SZÍV

A test lényeges szerve; fő feladata a tápanyagokat szállító vér áramoltatása a sejtekhez (3Mó 17:14).

A „szív” szó kiemelkedő helyet tölt be a Szentírásban, melyben körülbelül ezerszer fordul elő. A Biblia írói egyaránt használták betű szerinti és átvitt értelemben is a „szív” héber (lév, le·vavʹ) és görög (kar·diʹa) megfelelőjét.

A betű szerinti szív: A Szentírásban a szívre mint szervre viszonylag kevésszer történik utalás; erre példa, amikor Jéhu meglőtte Jórámot „a vállai között úgy, hogy a szívénél jött ki a nyíl” (2Ki 9:24; lásd még: 2Mó 28:30).

A jelképes szív: A Biblia javarészt jelképes értelemben használja a „szív” szót. Azt mondják róla, hogy a szív jelképes értelemben „általában a központi rész, a belső rész, ennélfogva a belső ember, aki sokféle tevékenységében nyilvánul meg: kívánságaiban, érzelmeiben, érzéseiben, szenvedélyeiben, céljaiban, gondolataiban, észleléseiben, képzelgéseiben, bölcsességében, ismeretében, jártasságában, hitnézeteiben és érveléseiben, valamint emlékezetében és tudatában” (Journal of the Society of Biblical Literature and Exegesis. 1882, 67. o.).

A Szentírásban tehát az átvitt értelmű szív jelentése nem korlátozódik az érzelmek és indítóokok székhelyére, vagy pusztán az értelemre. „A szemiták körében. . . az egyén valamennyi érzelmi, értelmi és akarattal összefüggő sajátossága a szívhez kötődött.” A jelképes szív „a teljes belső ember, szemben a fizikai testtel, mely a külső, kézzelfogható ember” (E. Dhorme: L’emploi métaphorique des noms de parties du corps en hébreu et en akkadien. Párizs, 1963, 113–114., 128. o.).

A szívek vizsgálójának, Istennek nem pusztán a külső megjelenés számít, hanem hogy milyen is valójában valaki belsőleg (Pl 17:3; 24:12; Zs 17:3; 1Sá 16:7). Ezért azt tanácsolja a Szentírás, hogy „minden megőrzendő dolognál jobban óvd szívedet [a teljes belső embert], mert abból erednek az élet forrásai” (Pl 4:23). A keresztény feleségek arra kapnak buzdítást, hogy elsősorban ne a külsejük ékesítésére összpontosítsanak, hanem ’a szív rejtett emberére a csendes és szelíd szellem romolhatatlan öltözékében; ennek a szellemnek nagy értéke van az Isten szemében’ (1Pt 3:3, 4).

A Bibliában sok helyen, ahol a „szív” szerepel, a hangsúly egyértelműen a gondolkodóképességen van, ám nem olyan értelemben, hogy ezt a képességet elkülönítené a belső ember többi részétől. Mózes így buzdította az izraelitákat: „emlékezz is rá szívedben [„emlékezz rá elmédben”, Rbi8, lábj.], hogy Jehova az igaz Isten”. Majd később ezt mondta: „Jehova. . . nem adott nektek szívet [„elmét”, Rbi8, lábj.], hogy értsetek” (5Mó 4:39; 29:4). Olykor a szív a Héber Iratokban és a Keresztény Görög Iratokban egyaránt magában foglalja az értelmet is, ezt mutatják azok a példák, amikor a ’gondolkodással’ (Mt 9:4), az ’okoskodással’ (Mk 2:6), a ’megértéssel’ (1Ki 3:12; Mk 6:52) és az ’ismerettel’ (Pl 15:14) van kapcsolatban.

A „szív” által jelképezett belső embernek egy további fontos része az indíték, a viselkedést meghatározó ösztönzőerő. Ezért olvashatjuk azt, hogy „eljöttek mindazok, akiket a szívük indított”, és hoztak adományokat a hajlék építéséhez (2Mó 35:21, 26, 29; 36:2). A gonosz Hámán cselszövést ’merészelt’ (szó szerint: ’megtöltötte magát a szívére vonatkozóan’) kigondolni a zsidók ellen (Esz 7:5, Rbi8, lábj.; Cs 5:3, Csia, Vida). A Héberek 4:12 elmondja, hogy Isten ígérete vagy szava, mely egy éles kardhoz hasonló, képes „tisztán látni a szív gondolatait és szándékait”. Jézus ugyancsak beszélt arról, hogy a viselkedést befolyásoló ösztönzőerő a szívből fakad, legyen az akár jó, akár rossz (Mt 15:19; Lk 6:45). Szem előtt tartva, miként ápoljunk helyes indítékokat, a Biblia figyelmeztet, hogy ne engedjük, hogy a másokkal kapcsolatos bánásmódunkat beszennyezze az önző nyereségvágy (Júd 16), vagy hogy az életutunkat a pénz szeretete, a meggazdagodás utáni sóvárgás határozza meg (1Ti 6:9, 10; Pl 23:4, 5). Ehelyett arra sarkall, hogy ápoljunk őszinte szeretetet Isten iránt, ez legyen a neki végzett szolgálatunk alapja (1Jn 5:3; 5Mó 11:13), valamint önfeláldozó szeretetet a hívőtársaink iránt, ez vezessen bennünket a velük fenntartott kapcsolatainkban (Jn 15:12, 13). Ezenkívül arra is bátorít, hogy tegyük életünk részévé, hogy úgy szeretjük felebarátainkat, mint önmagunkat (Lk 10:27–37; Ga 6:10). Nyilvánvaló, hogy az ilyen indítékoknak az ápolása magában foglalja a gondolkodóképesség használatát (Zs 119:2, 24, 111).

A jelképes szív állapota az egyén lelkületében, a magatartásában tükröződik, akár büszke, akár alázatos (Pl 16:5; Mt 11:29). Az érzések és érzelmek, köztük a szeretet (5Mó 6:5; 1Pt 1:22), az öröm (5Mó 28:47; Jn 16:22), a fájdalom és a szomorúság (Ne 2:2; Ró 9:2), meg a gyűlölet (3Mó 19:17) úgyszintén a belső ember részét alkotják. A szív tehát lehet „nyugtalan” (Ézs 35:4), nyomorúságtól ’átszúrt’ (Zs 109:22), és a csapásoktól való félelem hatására „megolvadt” (5Mó 20:8). A Keresztény Görög Iratokban, amikor a szív az elmével együtt szerepel, az „elme” az értelemre, míg a „szív” a belső ember érzelmeire, vágyaira és érzéseire vonatkozik. Jézus például kijelentette: „Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész elméddel” (Mt 22:37). Ezzel rávilágított, hogy az egyén vágyainak, érzéseinek és érzelmeinek Isten iránti szeretetet kell kifejezniük, mindamellett ezt a szeretetet azáltal is ki kell mutatnia, hogy használja a gondolkodóképességét, vagyis ismeretet szerez Istenről és Krisztusról (Jn 17:3).

Mindezek a szerepek, képességek, érzések és tulajdonságok nem a betű szerinti szívhez kapcsolódnak, hanem a jelképes szívhez, mely a teljes belső személyiséget jelképezi.

A szív ’csalárd’ lehet: Ádám, jóllehet tökéletes volt, hagyta, hogy a szíve elcsábuljon; elvetette az igazságot, és elfordult Istentől. (Lásd: Jk 1:14, 15.) Ennek következtében a bukott Ádám leszármazottai, az összes ember bűnben fogantatik és vétekben születik (Zs 51:5). Az özönvíz után Isten a következőket mondta a bűnös emberiségről általánosságban: „az ember szívének hajlama már ifjúságától fogva rossz” (1Mó 8:21).

Júda lázadó nemzetének pedig kijelentette, hogy „csalárdabb a szív mindennél, és veszedelmes” (Jr 17:9). Ez komoly figyelmeztetés azt illetően, hogy akik Isten kedvében szeretnének járni, azoknak nem csupán arra kell figyelniük, amit mások látnak, hanem arra is, hogy ténylegesen milyen a személyiségük, a belső énjük. Valaki talán már évek óta keresztény, mélyreható bibliai ismerete van, és magabiztos abban, hogy bármilyen felmerülő helyzetet megfelelően tud kezelni. S bár teljesen tisztában van azzal, hogy mely tettek helytelenek, és Isten törvénye melyeket ítéli el egyértelműen, a titokban dédelgetett gondolatok és vágyak bűnös tettekre csábíthatják.

Következésképpen a keresztényeknek, még ha ismerik is az igazságot, és talán érettnek tekintik magukat, emlékezniük kell arra, hogy a szívük csalárd lehet, ezért igen elővigyázatosaknak kell lenniük, nehogy kísértésnek tegyék ki magukat (Mt 6:13; 1Ko 10:8–12).

’Teljes szívű’ szolgálat: A fizikai szívnek osztatlannak kell lennie ahhoz, hogy megfelelően működjön, a jelképes szív viszont lehet megosztott. Dávid így imádkozott: „Tedd egységessé szívemet, hogy féljem a te nevedet.” Ezzel azt sugallta, hogy a szív az érzelmeit és félelmeit tekintve megosztott lehet (Zs 86:11). Az ilyen személy esetleg ’félszívű’, olyan, aki langyos az Isten iránti imádatában (Zs 119:113; Je 3:16). ’Kettős szívű’ (szó szerint: ’szívvel meg szívvel’) is lehet valaki; az ilyen két úrnak próbál szolgálni, illetve megtévesztően szól, miközben valami másra gondol (1Kr 12:33; Zs 12:2, Rbi8, lábj.). Jézus szigorúan elítélte az effajta kétszívű képmutatást (Mt 15:7, 8).

Aki Isten kedvében szeretne járni, nem lehet sem félszívű, sem kétszívű – Istent teljes szívvel kell szolgálnia (1Kr 28:9). Ez lankadatlan erőfeszítést igényel, tudva, hogy a szív veszedelmes és rosszra hajlamos (Jr 17:9, 10; 1Mó 8:21). A teljes szív megőrzésében segítség a szívből jövő ima (Zs 119:145; Si 3:41), Isten Szavának a rendszeres tanulmányozása (Ezs 7:10; Pl 15:28), buzgó részvétel a jó hír prédikálásában (vö.: Jr 20:9) és kapcsolattartás olyanokkal, akiknek teljes a szívük Jehova iránt. (Vö.: 2Ki 10:15, 16.)

Mit jelent az, hogy valakinek „nincs értelem a szívében”?

A Szentírásban sokszor előfordul az a kifejezés, hogy valakinek „nincs értelem a szívében”. A Lexicon in Veteris Testamenti Libros (470. o.) azt írja, hogy ennek a kifejezésnek a jelentése: ’intelligencia nélküli’. Wilhelm Gesenius a Hebräischen und aramäischen Handwörterbuch über das Alte Testament c. művében (17. kiad. 1962, 376. o.), azt mondja, hogy az ilyen ember „híján van az értelemnek”. A „nincs értelem a szívében” kifejezés olyan személyre utal, akiből hiányzik a helyes ítélőképesség, illetve a tisztánlátás. A „nincs értelem a szívében” kifejezést tehát szembeállítják az „értelmes” (Pl 10:13) és a „tisztán látó” kifejezésekkel (Pl 11:12; 15:21). Más helyeken pedig úgy jellemzi a Biblia azt, akinek „nincs értelem a szívében”, hogy „tapasztalatlan”, ’bolond’, nincs bölcsessége (Pl 7:7; 9:1–9, 16; 10:21). A „szívében” szó ezekben a versekben azt mutatja, hogy a teljes belső ember pozitív tulajdonságai valamiben hiányosak.

Az, hogy a „nincs értelem a szívében” kifejezés magában foglalja, hogy az egyénből hiányzik a helyes ítélőképesség, illetve a tisztánlátás, a versek szövegkörnyezetéből nyilvánvaló. A Példabeszédek 6:32-ben a bölcs kijelenti, hogy aki házasságtörést követ el, „annak nincs értelem a szívében”. Más fordítások ezt így adják vissza: „esztelen” (ÚRB, Kecsk.), „csöpp esze sincs” (Kat.), „bolond” (Kár.). A házasságtörő „bolond”, mivel az ilyen szexuális erkölcstelenségnek keserű következményei vannak (Pl 1:2–4; 6:23–35; 7:7, 21–27). Kívülről úgy tűnhet, hogy jó hírnevű egyén, ám a belső én komoly jellembeli fogyatékosságokat tükröz.

Egy másik példabeszéd kijelenti: „Kinek szívében nincs értelem [„esztelen ember”, ÚRB], kezet ráz [ezzel a mozdulattal szentesítették a megállapodást], és teljes kezességet vállal társának szeme láttára” (Pl 17:18). Az ilyen személy talán érzelmektől indíttatva olyan megállapodást köt, mely alighanem anyagi veszteséggel jár majd, és nehéz gazdasági terheket ró rá. Jó szándékkal, dicséretre méltó indítékkal teheti mindezt, mindazonáltal a tette a helyes ítélőképesség hiányáról árulkodik.

Szemben azzal, ha valakinek „nincs értelem a szívében”, a példabeszédek arról is beszél, ha valaki „szívet szerez”. Miként a Példabeszédek 19:8 állítja: „Aki szívet szerez, szereti a lelkét. Aki megőrzi a tisztánlátást, az jót talál.” Az ilyen ember komoly figyelmet szentel annak, hogy milyen is valójában mélyen legbelül. Arra használja az elméjét, hogy pontos ismeretet szerezzen Istenről és az ő útjairól; a megszerzett ismereten elmélkedik, és próbálja alkalmazni. Megérti, hogy mi az, amit Isten helyesel, és ezzel összhangban gondosan formálja a vágyait, érzelmeit, érzéseit és életcéljait. Ennek saját maga is a hasznát látja, ezáltal „szereti a lelkét”. Így építve a belső embert, „megőrzi a tisztánlátást”, mert egészséges módon erősíti meg azokat a tényezőket, melyek jelentős hatással vannak arra, hogy tisztán gondolkodjon és bölcsen cselekedjen.

Isten szíve: Jehova feltárja, hogy vannak érzelmei és érzései; a Biblia azt írja róla, hogy ’szíve’ van. Az özönvíz idején „bánkódott a szívében”, sajnálta, hogy az emberek elutasították igazságos uralmát, így arra késztetve őt, hogy már ne a jótevőjük, hanem az elpusztítójuk legyen (1Mó 6:6). Ezzel szemben Isten ’szíve örvendezik’, ha a szolgái hűségesek (Pl 27:11). Az például, hogy égő áldozatként kegyetlenül embereket ajánlottak fel – miként azt néhány, rossz útra tért izraelita is tette –, soha fel sem ötlött Isten szívében. Ez is mutatja, hogy ő nem lehet olyan Isten, aki örökké kínozna embereket (Jr 7:31; 19:5).

Valaminek a közepe: A betű szerinti szív a test egyik központi szerve, ezért a „szív” szó olykor valaminek a közepét jelzi; például: ’a föld szíve’ (Mt 12:40), ’a tenger szíve’ (2Mó 15:8; Jón 2:3) és ’a cserfa szíve’ (2Sá 18:14, Kom.). A Károli-fordítás szerint az 5Mózes 4:11-ben található „ég közepéig” kifejezés szó szerint azt jelenti: „az ég szívéig”. (Lásd: ÚV.)

Prófétai szóhasználat: A Dániel 7:4-ben a jelképes szív prófétai értelemben fordul elő. Itt az olvasható, hogy a babiloni királyságot jelképező oroszlánszerű vadállatot két lábra állították, és „emberi szívet” adtak neki, azaz többé már nem volt olyan bátor „a szíve, mint az oroszláné” (2Sá 17:10). Ezt követően vereséget szenvedett a méd–perzsa birodalmat megtestesítő ’medvétől’ (Dá 7:5; lásd: ÁLLATOK JELKÉPES ÉRTELEMBEN).