Isten adja a növekedést — Te is megteszed a magad részét?

KÉPZELD magad elé a helyszínt! Egy szép, fenséges fákkal, burjánzó bokrokkal és ragyogó színű virágok tömegével körülvett kertben vagy. Smaragdzöld pázsit simul a kristálytiszta víztől pezsgő patak gondosan ápolt lejtős partjaihoz. Semmi nem rontja meg a látványt. Ámulatodban megkérdezed, ugyan ki alakította ki ezt a bájos helyet. Válaszként a kertész szerényen megjegyzi, hogy Isten az, aki növekedést ad mindennek.

Te persze ezzel teljesen tisztában voltál már eddig is. A kertész szavai eszedbe jutnak, amikor hazaérsz és meglátod a saját elhanyagolt kiskertedet, ahol semmilyen tetszetős növény sem nő, csak a szemét halmozódik, és esővíz gyűlik fel a visszatetsző gidres-gödrös talajban. Teljes szívedből azt kívánod, bárcsak a te kerted is olyan lenne, mint amilyet az imént láttál. Ezért, mivel szilárdan hiszel a kertész szavaiban, térdre esel és buzgó imában fordulsz Istenhez, hogy növesszen gyönyörűséges virágokat a kertedben. És mi történik? Természetesen semmi.

S mit mondhatunk a szellemi növekedésről? Talán az a dédelgetett kívánságod, hogy lásd az új tanítványok szellemi növekedését, amint Isten Szava igazságára reagálnak, vagy lásd a saját szellemi előmeneteled. Lehet, hogy teljes buzgalommal imádkozol Jehovához azzal a mélységes meggyőződéssel, hogy ezt a növekedést megadja: ő rendelkezik azzal a hatalommal, hogy ezt megtegye. De vajon dédelgetett kívánságod, buzgó imád és Isten hatalmába vetett hited önmagában meghozza a növekedést?

Isten adja a növekedést

Érezheted azt is, hogy a te részed a szellemi növekedés elérésében jelentéktelen, sőt semmitmondó. Vajon nem ezt sugallta Pál apostol az 1Korinthus 3:5–7-ben? Ezt írta: „Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig a mint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.”

Pál helyesen erősíti meg, hogy amikor a dolgok növekednek, minden érdem Istent illeti. A kertész előkészítheti a talajt, elvetheti a magot, gondosan ápolhatja a palántákat, de végül is Isten csodálatos teremtői hatalma az, ami növekedésre serkenti a dolgokat (1Mózes 1:11, 12, 29). Akkor hát mit ért Pál azon, amikor azt mondja: „sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz” („Az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz”, Református fordítás)? Vajon alábecsüli ezzel Pál szolgálatunknak azt a részét, amelyet az új tanítványok képzésében személyesen mi végzünk, amikor azt sugallja, hogy a végeredménynél nem sokat számít, hogy miként végezzük a szolgálatunkat.

„Sem a ki plántál, nem valami”

Tartsd elmédben, hogy levelének ebben a részében Pál nem a keresztény szolgálat kérdését fejtegeti, hanem azt, hogy az emberek követése Jézus Krisztus követése helyett balgaság. Némelyek Korinthusban túlzott jelentőséget tulajdonítottak Jehova olyan figyelemreméltó szolgáinak, mint például Pál és Apollós. Mások a szektákra szakadást mozdítottak elő és embereket magasztaltak fel, akik azt hitték, hogy különbek keresztény testvéreiknél (1Korinthus 4:6–8; 2Korinthus 11:4, 5, 13).

Emberek ilyenfajta dicsőítése nem egészséges dolog. Testi gondolkozás, mely féltékenységet és viszályt szül (1Korinthus 3:3, 4). Pál rámutat az ilyen gondolkodás következményeire. Kijelenti: „Versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: ’Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé’” (1Korinthus 1:11, 12).

Tehát, amikor azt írja, hogy „semmi az, aki ültet és semmi az, aki öntöz” (Csia fordítás), az apostol ez ellen a testi gondolkodásmód ellen harcol; kihangsúlyozva annak szükségességét, hogy mint Vezetőre, Jézus Krisztusra kell tekinteni, és el kell ismerni, hogy a gyülekezetben tapasztalható növekedésért minden dicsőség egyedül Istent illeti. Az apostolok és a többi vének egyszerűen csak szolgái a gyülekezetnek. Senkit nem kell felmagasztalni, valamint nekik maguknak sem kell arra törekedniük, hogy tekintélyt szerezzenek maguknak vagy előtérbe helyezzék magukat (1Korinthus 3:18–23). Azért a plántáló és az öntöző semmi — mondja Pál — „ahhoz viszonyítva, aki életet ad a magnak” (1Korinthus 3:7, Phillips).

Isten munkatársai

Ezzel a kijelentésével eszerint Pál apostol nem kicsinyelte le részvételünk fontosságát a plántálásban és az öntözésben. Ő nem azt várja el tőlünk, hogy úgy kezdjünk gondolkodni, „Isten majd a maga idejében megadja a növekedést”, ezért egyszerűen hátradőlünk és arra várunk, amíg megteszi. Pál tudta, hogy amit mi teszünk és ahogyan tesszük, az kihatással van arra, ahogyan a dolgok növekednek.

Ezért bátorította Pál szüntelenül a keresztényeket, a testvéreit arra, hogy keményen munkálkodjanak a szolgálatban és állandóan fáradozzanak tanítói képességük fejlesztésén. Gondolj csak a fiatal Timótheusnak adott tanácsára: „Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat. (1Timótheus 4:16). „Kérlek azért . . . hirdesd az ígét, állj elő vele . . . teljes béketűréssel és tanítással. . . . szolgálatodat teljesen betöltsd” (2Timótheus 4:1, 2, 5). Nem lett volna sok értelme Timótheusnak keményen munkálkodni képességei megjobbításán, ha plántálása és öntözése nem befolyásolta volna a dolgok növekedését.

Miként Pálnak és Apollósnak, úgy neked is az lehet felbecsülhetetlen értékű kiváltságod, hogy mint Isten egyik munkatársa szolgálj (1Korinthus 3:9; 2Korinthus 4:1; 1Timótheus 1:12). Mint ilyen munkatársnak, igencsak jelentőségteljes a munkád. A kertész nem várja el, hogy Isten csodatevő módon egy gyönyörűséges kertet hozzon létre, anélkül hogy ő a maga részéről megtenné a szükséges erőfeszítéseket. Talán a szellemi növekedéssel más a helyzet? Természetesen nem. Miként a szántóvető, aki türelmesen „várja a földnek drága gyümölcsét”, először nekünk is erőfeszítéseket kell tennünk a plántálással és az öntözéssel kapcsolatban, majd várni, amíg Isten megadja a növekedést (Jakab 1:22; 2:26; 5:7).

Tedd meg a magadét!

Mivel Pál apostol azt írja, hogy „mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint”, helyesen járunk el, ha feltesszük magunknak a kérdést: mi vajon hogyan munkálkodunk? (1Korinthus 3:8).

Geoffrey Smith kertészeti szaktekintély így nyilatkozik: „Semmiféle különleges képesítés nem szükséges ahhoz, hogy valakiből kertész legyen, az illetőnek csak érdeklődnie kell a növények iránt” (Shrubs & Small Trees). Ehhez hasonlóan nincs szükség semmiféle velünk született különleges képességre ahhoz, hogy Isten munkatársai legyünk, pusztán őszinte érdeklődés az emberek iránt és hajlandóság arra, hogy Isten felhasználjon minket (2Korinthus 2:16, 17; 3:4–6; Filippi 2:13).

Végy figyelembe néhány jó tanácsot, amelyet gyakorlott kertészek ajánlanak. Az egyik kertészeti szaktekintély szerint, ha egy kezdő kertész hajlandó figyelmet szentelni annak, amire a nála tapasztaltabbak figyelmeztetik, „akkor a tanulóból rövid időn belül szakember válhat. — Továbbá, nyilatkozza ugyanez a szaktekintély — egy szakember mindig talál valami újat, amit megtanulhat” (The Encyclopedia of Gardening). Készségesen elfogadod-e a segítséget és a képzést, amiről Jehova gondoskodik abból a célból, hogy hatékonyan plántálhass és öntözhess? Ha ezt teszed — akár kezdő, akár jártas vagy ebben a munkában — Isten munkatársaként további jártasságra tehetsz szert és így ’mások tanítására is alkalmas leszel’ (2Timótheus 2:2).

Ha a kezdő készségesen figyel és tanul, mondja Geoffrey Smith, „a legrejtettebb csapdákba sem esik bele”. Ha ügyelünk az utasításokra, melyekről Jehova — Szava és szervezete révén — gondoskodik, akkor az ő eljárásmódja szerint tesszük a dolgokat. Akkor elkerüljük az olyan csapdákat, mint például esztelen vitatkozásokba bocsátkoznánk olyan emberekkel, akik csupán szavakon akarnak lovagolni vagy veszekedni akarnak (Példabeszédek 17:14; Kolossé 4:6; 2Timótheus 2:23–26).

Egy másik kertészeti szaktanács szerint alaposan át kell gondolni a dolgokat, mielőtt valaki sietve felássa a földet. „Mielőtt az ásót a talajba mélyeszted — írja a The Encyclopedia of Gardening — fordíts időt arra, hogy nyugodtan tervet készíts”. Beleesel-e abba a csapdába, hogy beleveted magadat a keresztény szolgálatba anélkül, hogy előtte gondosan és imateljesen megfontolnád, mit akarsz elérni, és miként valósíthatod meg ezt a legjobban? Mielőtt nekifogsz, tisztázd magadban a célodat. Gondolkodj például azon, milyenfajta emberekkel találkozhatsz, valamint a problémákon, amelyekkel esetleg szembe találod magad, és készülj fel ezek megoldására. Ez lehetővé teszi, hogy ’a többséget megnyerd . . . [mivel te] mindeneknek mindenné lettél’ (1Korinthus 9:19–23).

’Ne pihentesd a kezedet’

Ha értékeljük a kiváltságot, hogy Istent munkatársaiként szolgáljuk, nem fogunk fukarkodni, hogy kivegyük a részünket ebből a közös tevékenységből. „Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind” (Prédikátor 11:6). A végeredmény Jehova kezében van, mi azonban csak akkor aratunk, ha előbb szorgalmasan vetjük a magot (Prédikátor 11:4).

Még soha egyetlen kertet sem lehetett tessék-lássék, nemtörődöm módon felásva, szétszórt magokkal csodálatossá varázsolni. Ehhez hasonlóan a keresztény szolgálatban is többre van szükség, mint hogy tessék-lássék módon részt veszünk a bibliai irodalom terjesztésében. Mint Isten munkatársainak, nekünk szorgalmas és alapos munkát végezve kell az Isten Királyságáról szóló Jóhírt hirdetnünk, helyes beállítottságú emberek után kutatva (Cselekedetek 13:48). Gondolj az alapelvre, amit Pál apostol a 2Korinthus 9:6-ban leírt: „A ki szűken vet, szűken is arat; és a ki bőven vet, bőven is arat.”

Mint minden jó kertész, igyekszünk jó talajba plántálni. Mégha a legjobb talajba plántáltunk is valamit, az még nem jelenti a munka végét. Geoffrey Smith szerint: „Ez nem jelenti azt, hogy ha felelős személy a plántálást már elvégezte, a továbbiakban semmi mást nem kívánnak tőle, mint hogy beszerezzen egy nyugágyat és egy napernyőt.” Nem, ahhoz, hogy a dolgok növekedjenek, erőfeszítések szükségesek a palánták öntözése és védelmezése érdekében. (Vö. Példabeszédek 6:10, 11.)

A keresztény szolgálat a valóságban hosszú időszakon keresztül végzett kemény munkát jelenthet, amikor úgy tűnik, nem sok minden történik. De hirtelen, sőt néha váratlanul, csodálatos eredmények születhetnek. Geoffrey Smith ezt így fejezi ki: „A kertészkedés hosszú rutinmunkát kívánó időszakokból áll, melyeket olyan fennkölt szépségű pillanatok tarkítanak, hogy mellette az ásás, a gyomlálás, és az aggodalmaskodás időszakai feledésbe merülnek.” Te is élvezheted a fennkölt elégedettség pillanatait, amikor egy fogékony szív reagál az igazság üzenetére — feltéve, ha te is hajlandó vagy elvégezni a kezdeti ásást, palántálást, gyomlálást és öntözést. (Vö. Példabeszédek 20:4.)

Pál és Apollós tudta, hogy a Királyság-prédikáló és tanítványképző munkájuk nem jár semmiféle különlegesen kiemelkedő pozícióval a keresztény gyülekezetben. Felfogták, hogy Isten az, aki a dolgoknak növekedést ad. Ennek ellenére serényen plántáltak és öntöztek. Bárcsak mi is követnénk példájukat és Isten rendelkezésére állnánk mint ’szolgák, kik által [mások] hívőkké lettek’ (1Korinthus 3:5, 6).

[Kép a 23. oldalon]

Isten adja minden dolognak a növekedést —, de a kertész is megteszi a maga részét