GÓLYA

(héb.: chaszí·dháʹ):

A madár neve annak a héber szónak a nőnemű alakja, amelynek a jelentése: ’a lojális; a szerető-kedvességű’. (Vö.: 1Sá 2:9; Zs 18:25, Rbi8, lábj.) Ez a névjelentés ráillik a gólyára, mivel arról ismert, hogy gyöngéden törődik a fiókáival, és egy életen át hűséges a párjához.

A gólya egy nagy testű, hosszú lábú gázlómadár; hasonlít az íbiszhez és a gémhez. A fehér gólyának (Ciconia ciconia) a csillogó fekete evezőtollai kivételével fehér a tollazata. Egy felnőtt gólya, ha áll, akár 1,2 m magas is lehet, és a testhossza is mintegy 1,2 m. Az akár 2 m-es szárnyfesztávolsága lenyűgöző. A madárnak a hosszú, piros csőre a tövénél széles, a végén pedig hegyes. Ezzel kutat a sárban békák, halak vagy apróbb hüllők után. A kisebb vízi teremtmények mellett szöcskével, sáskával táplálkozik, és olykor ráfanyalodhat dög vagy hulladék megevésére is. A törvényszövetség alapján a gólya a tisztátalan teremtmények közé tartozott, és ezeket az izraelitáknak tilos volt megenniük (3Mó 11:19; 5Mó 14:18).

Jeremiás próféta, amikor megfeddte Júda hitehagyott népét, amiért az nem ismerte fel Jehova ítéletének az idejét, felhívta a nép figyelmét a gólyára és más olyan madarakra, amelyek ’jól ismerik a maguk rendelt idejét’ (Jr 8:7). A gólya rendszeresen elvándorol az afrikai telelőhelyéről, Palesztinában és Szíriában március–április táján jelenik meg nagy csapatokban. Izraelben kétféle gólya látható: a fehér gólya és a fekete gólya (Ciconia nigra). A fehér gólya csak időnként költ Izrael területén, és általában fákon fészkel, de olyan építményeken is, amelyeket az ember hozott létre. A fekete gólya, amely fekete színű fejéről, nyakáról és hátáról kapta a nevét, főként a Hula-völgyben és Bét-Seán völgyében fordul elő, és ha csak teheti, fákra rakja a fészkét. A zsoltáríró arról írt, hogy a gólya a magas borókafenyőre építi a fészkét (Zs 104:17).

Jehova, szembeállítva a röpképtelen struccot a magasban repülő gólyával, ezt kérdezte Jóbtól: „Vígan verdes-e szárnyával a strucctyúk, vagy olyan szárnytolla és tollazata van-e, mint a gólyának?” (Jób 39:13). A gólya szárnytollai nagyon szélesek és erősek. A másodlagos és harmadlagos evezőtollai majdnem akkorák, mint az elsődleges evezőtollai, ennek köszönhetően hatalmasak a szárnyfelületek, és ezért tud a gólya kitartóan és méltóságteljesen repülni. Impozáns látványt nyújt, ahogy erős szárnyait kiterjesztve vitorlázik, a nyakát előrenyújtja, hosszú lábait pedig hátra. Zakariás látomásában szerepel két asszony (Za 5:6–11), akik egy éfa mérőedényt vittek – amelyben egy „Gonoszság” nevű asszony volt –, és akiknek a beszámoló szerint „olyan szárnyaik voltak, mint a gólya szárnyai”. Az a megfogalmazás, hogy „szél volt szárnyaikban” (9. v.), ráillik arra a süvítő hangra, amelyet a levegő kelt, amint átáramlik a gólya szárnytollai között. Mivel a madár repülés közben legyezőszerűen széttárja az elsődleges evezőtollait, a szárnyvégeken a kézevezők között rések keletkeznek, és ezáltal szabályozza a szárnyak felső felületén történő légáramlást, és növeli a szárnyakon keletkező felhajtóerőt.