Tizennegyedik fejezet

A két király személye megváltozik

 1., 2. a) Mi indította arra IV. Antiokhoszt, hogy fejet hajtson Róma követelései előtt? b) Mikor lett Szíriából római provincia?

A SZÍR uralkodó, IV. Antiokhosz betör Egyiptomba, és saját magát koronáztatja meg annak királyaként. VI. Ptolemaiosz egyiptomi király kérésére Róma Egyiptomba küldi követként Gaius Popillius Laenast. Hatalmas hajóhaddal érkezik, és a római szenátus parancsait viszi, melyek által felszólítják IV. Antiokhoszt, hogy mondjon le Egyiptom királyi tisztéről, és vonuljon ki az országból. Eleusziszban, Alexandria egyik külvárosában találkozik egymással a szír király és a római követ. IV. Antiokhosz időt kér, hogy megbeszélést folytasson tanácsadóival, de Laenas kört rajzol a király köré, és azt mondja neki, hogy adjon választ, mielőtt átlépné a vonalat. A megalázott IV. Antiokhosz eleget tesz a rómaiak követeléseinek, és i. e. 168-ban visszatér Szíriába. Ezzel véget ér a szír északi király és az egyiptomi déli király közti összeütközés.

² A Közel-Kelet ügyeiben fontos szerepet játszó Róma ezután is parancsol Szíriának. Tehát, noha a Szeleukida-dinasztia más királyai uralkodnak Szíria fölött, miután IV. Antiokhosz i. e. 163-ban meghal, ezek a királyok már nem töltik be „észak királyának” a szerepét (Dániel 11:15). Végül i. e. 64-ben Szíria római provincia lesz.

 3. Mikor és hogyan tett szert Róma az Egyiptom fölötti uralomra?

³ A Ptolemaidák egyiptomi dinasztiája IV. Antiokhosz halála után még kicsivel több mint 130 éven át továbbra is betölti „a déli király” szerepét (Dániel 11:14). Az i. e. 31-es actiumi csatában a római uralkodó, Octavianus legyőzi az utolsó Ptolemaida királynő, VII. Kleopátra és római szeretője, Marcus Antonius egyesített csapatait. Kleopátra következő évben elkövetett öngyilkossága után Egyiptom is római provincia lesz, és többé nem tölti be a déli király szerepét. I. e. 30-ra Róma uralkodik mind Szíria, mind pedig Egyiptom fölött. Vajon arra számítsunk, hogy más uralmak veszik át az északi király és a déli király szerepét?

EGY ÚJ KIRÁLY „ADÓSZEDŐT” KÜLD KI

 4. Miért számítsunk arra, hogy egy másik hatalom veszi át az északi király szerepét?

⁴ I. sz. 33 tavaszán Jézus Krisztus így szólt tanítványaihoz: „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen . . . : akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre” (Máté 24:15, 16). Jézus a Dániel 11:31-ből idézett, s figyelmeztette követőit egy eljövendő „pusztító utálatosságra”. Ez az északi királlyal kapcsolatos prófécia mintegy 195 évvel azután hangzott el, hogy meghalt IV. Antiokhosz, az utolsó szír király, aki betöltötte ezt a szerepet. Világos, hogy egy másik hatalomnak kell majd átvennie az északi király szerepét. Vajon kinek?

 5. Ki jött északi királyként, és foglalta el azt a helyet, melyet korábban IV. Antiokhosz töltött be?

⁵ Jehova Isten angyala megjövendölte: „Ennek [IV. Antiokhosznak] helyébe jön az, a ki adószedőt jártat végig az ország dicső földén [küld a dicső országba, Úf ], de rövid időn megrontatik, noha nem haraggal, sem viadalban” (Dániel 11:20). Az első római császár, Octavianus — más néven Augustus császár — bizonyult annak, aki ilyen módon ’jött’. (Lásd „Az egyiket tisztelik, a másikat pedig megvetik” című bekeretezett részt a 248. oldalon.)

 6. a) Mikor történt, hogy „adószedőt” küldtek ki „a dicső országba”, és mi volt ennek a jelentősége? b) Miért mondhatjuk, hogy Augustus nem „haraggal” és nem is „viadalban” halt meg? c) Ki lett az északi király?

⁶ Augustus ’dicső országa’ magában foglalta „az ékes földet”, a római tartományt, Júdeát is (Dániel 11:16, Úf ). I. e. 2-ben Augustus „adószedőt” küldött ki azzal, hogy összeírást, vagyis népszámlálást rendelt el, valószínűleg azért, hogy az adóztatás és a katonai sorozás céljából megtudja népének a lélekszámát. József és Mária e miatt a rendelet miatt utazott Betlehembe az összeírásra, s ez azt eredményezte, hogy Jézus a megjövendölt helyen született meg (Mikeás 5:2; Máté 2:1–12). I. sz. 14 augusztusában — „rövid időn” belül, vagyis nem sokkal az összeírás elrendelése után — Augustus 76 éves korában meghalt, se nem „haraggal”, valamilyen merénylő kezétől, se nem „viadalban”, hanem betegség következtében. Az északi királynak valóban megváltozott a személye! Most a Római Birodalom lett ez a király a császárai személyében.

’HELYÉBE ÁLL A MEGVETETT’

 7., 8. a) Ki állt Augustus helyére mint északi király? b) Miért nem szívesen ruházta Augustus császár az utódjára „az ország ékességét”?

⁷ Az angyal így folytatta a próféciát: „ennek [Augustusnak a] helyébe egy útálatos [megvetni való, IMIT ] áll, a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jő, és hízelkedéssel jut az országhoz. És a beözönlő seregek elárasztatnak az ő orczája előtt és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem [a szövetség fejedelme, IMIT ] is” (Dániel 11:21, 22).

⁸ Tibérius császár, Liviának, Augustus harmadik feleségének a fia volt a „megvetni való”. (Lásd „Az egyiket tisztelik, a másikat pedig megvetik” című bekeretezett részt a 248. oldalon.) Augustus gyűlölte ezt a mostohafiát annak rossz jellemvonásai miatt, és nem akarta, hogy ő legyen a következő császár. Egyáltalán nem szívesen ruházta rá „az ország ékességét”, s csak azután tette meg ezt, miután minden más, számba jövő utód meghalt. Augustus i. sz. 4-ben örökbe fogadta Tibériust, és trónörökössé tette. Augustus halála után az 54 éves Tibérius — a megvetett — ’állt helyébe’, és magához ragadta a hatalmat mint római császár és északi király.

 9. Hogyan történt, hogy Tibérius ’hízelkedéssel jutott az országhoz’?

⁹ Egy lexikon azt mondja, hogy „Tibérius ravaszul befolyásolta a szenátust, és [Augustus halála után] legalább egy hónapig nem engedte, hogy császárnak nevezzék” (The New Encyclopædia Britannica). Azt mondta a szenátusnak, hogy Augustuson kívül senki sem képes hordozni a terhet, melyet a Római Birodalom kormányzása jelent, és arra kérte a szenátorokat, hogy állítsák vissza a köztársaságot, és a hatalmat embereknek egy csoportjára, ne pedig egyetlen emberre bízzák. „Mivel a szenátus nem merte elhinni szavait — írta Will Durant történész —, addig-addig hajlongtak egymásnak kölcsönösen, míg végül Tibérius elfogadta a hatalmat.” Durant hozzáfűzte még: „A színjátékot mindkét oldalon jól játszották. Tibérius meg akarta szerezni a principátust, máskülönben talált volna módot arra, hogy kibújjon alóla; a szenátus félt tőle és gyűlölte őt, de visszariadt attól, hogy újból egy régihez hasonló köztársaságot hozzon létre, mely az elvileg független népgyűlésekre támaszkodott.” Tibérius ezáltal ’hízelkedéssel jutott az országhoz’.

10. Hogyan ’törettek meg a beözönlő seregek’?

¹⁰ A „beözönlő seregekről” — a környező királyságok hadseregeiről — pedig ezt mondta az angyal: „elárasztatnak . . . és megtöretnek.” Amikor Tibérius lett az északi király, az unokaöccse, Germanicus Caesar volt a Rajna folyónál állomásozó római seregek parancsnoka. Germanicus i. sz. 15-ben a germán hős, Arminius ellen vonult seregével, és némi sikert ért el. De ezek a korlátozott győzelmek nagy árat követeltek, és ezután Tibérius felhagyott germániai hadműveleteivel. Inkább polgárháborút szított, és próbálta meggátolni, hogy a germán törzsek egyesüljenek. Tibérius általában védekező külpolitikát folytatott, és a határok megerősítésére összpontosított. Ez az eljárásmódja meglehetősen sikeres volt. Ezen a módon uralma alatt tartotta a „beözönlő seregeket”, melyek aztán ’megtörettek’.

11. Hogyan ’töretett meg a szövetség fejedelme’?

¹¹ „A szövetség fejedelme” szintén ’megtöretett’; azé a szövetségé, melyet Jehova Isten kötött Ábrahámmal a föld minden családjának megáldására. Jézus Krisztus volt Ábrahámnak az ebben a szövetségben megígért Magva (1Mózes 22:18; Galátzia 3:16). I. sz. 33. niszán hó 14-én Jézus ott állt Ponczius Pilátus előtt, a római kormányzó jeruzsálemi palotájában. A zsidó papok a császár elárulásával vádolták Jézust. Ám Jézus így szólt Pilátushoz: „Az én országom nem e világból való . . . az én országom nem innen való.” Azért, hogy a római kormányzó nehogy szabadon bocsássa a feddhetetlen Jézust, a zsidók így ordítottak: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!” Jézus kivégzését követelték, majd pedig ezt mondták: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” A „felségsértésről” szóló törvény alapján, melyet Tibérius annyira kibővített, hogy gyakorlatilag a császár ellen irányuló összes sértést magában foglalta, Pilátus átadta nekik Jézust, hogy ’megtörjék’, vagyis kínoszlopra feszítsék (János 18:36; 19:12–16; Márk 15:14–20).

EGY ZSARNOK „KIGONDOLJA GONDOLATAIT”

12. a) Kik szövetkeztek Tibériusszal? b) Hogyan ’győzött kevés néppel’ Tibérius?

¹² Az angyal, továbbra is Tibériusról prófétálva, ezt mondja: „Mert a vele való megbarátkozás [szövetkezés, IMIT ] óta csalárdul cselekszik ellene, és reátör és győzedelmet vesz rajta kevés néppel” (Dániel 11:23). A római szenátus tagjai az alkotmány szerint ’szövetkeztek’ Tibériusszal, a császár pedig formailag tőlük függött. De csalárd volt, és valójában ’kevés néppel győzött’. Ez a kevés nép a római Pretoriánus Gárda volt, mely Róma falainak közelében táborozott. Közelsége megfélemlítette a szenátust, és segített Tibériusnak ellenőrzése alatt tartani a hatalma elleni minden lázadást a nép körében. Mintegy 10 000 főt számláló testőrsége által tehát Tibérius megőrizte hatalmát.

13. Miben múlta felül elődeit Tibérius?

¹³ Az angyal prófétailag hozzáfűzte: „Gondtalanság közben, a tartomány kövérjébe fog behatolni s olyat tesz, a mit nem tettek ősei, sem őseinek ősei; prédát és zsákmányt és vagyont szór nekik és az erősségek ellen kigondolja gondolatait, de csak ideig” (Dániel 11:24, IMIT ). Tibérius rendkívül gyanakvó volt, és uralma bővelkedett parancsra elkövetett gyilkosságokban. Uralkodásának befejező részére a rettegés nyomta rá bélyegét, ami nagyrészt Seianus, a Pretoriánus Gárda parancsnoka befolyásának volt köszönhető. Végül maga Seianus is gyanúba keveredett, és kivégezték. A népe fölötti zsarnokoskodásban Tibérius felülmúlta az elődeit.

14. a) Hogyan szórt „prédát és zsákmányt és vagyont” Tibérius Róma minden provinciájában? b) Hogyan tekintették Tibériust halálának idejére?

¹⁴ Tibérius azonban „prédát és zsákmányt és vagyont” szórt Róma minden provinciájában. Mire meghalt, az alávetett népek mind jólétnek örvendtek. Az adók enyhék voltak, és a császár bőkezű lehetett az olyan területeken élőkhöz, melyeket csapások sújtottak. Ha a katonák vagy a tisztviselők elnyomtak valakit, illetve ha támogatták a szabálytalanságokat az ügyek intézésekor, a császár bosszújára számíthattak. A közbiztonságot megerősítette az, hogy szilárdan kézben tartotta a hatalmat, a fejlődő kommunikációs hálózat pedig segítette a kereskedelmet. Tibérius gondoskodott róla, hogy méltányosan és fennakadás nélkül intézzék az ügyeket Rómán belül és kívül egyaránt. Az Augustus császár által bevezetett reformok folytatásának köszönhetően a törvények jobbak lettek, a társadalmi, illetve erkölcsi szabályzatok is fejlődtek. Tibérius azonban ’kigondolta gondolatait’, így aztán Tacitus római történetíró úgy jellemezte őt, mint képmutató embert, aki nagyon ügyes abban, hogy hamis látszatot keltsen. Halálának idejére, i. sz. 37 márciusára Tibériust zsarnoknak tekintették.

15. Milyen volt Róma az i. sz. első század végén és a második század elején?

¹⁵ Tibérius utódai között, akik betöltötték az északi király szerepét, megtaláljuk Gaius Caesart (Caligulát), I. Claudiust, Nérót, Vespasianust, Titust, Domitianust, Nervát, Traianust és Hadrianust. „Augustus utódai — mondja egy lexikon — többnyire folytatták közigazgatási politikáját és építési programját, bár kevesebb újítással és több hivalkodással” (The New Encyclopædia Britannica). Ugyanez a forrásmű a továbbiakban rámutat még: „Rómának az I. század végén és a II. század elején volt legnagyobb a pompája és a népessége.” Bár Rómának voltak gondjai ebben az időszakban a birodalom határain, a megjövendölt első összeütközésére a déli királlyal nem került sor az i. sz. III. századig.

FELINDUL A DÉLI KIRÁLY ELLEN

16., 17. a) Ki vette át a Dániel 11:25-ben említett északi király szerepét? b) Ki foglalta el a déli király szerepét, és hogyan történt ez?

¹⁶ Isten angyala az alábbi szavakkal folytatta a próféciát: „[Az északi király] felindítja az ő erejét és szívét a déli király ellen nagy sereggel, és a déli király is hadra készül nagy sereggel és igen erőssel, de [az északi király] meg nem állhat, mert cselt koholtak ellene. És a kik az ő ételét eszik, megrontják őt, és az ő serege elszéled, és sokan elhullanak seb miatt” (Dániel 11:25, 26).

¹⁷ Mintegy 300 évvel azután, hogy Octavianus római provinciává tette Egyiptomot, Aurelianus római császár vette át az északi király szerepét. Időközben Szeptimia Zenobia, a római gyarmat, Palmüra királynője foglalta el a déli király helyét.a (Lásd a „Zenobia — Palmüra harcos királynője” című bekeretezett részt a 252. oldalon.) A palmürai hadsereg i. sz. 269-ben elfoglalta Egyiptomot azzal az ürüggyel, hogy az ne okozzon gondot Rómának. Zenobia a keleti világ legjelentősebb városává akarta tenni Palmürát, és uralkodni akart Róma keleten lévő provinciái fölött. Aurelianust megrémisztették törekvései, és felindította „az ő erejét és szívét”, hogy Zenobia ellen induljon.

18. Mi volt a kimenetele az Aurelianus császár mint északi király és Zenobia királynő mint déli király közötti összeütközésnek?

¹⁸ A déli király, vagyis az a hatalom, melynek élén Zenobia állt, háborúra ’készült’ az északi király ellen „nagy sereggel és igen erőssel” két hadvezére, Zabdasz és Zabbai vezetésével. Aurelianus azonban elfoglalta Egyiptomot, majd pedig hadjáratra indult Kis-Ázsiába és Szíriába. Emesánál (ma Homsz) Zenobia vereséget szenvedett, majd pedig visszavonult Palmürába. Amikor Aurelianus ostrom alá vette a várost, Zenobia hősiesen védelmezte, de kudarcot vallott. A királynő és fia Perzsia felé menekült, de csak azt érte el, hogy az Eufrátesz folyónál a rómaiak foglyul ejtették. A palmüraiak i. sz. 272-ben feladták városukat. Aurelianus megkímélte Zenobia életét, és őt tette az i. sz. 274-ben Rómában rendezett diadalmenetének fő látványosságává. Életének hátralevő részét Zenobia előkelő római asszonyként élte le.

19. Hogyan bukott el Aurelianus amiatt, hogy „cselt koholtak ellene”?

¹⁹ Maga Aurelianus ’sem állhatott meg, mert cselt koholtak ellene’. I. sz. 275-ben hadjáratra indult a perzsák ellen. Mialatt Trákiában arra várt, hogy át tudjon kelni a tengerszoroson Kis-Ázsiába, azok, akik ’az ő ételét ették’, cselt szőttek ellene, ami azt eredményezte, hogy ’megrontották’. Erosztól, a titkárától akarta számon kérni a szabálytalanságokat. Erosz azonban hamisított egy listát, melyre bizonyos halálra szánt tisztviselők neveit vette fel. Amikor ezek a tisztviselők meglátták ezt a listát, kitervelték, hogy megölik Aurelianust, és meg is gyilkolták őt.

20. Hogyan ’széledt el’ az északi király „serege”?

²⁰ Az északi király pályafutása nem ért véget Aurelianus császár meggyilkolásával. Más római uralkodók követték őt. Volt idő, amikor volt egy császár nyugaton, egy másik pedig keleten. E férfiak uralkodása alatt az északi király ’serege elszéledt’, és sokan ’elhullottak’ a germán törzsek északi támadásai miatt. Az i. sz. negyedik században a gótok áttörtek a római határokon. A támadások egyre folytatódtak, egyik a másik után. I. sz. 476-ban a germán vezér, Odoaker eltávolította az utolsó Rómában uralkodó császárt. A hatodik század elejére a Római Birodalom nyugati fele darabokra hullott, és Britanniában, Galliában, Itáliában, Észak-Afrikában és Hispániában germán királyok uralkodtak. A birodalom keleti része a XV. századig maradt fenn.

EGY NAGY BIRODALOM TÖBB RÉSZRE BOMLIK

21., 22. Milyen változtatásokat tett az i. sz. negyedik században Constantinus?

²¹ Jehova angyala nem halmoz el szükségtelen részletekkel a Római Birodalom évszázadokon át húzódó felbomlásáról, de tovább jövendöl az északi király és a déli király ezt követő tetteiről. A Római Birodalomban bekövetkezett néhány fejlemény rövid áttekintése azonban segíteni fog nekünk abban, hogy azonosítsuk, ki lett a két versengő király a későbbi időszakban.

²² A negyedik században Constantinus római császár államilag elismerte a hitehagyott kereszténységet. Sőt i. sz. 325-ben a kis-ázsiai Niceában egybehívott egy zsinatot, melyen személyesen elnökölt. Constantinus később Rómából Bizáncba, azaz Konstantinápolyba tette át uralkodói székhelyét, és ez a város lett birodalmának új fővárosa. A Római Birodalom I. Theodosius császár i. sz. 395. január 17-én bekövetkezett haláláig maradt fenn olyan formában, hogy csak egy császár uralkodott felette.

23. a) Hogyan osztották fel a Római Birodalmat Theodosius halála után? b) Mikor bomlott fel a Keletrómai Birodalom? c) Ki uralkodott Egyiptom fölött 1517-re?

²³ Theodosius halálát követően a Római Birodalmat felosztották fiai között. Honorius kapta a nyugati részt, Arkadiosz pedig a keletit, melynek fővárosa Konstantinápoly volt. A nyugati rész provinciái közé tartozott Britannia, Gallia, Itália, Hispánia és Észak-Afrika. A keleti rész provinciája volt Makedónia, Trákia, Kis-Ázsia, Szíria és Egyiptom. I. sz. 642-ben Alexandriát, Egyiptom fővárosát bevették a szaracénok (az arabok), és Egyiptom a kalifák egyik tartománya lett. 1449 januárjában XI. Konsztantinosz lett a keleti birodalom utolsó császára. A II. Mehmed szultán vezetése alatt álló oszmán-törökök 1453. május 29-én bevették Konstantinápolyt, s ezzel felbomlott a Keletrómai Birodalom. 1517-ben történt, hogy Egyiptom török tartomány lett. Idővel viszont a régi déli királynak e földje egy másik birodalom ellenőrzése alá került, mely a nyugati területről jött.

24., 25. a) Mi jelezte a Német-római Császárság létrejöttét néhány történész szerint? b) Végül mi történt a Német-római Császárság „császári” címével?

²⁴ A Római Birodalom nyugati szárnyában emelkedett fel Róma katolikus püspöke, nevezetesen I. Leó pápa, aki arról nevezetes, hogy megszilárdította a pápák hatalmát az i. sz. ötödik században. Idővel a pápa megszerezte magának a jogot, hogy ő koronázza meg a nyugati terület császárát. Erre i. sz. 800 karácsonyán került sor Rómában, amikor III. Leó pápa az új Nyugatrómai Birodalom császárává koronázta a frank Károly királyt (Nagy Károlyt). Ez a koronázás újból életre keltette a császárságot Rómában, és egyes történészek véleménye szerint ez jelezte a Német-római Császárság létrejöttét. Attól kezdve létezett a Keletrómai Birodalom, illetve nyugaton a Német-római Császárság, s ezek mindketten kereszténynek vallották magukat.

²⁵ Ahogy múlt az idő, Nagy Károly utódairól bebizonyosodott, hogy alkalmatlanok az uralkodásra. Egy időre még a császári trón is megüresedett. Időközben a német I. Ottó király szerezte meg a hatalmat Itália északi és középső területének nagy része fölött. Itália királyává nyilvánította magát. I. sz. 962. február 2-án XII. János pápa a Német-római Császárság császárává koronázta I. Ottót. A birodalom fővárosa Németországban volt, a császárai pedig, csakúgy, mint alattvalóinak többsége, németek voltak. Öt évszázaddal később az osztrák Habsburg-ház szerezte meg a „császári” címet, és meg is tartotta azt a Német-római Császárság fennmaradó éveinek túlnyomó részében.

ÚJRA VILÁGOSAN LÁTHATÓ A KÉT KIRÁLY

26. a) Mit mondhatunk a Német-római Császárság végéről? b) Ki jelent meg a színtéren mint északi király?

²⁶ I. Napóleon halálos csapást mért a Német-római Császárságra, ugyanis nem volt hajlandó elismerni létezését azután, hogy 1805-ben győzelmeket aratott Németországban. A korona megvédésére képtelen II. Ferenc császár 1806. augusztus 6-án lemondott a római császári címről, visszavonult, és Ausztria császáraként csak a saját nemzete fölött uralkodott. A Német-római Császárság, melyet III. Leó római katolikus pápa és Nagy Károly frank király alapított, 1006 év után elérkezett a végéhez. Róma 1870-ben az Olasz Királyság fővárosa lett, és nem függött a Vatikántól. A következő évben I. Vilmos vezetésével, akit császárnak, vagyis kaisernek neveztek, létrejött egy német birodalom. Tehát a világ színterén megjelent a modern kori északi király — Németország.

27. a) Hogyan vált Egyiptom brit protektorátussá? b) Ki töltötte be a déli király szerepét?

²⁷ De ki volt a modern kori déli király? A történelem azt mutatja, hogy a XVII. században Anglia birodalmi hatalomra tett szert. I. Napóleon tönkre akarta tenni a brit kereskedelmi útvonalakat, ezért 1798-ban meghódította Egyiptomot. Ez háborúhoz vezetett, és egy brit—oszmán szövetség arra kényszerítette a franciákat, hogy vonuljanak vissza Egyiptomból, melyet az összetűzés kirobbanásakor déli királyként lehetett azonosítani. Az ezt követő évszázadban megnövekedett a britek befolyása Egyiptomban. 1882 után Egyiptom tulajdonképpen a britektől való függőségbe került. 1914-ben, amikor kitört az I. világháború, Egyiptom Törökországhoz tartozott, és kedive, vagyis alkirály uralkodott fölötte. Miután Törökország ebben a háborúban Németország oldalára állt, Nagy-Britannia eltávolította a kedivét, Egyiptomot pedig brit protektorátussá nyilvánította. Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát, és az angol—amerikai világhatalommá vált. Ezek után együtt töltötték be a déli király szerepét.

[Lábjegyzet]

MIT ÉRTETTÉL MEG?

• Először melyik római császár lett az északi király, és mikor küldött ki „adószedőt”?

• Ki vette át Augustus után az északi király szerepét, és hogyan ’töretett meg a szövetség fejedelme’?

• Mi volt a kimenetele az Aurelianus mint északi király és Zenobia mint déli király közötti összeütközésnek?

• Mi lett a Római Birodalomból, és mely hatalmak töltötték be a két király szerepét a XIX. század végén?

[Kiemelt rész/kép a 248—251. oldalon]

AZ EGYIKET TISZTELIK, A MÁSIKAT PEDIG MEGVETIK

AZ EGYIK világhatalommá változtatott egy viszályok által sújtott köztársaságot. A másik 23 év alatt hússzorosára növelte annak vagyonát. Az egyiket tiszteletben részesítették, amikor meghalt, a másikat viszont megvetették. E két római császár uralkodásának az idejében élt és szolgált a földön Jézus. Kik voltak ők? És miért részesítették tiszteletben az egyiket, míg a másikat nem?

„TÉGLÁKBÓL ÉPÜLT VÁROST ÖRÖKÖLTEM ÉS MÁRVÁNYBÓL VALÓT HAGYOK UTÓDOMRA”

I. e. 44-ben, amikor Julius Caesar gyilkosság áldozata lett, húgának unokája, Caius Octavius még csak 18 éves volt. Mivel Julius Caesar fogadott fia és legfőbb törvényes örököse volt, az ifjú Octavius rögvest Rómába indult, hogy birtokba vegye örökségét. Ott félelmetes ellenféllel találta magát szembe — Caesar fő hadvezérével, Marcus Antoniusszal, aki arra számított, hogy ő lesz a legfőbb örökös. Az ezt követő politikai áskálódás és a hatalmi harc 13 éven át tartott.

Octavianus csak azután lett a Római Birodalom kétségbevonhatatlan uralkodója, hogy legyőzte az egyiptomi királynő, Kleopátra és szeretője, Marcus Antonius egyesített erőit (i. e. 31-ben). Az ezt követő évben Antonius és Kleopátra öngyilkosságot követett el, és Octavianus a birodalmához csatolta Egyiptomot. Ezzel megszűnt a Görög Birodalom utolsó maradványa is, és Róma lett a világhatalom.

Mivel Octavianus emlékezett rá, hogy Julius Caesar zsarnoki uralkodása azt eredményezte, hogy meggyilkolták, ezért ügyelt rá, nehogy ő is ebbe a hibába essen. Azért, hogy ne sértse meg a rómaiak köztársaságpárti érzelmeit, köztársasági köntösbe bújtatta egyeduralmát. Elutasította a „király” és a „diktátor” címet. Egy lépéssel még tovább ment, amikor bejelentette azt a szándékát, hogy a római szenátus kezébe szeretné adni a hatalmat az összes provincia fölött, és felajánlotta, hogy lemond minden tisztségéről. És ez a taktika bevált. A hálás szenátus arra kérte Octavianust, tartsa meg minden tisztségét, és tartsa meg a hatalmat néhány provincia fölött.

I. e. 27. január 16-án a szenátus ezenfelül Octavianusnak az „Augustus” címet adományozta, melynek jelentése ’fenséges, szent’. Octavianus nemcsak hogy elfogadta ezt a címet, de egy hónapot is elnevezett önmagáról, és elvett egy napot februárból, hogy augusztusnak is annyi napja legyen, mint júliusnak, a Julius Caesarról elnevezett hónapnak. Így hát Octavianus lett Róma első császára, és ezután az Augustus császár, illetve a „Fenséges” néven lett ismertté. Később felvette a „pontifex maximus” (főpap) címet is, i. e. 2-ben — Jézus születésének évében — pedig a szenátus a pater patriae, ’a haza atyja’ címet adta neki.

Ugyanabban az évben „Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék . . . Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába” (Lukács 2:1–3). Ennek a rendeletnek köszönhetően Jézus, a bibliai prófécia beteljesedéseként, Betlehemben született meg (Dániel 11:20; Mikeás 5:2).

Augustus kormányzását bizonyos mértékű becsületesség és a pénz stabilitása jellemezte. Augustus hatékony postai rendszert is létrehozott, valamint utakat és hidakat épített. Átszervezte a hadsereget, állandó hajóhadat hozott létre, és megalapította a császári testőrség elit csoportját, mely a Pretoriánus Gárda néven ismert (Filippi 1:13). Pártfogása alatt jólétnek örvendtek az írók, mint például Vergilius és Horatius, a szobrászok pedig gyönyörű műveket alkottak a ma klasszikusként ismert stílusban. Augustus befejezett olyan épületeket, melyeket Julius Caesar befejezetlenül hagyott, és sok templomot is helyreállított. A pax romana (’római béke’), amelyet ő hozott létre, több mint 200 évig tartott. I. sz. 14. augusztus 19-én, 76 éves korában Augustus meghalt, és halála után istenné avatták.

Augustus azzal kérkedett, hogy Róma téglából épült város volt, amikor örökölte, és márványból való volt, amikor utódjára hagyta. Mivel nem akarta engedni, hogy Róma visszaessen a régi köztársaság viszályok által sújtott napjaiba, az volt a szándéka, hogy egyengeti a következő császár útját. De nem volt sok lehetősége, hogy kit válasszon utódjának. Unokaöccse, két unokája, egy veje és egy mostohafia mind meghalt, így egyedül Tibérius, a másik mostohafia maradt, aki átvehette a helyét.

A „MEGVETNI VALÓ”

Még egy hónap sem telt el Augustus halála után, mikor a római szenátus az 54 éves Tibériust tette császárrá. Tibérius i. sz. 37 márciusáig élt és uralkodott. Ő volt tehát Róma császára Jézus nyilvános szolgálata idején.

Császárként Tibériusnak voltak erényei, és bűnei is. Erényei közé sorolható, hogy nem szívesen költötte fényűzésre a pénzt. Ennek eredményeként a birodalom virágzott, és volt rá pénze, hogy természeti csapások és kedvezőtlen időszakok esetén segítséget nyújtson a helyreállítási munkában. Javára írható még, hogy egyszerű embernek tartotta magát, elutasított sok, őt tisztelő címet, és a császárimádatot általában inkább Augustus, semmint önmaga felé irányította. Nem nevezett el önmagáról hónapot a naptárban, mint Augustus és Julius Caesar tette, és azt sem engedte, hogy mások tiszteljék őt ilyen módon.

Tibérius bűnei azonban felülmúlták erényeit. Rendkívül gyanakvóan és képmutatóan bánt másokkal, uralma pedig bővelkedett parancsra elkövetett gyilkosságokban; ezeknek sok korábbi barátja is áldozatul esett. A laesa maiestas (felségsértésről szóló) törvény hatályát kiterjesztette, hogy az a lázító tetteken kívül magába foglalja már a személye elleni rágalmazó szavakat is. A zsidók vélhetően ennek a törvénynek a szigorúsága alapján gyakoroltak nyomást a római kormányzóra, Ponczius Pilátusra, hogy ölesse meg Jézust (János 19:12–16).

Tibérius Róma közelében összpontosította a Pretoriánus Gárdát azáltal, hogy a város falaitól északra megerősített kaszárnyákat épített nekik. A gárda jelenléte megfélemlítette a hatalmát veszélyeztető római szenátust, és a nép közötti minden elégedetlenséget ellenőrzés alatt tartott. Tibérius támogatta a besúgói hálózatot is, és uralmának késői szakaszát a rettegés jellemezte.

Halálakor Tibériust már zsarnoknak tartották. Amikor meghalt, a rómaiak örvendeztek, és a szenátus nem volt hajlandó istenné avatni őt. Többek között ezen okok miatt látjuk úgy, hogy Tibériuson teljesedett az a prófécia, mely szerint „egy megvetni való” lett „Észak királya” (Dániel 11:15, 21, IMIT ).

MIT ÉRTETTÉL MEG?

• Hogyan lett Róma első császára Octavianus?

• Mit mondhatunk Augustus kormányzásának eredményeiről?

• Mik voltak Tibérius erényei és bűnei?

• Hogyan teljesedett Tibériuson az a prófécia, amely „egy megvetni valóról” szólt?

[Kép a 251. oldalon]

Tibérius

[Kiemelt rész/képek a 252—255. oldalon]

ZENOBIA PALMÜRA HARCOS KIRÁLYNŐJE

„ARCÁNAK színe sötét volt . . . Foga fehér volt, mint az igazgyöngy, nagy fekete szeme pedig szokatlan tűzben égett, s mindezt a leggyönyörűségesebb báj egészítette ki. Hangja erős és kellemes hangzású volt. Értelmét, melyet a férfiak is megirigyeltek volna, tanulás által csiszolta és finomította. Nem volt ismeretlen előtte a latin nyelv, ám a görög, a szír és az egyiptomi nyelvet egyforma tökéletességgel beszélte.” Edward Gibbon történész ilyen dicsérő szavakkal áradozott Zenobiáról, a szíriai Palmüra városának harcos királynőjéről.

Zenobia férje egy palmürai nemes, Odenatus volt, aki i. sz. 258-ban elnyerte a Róma konzulja címet, ugyanis eredményes hadjáratot folytatott Perzsia ellen a Római Birodalom oldalán. Odenatus két évvel később Gallienus római császártól megkapta a corrector totius Orientis (az egész Kelet főkormányzója) címet. Ezt a perzsa I. Sápúr király fölött aratott győzelmének elismeréséül kapta meg. Odenatus végül a „királyok királya” címet adományozta magának. Odenatus nagymértékben Zenobia bátorságának és körültekintésének köszönhette a sikereit.

ZENOBIA BIRODALMAT SZERETNE ALAPÍTANI

A pályafutása csúcsán lévő Odenatust és örökösét i. sz. 267-ben orvul meggyilkolták. Zenobia foglalta el férjének a helyét, ugyanis fia túl fiatal volt erre. Mivel gyönyörű és becsvágyó volt, jól értett a szervezéshez, ezenkívül férje oldalán hozzászokott a hadjáratokhoz, és folyékonyan beszélt számos nyelven, sikerült elnyernie alattvalóinak tiszteletét és támogatását. Zenobia szeretett tanulni, és művelt emberekkel vette körül magát. Egyik tanácsadója Cassius Longinus filozófus és szónok volt, akiről azt mondták, hogy „élő könyvtár és két lábon járó múzeum”. Egy író, Richard Stoneman megállapítja a Palmyra and Its Empire​—Zenobia’s Revolt Against Rome (Palmüra és birodalma — Zenobia Róma elleni lázadása) című könyvében: „Az Odenatus halálát követő öt évben . . . Zenobia a Kelet úrnőjévé vált népének szemében.”

Zenobia birodalmát egyik oldalról Perzsia határolta, melyet ő és férje korábban meggyengített, másik oldalról pedig az összeomlóban lévő Róma. A Római Birodalomban akkoriban uralkodó viszonyokról ezt mondja J. M. Roberts történész: „A harmadik század . . . borzalmas időszak volt Róma számára keleti és nyugati határain egyaránt, míg otthon a polgárháború és a vitatott öröklések újabb időszaka vette kezdetét. Huszonkét császár jött és ment, nem számítva bele a trónkövetelőket.” A szír úrnő abszolút hatalma azonban szilárd alapokon állt birodalmában. Stoneman megjegyzi: „A két birodalom [Perzsia és Róma] közötti kiegyensúlyozó erőként jó okkal törekedhetett arra, hogy olyan harmadik birodalmat hozzon létre, amely mindkettőjük fölött uralkodik.”

Amikor i. sz. 269-ben Egyiptomban színre lépett egy trónkövetelő, aki a római uralkodói jogért harcolt, elérkezett az idő Zenobia számára, hogy kiterjessze királyi uralmát. Hadserege gyorsan bevonult Egyiptomba, legyőzte a lázadót, és birtokba vette az országot. Zenobia Egyiptom királynőjévé nyilvánította magát, és pénzt veretett a saját nevében. Királysága immár a Nílustól az Eufrátesz folyóig terjedt. Életének ezen a pontján jutott oda, hogy elfoglalja „a déli király” szerepét (Dániel 11:25, 26).

ZENOBIA FŐVÁROSA

Zenobia olyannyira megerősítette és felékesítette fővárosát, Palmürát, hogy egy szintre került a római világ nagyvárosaival. Lélekszáma a becslések szerint meghaladta a 150 000 főt. Palmüra telis-tele volt ragyogó középületekkel, templomokkal, kertekkel, oszlopokkal és emlékművekkel, a várost körülvevő falak hossza pedig állítólag 21 kilométer volt. A főút mentén körülbelül 1500 darab, egyenként több mint 15 méter magas korinthoszi oszlop képezett folyosót. A városban bőségesen lehetett találni szobrokat és mellszobrokat, melyeket hősökről és jómódú adakozókról mintáztak. I. sz. 271-ben Zenobia szobrot emeltetett magának és néhai férjének.

A Nap temploma volt az egyik legelőkelőbb építmény Palmürában, és kétségtelenül uralkodó szerepet játszott a város vallási életében. Valószínűleg maga Zenobia is egy olyan istenséget imádott, amely a napistennel állt kapcsolatban. A harmadik századi Szíria azonban sok vallás országa volt. Zenobia birodalmában voltak magukat kereszténynek valló személyek, zsidók és nap-, illetve holdimádók. Hogyan viszonyult a királynő ezekhez a különféle imádati formákhoz? Az író, Stoneman megjegyzi: „Egy bölcs uralkodó nem vesz semmibe egyetlen olyan szokást sem, amelyet népe megfelelőnek tart . . . Remélték, hogy . . . az istenek felsorakoztak Palmüra oldalán.” Zenobia nyilvánvalóan türelmes volt vallási kérdésekben.

Színes személyiségével Zenobia sokak csodálatát elnyerte. A leginkább jelentőségteljes az volt, hogy betöltötte a Dániel próféciájában megjövendölt egyik politikai hatalom szerepét. Uralma azonban nem tartott öt évnél hosszabb ideig. Aurelianus római császár i. sz. 272-ben legyőzte Zenobiát, később pedig helyreállíthatatlanul kifosztotta Palmürát. Zenobia kegyelmet kapott. Állítólag férjhez ment egy római szenátorhoz, és életének hátralevő részét alighanem visszavonultan töltötte.

MIT ÉRTETTÉL MEG?

• Hogyan jellemezték Zenobia személyiségét?

• Többek között miket tett Zenobia?

• Hogyan viszonyult Zenobia a vallásokhoz?

[Kép]

Zenobia királynő a katonáihoz szól

[Táblázat/képek a 246. oldalon]

KIRÁLYOK A DÁNIEL 11:20–26-BAN

Az északi király A déli király

Dániel 11:20 Augustus

Dániel 11:21–24 Tibérius

Dániel 11:25, 26 Aurelianus Zenobia királynő

[Kép]

Tibérius

[Kép]

Aurelianus

[Kép]

Szobrocska Nagy Károlyról

[Kép]

Augustus

[Kép]

XVII. századi brit hadihajó

[Egész oldalas kép a 230. oldalon]

[Kép a 233. oldalon]

Augustus

[Kép a 234. oldalon]

Tibérius

[Kép a 235. oldalon]

Augustus rendelete miatt József és Mária Betlehembe utazott

[Kép a 237. oldalon]

A jövendöléssel összhangban Jézus halálosan ’megtöretett’

[Képek a 245. oldalon]

1. Nagy Károly 2. I. Napóleon 3. I. Vilmos 4. Német katonák az I. világháborúban