GYEHENNA

(a héb. gé Hin·nómʹ, „Hinnom-völgy” gör. megfelelője):

Ez a kifejezés 12-szer szerepel a Keresztény Görög Iratokban. Jóllehet sok fordító önkényesen „pokol”-nak fordítja az eredeti szót, számos bibliafordításban inkább a görög geʹen·na szó átírása szerepel (Mt 5:22; ÚRB, Káldi, KNB, Vida, Csia, Kecsk.).

A mély, keskeny Hinnom-völgy, mely később a görög nevén (Geʹen·na, v. Gyehenna) vált ismertté, az ókori Jeruzsálemtől D-DNy-ra húzódott; ma Vádi-er-Rabábinak (Ge-Ben-Hinnomnak) nevezik ezt a völgyet (Jzs 15:8; 18:16; Jr 19:2, 6; lásd: HINNOM-VÖLGY). Júda két királya, Aház és Manassé bálványimádatot gyakorolt ebben a völgyben, és egyebek mellett emberáldozatokat mutattak be Baálnak, tűzben égetve meg a gyermekeiket (2Kr 28:1, 3; 33:1, 6; Jr 7:31, 32; 32:35). Hogy soha többé ne lehessen ott ilyesmit elkövetni, a hűséges Jósiás király később beszennyezte, azaz alkalmatlanná tette a bálványimádatra ezt a völgyet, és azon belül is a Tófetnek nevezett helyet (2Ki 23:10).

Nem az örök kínzás jelképe: Jézus Krisztus a tűzzel együtt említette a gyehennát (Mt 5:22; 18:9; Mk 9:47, 48), akárcsak Jakab tanítvány, az egyetlen olyan bibliaíró, aki használta ezt a szót Mátén, Márkon és Lukácson kívül (Jk 3:6). Néhány szövegmagyarázó „a tüzes gyehenna” kifejezést azoknak az emberáldozatoknak az elégetésével próbálja összefüggésbe hozni, melyekre Jósiás uralma előtt került sor, és úgy vélik, hogy Jézus az örök kínzás jelképeként használta a „gyehenna” szót. Ám a Szentírásban arról olvasunk, hogy Jehova Isten undorodott ettől a szokástól, ilyen utálatosságot ’nem parancsolt, és ez fel sem ötlött szívében’ (Jr 7:31; 32:35). Ezért igen valószínű, hogy Isten Fia, amikor az Istentől jövő ítéletről beszélt, és jelképes értelemben használta a „gyehenna” szót, nem az előzőekben említett bálványimádati gyakorlatra gondolt. Figyelemre méltó, hogy bizonyos próféciákban arról olvasunk, hogy Isten akképpen határozott, hogy a Hinnom-völgy olyan hely legyen, ahová holttestek kerülnek, nem pedig olyan, ahol élő áldozatokat kínoznak (Jr 7:32, 33; 19:2, 6, 7, 10, 11). Ebből adódóan általánosságban úgy tartják, hogy „a tetemek és a zsíros hamu. . . völgye” kifejezés, mely a Jeremiás 31:40-ben olvasható, a Hinnom-völgyre vonatkozik, ’a Szemét kapu’ pedig nyilván a völgynek a k. végében volt, ott ahol a Hinnom-völgy és a Kidron szurdoka találkozott (Ne 3:13, 14).

Tehát a gyehennával kapcsolatos szentírási bizonyítékok alapvetően összhangban vannak a rabbik, illetve más személyek hagyományos elképzelésével, miszerint Jeruzsálem lakói a Hinnom-völgybe szórták a szemetet. (J. B. Phillips fordítása a Máté 5:30-ban szereplő geʹen·na szót így adja vissza: „szemétdomb”.) Dávid Kimhi (1160? – 1235?) zsidó szövegmagyarázó a Zsoltárok 27:13-hoz fűzött megjegyzésében a következő történelmi adalékot teszi közzé a „Gehinnom” kapcsán: „Ez a hely Jeruzsálem szomszédságában van, visszataszító hely, és a város lakói odadobálják a tisztátalan dolgokat meg a tetemeket. A völgyben állandóan tűz égett, hogy elégessék a tisztátalan dolgokat és a holttestek csontjait. Ezért a gonoszok ítéletét jelképesen Gehinnomnak nevezik.”

A teljes pusztulás jelképe: A Szentírásból egyértelműen látható, hogy Jézus a „gyehenna” szóval utalt arra a végleges pusztulásra, mely az Istentől jövő, kedvezőtlen ítélet következménye. Tehát lehetetlen, hogy a gyehennából bármely lélek is feltámadjon (Mt 10:28; Lk 12:4, 5). Jézus ’gyehennára valóknak’ ítélte a gonosz farizeusokat és írástudókat (Mt 23:13–15, 33). A követőinek – hogy elkerüljék ezt a fajta pusztulást – meg kellett szabadulniuk mindentől, ami szellemi értelemben a botlásukat okozta volna. A ’kéz és a láb levágása’, illetve a ’szem kivájása’ jelképes értelemben azt jelentette, hogy meg kellett ölniük ezeket a bűnre vivő testtagjaikat (Mt 18:9; Mk 9:43–47; Kol 3:5; vö.: Mt 5:27–30).

Jézus alighanem az Ézsaiás 66:24-re utalt, amikor azt mondta, hogy a gyehenna egy olyan hely, ahol az odakerülők férge „nem pusztul el, és a tűz nem oltatik el” (Mk 9:47, 48). Jól látható, hogy a gyehenna nem a kínzás jelképes helye, hanem a teljes pusztulásé, ugyanis az Ézsaiás könyvében található részlet nem élő személyekről ír, hanem ’azoknak az embereknek a tetemeiről, akik törvényszegően viselkedtek’ Istennel szemben. Ha a Hinnom-völgybe szórták a szemetet és a holttesteket – ahogyan azt a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alátámasztják –, akkor csakis tűzzel tudták megsemmisíteni azokat, a tüzet pedig vélhetően kénnel táplálták. (Vö.: Ézs 30:33.) Ahová a tűz nem ért el, ott férgek tenyésztek, elpusztítva mindazt, amit a tűz nem tudott elpusztítani. Ez alapján Jézus szavai azt jelentik, hogy Isten ítélet-végrehajtása addig tart, amíg teljes nem lesz a pusztulás.

Jelképes értelem: Jakab tanítvány azzal kapcsolatban használta a „gyehenna” szót, hogy a zabolátlan nyelv az igazságtalanság világát alkotja, és a heves, meggondolatlan szavak beszennyezik annak a testét, akinek a szájából elhangzanak, és káros hatással vannak az életére. Az ilyen ember nyelve „tele van halálos méreggel”, vagyis a szavai feltárják, mennyire gonosz a szíve, emiatt talán Isten úgy ítéli meg, hogy méltó a gyehennára (Jk 3:6, 8; vö.: Mt 12:37; Zs 5:9; 140:3; Ró 3:13).

A Bibliában a jelképes értelemben szereplő gyehenna megegyezik a Jelenések könyvében olvasható ’tűz tavával’ (Je 20:14, 15; lásd: TŰZ TAVA).