KÖTÉL, ZSINÓR

A Biblia több héber és görög szóval utal különféle fonalakra, kötelekre és zsinórokra. A héber cheʹvel szó a leggyakoribb. A cheʹvel betű szerinti és jelképes értelemben is jelenthet kötelet (2Sá 17:13; Pr 12:6; Hó 11:4). Egyebek mellett jelölhet olyan ’kötelet’, amellyel mértek (2Sá 8:2), és emiatt olykor kimért területre, „rész”-re (Jzs 17:5, 14; 19:9) vagy ’vidékre’ (5Mó 3:4, 13, 14) utaltak vele.

A Szentírásban a kötélnek megfelelő görög szkhoi·niʹon szó nádból vagy kákából készült kötélre utalhat. Jézus Krisztus jogos felháborodásában, miután „kötélből ostort készített”, mindenkit kiűzött „a templomból a juhokkal és a marhákkal együtt”. A kötélből készült ostorral nyilván nem az emberekre suhintott, hanem az állatokra (Jn 2:13–17).

Az ókorban a kötelek és a zsinórok egy részét lenből készítették, más részét pedig az indiai kender, a hócsalán vagy a datolyapálma rostjaiból. Ecjon-Gebernél találtak egy erős, vastag kötelet, amelyet a pálmafa kérgének a rostjából fontak. Nyilván használtak többféle kákát és nádat is. Az egyiptomiak egyebek mellett bőrcsíkokat sodortak egybe, hogy erős kötelet készítsenek. A hócsalán (Boehmeria nivea, a csalánfélék családjába tartozó ázsiai faj) rostjaiból nagyon erős kötelet lehetett fonni, amely jól felhasználható volt a halászhálók készítéséhez.

A zsinórok olykor az öltözék kiegészítői voltak. Júda például alighanem egy „zsinór”-on (héb.: pá·thílʹ [1Mó 38:18, 25]) hordta a pecsétgyűrűjét. Arra a melltáskára, amelyet Izrael főpapja hordott, „sodrott láncokat [készítettek], kötélfonás munkájával, színaranyból”. Ezeket átfűzték a melltáska szélein lévő két karikán (2Mó 39:15–18). A perzsa király, Ahasvérus egyebek mellett a következőkkel díszítette a palotáját: „lenvászon, finom gyapot és kék szövet, mindez finom szövetkötelekkel megkötve” (Esz 1:6).

A Héber Iratokban olvashatunk a sátrak kifeszítéséhez használt ’sátorkötelekről’ (a héb. mé·thárʹ szóból [Ézs 54:2; 2Mó 39:40]), illetve szekerek ’köteleiről’ (héb.: ʽavóthʹ [Ézs 5:18]). Az ’íjhúrok’ (héb.: jethá·rímʹ [Jób 30:11; Zs 11:2]) készítéséhez zsinórt használtak. Kötéllel kötözték meg a foglyokat (Bí 15:13–15; Ez 3:25). Olvashatunk hajókötélzetről is (Ézs 33:23). Ráháb azt az utasítást kapta, hogy egy „vörös fonálból [héb.: chút] készített kötelet [a héb. tiq·wáʹ szóból]” kössön az ablakba, hogy a háznépével együtt megmenekülhessen Jerikó elpusztításakor (Jzs 2:18–21).

Jelképes értelem: Az egybegyűjtő ezt mondta: „A hármas kötelet nem lehet egyhamar szétszakítani” (Pr 4:12). Ha kibontunk egy három szálból álló kötelet, a szálak önmagukban könnyen elszakíthatók. De ha ez a három szál össze van fonva, „a hármas kötelet” nem lehet egykönnyen szétszakítani. Ehhez hasonlóan Isten szolgái, mondhatni, összefonódnak, amikor egységes a nézőpontjuk és ugyanaz a céljuk, így nagyobb a szellemi erejük, amire szükségük van például ahhoz, hogy helytálljanak az ellenségeskedés közepette. Az egybegyűjtő ezenkívül arra intette a fiatalokat, hogy emlékezzenek meg a Teremtőjükről, „mielőtt elszakad az ezüstkötél” (Pr 12:1, 6). Az „ezüstkötél” alighanem a gerincvelőre utal. Ha elszakad a gerincvelő, az az ember halálához vezet.

Dávid olyan időszakra utalva, amikor olybá tűnt, hogy hamar utoléri az erőszakos halál, és biztosnak látszott, hogy a seol vár rá, ezt mondta: „A halál kötelei vettek körül engem. . . A seol kötelei tekeredtek rám”. A jelek szerint úgy érezte magát, mintha kötelek tekeredtek volna rá, amelyek lehúzzák a sírba, hogy a halálba és a seolba vonják őt (Zs 18:4, 5).

Ézsaiás a következőket írta: „Jaj azoknak, akik a hamisság kötelékével húzzák a vétket, és a szekér köteleivel a bűnt”. Ezzel talán arra akart utalni, hogy ezek a személyek úgy kötődnek a vétkeikhez és a bűneikhez, mint ahogy az állatok be vannak fogva kötelekkel a szekerek elé, amelyeket húznak (Ézs 5:18).

A legyőzött szírek minden bizonnyal szánalmas, leigázott helyzetük és megaláztatásuk jelképeként „zsákruhát öveztek. . . ágyékukra, a fejükön kötél volt, és odamentek Izrael királyához”, Ahábhoz, hogy kérjék őt, kegyelmezzen meg Szíria királyának, II. Ben-Hadádnak. Vélhetően mindegyikük pántként viselte a kötelet a feje vagy a nyaka körül (1Ki 20:31–34).

Amiképpen az ókorban a pogány uralkodók és nemzetek, amelyek nem akartak az izraeliták vazallusai lenni, összegyűltek Isten ellen és az ő felkentje ellen, ugyanúgy – egy messiási prófécia jövendölése szerint – a föld királyai és a főemberek is egybegyűlnek majd „Jehova ellen, és az ő felkentje ellen, mondván: »Törjük szét bilincseiket, dobjuk le magunkról kötelékeiket!«” Az uralkodók és a nemzetek nem tűrnek meg semmilyen korlátozást sem, amely Jehovától és a Felkentjétől ered. Próbálják széttörni ezeket a bilincseket, és ledobni magukról ezeket a köteleket, de mindhiába (Zs 2:1–9).

A kettészakított sátorkötelek, amelyekkel többé már nem lehet kifeszíteni a sátrat, azt jelképezik, hogy valami el lett pusztítva (Jr 10:20). Ám egy prófécia épp az ellenkezőjéről biztosít minket, és a következőképpen ír a helyreállításról, és arról, hogy Jehova kiárasztja a kegyét: „Nézd Siont, ünnepi alkalmaink városát! Szemeid látni fogják Jeruzsálemet mint háborítatlan hajlékot, mint sátrat, amelyet senki sem bont le. Soha nem húzzák ki sátorcövekeit, és egyetlen kötelét sem szakítják szét” (Ézs 33:20).