Tizenharmadik fejezet

„Kiáltsatok egybehangzóan örömötökben”!

Ézsaiás 52:1–12

 1. Miért adnak okot az örömre az Ézsaiás könyvének 52. fejezetében olvasható prófétai szavak? Milyen két beteljesedésük van?

SZABADULÁS! Lehet ennél örvendetesebb kilátása egy fogságban levő népnek? Mivel Ézsaiás könyvének kiemelkedő témája a szabadulás és a helyreállítás, nem meglepő, hogy a bibliai könyvek közül a Zsoltárok könyvén kívül ez a könyv beszél a legtöbbször az örömről. Ézsaiás könyvének 52. fejezete különösen okot ad Isten népének az örvendezésre. Prófétai szavai i. e. 537-ben teljesednek be Jeruzsálemen. Nagyobb beteljesedésük pedig a „fenti Jeruzsálemet”, Jehova szellemteremtményeiből álló égi szervezetét érinti, melyről időnként úgy írnak, mint egy anyáról és egy feleségről (Galácia 4:26; Jelenések 12:1).

„Öltözd fel erősségedet, Sion”!

 2. Mikor serken fel Sion? Hogyan valósul ez meg?

² Jehova Ézsaiás által így szól szeretett városához, Sionhoz: „Serkenj föl, serkenj föl, öltözd fel erősségedet, Sion, öltözzél fel ékességed ruháiba, Jeruzsálem, szent város, mert nem lép te beléd többé körülmetéletlen, tisztátalan! Rázd ki magad a porból, kelj fel, ülj fel Jeruzsálem, oldd ki magadat nyakad bilincseiből, Sion fogoly leánya!” (Ézsaiás 52:1, 2). Mivel lakosai haragra ingerelték Jehovát, Jeruzsálem hetven évre lakatlanná vált (2Királyok 24:4; 2Krónika 36:15–21; Jeremiás 25:8–11; Dániel 9:2). Most elérkezett az idő, hogy felserkenjen a hosszú ideig tartó tétlenségéből, és felöltse a szabadság gyönyörű ruháit. Jehova arra indította Czírus szívét, hogy kiszabadítsa „Sion fogoly leányát”, és így Jeruzsálem korábbi lakosai és leszármazottaik elhagyhatják Babilont, visszatérhetnek Jeruzsálembe, és helyreállíthatják az igaz imádatot. Ezenkívül egyetlen körülmetéletlennek és tisztátalannak sem szabad tartózkodnia Jeruzsálemben (Ezsdrás 1:1–4).

 3. Miért lehet ’Sion leányának’ hívni a felkent keresztények gyülekezetét? Milyen értelemben nyernek szabadulást?

³ Ézsaiásnak ezek a szavai a keresztény gyülekezeten is beteljesedtek. A felkent keresztények gyülekezetét úgy lehetne jellemezni, mint a modern kori ’Sion leánya’, mivel a „fenti Jeruzsálem” az anyja.a Megszabadulva a pogány tanításoktól és a hitehagyott tantételektől, a felkenteknek meg kell őrizniük a Jehova előtti tiszta állapotukat, de nem azáltal, hogy testileg körülmetélkednek, hanem azáltal, hogy a szívüket metélik körül (Jeremiás 31:33; Róma 2:25–29). Ez azt jelenti, hogy megőrzik szellemi, elmebeli és erkölcsi tisztaságukat Jehova előtt (1Korintus 7:19; Efézus 2:3).

 4. Bár a „fenti Jeruzsálem” mindig engedelmeskedett Jehovának, a földi képviselőivel történtek hogyan tükrözik vissza a Jeruzsálem ókori lakosaival történteket?

⁴ Igaz, a „fenti Jeruzsálem” mindig engedelmeskedett Jehovának. Az első világháború alatt azonban földi képviselői — a felkent keresztények — akaratlanul is megszegték Jehova törvényét, mert nem értették teljesen az igaz keresztény semlegességet. Mivel elveszítették Isten helyeslését, „Nagy Babilonnak”, a hamis vallás világbirodalmának a szellemi fogságába kerültek (Jelenések 17:5). Rabszolgai állapotuk 1918 júniusában érte el csúcspontját, amikor a Watch Tower Society nyolc tisztviselőjét hamis vádak alapján bebörtönözték; a vádak között még az összeesküvés is szerepelt. Ekkor a jó hír szervezett prédikálása gyakorlatilag megszűnt. 1919-ben azonban egy szellemi éberségre hívó harsonaszó hallatszott. A felkent keresztények kezdték még jobban elkülöníteni magukat Nagy Babilon erkölcsi és szellemi tisztátalanságától. A fogság porából felserkentek, és a „fenti Jeruzsálem” tündökölni kezdett, mint egy „szent város”, ahol nincs megengedve a szellemi tisztátalanság.

 5. Miért áll teljesen jogában Jehovának, hogy megváltsa népét a fogva tartóinak fizetendő minden ellenszolgáltatás nélkül?

⁵ Jehovának i. e. 537-ben is, és i. sz. 1919-ben is teljesen jogában állt, hogy kiszabadítsa népét. Ézsaiás így magyarázza: „így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg!” (Ézsaiás 52:3). Sem az ókori Babilon, sem Nagy Babilon nem fizetett semmit, amikor rabszolgájává tette Isten szövetséges népét. Mivel semmilyen pénzbeli egyezség nem volt, még mindig Jehova volt a törvényes Tulajdonosa a népének. Vajon azt kellett volna éreznie, hogy bárkinek is tartozik? Természetesen nem. Mindkét esetben Jehova jogosan megválthatta imádóit a fogva tartóiknak fizetendő minden ellenszolgáltatás nélkül (Ézsaiás 45:13).

 6. Mit nem tanultak meg Jehova ellenségei a történelemből?

⁶ Jehova ellenségei nem tanultak semmit a történelemből. Ezt olvassuk: „így szól az Úr Isten: Égyiptomba ment alá népem először, hogy ott bujdossék, és azután Assiria nyomorgatá őt ok nélkül” (Ézsaiás 52:4). Az egyiptomi fáraó rabszolgasorba döntötte az izraelitákat, pedig korábban meghívásra jöttek az országba, hogy mint vendégek lakjanak ott. Ám Jehova a Vörös-tenger vizébe fullasztotta a fáraót és hadseregét (2Mózes 1:11–14; 14:27, 28). Amikor Sénakhérib asszír király fenyegette Jeruzsálemet, Jehova angyala 185 000 embert vágott le a király katonái közül (Ézsaiás 37:33–37). Ehhez hasonlóan sem az ókori Babilon, sem Nagy Babilon nem tud elmenekülni annak következményei elől, hogy nyomorgatja Isten népét.

„Ismerje meg népem az én nevemet”

 7. Hogyan érintette Jehova nevét a népének fogsága?

⁷ Jehova népének fogsága hogyan érinti Jehova nevét is, ahogy a prófécia arra rámutat: „most mit tegyek itt? [mennyiben vagyok én itt érdekelt?, »NW«] szól az Úr, hiszen népem elvitetett ok nélkül, és a rajta uralkodók ujjonganak, szól az Úr, és nevem szüntelen mindennap gúnyoltatik. Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, a ki mondom: Ímé, itt vagyok!” (Ézsaiás 52:5, 6). Mennyiben érdekelt Jehova ebben a helyzetben? Miért érinti őt az, hogy Izrael rabszolgasorban van Babilonban? Jehovának cselekednie kell, mert Babilon fogságba vitte népét, és győzelemittasan ujjongott felette. Az ilyen kérkedés ahhoz vezetett, hogy Babilon tiszteletlenül bánt Jehova nevével (Ezékiel 36:20, 21). Nem ismerte fel, hogy Jeruzsálem elhagyatott állapota azért következett be, mert a nép elvesztette Jehova helyeslését. Ehelyett Babilon úgy tekintette a zsidók rabszolgaságba döntését, mint ami Istenük gyengeségének bizonyítéka. A babiloni társuralkodó, Belsazár még ki is csúfolta Jehovát azzal, hogy használta templomának edényeit egy babiloni istenek tiszteletére rendezett lakomán (Dániel 5:1–4).

 8. Hogyan bántak Jehova nevével az apostolok halála óta?

⁸ Hogyan vonatkozik mindez a „fenti Jeruzsálemre”? Amióta gyökeret vert a hitehagyás a magukat kereszténynek vallók között, elmondható, hogy „az Isten nevét [miattuk] káromolják a nemzetek között” (Róma 2:24; Cselekedetek 20:29, 30). Ami azt illeti, a zsidók babonából végül kezdték mellőzni az isteni nevet. Az apostolok halála után nem sokkal a hitehagyott keresztények utánozták a zsidók példáját, és felhagytak Isten személyes nevének a használatával. A hitehagyás a kereszténységnek, Nagy Babilon legfőbb részének a kifejlődéséhez vezetett (2Tesszalonika 2:3, 7; Jelenések 17:5). A kereszténység féktelen erkölcstelensége és gátlás nélkül elkövetett vérbűne rossz fényt vetett Jehova nevére (2Péter 2:1, 2).

9—10. Isten modern kori szövetséges népe hogyan kezdett tisztább képet kapni Jehova irányadó mértékeiről és nevéről?

⁹ Amikor 1919-ben a nagyobb Czírus, Jézus Krisztus kiszabadította Isten szövetséges népét Nagy Babilon fogságából, a nép jobban megértette, mit kíván meg tőle Jehova. Korábban már megtisztították magukat a kereszténység sok olyan tanításától, amely a keresztény kor előtti pogányságban gyökerezik; ilyen a Háromság, a lélek halhatatlansága és az örök gyötrelem a tüzes pokolban. Ekkor azonban nekiláttak, hogy a babiloni befolyás minden nyomától megszabaduljanak. Azt is megértették, hogy fontos ragaszkodni a szigorú semlegességhez e világ politikai ügyeiben. Ezenkívül minden olyan vérbűntől meg akarták magukat tisztítani, amelyet némelyek esetleg elkövettek.

¹⁰ Isten modern kori szolgái jobban megértették Jehova nevének a fontosságát is. 1931-ben felvették a Jehova Tanúi nevet, és ezzel nyilvánosan kihirdették, hogy kiállnak Jehova és neve mellett. Ezenkívül 1950 óta az Új világ fordításb kiadása által Jehova Tanúi visszaállították az isteni nevet az őt megillető helyre a Bibliában. Igen, értékelni kezdték Jehova nevét, és egész mostanáig a föld végső határáig ismertté teszik.

„Aki jó hírt hoz”

11. Miért helyénvaló az i. e. 537-ben bekövetkezett eseményekkel kapcsolatban az a felkiáltás, hogy „királlyá lett a te Istened”?

¹¹ Most figyelmünk visszaterelődik Sionra, amikor még elhagyatott állapotban van. Egy hírvivő közeledik, és jó hírt hoz: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: »Királlyá lett a te Istened«” (Ézsaiás 52:7, „Kat.”). I. e. 537-ben miért lehet azt mondani, hogy Sion Istene Király lett? Vajon Jehova nem volt mindig Király? De igen, ő az „örökkévalóság Királya”! (Jelenések 15:3). Mégis helyénvaló az a felkiáltás, hogy „királlyá lett a te Istened”, mert Babilon bukása és az a királyi rendelet, amely parancsot adott a jeruzsálemi templom újjáépítésére és ott a tiszta imádat helyreállítására, új megnyilvánulása Jehova királyságának (Zsoltárok 97:1).

12. Ki járt élen abban, hogy ’jó hírt hozzon’, és hogyan?

¹² Ézsaiás napjaiban senkit és semmilyen csoportot nem lehetett úgy azonosítani, mint „aki jó hírt hoz”. Ma azonban a jó hír hirdetőjének kiléte ismert. Jézus Krisztus Jehova legnagyobb hírvivője, aki békét hirdet. Amíg a földön volt, prédikált arról a jó hírről, hogy az emberek felszabadulnak az Ádámtól örökölt bűn összes hatása alól, a betegséget és a halált is beleértve (Máté 9:35). Jézus példát mutatott abban, hogy lelkesen hirdette a valami jobbról szóló jó hírt, és megragadott minden lehetőséget, hogy tanítsa az embereket Isten Királyságáról (Máté 5:1, 2; Márk 6:34; Lukács 19:1–10; János 4:5–26). Tanítványai pedig követték a példáját.

13. a) Hogyan bővíti ki Pál annak a kifejezésnek az értelmét, hogy „milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz”? b) Miért lehet azt mondani, hogy „szép” a hírvivők lába?

¹³ Pál apostol a rómaiaknak írt levelében idézi az Ézsaiás 52:7-et, hogy hangsúlyozza a jó hír prédikálásának fontosságát. Egymás után több elgondolkodtató kérdést is feltesz, például azt is megkérdezi, hogy ’hogyan fognak hallani az emberek, ha nincs, aki prédikáljon’. Majd ezt mondja: „Mint ahogy meg van írva: »Mily szépséges azoknak lába, akik jó dolgok jó hírét hirdetik!«” (Róma 10:14, 15). Pál kibővíti az Ézsaiás 52:7 alkalmazását azzal, hogy a többes számú „azoknak” szót használta, nem pedig az egyes számú „annak” szót, ahogy Ézsaiás eredeti szövegében olvasható. Jézus Krisztust utánozva minden keresztény a béke jó hírének hírvivője. Milyen értelemben „szép” a lábuk? Ézsaiás úgy beszél a hírvivőről, mintha Júda közeli hegyeiből menne Jeruzsálembe. Messziről lehetetlen látni a hírvivő lábát. A figyelem itt inkább a hírvivőre terelődik, a lába magát a hírvivőt képviseli. Éppen úgy, ahogy az első században Jézus és tanítványai szépnek tűntek a szelídeknek, a mai Tanúkra is szívesen néznek azok az alázatosak, akik odafigyelnek a jó hír életmentő üzenetére.

14. Hogyan lett Jehova Király napjainkban? Mióta hirdetik ezt az embereknek?

¹⁴ Mikortól lehet hallani napjainkban azt a kiáltást, hogy „királlyá lett a te Istened”? 1919-től. Abban az évben az ohiói Cedar Pointban J. F. Rutherford, a Watch Tower Society akkori elnöke fellelkesítette a hallgatókat a „Beszéd a munkatársakhoz” című előadásával. Az előadás az Ézsaiás 52:7-re és a Jelenések 15:2-re épült, és minden jelenlevőt arra buzdított, hogy kezdje el a prédikálómunkát. Ezáltal a ’szép lábak’ kezdtek feltűnni „a hegyeken”. Először a felkent keresztények és később a „más juhokhoz” tartozó társaik lelkesen nekiláttak, hogy prédikálják azt a jó hírt, hogy Király lett Jehova (János 10:16). Hogyan lett akkor Király Jehova? 1914-ben újból kinyilvánította királyi uralmát, amikor trónra emelte Fiát, Jézus Krisztust mint az újonnan megalapított égi Királyság Királyát. Ezenkívül Jehova 1919-ben királyi uralmának még egy másik megnyilvánulását is kifejezésre juttatta, amikor kiszabadította „az Isten Izraelét” Nagy Babilonból (Galácia 6:16; Zsoltárok 47:9; Jelenések 11:15, 17; 19:6).

’Őrállóid felemelik szavukat’

15. Kik azok az ’őrállók’, akik felemelik szavukat i. e. 537-ben?

¹⁵ Vajon a „királlyá lett a te Istened” kiáltás észrevétlen marad? Nem. Ézsaiás ezt jegyzi fel: „Halld őrállóidat! felemelik szavokat, ujjonganak egyetemben [egybehangzóan kiáltanak örömükben, »NW«], mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr!” (Ézsaiás 52:8). I. e. 537-ben egyetlen őrálló sem foglalja el szó szerint a helyét Jeruzsálemben, hogy üdvözölje a fogságból elsőként visszatérőket. A város hetven évre elhagyatott volt (Jeremiás 25:11, 12). Ezért az ’őrállók’, akik felemelik szavukat, azok az izraeliták lehetnek, akikhez elsőre eljut Sion helyreállításának híre, és akik felelőssé válnak azért, hogy továbbadják a hírt Sion többi gyermekének. Látva azt, hogy Jehova i. e. 539-ben Czírus kezébe adja Babilont, az őrállóknak kétségtelenül az jár az eszükben, hogy Jehova kiszabadítja népét. Az őrállók azokkal egybehangzóan, akik válaszolnak a felhívásukra, továbbra is örömmel kiáltanak, hogy mások is hallhassák a jó hírt.

16. Kit látnak az őrállók „szemtől-szembe”, és milyen értelemben?

¹⁶ Az éber őrállók szoros, személyes kapcsolatot alakítanak ki Jehovával, mintha „szemtől-szembe” látnák (4Mózes 14:14). Jehovával és egymással ápolt szoros kapcsolatuk kiemeli egységüket és azt, hogy örömteli az üzenetük (1Korintus 1:10).

17—18. a) Hogyan emeli fel szavát a modern kori őrálló osztály? b) Milyen értelemben hirdeti egybehangzóan a felhívást az őrálló osztály?

¹⁷ A modern kori beteljesedésben az őrálló osztály — „a hű és értelmes rabszolga” — felemeli szavát, és nemcsak azokhoz szól, akik már Isten látható szervezetében vannak, hanem a kívülállókhoz is (Máté 24:45–47). 1919-ben felhívás hangzott el, hogy begyűjtsék a felkentek maradék tagjait, majd 1922-ben még sürgetőbbé vált ez a felhívás az ohiói Cedar Point-i kongresszuson azzal a kéréssel, amely így szólt: „hirdessétek, hirdessétek, hirdessétek a Királyt és az ő királyságát!” 1935 óta a figyelem a juhszerű egyének nagy sokaságának a begyűjtésére terelődött (Jelenések 7:9, 10). Az utóbbi években Jehova királyi uralmának a hirdetése még inkább fokozódott. Hogyan? 2000-ben mintegy hatmillióan vettek részt abban, hogy Jehova királyi uralmáról beszéljenek több mint 230 országban és területen. Ezenkívül Az Őrtorony, az őrálló osztály legfőbb eszköze több mint 130 nyelven közli az örömteli üzenetet.

¹⁸ Alázatosságot és testvéri szeretetet követel meg az embertől, hogy ilyen egységet előmozdító munkában vegyen részt. Ahhoz, hogy a felhívás hatásos legyen, minden érintettnek ugyanazt az üzenetet kell hirdetnie, amely Jehova nevéről, a váltságáldozatról való gondoskodásáról, bölcsességéről, szeretetéről és Királyságáról szól. Amint a keresztények az egész világon vállvetve dolgoznak, Jehovával ápolt személyes kapcsolatuk megerősödik, és így egybehangzóan harsogják az örömüzenetet.

19. a) Hogyan öltenek vidám külsőt „Jeruzsálem romjai”? b) Milyen értelemben ’tűri fel szent karját’ Jehova?

¹⁹ Mivel Isten népe örömmel kiált, még a hely is, ahol laknak, vidámnak látszik. A prófécia így folytatódik: „Ujjongva énekeljetek mindnyájan [kiáltsatok egybehangzóan örömötökben, »NW«], Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet. Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ézsaiás 52:9, 10). A Babilonból hazatérők érkezésével az elhagyatott Jeruzsálem gyászos helyei vidám külsőt öltenek, mert Jehova tiszta imádatát helyre lehet állítani (Ézsaiás 35:1, 2). Világos, hogy Jehova keze van a dologban. „Feltűrte az Úr szent karját”, mintha feltűrte volna az ingujját, hogy cselekedjen népe szabadítása érdekében (Ezsdrás 1:2, 3).

20. Mit eredményezett és mit fog még eredményezni az, hogy napjainkban Jehova feltűri szent karját?

²⁰ Ezekben az „utolsó napokban” Jehova feltűrte szent karját, hogy felélessze a felkent maradékot, a Jelenések könyvében szereplő ’két tanút’ (2Timóteus 3:1; Jelenések 11:3, 7–13). 1919 óta szellemi paradicsomban vannak, azon a szellemi birtokon, amelyet most több millió társukkal, a más juhokkal osztanak meg. Végül Jehova fel fogja tűrni szent karját, hogy megmentse népét „Har-Magedonkor” (Jelenések 16:14, 16). Utána ’a föld minden határainak látniuk kell Istenünk szabadítását’.

Sürgető követelmény

21. a) Mi követeltetik meg azoktól, akik ’az Úr edényeit hordozzák’? b) Miért nincs okuk a zsidóknak, hogy sietve távozzanak Babilonból?

²¹ Azoknak, akik kijönnek Babilonból, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe, meg kell felelniük egy követelménynek. Ézsaiás ezt írja: „Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülök, tisztítsátok meg magatokat, a kik az Úr edényeit hordozzátok. Mert ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek; mert előttetek megy az Úr, és követni fog Izráel Istene [Izrael Istene lesz utóvédetek, »NW«]!” (Ézsaiás 52:11, 12). A távozó izraelitáknak maguk mögött kell hagyniuk Babilonban mindent, amit beszennyezett Babilon hamis imádata. Mivel Jehova edényeit hordozzák, amelyek a jeruzsálemi templomból származtak, tisztának kell lenniük, nemcsak külsőleg, szertartásilag, hanem elsődlegesen a szívükben (2Királyok 24:11–13; Ezsdrás 1:7). Továbbá Jehova megy előttük, ezért nem kell sietniük, azaz kétségbeesetten rohanniuk, mintha vérszomjas üldözők lennének a sarkukban. Izrael Istene az utóvédjük (Ezsdrás 8:21–23).

22. Hogyan hangsúlyozta Pál azt, hogy a felkent keresztényeknek tisztának kell lenniük?

²² Ézsaiásnak azok a szavai, hogy meg kell őrizni a tisztaságot, legfőképp a „fenti Jeruzsálem” utódján teljesedtek be. Amikor Pál arra intette a korintusi keresztényeket, hogy ne kerüljenek felemás igába nem hívőkkel, az Ézsaiás 52:11 szavait idézte: „Így tehát menjetek ki közülük, és különítsétek el magatokat — ezt mondja Jehova —, és ne érintsétek többé a tisztátalant” (2Korintus 6:14–17). A Babilonból hazatérő izraelitákhoz hasonlóan a keresztényeknek óvakodniuk kell a babilonihoz hasonló hamis imádattól.

23. Milyen módokon igyekszenek tisztán tartani magukat napjainkban Jehova szolgái?

²³ Ez különösen Jézus Krisztusnak azokra a felkent követőire volt igaz, akik 1919-ben elmenekültek Nagy Babilonból. Fokozatosan megtisztították magukat a hamis imádat minden nyomától (Ézsaiás 8:19, 20; Róma 15:4). Egyre jobban felismerték az erkölcsi tisztaság fontosságát is. Bár Jehova Tanúinak mindig is magas erkölcsi irányadó mértékeik voltak, Az Őrtoronyban 1952-ben olyan cikkek jelentek meg, melyek hangsúlyozták, hogy fegyelmezni kell az erkölcstelen egyéneket, hogy tisztán tartsák a gyülekezetet. Az ilyen fegyelmezés segít a helytelenül cselekvőnek is megértenie az őszinte megbánás szükségességét (1Korintus 5:6, 7, 9–13; 2Korintus 7:8–10; 2János 10, 11).

24. a) Mik napjainkban „az Úr edényei”? b) Miért biztosak ma a keresztények abban, hogy Jehova továbbra is előttük halad, és ő az utóvédjük is?

²⁴ A felkent keresztényekkel együtt a más juhok nagy sokaságának eltökélt szándéka, hogy nem érint semmi szellemileg tisztátalant. Megtisztított állapotuk képessé teszi őket, hogy „az Úr edényeit” hordozzák — ezek azok az értékes ajándékok, amelyeket Isten a szent szolgálatra ad, hogy felhasználják a házról házra végzett munka, a bibliatanulmányozások, valamint a keresztény tevékenység más formái során. Tiszta állapotának megőrzése által Isten népe ma biztos lehet abban, hogy Jehova továbbra is előtte halad, valamint ő az utóvédje is. Mint Isten tiszta népe, számtalan okuk van arra, hogy ’kiáltsanak egybehangzóan örömükben’!

[Lábjegyzetek]

[Kép a 183. oldalon]

Sion kiszabadul majd a fogságból

[Kép a 186. oldalon]

1919-től kezdve a ’szép lábak’ újra feltűntek „a hegyeken”

[Kép a 189. oldalon]

Jehova Tanúi egybehangzóan beszélnek

[Kép a 192. oldalon]

Azoknak, akik ’az Úr edényeit hordozzák’, erkölcsileg és szellemileg tisztának kell lenniük