasodott. Ezt mondta: „a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és e g y testté lesznek” (1Mó 2:24). Jóllehet Isten elítélte a szajhálkodást, megengedte, hogy a férfiaknak – még a szolgáinak is – ágyasaik és több feleségük legyen. Ez egészen addig volt így, amíg Jézus Krisztus által visszaállította a házasságra vonatkozó tökéletes irányadó mértéket. Jézus idézte Atyja fenti szavait, Pál apostol pedig kiemelte, hogy ez a rendelkezés a keresztény gyülekezetre is kötelező érvényű. Rámutatott, hogy az a keresztény, aki megsérti ezt a rendelkezést, az szajhával tart, és „e g y test [lesz] vele” (Mt 19:4–9; 1Ko 6:16).

Ábrahám dédunokájának, Júdának az esete jól szemlélteti, hogyan tekintették Isten szolgái a régmúltban a szajhálkodást. Júda, aki családfő is volt, jövevényként Kánaánban lakott, ahol megtűrték a szajhálkodást. Ő együtt hált fiának, Érnek az özvegyével, Támárral, aki beöltözött szajhának. Amikor kitudódott, hogy Támár teherbe esett, ezt a hírt vitték Júdának: „Támár, a menyed szajhálkodott, és szajhasága miatt terhes is lett.” Júda ezután megparancsolta, hogy égessék meg Támárt (ez azt jelentette volna, hogy először megölik, majd megvetésre méltó asszonyként megégetik), mivel Júda fiának, Sélának a jövendőbelijeként tekintettek rá. Amikor Júda minden részletet megtudott, nem keresett mentséget arra, hogy miért hált azzal a nővel, akiről úgy hitték, hogy szajha, hanem ezt mondta Támárról: „Igazságosabb ő, mint én, mert én nem adtam neki Sélát, a fiamat.” Felmentette Támárt, amiért az ilyesmihez folyamodott, hogy tőle születhessen utódja, hiszen ő nem adta neki a Séla nevű fiát, hogy így sógorházasság jöhessen létre (1Mó 38:6–26).

A Törvény idején: A törvény, melyet Isten adott Izraelnek, megparancsolta: „Ne szentségtelenítsd meg lányodat szajhává téve őt, hogy ne szajhálkodjon a föld, és ne teljen meg gátlástalansággal az a föld” (3Mó 19:29). A hetedik parancsolat tiltotta a házasságtörést (2Mó 20:14; 5Mó 5:18); mindkét félnek halállal kellett lakolnia (3Mó 20:10). Halálra kellett adni azt a lányt is, akiről kiderült, hogy a férjhezmenetelekor hazudott, amikor szűznek vallotta magát (5Mó 22:13–21). Azt az eljegyzett lányt, aki paráznaságot követett el egy másik férfival, ugyanúgy tekintették, mint egy házasságtörő feleséget, és halálra kellett adni (5Mó 22:23, 24). Annak az egyedülálló lánynak, aki paráználkodott, feleségül kellett mennie az őt elcsábító férfihoz, hacsak nem a lány apja ellenezte a házasságot (2Mó 22:16, 17; 5Mó 22:28, 29).

Ezen és más okok miatt Izraelben a szajhák idegen nők voltak, de kétségtelenül volt néhány kivétel. A Példabeszédek könyve többször is óva int „az idegen nőtől” és „az ismeretlen nőtől”, aki erkölcstelenségre csábítja a férfiakat (Pl 2:16; 5:20; 7:5; 22:14; 23:27).

A Törvény megtiltotta a papoknak, hogy szajhákat vegyenek feleségül, és ha egy pap lánya szajhálkodott, meg kellett ölni, majd el kellett égetni tűzben (3Mó 21:7, 9, 14). „Prostituáltnak a bérét” nem volt szabad adományként elfogadni Jehova szentélyében, mert a prostituáltak utálatosak voltak Jehova szemében (5Mó 23:18).

Két prostituált ügyében Salamon bölcs és jól átgondolt ítéletet hozott, és ez fölöttébb megerősítette a nép bizalmát Salamonban, aki megfelelő utódja volt Dávidnak Izrael trónján. Ez minden bizonnyal olyan eset volt, melyben az alsóbb bíróság bírái nem tudtak döntést hozni, és ezért az ügyet a király elé vitték (5Mó 1:17; 17:8–11; 1Sá 8:20). Lehetséges, hogy ezek az asszonyok nem fizetett prostituáltak voltak, hanem olyan nők, akik paráznaságot követtek el. Zsidók is lehettek, de elég valószínű, hogy inkább idegen származásúak voltak (1Ki 3:16–28).

Templomi prostituáltak: A templomi prostitúció a hamis vallás jellegzetes vonása volt. A történetíró, Hérodotosz (A görög–perzsa háború. I. könyv, 199.) ezt mondta: „A babülóniaiak legrútabb hagyománya a következő. Minden itt született nőnek életében egyszer le kell telepednie Aphrodité szentélyében, s odaadnia magát egy idegen férfinak.” A templomi prostituáltak a Baál-imádatban, valamint Astóret és a Kánaánban meg máshol imádott egyéb istenek és istennők imádatában is fontos szerepet játszottak.

A férfi templomi prostituáltak jelenléte is hozzátartozott az elkorcsosult imádathoz (1Ki 14:23, 24; 15:12; 22:46).

’A halálba vivő út’: Salamon király a Példabeszédek könyvének hetedik fejezetében leír egy esetet, melynek szemtanúja volt. Ecseteli, milyen taktikákat vet be egy szajha, és hogy mi történik azokkal a férfiakkal, akiket behálóz. A történet egy ifjúról szól, aki az éjszaka közeledtével megy az utcán, közel egy prostituált házához. Salamon azt mondja az ifjúról, hogy „nem volt értelem szívében”, azaz hiányzott belőle a tisztánlátás és a józan értelem. (Lásd: SZÍV.) A nő a prostituáltakra jellemző, szeméremsértő öltözékben van, lesben áll, majd odamegy az ifjúhoz. Hízelgő ajkain megnyerő beszéd van, de valójában szilaj és önfejű nőszemély; ravasz szívű. A szajha az igazságosság köntösében tetszeleg, mondván, hogy aznap közösségi áldozatot mutatott be (ezzel arra utalt, hogy lesz majd bőven élelem a lakomázáshoz, hiszen a felajánló általában részt kaphatott a közösségi áldozatból a maga és a családja részére) (Pl 7:6–21).

Salamon elmondja, hogy az ifjút ekkor már annyira megigézte a nő, hogy nem tud ellenállni a bűnnek. Félrelökve minden józan értelmet, megy utána, ’mint a bika a levágásra’, mint akit bilincsbe vertek, és nem kerülheti el a rá váró fegyelmezést, „mígnem nyíl hasítja szét a máját”, vagyis mígnem halálos sebet kap szellemi és fizikai értelemben, hiszen nem csupán szexuális úton terjedő halálos betegségeknek teszi ki magát (például a szifilisz előrehaladott stádiumában bizonyos baktériumok elárasztják a májat), hanem ahogy Salamon fogalmaz, „nem tudja, hogy a tulajdon lelkéről van szó”. Az egész lényére és az életére komoly hatással van ez az eset, ráadásul Isten ellen is súlyos bűnt követett el. Salamon a következőképpen zárja a történetet: az ilyen asszony „háza seolba vivő út, amely a halál belső szobájába visz le” (Pl 7:22, 23, 27; vö.: Pl 2:16–19; 5:3–14).

„Értékeket pusztít”: Így szól az egyik példabeszéd: „A bölcsességet szerető ember megörvendezteti apját, de aki szajhákhoz társul, értékeket pusztít” (Pl 29:3). Először is elpusztítja, tönkreteszi az Istenhez fűződő kapcsolatát, a legértékesebb tulajdonát; másodszor pedig szégyent hoz a családjára, és szétzilálja a családi kapcsolatokat. Egy másik példabeszéd az ilyen férfiról ezt írja: ’másoknak adja méltóságát, esztendeit annak, ami kegyetlen; idegenek elveszik az ereje teljét, és idegen házába kerül mindaz, amit fájdalommal szerzett’ (Pl 5:9, 10).

A bölcs férfi ezért ezt tanácsolja: „Ne kívánd [az idegen nő] szépségét szívedben. . ., mert a szajha miatt jut az ember odáig, hogy csak egy cipóra telik; és más férfi felesége drága lélekre vadászik” (Pl 6:24–26). Ez arra utalhat, hogy egy izraelita férfi elherdálta a vagyonát, és koldusbotra jutott, ha összeállt egy szajhával (vö.: 1Sá 2:36; Lk 15:30), de aki házasságtörést követett el más férfi feleségével, az a lelkét veszítette el (a Törvény idején a házasságtörésért halál járt). Ám az is lehet, hogy a példabeszéd a házasságtörő feleséget nevezi szajhának.

A fejezet utolsó versei (Pl 6:29–35) leszögezik: „aki embertársa feleségével hál: nem marad büntetlen, aki érinti azt. Az emberek nem vetik meg a tolvajt, ha az csak lelkének megelégítésére lop, amikor éhes, de ha rátalálnak, hétannyival kell jóvátennie; házának minden értékét oda fogja adni. Aki házasságtörést követ el egy nővel, annak nincs értelem a szívében; saját lelkét viszi pusztulásba, aki ilyet tesz. Csapás és szégyen éri, s gyalázatát el nem törlik. Mert féltékenység az életerős férfi dühe, és nem könyörül a bosszú napján. Figyelemre sem méltat semmiféle váltságot, és hajlandóságot sem mutat, bármily nagy ajándékot adsz is neki.”

Lehetséges, hogy a Példabeszédek 6:30–35 azt jelenti, hogy az emberek nemigen vetik meg a tolvajt, ha azért lop, hogy csillapítsa az éhségét; bizonyos fokig megértik a tettét. Ám ha elfogják, kamatostól kell visszaadnia azt, amit ellopott (ez különösen a Törvény idején volt így [2Mó 22:1, 3, 4]; a példabeszéd a „hétannyival” kifejezéssel talán azt akarja érzékeltetni, hogy a lehető legteljesebb mértékben meg kell fizetnie a büntetést). A házasságtörő azonban semmivel sem tudja helyrehozni a bűnét; roppant nagy szégyene rajta marad, és semmilyen módon sem tudja megváltani magát a megérdemelt büntetéstől.

Ha egy keresztény, aki Krisztus szellemi testének a tagja, együtt hál egy prostituálttal vagy paráználkodik, elveszi a Krisztus egyik tagját, és egy szajha tagjává teszi azt; mivel a prostituálttal tart, egy testté válik azzal. Tehát a saját teste ellen vétkezik, mely egyébiránt ’Krisztus tagja’ (1Ko 6:15–18).

A megmentéshez fel kell hagyni ezzel az életmóddal: A szajháknak is lehet reménységük, ha szakítanak az utálatos életmódjukkal, és hitet gyakorolnak Jézus Krisztus váltságáldozatában, akik viszont nem hagynak fel az erkölcstelen életmódjukkal, nem örökölhetik a Királyságot (Ga 5:19–21; Ef 5:5). Az apostol a levelében emlékeztette a korintuszi keresztényeket, hogy közülük némelyek paráznák és házasságtörők voltak, de felhagytak ezzel az életmóddal, tisztára mosattak, és igazságossá lettek nyilvánítva az Úr Jézus Krisztus nevében (1Ko 6:9–11). Izraelben sok szajha bizonyította, hogy jobb a szívállapota, mint a vallási vezetőké. Ezek, az írástudók és farizeusok által megvetett nők alázatosan elfogadták, amiről Keresztelő János prédikált, és Jézus példaként hozta fel őket a vallási vezetőknek: „Bizony mondom nektek, hogy az adószedők és a szajhák előttetek mennek be az Isten királyságába” (Mt 21:31, 32).

Ráháb: A pogány Jerikóban élő Ráháb egyike volt azoknak a szajháknak, akik kifejezték az Istenbe vetett hitüket, és az igazak közé számíttattak (Jk 2:25). Józsué férfiakat küldött ki Jerikó kikémlelésére, és ők Ráháb házában szálltak meg (Jzs 2:1). Ésszerűtlen arra következtetni, hogy ezt erkölcstelen szándékkal tették. Az indítékukról C. F. Keil és F. Delitzsch professzor a Commentary on the Old Testament c. műben ezt írja: „Az, hogy egy ilyen személy házába mentek be, nemigen keltett gyanút. Emellett megkönnyítette a menekülést, hogy az asszony háza a város falán vagy közvetlenül a mellett volt. Az Úr úgy irányította ezeket a kémeket, hogy e bűnös nő személyében pontosan azt találták, aki a legnagyobb segítséget tudja nekik nyújtani a céljuk elérésében. Ezenkívül oly nagy hatással voltak ennek a nőnek a szívére azok a csodák, amelyeket az élő Isten vitt véghez Izrael érdekében, hogy elbeszélte a kémeknek, mennyire el vannak keseredve a kánaániták. Sőt, az Izrael Istenének erejébe vetett hite még arra is indította, hogy elrejtse a kémeket, hogy így a város emberei ne tudjanak tudakozódni felőlük, jóllehet ezzel igencsak nagy kockázatot vállalt” (1973, II. köt. Józsué, 34. o.). Ha figyelembe vesszük, hogy Isten azt mondta az izraelitáknak, hogy a kánaánitákat az erkölcstelenségük miatt kell elűzniük, vagy ha arra gondolunk, hogy Isten áldása kísérte Jerikó meghódítását, és hogy magát Ráhábot is megáldotta, teljességgel ésszerűtlen arra következtetnünk, hogy a kémek erkölcstelenséget követtek el Ráhábbal, illetve hogy az asszony mindezek után is prostituált maradt. A hitének és a hitből fakadó cselekedeteinek köszönhetően megkímélték az életét. Később tiszteletre méltó házasságra lépett a Júda törzséből való Sálmonnal, és Jézus Krisztus ősanyja lett (3Mó 18:24–30; Jzs 2.; 6:22–25; Mt 1:1, 5).

Arról, hogy Jefte egy prostituált nőnek volt a fia (Bí 11:1), és hogy Sámson egy prostituált házában szállt meg Gázában (Bí 16:1), a JEFTE és a SÁMSON szócikk ír.

Jelképes értelem: A Biblia „prostituáltnak” nevezi azokat az Istennek önátadott egyéneket, nemzeteket vagy emberek gyülekezetét, amelyek szövetségre lépnek a világgal, vagy hamis istenek imádatához fordulnak. És Izrael pontosan ilyen volt. Elcsábult és idegen istenekkel erkölcstelenkedett; éppen úgy, ahogy egy hűtlen feleség más férfiakhoz megy, Izrael is idegen nemzetektől – nem pedig a ’férjurától’, Jehova Istentől – várta a biztonságot és azt, hogy megszabadítsák az ellenségeitől (Ézs 54:5, 6). Továbbá Jeruzsálem olyan mélyre süllyedt a hűtlenségben, hogy még a prostituáltakon is túltett. Ezékiel próféta ihletés alatt ezt mondta: „Minden szajhának ajándékot szoktak adni, te azonban magad adtál ajándékokat minden szenvedélyes szeretődnek, te magad ajánlottál fel nekik vesztegetési ajándékot, hogy mindenünnen bemenjenek hozzád szajhálkodni veled” (Ez 16:33, 34). Izrael tíztörzs-királyságát is, és Júda kéttörzs-királyságát is jelképes értelemben szajhának bélyegezték (Ez 23:1–49).

A szellemi prostitúció legkirívóbb példáját a Jelenések könyve jelképesen szajhának nevezi. Ez az asszony egy skarlátszínű vadállaton ül, és a homlokára a következő név van írva: „Nagy Babilon, a szajháknak és a föld utálatosságainak anyja.” A föld királyai ezzel az asszonnyal paráznaságot követnek el (Je 17:1–5; lásd: NAGY BABILON).