9. fejezet
Ki vezet minket a megszabadítás útjára?
1. a) Kinek kell alárendelnünk magunkat, hogy biztosan megmeneküljünk a „nagy nyomorúságból”? b) Hogyan szemléltette ezt az, ahogy Isten Mózest felhasználta?
AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ „nagy nyomorúságból” csak akkor kerülünk ki élve és csak akkor menekülünk meg a gonosz világból, ha elismerjük Jézus Krisztus vezetését, és meggyőzően bebizonyítjuk, hogy igazán rá hallgatunk és a nyomdokain járunk (Cselekedetek 4:12). Ezt jól szemléltették a test szerinti izraeliták i. e. 1513-ban Egyiptomból történő megszabadulásával kapcsolatos események. Jehova csodálatos módon átvezette az izraelitákat a Vörös-tengeren egy biztonságos helyre, és az őket követő egyiptomi hadsereget elpusztította. Mindezeknél az eseményeknél Jehova Mózest használta fel népe vezetésére (Józsué 24:5–7; 2Mózes 3:10).
2. a) Kikből állt az izraelitákkal Egyiptomból távozó hatalmas egyveleg nép”? b) Mi lehetett kétségtelenül vonzó számukra? c) Mire vonatkozóan lettek megpróbálva?
2 Amikor az izraeliták azzal a kilátással hagyták el Egyiptomot, hogy bevonuljanak az Ígéret földjére, többen is velük tartottak. Mózes később ezt írta: „Hatalmas egyveleg nép is felment velük” (2Mózes 12:38, Ö. f.). Kik voltak ezek? Azok az egyiptomiak vagy más idegenek, akik jóban-rosszban osztozni kívántak Izrael sorsában. Látták, hogy Jehova félelmet keltő csapásokkal sújtotta az elnyomó egyiptomiakat, ami egyértelműen bizonyította, hogy ő az egyedüli igaz Isten és Egyiptom istenei hamis istenek, akik képtelenek imádóikat megmenteni. Természetesen csábítónak hangzott az is számukra, amit az izraelitáktól a „tejjel és mézzel folyó országról” hallottak (2Mózes 3:7, 8; 12:12). Vajon elismerték-e azt is készségesen, hogy Isten Mózest nevezte ki népe uralkodójául és szabadítójául? Hamarosan próbára tétettek (Cselekedetek 7:34, 35).
3. a) Miért volt életbe vágóan fontos Mózes utasításainak követése? b) Milyen jelentősége volt a „Mózesbe való alámerítésnek”? c) Miért fontos ez a szellemi izraeliták számára?
3 Amikor az izraeliták a „hatalmas egyveleg nép”-pel együtt közeledtek a Vörös-tenger partvidékéhez, Egyiptom királya és hadserege üldözőbe vette, hogy visszavigye őket a rabszolgaságba. A megmentés érdekében együtt kellett maradniuk és követniük kellett Mózes útmutatását, hiszen Jehova Mózest használta fel vezetésükre. Jehova természetfölötti felhő segítségével feltartóztatta az ellenséget addig, amíg a tenger vize kettévált és a tengerfenék kiszáradt. Szöges ellentétben azzal, ami később az egyiptomiakkal történt, az egész Izrael és a „hatalmas egyveleg nép” megmenekült Mózessel együtt a száraz tengerfenéken át (2Mózes 14:9, 19–31). Miközben átvonultak, jobbról és balról a tornyosuló vízfallal, fölöttük az Isten jelenlétének felhőjével körülvéve, ezzel jelentős esemény történt. A Biblia alámerítésnek nevezi ezt. Nem vízben betű szerinti alámerítésnek, hanem Mózesben, Jehova prófétájában, az Istentől küldött szabadítóban történő jelképes alámerítésnek (1Korinthus 10:1, 2). Hasonlóképpen kell minden szellemi izraelitának alámerítkeznie a Krisztusban, a Megszabadítójukban, akik szeretnék túlélni e gonosz világ pusztulását, és bizonyítékát kell adniuk annak, hogy elfogadják az ő vezetését. Az újkori „egyveleg népnek” pedig követniük kell őket.
4. Milyen hatalmat adott Jehova Jézus Krisztusnak?
4 Jehova nagy hatalommal ruházta fel Fiát, Jézus Krisztust. Általa tette lehetővé, hogy megszabaduljunk a ’dolgok e gonosz rendszerétől’, hogy ne kelljen osztoznunk végzetes sorsában (Galata 1:3–5; 1Thessalonika 1:9, 10). Mózes által Jehova törvényeket adott az izraelitáknak. Ezek közvetlenül érintették sorsukat és életüket. A törvény megtartása nagy áldást jelentett számukra, viszont néhány törvény áthágása halálbüntetést vont maga után. Később Jézus lett a Mózesnél nagyobb próféta. Az ő tanításai az „örök élet beszédei” voltak. E beszédeknek szándékos figyelmen kívül hagyása halált eredményez, amelyből nincs megmentés. Mennyire fontos tehát megszívlelnünk Jézus szavait! (János 6:66–69; 3:36; Cselekedetek 3:19–23).
5. Mi teszi vonzóvá a Jézusnak való alárendeltséget?
5 Egyesek nem kívánják mások vezetésének alárendelni magukat. Igaz, túl sok hivatali visszaéléssel találkoztak már az életben. Jézus szavaiból viszont bizakodás árad számunkra. Szívélyes meghívása így szól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik fáradoztok és terhet viseltek, és én felüdítelek titeket. Vegyétek fel az igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos vagyok és felüdülést találtok lelketeknek! Mert az én igám kellemes és az én terhem könnyű” (Máté 11:28-30). Milyen vonzó kilátás! Akik elfogadják szívélyes meghívását és teljesen megbíznak benne, nem fognak csalódni (Róma 10:11). Olyan biztonságban fogják érezni magukat, mint juhok egy szerető pásztor aklában.
AZ IGAZI JÓ PÁSZTOR
6. a) Mennyiben hasonlított Izrael nemzete egy juhakol juhaihoz? b) Milyen ígéretet tett Jehova e juhok pásztorára vonatkozóan, és hogyan teljesedett ez be?
6 Izrael nemzete olyan juhakolhoz hasonlított, amelynek Jehova volt a tulajdonosa. Jehova velük kötötte meg a Törvényszövetséget, amely — miként a juhakol védőfalai — megvédte az izraelitákat az istentelen pogány nemzetek életmódjától. Emellett a Törvényszövetség a Messiáshoz vezette a készséges személyeket (Efezus 2:14–16; Galata 3:24). E messiási Pásztor-Királyról Jehova ezt jövendölte meg: „Egyetlen pásztort rendelek föléjük [a juhaim fölé], hogy legeltesse őket: szolgámat, Dávidot” (Ezékiel 34:23, 31). Itt nem arról van szó, hogy Dávid, aki akkor már halott volt, személyesen lesz újra király Isten népe fölött. Inkább arról, hogy Jehova Dávid királyi házából támaszt majd egy Pásztor-Királyt, aki gondoskodik biztonságukról (Jeremiás 23:5, 6). Már több ízben akadtak olyanok, akik hamis módon messiásoknak vagy szabadítóknak adták ki magukat, de i. sz. 29-ben Jehova Alámerítő Jánost használta fel arra, hogy Jézus Krisztust bemutassa Izrael „juhai”-nak, a valóban Isten által küldött Messiást, aki hitelesen igazolni is tudta messiási voltát. Ő Isten mennyei Fia volt. Jehova a Fia életét átplántálta egy zsidó szűz méhébe, hogy így Dávid királyi családjában születhessen meg. A Dávid név jelentése: „Szeretett”. Helyénvaló volt tehát, hogy Jézus alámerítése után Jehova hallhatóan a mennyből ezt mondta: „ Te vagy az én szeretett Fiam; benned telik kedvem” (Márk 1:11).
7. a) Hogyan bizonyította be Jézus a „jó pásztor” „juhai” iránti mélységes szeretetét? b) Hogyan állt ezzel ellentétben a korábbi hamis messiások viselkedése?
7 Nem egészen négy hónappal a halála előtt Jézus ezt mondta: „Én vagyok a jó pásztor; a jó pásztor lelkét adja a juhokért” (János 10:11). Összehasonlítva szerepét az addig fellépő álmessiásokkal, így szólt: „Aki nem az ajtón megy a juhok aklába, hanem másutt hatol be, tolvaj az és rabló. Aki azonban az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az ajtónálló neki kinyitja az ajtót, és a juhok meghallják az ő hangját, ő pedig nevén szólítja juhait és kivezeti őket. És amikor az összes övéit kiengedte, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent semmiképpen nem követnek, hanem elfutnak előle, mert nem ismerik az idegenek hangját” (János 10:1–5, 8).
8. a) Milyen új „juhakolba” vezette Jézus azokat a zsidókat, akik őt követték? b) Hány személyt hozott ebbe az akolba?
8 A zsidó juhakolból azok, akik a Törvényszövetség vezetésére bízták magukat, elismerték Jézust Messiásnak, amikor Alámerítő János, az „ajtonálló” bemutatta őt. Ezek valóban Jézus „saját juhai” voltak, és ő elvezette őket Jehova új jelképes juhaklába. Ez az akol különleges kapcsolatot jelent Jehovával és a szellemi Izraellel kötött újszövetségen alapult, amelyet Jézus vére emelt jogerőre. E szövetség alapján nyerhettek Krisztussal együtt mennyei életet mint Ábrahám „magva”, amely által áldásban részesül minden nemzet (Zsidók 8:6; 9:24; 10:19–22; 1Mózes 22:18). Ennek az újszövetségbeli juhakolnak az „ajtaja” Jézus Krisztus, akit Isten a halálból feltámasztott és mennyei élettel ajándékozott meg. Atyja elhatározásával összhangban, ebbe az akolba csak korlátozott számú, 144 000 személyt választott, először a zsidók, később a szamaritánusok, majd a pogányok közül. Mint jó Pásztor, Jézus név szerint ismeri a juhait, személyesen törődik velük és gondoskodik róluk (János 10:7, 9; Jelenések 14:1–3).
9. Kik Jézus által említett „más juhok”, és mikor gyűjtetnek be?
9 Jézus Krisztus azonban nem korlátozta pásztori szolgálatát erre a mennyei Királyságot öröklő „kicsiny nyájra” (Lukács 12:32). Azt is mondta: „Vannak nekem más juhaim, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is elő kell hoznom, és ők hallgatnak a szavamra, és lesz egy nyáj, egy pásztor” (János 10:16). Kik ezek a „más juhok”? Olyan személyek, akik nincsenek az újszövetségben; vagyis nem szellemi izraeliták. Ők olyan személyek, akik Jehovának a földi örök életről való gondoskodása keretében gyűjtetnek egybe Jézus vérének áldozati értékébe vetett hitük alapján. Sokan közülük szoros kapcsolatba kerülnek a szellemi Izrael maradékával most, amikor azok még itt vannak a földön, és velük együtt úgy tekintenek Krisztusra, mint a jó Pásztorra. A „más juhok” azon tagjai, akik még életben vannak a földön és akik most azoknak bizonyulnak, ők alkotják a Jelenések 7:9, 10, 14 szerinti „nagy sokaság”-ot, és az a kilátásuk, hogy túlélik a nagy nyomorúságot.
10. Mit kell annak tennie, aki a „más juhok” közé akar tartozni?
10 Ahhoz, hogy valaki megfeleljen a jó Pásztor oltalmát és biztonságát élvező „más juhokról” szóló bibliai leírásnak, az ilyeneknek „hallgatniuk” kell Jézus hangjára, és be kell bizonyítaniuk, hogy valóban ahhoz az „egy nyájhoz” tartoznak, amely magában foglalja a mennyei Királyság igazi örököseit is. Te is így teszel? Milyen figyelmesen hallgatsz az ő hangjára?
11. Mi bizonyítja igazában, hogy valóban „hallgatnak” arra, amit Jézus a János 15:12-ben mondott?
11 Bizonyára jól ismered Jézus következő szavait: „Ez az én parancsom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (János 15:12). Hogyan érinti ez a parancs életedet? Ugyanolyan szeretetet tanúsítasz, mint Jézus Krisztus? Valóban önfeláldozóan tudsz szeretni? Tetteid és érzéseid azt tükrözik, hogy a krisztusi gyülekezet minden tagja iránt kinyilvánítod ezt a szeretetet, miként a saját hozzátartozóid iránt?
12. a) Milyen változásokból tűnik ki, hogy valóban „Jézus tanítványai” vagyunk? b) Mit kell tennünk azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiket a Bibliából megtanulunk?
12 Pál apostol kifejti, hogy egész egyéniségünk megváltozik, ha valóban „hallgatunk” Jézusra, és az ő „tanítványainak” bizonyolunk. Levetközzük azt az egyéniséget, amely a korábbi életünkhöz igazodott, és felöltjük az „új egyéniséget”, amely visszatükrözi Jehova kiváló tulajdonságait (Efezus 4:17–24; Kolossé 3:8–14). Gondolsz-e a Biblia tanulmányozása közben arra, hogy milyen területen kell személyes változtatásokat tenned annak érdekében, hogy elnyerd Isten tetszését? Lelkiismeretesen törekszel-e ezekre a változtatásokra? Figyelembe veszed-e azt a fontos munkát, amelyet Jézus Krisztus a mi időnkre vonatkozóan megparancsolt — Isten felállított Királysága jó hírének a prédikálását —, és keresel-e alkalmat arra, hogy részt vegyél abban? Isten ki nem érdemelt kedvessége iránti értékelésed vágyat ébreszt-e szívedben, hogy ezt tedd? (Máté 24:14).
13. a) Hogyan vezethet félre bennünket a szívünk, ha nem vigyázunk? b) Milyen mértékben kell Krisztus nyomdokait követnünk?
13 Arra is vigyáznunk kell, nehogy szívünk félrevezessen bennünket. Embermilliók állítják, hogy hisznek Jézus Krisztusban, és talán meg is valósítanak néhány dolgot tanításaiból, de csak azokat, amelyek nekik is megfelelnek. Néhányan elkerülik az olyan életmódot, amit bűnösnek tartanak. Talán még tetszik is nekik az Isten Királysága alatt megvalósuló paradicsomi földön való élet kilátása, és szívesen vannak olyan személyek társaságában, akik őszintén azon fáradoznak, hogy krisztusi alapelveket alkalmazzák életükben. De ha azok között szeretnénk lenni, akik élve átjutnak az „új földre”, akkor gondosan mindenre oda kell figyelnünk, amit Jézus mond. Feltétlenül el kell ismernünk, hogy önmagunktól sikeresen nem irányíthatjuk lépteinket. Isten Fiára kell hallgatnunk, akit Jehova népe Megmentőjének rendelt, és gondosan az ő nyomdokain kell járnunk (Jeremiás 10:23; Máté 7:21–27; 1Péter 2:21).