Mik ezek a „bajokkal terhes napok”, amelyekről a Teremtőjükről megfeledkező emberek azt mondják: „nem szeretem őket”? A Prédikátor könyvének írója az öregkor napjait értette ezen, amikor az ember már elgyöngül, testi szervei felmondják a szolgálatot és rosszul működnek. A prédikátor jelképes nyelven az élet ’alkonyát’ így írja le: „Elsötétül a nap, a hold, meg a csillagok”, és az emberi szenvedés felhői tűnnek fel, és megszaporodnak az ember bajai.

És amikor eljön a halál órája, az „ezüstkötél elszakad, az aranypohár összetörik és a korsó eltörik a forrásnál”. Az „ezüstkötél” itt a gerincoszlopban futó idegpályát jelenti, az „aranypohár” pedig az agyvelőt. A „korsó” a szívet szemlélteti, amely az életfenntartó vért kapja és keringteti az egész szervezetben. Az öregkor mindezekre kihatással van. Végül pedig az ember visszatér a porba, a halálba (Prédikátor 11:9—12:7, Ö.f.; 12:1–9, Károli).