Boldog leszel-e ha „előretörsz”?

A MAI üzleti világot és az egész társadalmat áthatja a versengés. Egyesek „patkányharc”-nak nevezik ezt. Majdnem mindenki előléptetésre törekszik; vagy a több pénzért, vagy a nagyobb hatalomért. Sóvárogva igyekszenek fölfelé a társadalmi ranglétrán. Vajon boldoggá teszi-e ez az embert?

Dr. Laurence J. Peter és Raymond Hull a The Peter Principle című könyvükben a következő megfigyelést közlik: minden szervezetnek piramis-szerű szerkezete van (melynek tetején a vezetők vagy „fejesek” vannak), s mindenki arra törekszik, hogy magasabbra kerüljön ezen a piramison. Minél tekintélyesebb valakinek a beosztása, annál magasabb a társadalmi helyzete. Csakhogy ennek következtében — ahogy a könyv szerzői mondják — végül mindenki olyan állásba kerül, melyet már nem tud betölteni. Lehet, hogy valaki remekül elvégez valamilyen alacsonyabb rendű munkát, de a társadalmi gépezet addig lépteti előre, míg végül olyan munkát kap, melyet már nem tud elvégezni.

A könyv számos példát közöl, melyek ugyan humorosak, de a valóságnak megfelelőek. Íme, ezek közül egy:

„E. Tinker kivételesen buzgó és értelmes ipari tanuló volt a G. Reece Autójavító Üzemnél, úgyhogy hamarosan műszerész szakmunkás lett belőle. Ebben a beosztásában kivételes képességeket nyilvánított ki a hibák megállapításában és határtalan türelmet a megjavításukban. Ezért művezetővé léptették elő.

Csakhogy ebben a beosztásában már teherré vált a gépezetek iránti rajongása és a precizitása. Bármibe belefogott, amit érdekesnek talált, tekintet nélkül arra, hogy mennyire volt zsúfolt a műhely. ,Majd megcsináljuk valahogyan’ — szokta mondani . . .

Állandóan beleavatkozik mások munkájába. Ritkán található az asztalánál: Rendszerint teljesen belemerül egy szétszedett motor javításába. Eközben azok, akiknek feladatuk lenne a motor megjavítása, ott állnak és figyelik őt, a többi munkások pedig üldögélnek, mivel nincs, aki kiossza nekik a munkát. Ennek következtében a műhely állandóan tele van elvégzésre váró munkákkal, mindig felfordulás van, és a határidőket gyakran nem tartják be. Tinker . . . remek műszerész volt, most azonban egy alkalmatlan művezető.”

Azokat a vezető állású embereket, akik elérték azt a színvonalat, ahol már alkalmatlanok, Peter úgy osztályozza, mint a „végső besorolás tünetcsoportját” felmutató embereket. Akár felismerik alkalmatlanságuk okát, akár nem, elkeserednek, gyakran gyomorfekélyt, magas vérnyomást vagy számos más betegséget kapnak, sőt még furcsa idegrendszeri zavarokat is. Feletteseik gyakran nem akarják „megszégyeníteni” őket azzal, hogy visszaminősítik, s így sokáig megmaradnak kényelmetlen helyzetükben. Az ilyen személyek előkelő helyet töltenek be azok szemében, akik nem tudnak alkalmatlanságukról, de vajon boldogok-e?

Ez a helyzet nem új. Salamon, az ókori idők legbölcsebb királya megfigyelte az emberiség foglalatosságait és vágyait. Erre a következtetésre jutott: „Magam láttam minden kemény munkát és a munkában megnyilvánuló minden előmenetelt, hogy ez is csak egyik versengése [vagy irigysége] a másikkal szemben. Ez is hiábavalóság és hajsza a szél ellen.” — Préd 4:4, UV.

A versengésről Salamon a Példabeszédek könyvében is beszél. Ott kijelenti: „A nyugodt szív az emberi szervezet élete, a féltékenység [vagy versengés] azonban a csontok rothadása.” (Péld 14:30, UV) Ez megmagyarázza, miért kapnak gyomorfekélyt vagy másfajta betegséget azok, akik elsajátítják a magasabb beosztásra való törekvés irigy, versengő szellemét.

Természetesen nem helytelen arra törekedni, hogy az ember képességei legjavát adja, s hogy mindent teljes szívvel végezzen. Nem helytelen arra „törekedni”, hogy jobb munkát, magasabb teljesítőképességet érjünk el a képességeink keretén belül. De a cél, melyet a Biblia tűz elénk, egészen más, mint a gazdagság vagy rang. Ezt tanácsolja: „Bármit tesztek, egész lélekkel tegyétek, mint Jehovának, s nem mint embereknek, mert tudjátok, hogy Jehovától kapjátok meg a megfelelő jutalmat.” (Kol 3:23, 24, UV) Az igazi jutalom — amely többek között az elme békéje és megelégedés — sokkal többet ér, mint az aggodalommal járó rang.

Jézus Krisztus óva intett a rangkórságtól, amikor azt mondta:

„Ha valaki esküvői lakomára hív, ne feküdj [könyökölj az asztalhoz] a legelőkelőbb helyre. Talán tőled előkelőbbet is meghívtak ugyanakkor, s aki meghívott, odajön s azt mondja neked: ,Add át ennek az embernek a helyet!’ Akkor szégyenkezve fölkelsz, hogy a legutolsó helyet foglald el. Hanem amikor meghívnak, menj és könyökölj a legutolsó helyre, hogy amikor az, aki meghívott, bejön, azt mondja neked: ,Barátom, menj följebb!’ Akkor tiszteletben részesülsz összes vendégtársad előtt.” — Luk 14:8-10, UV.

A gazdagsággal ugyanaz a helyzet, mint a ranggal. Azok sorsát, akik a gazdagságot teszik életcéljukká, Pál apostol írja le. Így írt munkatársának, Timótheusnak: „Azok, akik elhatározzák, hogy gazdagok lesznek, kísértésbe, csapdába meg sok értelmetlen és káros kívánságba esnek, melyek pusztulásba taszítják az embereket. Mert a pénz szeretete mindenféle káros dolognak a gyökere, s erre a szeretetre törekedve néhányan elsodródtak a hittől és átszegezték magukat sok fájdalommal.” (1Tim 6:9, 10, UV) Ezek a fájdalmak lehetnek fizikaiak, érzelmiek és szellemiek; az embert nagy boldogtalanságba taszíthatják és megfoszthatják őt az élet valóban fontos dolgaitól.

Persze Jézus azt nem mondta, hogy az embernek egyáltalán ne legyen pénze, vagy hogy egyáltalán ne élvezze az élet nagyszerű anyagi dolgait. Jézus nem volt sem aszkéta, sem remete. Evett az emberek otthonaiban — néha gazdag emberekében is —,akik meghívták Őt étkezésekre vagy esküvői lakomákra. Olyan ruhája volt, melyet az Őt felfeszítő katonák elég értékesnek tartottak ahhoz, hogy elosszák négyük között. Köntösére, melyet egy darabból szabtak, sorsot vetettek, mivel nem akarták tönkretenni azzal, hogy felszabdalják. (Luk 5:27-29; 19:1-6; Ján 2:1-10; 19:23, 24) Természetesen voltak, akik kritizálták Jézust, amiért élvezte ezeket a jó dolgokat. Ő így felelt bírálóinak:

„[Alámerítő] János se nem evett, se nem ivott, az emberek azonban azt mondták: ,Démona van’; az ember Fia eszik, az emberek mégis azt mondják: ,Ime, a falánk, borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja.’ Mindennek ellenére a bölcsesség tettei által bizonyul igazságosnak.” (Máté 11:18, 19, UV) Jézus kiegyensúlyozottsága és tettei bizonyították, hogy sem gazdagságra, sem rangra nem törekedett. Ezzel szemben az ellenségei törekedtek erre, s ezért saját romlott szemléletük szerint ítélték meg Őt.

Senki ne találjon tehát hibát abban, hogy valakinek pénze van, vagy sok pénzt keres. Ez az ő dolga. A pozícióját vagy vagyonát se irigyelje senki. S ha az a személy nem becstelen, és uralkodik a vagyonán, ahelyett, hogy vagyona uralkodna rajta, elégedett is lehet. Segíthet másokon azzal, amije van. Pál apostol kifejezetten ajánlja az embernek, hogy ne legyen nemtörődöm vagy céltalan, hanem legyen önbecsülése és életcélja. Azt mondta, hogy a keresztények ,csendben dolgozva egyék kenyerüket, melyet maguk keresnek’, s hogy az ember „keményen dolgozzon, jó munkát végezve kezeivel, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek”. — 2Thess 3:12; Ef 4:28, UV.

Ha megtanuljuk és alkalmazzuk azokat a bölcs alapelveket, melyeket a Biblia, az emberi természetet jól ismerő Teremtő szavai tartalmaznak, nagy nyereségre tehetünk szert a megelégedés formájában, és elkerülhetünk sok ,sebet’, melyet a gazdagság és rang hajszolói kapnak. — 1Tim 6:6, 10.