Az a munka, amely igazán boldoggá tesz

„NAGYON szerettem nyomdász munkámat” – mondja a genovai (Olaszország) Antonio. „Jól kerestem, és emiatt sokszor túlóráztam. Néhány év alatt, egész fiatalon, munkaadóm jobbkeze lettem.” Úgy tűnt, Antonio elérte azokat a célokat, amiket nehéz munkájával el akart érni: gazdag lett, társadalmi rangot vívott ki magának, olyan munkája volt, amit örömmel végzett.

De élvezte-e Antonio „kemény munkájának” a gyümölcsét? (Prédikátor 3:13). És ez a munkája valóban boldoggá tette? „Túlhajszolt életmódunk okozta stresszhatás következtében – folytatja – elkezdődtek a bajok családi életünkben. És ez boldogtalanná tett.” Sem Antonio, sem felesége nem volt boldog, annak ellenére, hogy mindketten ellátták feladatukat. De mi a helyzet veled? Élvezed-e a nehéz munkád gyümölcsét? Csakugyan boldoggá tesz a munkád?

Igazi indítékok

Legtöbbször a megélhetés végett dolgoznak keményen az emberek. Egyes országokban sok órán át igen keményen meg kell dolgozni a megélhetésért. Egyesek éjt nappallá téve gürcölnek, hogy gyermekeiknek jobb legyen az élete. Másokat a meggazdagodás késztet kemény munkára.

Leonidának a Fülöp-szigeteken két állása is volt. Nappal a bankban dolgozott, este viszont 3-4 órát a főiskolán előadó volt. Érdemes volt-e ennyit fáradoznia ezért a pluszkeresetért? „Folyton az órát néztem” – magyarázza. „Unatkoztam. Munkámban semmi örömet nem találtam.”

Igen, amikor valaki csak a pénzért dolgozik, nem talál igazi örömet és megelégedettséget munkájában. „Ne fáraszd agyon magad a gazdagság megszerzéséért – tanácsolja a bölcs Salamon király –, mert gyorsan szárnya támad, és az ég felé repül, mint a sas” (Példabeszédek 23:4, 5). Egyes madarak köztudottan képesek óránként 130 kilométeres gyorsasággal repülni. Ez találóan szemlélteti, milyen gyorsan elszállhat a kemény munkával szerzett vagyonunk. Még ha egy személy vagyont gyűjt is magának, ha meghal, nem viheti azt magával (Prédikátor 5:15; Lukács 12:13–21).

Az, aki túlzottan belemerül a megélhetés előteremtésébe, olykor súlyos veszélyeknek teszi ki magát. Például a pénzszeretet kifejlődéséhez vezethet. Az első században volt egy vallásos csoport, az úgynevezett farizeusok, akik pénzszeretetükről voltak híresek (Lukács 16:14). A keresztény Pál apostol, aki maga is farizeus volt, teljesen ismerte ezt az életmódot (Filippi 3:5). „Azok pedig, akik elhatározták, hogy meggazdagodnak – figyelmeztet Pál –, kísértésbe, csapdába és sok értelmetlen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba viszik. Mert mindenféle káros dolog gyökere a pénz szeretete, és némelyek, akik az elérésére törekszenek. . . átszegezték magukat sok fájdalommal” (1Timótheus 6:9, 10). Igen, a „pénz szeretete” könnyen tönkre teheti valakinek az életét, ha érte bármit hajlandó megtenni. Ez az életmód nem jár boldogsággal.

Egyesek azért hajszolják agyon magukat, mert a hivatalos ranglétrán szeretnének feljebb kerülni. De szembe találják magukat a valósággal. „Szerencsét próbáló kisemberek – mondja a Fortune (Szerencse) című folyóirat –, akik 20 és 30 egynéhány éves korukban nagy energiát fektettek abba, hogy középvezetői szintet elérjenek, arra a bosszantó, de elkerülhetetlen felismerésre jutnak, hogy sok beleölt nehéz munkájuk ellenére, nem tudott mindenki a csúcsra jutni. Az erőfeszítéstől kimerülve, kísértve érzik magukat, hogy megkérdezzék: Miért volt mindez? Mi értelme van ennek a kemény küzdelemnek? Kit érdekel ez?”

Egy olyan embernek, mint Mizumorinak az élete is folyton akörül mozgott, hogyan juthat minél előbbre az életben. Az egyik legnagyobb japán banknál vezető állást kívánt betölteni. Emiatt viszont nem jutott ideje családjára. Több mint 30 évi kemény munka után egészsége tönkre ment, és semmiképpen sem mondhatta magát boldognak. „Rádöbbentem – mondja –, hogy a pozícióért való versengés olyan emberek között, akik maguk is elsőbbségre vágynak, ʼhiábavalóság és hasztalan erőlködésʼ” (Prédikátor 4:4, Ökumenikus fordítás).

De mi a helyzet azokkal, akik mint Antonio is, szeretik a munkájukat? Antonio munkájától elragadtatva, feláldozta a munka oltárán családi életét. Mások egészségüket, olykor életüket is odaáldozzák, aminek bizonyítéka sok túlhajszolt japán vezető üzleti embernek a hirtelen halála. Csupán egyetlen napon 135, meglepően nagyszámú telefonhívást kapott az a tanácsadó szolgálat, amelytől elhunyt szeretteik érdekében kértek tanácsot.

Egyesek mások megsegítésére szentelik életüket. Jézus maga is buzdított erre (Máté 7:12; János 15:13). Az jelent igazi örömet, ha életünkben kitartóan mások megsegítésének nemes munkáján fáradozunk (Példabeszédek 11:25).

De az ilyen nemes indíttatású iparkodás sem mentes a csapdáktól. Például, a júdeai Uzziás király nagyszabású polgári munkába kezdett: ciszternákat építtetett ki a pusztában. Uzziás minden bizonnyal a nép javát tartotta szeme előtt, mivel „Jehovát kereste” ebben az időben, és nyilvánvalóan megszívlelte azt a királyokra vonatkozó isteni parancsot, hogy legyenek önzetlenek (2Krónika 26:5, 10; 5Mózes 17:14–20). Ez fokozta katonai sikerét, és „hírneve messzi földre elterjedt”. De amikor megerősödött, gőgös lett, és ez bukását okozta (2Krónika 26:15–20; Példabeszédek 16:18). Az, aki mások megsegítésére szánja el magát, de erre az indítéka csak önzés és büszkeség, számíthat a bukásra. Milyen okból dolgozzon hát valaki keményen?

Az ember munkára teremtetett

Sokat tanulhatunk annak a férfiúnak a munkájából, aki a földön valaha élt emberek közül a legtöbb jót tette embertársainak. Ez a férfi Jézus Krisztus volt (Máté 20:28; János 21:25). Amikor meghalt a kínoszlopon, így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” (János 19:30). Igen tartalmas volt 33 és fél éves élete.

Jézus életében választ kapunk arra a kérdésre, „Mi tehet valakit boldoggá?”. Égi Atyja akaratának cselekvése semmihez sem hasonlítható örömet jelentett számára. Hasonlóképpen, a mi Teremtőnk akaratának cselekvése bennünket is sikerrel tölthet el, és boldoggá tehet. Miért? Mert még önmagunknál is jobban ismeri formáltatásunkat és szükségleteinket.

Amikor Isten megteremtette az első férfit, Ádámot, nemcsak fizikai munkát, hanem szellemi munkát is adott neki (1Mózes 2:15, 19). Ádámnak vezetői munkaköre is volt, amikor minden más földi teremtményt uralma alá vetett Isten (1Mózes 1:28). Ameddig Ádám e szerint az elrendezés szerint járt el, munkája céltudatos és hasznos volt. Minden egyes kis megbízatás teljesítése újabb alkalmat jelentett a Legfelségesebb tetszésének elnyerésére.

Ez azonban nem tartott sokáig Ádám esetében. Saját elhatározásából szakított az isteni elrendezéssel. Ádám többé nem gyönyörködött Isten akarata cselekvésében, hanem azt kívánta tenni, amihez kedve volt. Vétkezett Teremtője ellen. Döntése miatt Ádám, a felesége és minden leszármazottja „alávettetett a hiábavalóságnak” (Róma 5:12; 8:20). A munka nem örömet, hanem vesződséges fáradozást jelentett. Isten Ádámra kimondott ítélete így hangzott: „Átkozott a föld temiattad. Fáradsággal eszed annak termését életed minden napján. Tövist és bogáncsot fog teremni neked, és a mező növényzetét kell enned. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, amíg visszatérsz a földbe” (1Mózes 3:17–19). A munka, amelynek méltósága abban mutatkozott volna meg, hogy végső célként az ember Teremtője tetszésének elnyerését szolgálja, most kínos fáradozást jelentett az ember saját megélhetésének előteremtése céljából.

Milyen következtetést vonhatunk le ezekből a tényekből? Azt, hogy a kemény munka csak akkor hoz életünkben tartós megelégedést és boldogságot, ha Isten akaratának a cselekvése áll életünkben az első helyen.

ʼÉlvezd a jótʼ, miközben Isten akaratát cselekszed

Isten akaratának a cselekvése olyan volt Jézus Krisztus számára, mint az eledel – olyasmi, ami örömet szerzett neki, és ami szellemi életét fenntartotta (János 4:34). Hogyan lehet osztályrészed az ilyen munka öröme?

Ehhez fel kell ismerned, „mi Jehova akarata” számodra (Efézus 5:17). Isten akarata az emberiség számára az, hogy „Isten fiainak dicsőséges szabadsága” helyreálljon (Róma 8:21; 2Péter 3:9). Most az egész világra kiterjedően egy nagy begyűjtő munka van folyamatban. Ebben a sok örömet adó munkában te is részt vehetsz. Ez a munka téged is boldoggá tehet.

Antonio, akiről a cikk elején volt szó, később megelégedést és örömet talált munkájában. Amikor ő és felesége életükben a „hiábavaló” világi munkát tették első helyre, szellemi életük kárt szenvedett. Ezt abban tudták lemérni, hogy családi életükben sorra jelentkeztek a problémák. A helyzetet felismerve, felesége elhatározta, hogy kilép munkahelyéről, és ʼnagy igyekezettelʼ hozzákezdett, hogy az Isten Királyságáról szóló prédikálás munkáját végezze teljes idejében (Lukács 13:24).

„Ezután – mondja Antonio – mindjárt nagy változást vettünk észre életünkben. Elmaradtak az állandó veszekedések. Béke költözött otthonunkba.” Felesége érezhette, milyen öröm másoknak segíteni az „örök életet” jelentő ismeret megszerzésében (János 17:3). Boldogsága Antoniot is arra késztette, hogy újból felmérje, mi az, amit igazán érdemes csinálni. Végül benne is felülkerekedett a vágy, és elhatározta, hogy teljes szívvel Istent fogja szolgálni. Az előléptetésére tett javaslatot elutasította, és kilépett munkahelyéről. Bár ez a változás szerényebb állás elfogadását tette szükségessé, de Antonio és felesége is annak örül, hogy több időt tölthetnek a keresztény prédikáló szolgálatban, és Isten akaratát cselekedhetik.

Természetesen mindenkinek nincs módja ilyen nagy változtatásra. De Mizumorinak, az előbb említett japán bankárnak megvan az az öröme, hogy a keresztény gyülekezetben vénként szolgálhat, és továbbra is gondoskodik családjáról világi állása révén, ahol megmaradt vezetői állásában. De életében most már nem a világi munkája áll az előtérben, hanem Isten akaratának a cselekvése. Világi munkája csak eszköz a létfenntartás biztosítására és az elsődleges céljának elérésére. Így világi munkájának is van értelme.

Ha te is ilyen nézetet vallasz a munkahelyedet illetően, kétségtelenül törekedni fogsz arra, hogy „ne csak látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem őszinte szívvel, Jehovát félve” (Kolossé 3:22). Ezzel az őszinteséggel talán nem lehet messzire menni ebben a versenyszellemű társadalomban, de miként Mizumori mondja, ilyen alapelvek alkalmazásával el lehet nyerni mások bizalmát és megbecsülését. Bár most már nem célja az előbbremenetel, de így is jól megvan (Példabeszédek 22:29).

Igen, ha életünkben Isten akaratának a cselekvése áll az első helyen, ez esetben boldogságot fogunk találni kemény munkánkban. Ezért vonta le bölcs Salamon király így a következtetését: „Rájöttem, hogy semmi sem jobb a számukra, mint hogy örvendezzenek, és egész életükön át jót tegyenek; továbbá, hogy minden ember egyen és igyon, és jót lásson minden kemény munkájáért. Ez az Isten adománya” (Prédikátor 3:12, 13).