„A mi Istenünk nyilvános szolgái” életbe vágó helyreállító munka úttörői
„És valóban idegenek állnak elő és legeltetik nyájaitokat és idegenek lesznek földműveseitek és szőlőműveseitek. És ami titeket illet, Jehova papjainak neveznek; a mi Istenünk nyilvános szolgáinak mondanak benneteket.” — És 61:5, 6.
1. Minek érdekében tesznek erőfeszítést a mai államminiszterek és minek szem előtt tartásával?
AZ ÁLLAMOK miniszterei részt vettek a nagy újjáépítő munkában, amelyet az első világháború tett szükségessé. Annak nagy része, aminek helyreállításában közreműködtek, elpusztult újból a sokkal pusztítóbb 1939-1945-ös háborúban. Ismét szükségessé vált egy újjáépítő munka, de most sokkal nagyobb mértékben. Ma a közszolgák komoly erőfeszítéseket tesznek annak megakadályozására, hogy a dolgok javíthatatlan állapotba jussanak. A kormányok minisztériumai zavarban vannak.
2, 3. a) Milyen másfajta és még fontosabb helyreállító munka haladt előre a második világháború ellenére? b) Milyen ábrázoló nyelvezettel volt ez megjövendölve az Ésaiás 61:4-6-ban?
2 Mindamellett egy másfajta, sokkal fontosabb helyreállító munka is elkezdődött a háború utáni 1919-es évben. A második világháború súlyos pusztításai ellenére is határozottan, igen feltartóztathatatlanul folytatódott ez a helyreállítás. Szellemi természetű helyreállító munka volt ez, olyan erő támogatásával, amilyennel az emberi kormányzatok minisztériumai nem rendelkeznek. Igaz, hogy a Róma 13:4-ben írottak szerint e világ felső hatalmasságai Isten nyilvános szolgáiként szolgálnak még a keresztények javára is. Azok azonban, akik ennek a szellemi természetű helyreállító munkának voltak az úttörői, Isten magasabb rendű szolgái voltak. Azt a munkát, amelynek úttörői ezek a nyilvános szolgák voltak, Isten ihletett prófétája, Ésaiás a következőképpen jövendölte meg:
3 „És újra fel kell építeniük a régóta elpusztított helyeket; helyreállítják még a korábbi idők elhagyott helyeit is, és biztosan felújítják az elpusztult városokat, a nemzedékről-nemzedékre pusztán állt helyeket. És valóban idegenek állnak elő és legeltetik nyájaitokat és idegenek lesznek földműveseitek és szőlőműveseitek. És ami titeket illet, Jehova papjainak neveznek; a mi Istenünk nyilvános szolgáinak mondanak benneteket. A nemzetek készleteit eszitek majd.” — És 61:4-6.
4. A változásnak mely időszakában válhatott valóra Ésaiás próféciája; hogyan és hol mutatott rá erre Jézus?
4 Az első század helyreállító munkása, Jézus Krisztus mutatott rá, mikor kezdenek majd teljesedni Ésaiás próféciájának ezek a szavai. Ennek az ideje akkor érkezett el, amikor egy több évszázados nemzet összetörik és egy új és jobb nemzet kezd létrejönni. Az új nemzetnek Jézus Krisztus tanítványaiból kellett kialakulnia, akiket az Isten szelleme nemzett. Szellemi Izraellé kellett válnia. De hogyan mutatott rá Jézus Ésaiás fentebb idézett próféciája teljesedésének az idejére? Ezt akkor tette, amikor idézett annak bevezető szavaiból és magára alkalmazta azokat. Jézus abban az időben az otthonának, Názáretnek zsinagógájába látogatott el, valamivel az i. sz. 30. pászkaünnepe után. Felállt olvasni. Kibontotta Ésaiás próféciájának könyvtekercsét azon a helyen, amit most a 61. fejezetnek jelölnek meg és felolvasta legalább egy részét az első két versnek. Aztán azt mondta hallgatóinak: „Ma teljesedett be ez az írás, amelyet éppen hallottatok.” — Luk 4:16-21.
5, 6. a) Milyen fordítás szerint idézte a görögül író történész, Lukács Jézus szavait Ésaiásból? b) Hogyan szól az Ésaiás 61:1-3 az eredeti héber szövegben?
5 Lukács, a történész, aki feljegyezte ezt a jelenetet, a Szeptuaginta Változatként ismert görög fordításból idézte a szöveget. Hogyan hangzott azonban a prófécia az eredeti héber szöveg szerint, amelyet Jézus mint palesztinai zsidó kétségtelenül olvasott. A következőképpen:
6 „A Szuverén Úr, Jehova szelleme van rajtam, azért mert Jehova felkent engem, hogy jó hírt mondjak a szelídeknek. Elküldött engem, hogy bekötözzem a megtört szívűeket, hogy szabadulást hirdessek a foglyul ejtetteknek és szemük tágra nyitását a foglyoknak; hogy hirdessem a jóakarat esztendejét Jehova részéről és Istenünk bosszúállásának a napját; hogy megvigasztaljak minden gyászolót; hogy megjelöljem azokat, akik gyászolják Siont, hogy fejdíszt adjak nekik hamu helyett, örvendezés olaját gyász helyett, dicsőség palástját az elcsüggedt szellem helyett; és az igazságosság nagy fáinak kell hívni őket, Jehova ültetvényének az ő ékesítésére.” — És 61:1-3.
7. Ezután milyen szavak következnek a helyreállításra vonatkozóan?
7 Majd a helyreállítás munkájáról szóló szavak következtek: „És újra fel kell építeniük a régóta elpusztított helyeket; helyreállítják még a korábbi idők elhagyott helyeit is, és biztosan felújítják az elpusztult városokat, a nemzedékről-nemzedékre pusztán állt helyeket.” — És 61:4.
8. A prófécia beteljesedése idején érzelmileg milyen embereknek kell lenniük, és miért lenne szükséges sürgős figyelmet fordítani rájuk?
8 Figyeljük meg, hogy Ésaiás próféciájának beteljesedésekor „szelídek”, „megtört szívűek”, „fogságba vitettek”, sőt „rabok” és „Siont gyászolók” kellett hogy legyenek. Ezeknek sürgősen megfelelő figyelmet kell szentelni. Az idő éppen megérett erre, mert ez az úgynevezett „jóakarat esztendeje Jehova részéről”. Annak a megérkezése, akit „Jehovának, a Szuverén Úrnak szelleme” kent fel, iktatta be a jóakarat esztendejét. Azt a jelképes „esztendő”-t fogja követni „a mi Istenünk bosszúállásának a napja”. Ez valóban nagyon sürgőssé tette a szabadulás és szabadság szellemtől felkent hirdetőinek a munkáját.
9. Milyen változást jelentett be Jézus názáreti hallgatóinak, ők pedig hogyan nyilvánították ki, hogy nem elég „szelídek” a „jó hír” elfogadására?
9 Jézus megváltoztatta földi foglalkozását. Míg 30 éves nem lett, ács volt a galileai Názáretben. Az ottani zsinagógában olvasta fel Jézus Ésaiás próféciájának nagy jelentőségű szavait. Hivatásának ezt a megváltozását jelentette be názáreti hallgatóinak, midőn befejezte az Ésaiás 61:1, 2 felolvasását és így szólt: „Ma teljesedett be ez az írás, amelyet éppen hallottatok.” Azután bemutatta ezt a tényt egy bibliai előadás megtartásával, melyre honfitársai azt gondolták, hogy egy hajdani ács nem képes. Hallották, hogy Jézus orvos lett. Azt óhajtották, hogy ,gyógyítsa meg magát’, vigyen véghez gyógyításokat „saját területén”, saját városának népén. Bibliai példázatokkal értésükre adta, hogy miért nem teszi meg ezt. Erre nagyon elégedetlenek lettek vele és megpróbálták megölni őt. Nyomatékosan bebizonyították, hogy nem elég „szelídek” a „jó hír” elfogadásához. — Luk 4:21-30.
10. Milyen alkalommal kenetett fel Jézus szent szellemmel?
10 Annak ellenére, hogy lakóhelyén ilyen bánásmódban részesítették, Jézus előrehaladt a cél felé, amelyre felkenetett „a Szuverén Úr, Jehova szellemével”. I. sz. 29 őszén elhagyta Názáretet, s elment a Jordán folyóhoz, hogy alámerítkezzék János, Zakariás pap fia által. Nyomban azután, hogy kijött az alámerítési vízből, Alámerítő János látta a szent szellemet leszállni rá egy galamb megnyilatkozásában. Ugyanakkor hallotta Jehova hangját a mennyből szólani: „Ez az én szeretett fiam, akit elismertem.” (Máté 3:13-17; Luk 3:21, 22; Ján 1:29-34) Ugyanez a szellem indította Jézust arra, hogy visszavonuljon Júdea pusztaságába 40 napra.
11. Miért rendelkezett Jézus még mindig a felkenetés szellemével, midőn beszédet tartott a názáreti zsinagógában?
11 A böjt, illetve az Atyjával, Jehovával való beszélgetés 40 napja után Sátán, az Ördög három kísértést helyezett elé. Ha Jézus engedett volna azoknak a kísértéseknek, elvesztette volna a felkenetés szellemét. De azáltal, hogy ellenállt a Kísértőnek, megőrizte szellemi felkenetését. Rendelkezett vele még akkor is, amikor megtartotta beszédét a názáreti zsinagógában. — Máté 4:1-13; Luk 4:1-21.
12. Tekintettel arra, ami a zsidók országában i. e. 537-ben végbement, milyen kérdés merül fel a zsidókkal kapcsolatban Jézus felkenetésének idején?
12 Jézusnak a szent szellemmel való felkenetése i. sz. 29-ben, 565 évvel azután történt, hogy Jézus népe megszabadult a babiloni fogságból i. e. 537-ben és visszatért elpusztult szülőföldjére, Júdea tartományába. Ott ,felújították az elpusztított városokat’ az országban, beleértve Jeruzsálemet is, amelynek templomát újjáépítették. Helyreállították az ,elhagyatott helyeket’, amelyek az elmúlt 70 éven át pusztán hevertek és mintegy paradicsommá változtatták az országot. A zsidók évi három ünnepén Sion vagy Jeruzsálem imádók millióival telt meg. Miért kellett hát Jézus felkenetésekor megtört szívű zsidóknak vagy izraelitáknak lenni? Miért ,foglyul vitetteknek’? Miért ,raboknak’? Miért lennének ,Sion gyászolói’? Miért lennének szegény, alázatos „szelídek”, akiknek szükségük van „jó hírre”? Miért volna ilyen bárki is i. sz. 29-ben?
AKIKNEK „JÓ HÍRRE”, SZABADÍTÁSRA ÉS VIGASZRA VAN SZÜKSÉGÜK
13. Miután a zsidó „foglyok” megszabadultak Babilonból és hazatértek, milyen rabszolgaságba kerültek?
13 Erre Izrael nemzetének szellemi állapota miatt volt szüksége. Igaz, Jehova végrehajtotta „bosszúállásának napját” a babiloni világhatalmon, amely nem volt hajlandó ,megnyitni a hazafelé vezető utat a foglyok előtt’. (És 14:17; Jer 50:15, 28; 51:6, 11, 36) Amikor végül visszatértek lakóhelyükre, ezek a zsidó foglyok nem kerültek betű szerinti faragott bálványok rabszolgaságába, hanem még egy ennél is nagyobb rabságba jutottak, a júdaizmus vallásrendszerének rabságába. Ezt a rendszert emberek hagyományai és előírásai uralták, melyek erőtelenné tették Jehova Isten törvényét és parancsolatait. A hivatalos írástudók és farizeusok e vallásrendszer előkelőségeiként léptek elő. Megvakították a népet az igazság iránt azáltal, hogy elvették tőlük „az ismeret kulcsát”, megakadályozva őket abban, hogy bemenjenek Isten királyságába, továbbá nehéz terheket kötöztek a köznépre, amelyet ők maguk még meg sem érintettek. — Luk 11:52.
14. Jézus napjaiban milyen oka volt a zsidó maradéknak arra, hogy „gyászolja Siont”?
14 Azonkívül a júdaizmusnak ezek a vezetői mint vak vezetők olyan útra vezették a vak népet, amely nemzeti katasztrófában végződött. Úgy irányították és befolyásolták Siont vagy Jeruzsálemet, hogy elvesse Jézust az igazi Messiást, és halálra adja Őt a fán, mintha hamis Krisztus lett volna. Azok a vallási vezetők a próféták gyilkosainak útján tartották Jeruzsálemet, aki megkövezi az Istentől hozzá küldött személyeket. (Máté 23:1-37) Volt-e hát ezek szerint szükségük „jó hírre” ilyen nemzet „szelídeinek”? Kellett-e szabadságot hirdetni a „fogságba vitetteknek”? Voltak-e „foglyok”, akiknek szükségük volt arra, hogy ,szemeiket tágra nyissák’, hogy kijuthassanak a vallásos sötétség börtönéből? Olyan sivár vallási állapotban volt-e Sion vagy Jeruzsálem — Jehova imádatának központja —, hogy valódi ok volt a gyászolására? Igen, valóban ilyen állapotban volt! A felkent Jézus pedig látta, hogy volt egy ilyen „gyászoló” maradék a zsidók között.
15. Milyen módon szolgált Alámerítő János mint úttörő, és hogyan lett Jézus az élet és megmentés úttörője?
15 Jézus megfelelt azon gyászolók szükségletének, akik „fogságba vitettek”, „foglyok” és „szegény alázatosak” voltak. Megvigasztalta azokat a gyászolókat a „mennyek királysága” jó hírének prédikálásával, amellett a betegek meggyógyításával, sőt még halottak feltámasztásával is. (Máté 4:17; 11:4-6) De ennél még nagyobb vigasztalás és szabadság várt Sion gyászolóira. Ez Jézus halála, feltámadása és mennybemenetele réven következett be, hogy bemutassa bűnengesztelő áldozatának értékét Isten előtt. Így beteljesítve a Biblia reá vonatkozó próféciáit, az élet és megmentés úttörője lett azok számára, akik elfogadják életadó szolgálatát. Alámerítő János Jehova Messiása előtt járt és elkészítette az útját, ezért őt is úttörőnek lehet nevezni. (Luk 1:76, A Keresztény Görög Iratok Új Világ Fordítása, 1950) Jézus azonban többet tett Jánosnál az élet és megmentés úttörőjeként.
16. A Moffatt fordítás szerint a Cselekedetek 3:15-ben minek nevezte Péter Jézust a jeruzsálemi templomban?
16 Pontosan úgy volt, ahogy Péter bátran megmondta a zsidóknak a jeruzsálemi templomban néhány héttel Jézus mennybemenetele után: „Ti megöltétek az Élet úttörőjét. Isten azonban feltámasztotta Őt a halálból, amit mi [Péter és János] tanúsíthatunk.” — Csel 3:15, Moffatt.
17. A Cselekedetek 5:31 szerint minek nevezte a 12 apostol Jézust a jeruzsálemi Szanhedrin előtt?
17 Később a vérbűnnel terhelt jeruzsálemi Szanhedrin előtt, amely akkor Szadduceusok, farizeusok és írástudókból állt, Jézus Krisztus 12 apostola így tanúskodott: „Isten felemelte őt a jobbjára mint a mi úttörőnket [görögül: arkhegós] és megváltónkat, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek.” — Csel 5:31, Mo.
18, 19. Minek nevezte Pál apostol Jézust a Zsidók 2:10 és 12:2-ben?
18 A héber Pál apostol a héberek maradékának írva, akik elfogadták Jézust mint a Messiást vagy Krisztust és akik Isten szellemi fiaivá lettek, ezt írta: „Mert illő volt, hogy Őt, akiért és aki által van minden — hogy sok fiat dicsőségre vigyen —, megmentésük úttörőjét [arkhegós] szenvedések által tegye tökéletessé.” — Zsid 2:10, Revideált Standard Fordítás és Moffatt.
19 Továbbá: „Nézvén Jézusra, hitünk úttörőjére [arkhegós] és tökéletesítőjére, aki az elébe helyezett örömért elviselte a keresztet, megvetve a gyalázatot, és Isten trónjának jobbjára ült.” — Zsid 12:2, RS; Mo.
20. Hogyan lett Jézus „a mi hitünk úttörője” s egyben tökéletesítője is?
20 Jézust így „úttörő”-nek jelenti ki az Írás tanítványai számára, az élet úttörőjének, a megváltás úttörőjének, a hitünk úttörőjének. Valóra váltotta a Bibliának a Messiásra vagy Krisztusra vonatkozó jövendöléseinek százait. Ezzel új elemet, éspedig lényeges elemet vezetett be a Jehova Isten iránti hitünkbe. Így úttörője lett annak a kikerekített vagy jól megformált hitnek, amellyel ma az igazi keresztények rendelkeznek. Helyesen nevezik tehát Őt „a mi hitünk úttörőjének”. (Zsid 12:2, RS; Gal 3:24, 25) Ugyanakkor a Jehova Messiására vonatkozó hitünk is megtalálja tökéletességét vagy végső formáját Jézus Krisztusban. A zsidók hite pedig, akik elvetették Jézus Krisztust, és csakis a mózesi törvényhez ragaszkodtak, hiányos maradt.
„AZ IGAZSÁGOSSÁG NAGY FÁI”
21. Milyen mértékű szellemi növekedést tapasztaltak Jézus tanítványai az ő feltámadása utáni megjelenései és vigasztalása eredményeként?
21 Tanítványai hitének építése érdekében Jézus Krisztus többször is megjelent nekik a feltámadása utáni 40 nap során. Megvigasztalta azokat, akik gyászoltak a várva-várt Messiás miatt, akiben annyira reménykedtek. Mi történt azokkal, akiket a feltámadott Jézus Krisztus megvigasztalt? Ésaiás próféciájának a 61:1-3 verse szerint a felkent Jézus „megjelölte” őket, „fejdíszt adott nekik hamu helyett, örvendezés olaját gyász helyett, dicsőség köpenyét a csüggedt szellem helyett”. Ennek következtében szellemi növekedést tapasztaltak, úgyannyira, hogy „az igazságosság nagy fáinak, Jehova ültetvényének az ő ékesítésére” neveztethettek.
22. Hogyan kellett értelmezni az Ésaiás próféciájában a „fejdísz”, „hamu”, „olaj” és „köpeny” szavakat és mennyire illett ez a tanítványokra pünkösdtől kezdve?
22 Hogy Jézus valamelyik apostola vagy tanítványa hamut hintett volna a fejére vagy zsákruhába öltözött volna, arról nincs tudomásunk. Nyilvánvaló, hogy a „fejdísz”, „hamu”, „olaj” és „köpeny” jelképesen értendők. Jézus feltámadás utáni megjelenései valóban megfordították a tanítványok érzéseit ebben a dologban. Ó igen, de a következő pünkösd napján, a Szuverén Úr, Jehova felhasználta Fiát, Jézus Krisztust, hogy kitöltse a szent szellemet a várakozó tanítványokra Jeruzsálemben. A kitöltött szellem kinyilvánításaként csodálatos tűzlángok lebegtek a fejük fölött. Ez a megnyilatkozás csak időszaki, nem pedig maradandó ,fejdísz’ volt, amelyről Ésaiás szólt a jövendölésében. Fejük inkább az isteni helyeslés örömével volt megkoronázva, amilyen a pap-vőlegény öröme a menyegző napján. (És 61:10) Mintha megnyugtató olajat öntöttek volna a fejükre, amely az ujjongás pontjáig felfrissítette őket. Elszállt a csüggedt szellem, és Jehova Isten dicsőítése mintegy a „dicsőség köpenyével” azonosította őket. A pünkösdi látvány szemlélői ezt mondták: „Halljuk őket saját nyelvünkön beszélni Isten nagyságos dolgairól.” — Csel 2:1-11.
23. a) Milyen munkában volt úttörő Jézus a tanítványai számára? b) Amikor felkente őket, milyen megbízást kaptak a tanítványai, hogy mit tegyenek?
23 Mindezekből mit figyelhetünk meg ma? Azt a tényt, hogy saját felkenetésében megmaradva Jézus Krisztus úttörőjévé vált egy helyreállító munkának azok irányában, akik tanítványaivá lettek. Jehova felhasználta Őt a szent szellem kitöltésére az alámerített tanítványaira, úgy, hogy ezek, akik a szent szellemben részesültek, maguk is Jehova, a Szuverén Úrtól való szellemmel lettek felkenve. (2Kor 1:21; 1Ján 2:20, 27) Attól fogva ők is megbízást kaptak arra, hogy „jó hírt” mondjanak a „szelídeknek” Izrael nemzetében, hogy szabadulást hirdessenek a foglyoknak s szabadon bocsátást a raboknak, és megvigasztalják mindazokat, akik Siont gyászolják. Ily módon segíteni tudtak másoknak, akik vigasztalására és megszabadítására fel voltak használva a „jóakarat esztendején Jehova részéről” és az ő dicsőítésére, amiért visszafogadta őket kegyébe és szolgálatába felkentei réven.
24. Pünkösdtől kezdve mi díszítette Jézus tanítványainak szellemi állapotát ahhoz hasonlóan, ami a Paradicsomban díszlett és kinek az „ékesítésére”?
24 A szellemnek az a kitöltése nagyon nagy jelentőséggel bírt azok számára, akik általa részesültek felkenetésben. Ahelyett, hogy törékeny palánták lettek volna, s táplálék hiánya miatt hervadoztak volna, olyanok lettek, mint az „igazságosság nagy fái”, melyeket csak Jehova tudott plántálni, és felnevelni Krisztus által. Az ember eredeti „gyönyörűség paradicsomá”-t sokféle fa díszítette. (1Móz 2:7-9) De pünkösdtől fogva Jehova „nagy fákat” plántált önátadott népe szellemi állapotába, amelyet az ellenségei elpusztítottak és pusztán hagytak. Ilyen jelképes „nagy fák” voltak az erős, állhatatos, rendületlen, megingathatatlan keresztények, akik magasra emelkedtek Jehova Isten igazságosságában. Mint Plántálójuknak, „ékesítésére” vált jelenlétük az újonnan megalapított keresztény gyülekezetben.
25. Milyen kötelezettség alá kerültek azok, akik pünkösdkor alámerítkeztek és milyen munkában kellett úttörőkként szolgálniuk?
25 Pünkösd napján a tanítványok eredeti, mintegy 120 létszámú gyülekezetén kívül ezrek lettek felkentekké, miután megtértek és elfogadták a Messiást, majd alámerítkeztek a 12 apostol keze által. (Csel 2:37-42) Ezek is azután a Jehova szelleme által történő felkenetés kötelezettsége alá kerültek Krisztus által. Vezetőjük, Jézus, úttörő volt előttük, aki utat készített nekik, hogy elnyerjék a tökéletes hitet, életet és megmentést. Ők is „a mi Istenünk nyilvános szolgái” lettek. (És 61:6) Mint ilyenek, most úttörővé kellett lenniük mások számára, akik még keresik a kapcsolatot Istennel, hogy kiengesztelődhessenek vele Krisztus által. (2Kor 5:20) Ily módon örvendetes részük lehet Isten helyreállító munkájában.