Jézus születése — Az igaz történet

GONDOLJ országod történelmének egy jól ismert eseményére. Ez pontos adatokkal alátámasztott esemény volt, és nem egy történész feljegyezte. Mi lenne, ha valaki most azt mondaná neked, hogy ez az esemény soha nem történt meg, az egész csak legenda? Vagy vegyünk egy közelebbi példát: mi lenne, ha valaki azt állítaná, hogy azoknak a részleteknek a többsége, amelyeket a családod a nagyapád születéséről és gyerekkoráról mondott neked, nem igaz? Valószínűleg mindkét esetben már pusztán a feltételezés is felháborítana. Biztosan nem hinnél az ilyen állításoknak fenntartás nélkül!

Ennek ellenére ma a kritikusok általában nem fogadják el Máté és Lukács evangéliumi beszámolóit Jézus születéséről. Azt mondják, hogy ezek a beszámolók egyértelműen ellentmondanak egymásnak, összeegyeztethetetlenek, és mindkét beszámoló égbekiáltó valótlanságokat és történelmi bakikat tartalmaz. Vajon tényleg így van? Ahelyett, hogy rögtön elfogadnánk ezeket a vádakat, vizsgáljuk meg magunk az evangéliumi beszámolókat. Egyúttal nézzük meg azt is, mit tanítanak ezek nekünk napjainkban.

Az írás célja

Az elején segít, ha elménkbe idézzük ezeknek a bibliai beszámolóknak a célját. Ezek nem életrajzok, hanem evangéliumok. A különbség jelentős. Az életrajzban az író talán több száz oldalon keresztül azon igyekszik, hogy megmutassa, hogyan vált a főszereplő olyan személlyé, amely végül mindenki előtt jól ismert. Ezért néhány életrajzban sok-sok oldal olyan részletekkel van tele, amelyek a szóban forgó személy családjával, születésével és gyerekkorával kapcsolatosak. Az evangéliumokban azonban ez nem így van. A négy evangéliumi beszámoló közül csupán Máté és Lukács beszél Jézus születéséről és gyerekkoráról. Ezzel viszont nem az a céljuk, hogy azt ismertessék, hogyan vált Jézus olyan személlyé, amilyennek később ismerték. Emlékezz csak, a követői felismerték, hogy mielőtt Jézus a földre jött, már szellemteremtményként létezett (János 8:23, 58). Ezért Máté és Lukács nem időzik Jézus gyerekkoránál, hogy kifejtse, milyen emberré is vált. Inkább olyan részleteket mondtak el, amelyek megfelelnek az evangéliumok céljának.

Mi volt hát az írásaik célja? Az „evangélium” szó jelentése ’jó hír’. A két férfi mondanivalója ugyanaz: Jézus a megígért Messiás, vagyis Krisztus; Jézus meghalt az emberiség bűneiért; valamint feltámasztatott az égbe. A két író háttere és a hallgatóságuk azonban teljesen más. Máté, aki adószedő volt, beszámolóját főként zsidókból álló hallgatósághoz formálta. Lukács, az orvos, a „tiszteletreméltó Teofilnek” írt — aki valamilyen magas rangú személy lehetett —, tágabb értelemben pedig zsidók és nem zsidók szélesebb körű hallgatóságának (Lukács 1:1–3, Katolikus fordítás). Mindkét író azokat a részleteket választotta ki, amelyek a legfontosabbak voltak, és amelyekkel leginkább meggyőzik saját hallgatóságukat. Ezért Máté feljegyzése a Héber Iratoknak azokat a próféciáit hangsúlyozza, amelyek Jézussal kapcsolatban beteljesedtek. Lukács viszont követi a klasszikus történelmi megközelítést, amelyet nem zsidó hallgatósága minden bizonnyal jól ismert.

Nem meglepő, hogy beszámolóik különbözőek. Viszont nincsenek ellentétben egymással, ahogyan azt a kritikusok állítják. Kiegészítik egymást, jól illeszkednek egymáshoz egy egységesebb kép kialakításában.

Jézus születése Betlehemben

Máté és Lukács is feljegyeznek egy kiemelkedő csodát, amely Jézus születésével kapcsolatos — azt, hogy szűztől született. Máté rámutat, hogy ezzel a csodával olyan prófécia teljesedett be, amelyet évszázadokkal azelőtt mondott Ésaiás (Ésaiás 7:14; Máté 1:22, 23). Lukács elmondja, hogy Jézus Betlehemben született, mivel Józsefnek és Máriának oda kellett utaznia az összeírás végett, amelyet a császár indítványozott. (Lásd a 7. oldalon lévő bekeretezett részt.) Az, hogy Jézus Betlehemben született, nagy jelentőségű volt. Évszázadokkal korábban Mikeás próféta megjövendölte, hogy a Messiás ebből a látszólag jelentéktelen, Jeruzsálem melletti városból származik majd (Mikeás 5:2).

Jézus születésének éjszakája jól ismertté vált a betlehemes jelenetek alapjaként. A valódi történet azonban igencsak eltér attól, amiről olyan gyakran beszélnek. A történész Lukács, aki beszél arról, hogy József és Mária a népszámlálás miatt mentek Betlehembe, megemlíti a pásztorokat is, akik azon a jelentőségteljes éjjelen kint voltak nyájaikkal a szabadban. Ez a két körülmény sok bibliakutatót arra engedett következtetni, hogy Jézus nem születhetett decemberben. Ők arra hívják fel a figyelmet, hogy nem valószínű, hogy a császár a hideg, esős évszakban arra kényszerítette volna a lobbanékony természetű zsidókat, hogy kerekedjenek fel, és menjenek el a szülővárosukba, mivel ezzel csak tovább ingerelte volna ezt a lázongó népet. Ehhez hasonlóan a tudósok véleménye szerint az sem valószínű, hogy a pásztorok kint maradtak volna nyájaikkal ilyen zord időjárási viszonyok között (Lukács 2:8–14).

Figyeld meg, kiket választott Jehova, hogy bejelentse nekik Fia születését: nem a kor művelt és befolyásos vallásvezetőit, hanem kemény fizikai munkásokat, akik kint éltek a szabad ég alatt. Az írástudóknak és farizeusoknak valószínűleg nem sok közük volt a pásztorokhoz, akiket megakadályozott a szóbeli törvény bizonyos részleteinek betartásában az, hogy rendszertelen időbeosztás szerint kellett dolgozniuk. De Isten ezeket az alázatos, hűséges férfiakat nagy megtiszteltetésben részesítette: angyalok csoportja bejelentette nekik, hogy a Messiás, akit több ezer éve várt már Isten népe, most megszületett Betlehemben. Ezek voltak azok az emberek, akik meglátogatták Máriát és Józsefet, és meglátták az újszülött babát a jászolban feküdni, nem pedig a „háromkirályok”, akik olyan gyakran szerepelnek a betlehemes jeleneteken (Lukács 2:15–20).

Jehova azokat helyesli, akik alázatosan keresik az igazságot

Isten azokat az alázatos embereket helyesli, akik szeretik őt, és akik valóban szeretnék látni szándékainak beteljesedését. Ez egy vissza-visszatérő motívum a Jézus születésével kapcsolatos eseményekben. Amikor körülbelül egy hónappal a gyermek születése után József és Mária — engedelmeskedve a Mózesi Törvénynek — bemutatják Jézust a templomban, áldozatot ajánlanak fel, „egy pár gerliczét, vagy két galambfiat” (Lukács 2:22–24). A Törvény valójában kost követelt meg, de lehetővé tette, hogy ezt a kisebb értékű áldozatot válasszák abban az esetben, ha a felajánló szegény volt (3Mózes 12:1–8). Gondolj csak bele. Jehova Isten, a világegyetem Szuverénje, nem egy jómódú, hanem egy szegény családot választott, hogy szeretett, egyetlen-nemzett Fia ott nevelkedjen fel. Ha szülő vagy, ez élénk emlékeztetőül szolgálhat neked arra, hogy a legnagyobb ajándék, amelyet gyermekeidnek adhatsz, sokkal értékesebb, mint az anyagi jólét vagy a magas fokú oktatás — ez pedig az olyan családi légkör, amelyben a szellemi értékeket teszik az első helyre.

A templomban van Jehovának két másik hűséges, alázatos imádója is, akiket helyesel. Az egyik Anna, egy 84 éves özvegyasszony, aki „nem hagyta el a templomot soha” (Lukács 2:36, 37, K. f.). A másik pedig egy hűséges idős férfi, Simeon. Mindketten fellelkesülnek, hogy haláluk előtt Isten ilyen kiváltságban részesíti őket — megláthatják azt a személyt, aki a megígért Messiás lesz. Simeon kimond egy próféciát a kisgyermekre vonatkozóan. Ez a prófécia reményteljes, de kissé szomorú is egyben. Megjövendöli, hogy ezt a fiatal édesanyát, Máriát egy napon átjárja a fájdalom szeretett fia miatt (Lukács 2:25–35).

Veszélyben a gyermek

Simeon próféciája ijesztő figyelmeztetőül szolgál arra, hogy ez a bűntelen kisgyermek a gyűlölet célpontjává válik. És bár még csecsemő, ez a gyűlölet máris elkezdődik. Máté beszámolója részletezi, hogyan történnek a dolgok. Már jó néhány hónap eltelt, és József, Mária és Jézus Betlehemben laknak egy házban. Váratlanul néhány idegen látogató keresi meg őket. Ellentétben azzal, amit sok betlehemes jelenet ábrázol, Máté nem beszél arról, hogy mennyien voltak ezek a férfiak, és nem is nevezi őket „bölcseknek”, sem „háromkirályoknak”. Máté a maʹgoi görög szót használja, amelynek a jelentése: ’asztrológusok’. Ennek a jelzésnek arra a következtetésre kell juttatnia az olvasót, hogy itt valami rossz dolog történt, mivel az asztrológia olyan foglalkozás, amelyet Isten Szava elítél, a hűséges zsidók pedig szigorúan kerülték (5Mózes 18:10–12; Ésaiás 47:13, 14).

Ezek az asztrológusok egy csillagot követnek keletről, és ajándékot visznek „a zsidók királyának, a ki megszületett” (Máté 2:2). De ez a csillag nem Betlehembe vezeti őket, hanem Jeruzsálembe, Nagy Heródeshez. A világon egyetlen ember sem rendelkezett ilyen erőkkel és indíttatással ahhoz, hogy kárt okozzon a gyermek Jézusnak. Ez a nagyravágyó, gyilkos férfi több olyan személyt megölt már a közvetlen családtagjai közül, akikről úgy érezte, hogy veszélyt jelentenek számára.a Felzaklatja, hogy hallott a jövendőbeli „zsidók királyának” születéséről, ezért elküldi az asztrológusokat, hogy keressék meg Őt Betlehemben. Amint elindulnak, valami különös dolog történik. A „csillag”, amely Jeruzsálembe vezette őket, úgy tűnik, mintha megmozdulna! (Máté 2:1–9).

Nos, nem tudjuk, hogy ez egy valódi fény volt-e az égen, vagy csupán egy látomás. Azt viszont tudjuk, hogy ez a „csillag” nem Istentől volt. Ez a csillag vészjósló pontossággal egyenesen Jézushoz vezeti ezeket a pogány imádókat — egy kisgyermekhez, aki sebezhető, magatehetetlen, akire csupán egy szegény ács és a felesége vigyáz. Az asztrológusok, akiket Heródes tudtukon kívül rászedett, valószínűleg beszámoltak volna a bosszúvágyó uralkodónak, ami a gyermek meggyilkolásához vezetett volna. De Isten egy álom által közbelép, és másik úton küldi vissza őket a hazájukba. A „csillag” tehát biztos, hogy Isten ellenségének, Sátánnak az eszköze volt, aki bármire kész volt, hogy kárt okozzon a Messiásnak. Milyen ironikus, hogy a betlehemes jelenetekben a „csillagot” és az asztrológusokat úgy ábrázolják, mintha Isten küldöttei lennének! (Máté 2:9–12).

Sátán azonban nem adja fel. Heródes király, akit Sátán eszközként használ fel, azt parancsolja, hogy minden két éven aluli kisgyermeket öljenek meg Betlehemben. De Sátán egyetlen Jehova ellen vívott csatában sem képes győzni. Máté feljegyzi, hogy Isten még ezeknek az ártatlan gyerekeknek a lemészárlását is jó előre látta. Jehova újra szembeszállt Sátánnal, egy angyal által figyelmeztetve Józsefet, hogy meneküljön Egyiptomba, ahol biztonságban lesz. Máté beszámol arról, hogy kis idő múlva József a kis családjával újra elköltözött, végül pedig letelepedtek Názáretben, és Jézus ott nőtt fel az öccseivel és húgaival (Máté 2:13–23; 13:55, 56).

Krisztus születése — Jelentősége számodra

Meglepőnek találod ezt az összefoglalót azokról az eseményekről, amelyek Jézus születésével és gyerekkorával kapcsolatosak? Sokan találják annak. Sokan meglepődnek azon, hogy a beszámolók valójában összhangban vannak egymással és pontosak, bár néhányan hevesen az ellenkezőjét bizonygatják. Meglepődnek, amikor megtudják, hogy néhány eseményt már több száz évvel előre megjövendöltek. És meglepődnek, hogy néhány kulcsfontosságú részlet, melyet az evangéliumok tartalmaznak, figyelemre méltóan különbözik attól, ahogyan a hagyományos betlehemes történetek és jelenetek ábrázolják azt.

Mindenekelőtt pedig a legmeglepőbb az, hogy a hagyományos karácsonyi ünnep nagy részéből hiányoznak olyan létfontosságú részletek, melyekről az evangéliumok beszámolnak. Például nem sokat beszélnek Jézus Atyjáról — nem Józsefről, hanem Jehova Istenről. Képzeld csak el, mit érezhetett Isten, amikor szeretett Fiát rábízta Józsefre és Máriára, hogy felneveljék és gondoskodjanak róla. Képzeld el, milyen gyötrelmet élhetett át égi Atyja, amikor hagyta, hogy Fia olyan világban nőjön fel, amelyben egy gyűlölködő király már akkor kitervelte a meggyilkolását, amikor még csupán kisgyermek volt! Az emberiség iránt érzett mélységes szeretete indította arra Jehovát, hogy ilyen áldozatot hozzon (János 3:16).

A karácsonyi ünnepekből gyakran kimarad a valódi Jézus. Nos, nincs feljegyzés arról, hogy Jézus valaha is megmondta volna a tanítványainak a születése időpontját, és még csak utalás sincs arra, hogy követői megünnepelték a születésnapját.

Jézusnak nem a születése, hanem a halála — és annak történelmi jelentősége — volt az, amellyel kapcsolatban arra utasította a követőit, hogy emlékezzenek meg arról (Lukács 22:19, 20). Nem, Jézus nem azt akarta, hogy egy jászolban fekvő magatehetetlen csecsemőről emlékezzenek meg, mivel ő már nem csecsemő. Jézus több mint 60 évvel a kivégzése után János apostolnak egy látomásban hatalmas, csatába induló királyként jelent meg (Jelenések 19:11–16). Ma nekünk ebben a szerepében, Isten égi Királyságának Uralkodójaként kell őt megismernünk, mivel ő az a Király, aki megváltoztatja a világot.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/képek a 7. oldalan]

Lukács tévedett?

HOGY születhetett Jézus Betlehemben, majdnem 150 kilométerre Názárettől, hiszen ott nőtt fel, és mindenki a názáretinek ismerte? Lukács elmagyarázza: „És lőn azokban a napokban [mielőtt Jézus megszületett], Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába” (Lukács 1:1; 2:1–3).

A kritikusok erőteljesen támadják ezt a részletet, mondván, hogy ez tévedés vagy ami még rosszabb, csak kitalálás. Azt hangoztatják, hogy ez a népszámlálás és Czirénius kormányzósága az i. sz. 6—7 körüli időre tehető. Ha igazuk lenne, ez komoly kételyeket támasztana Lukács beszámolójával kapcsolatban, mivel a bizonyítékok alapján úgy tűnik, Jézus i. e. 2-ben született. De ezek a kritikusok figyelmen kívül hagynak két kulcsfontosságú tényezőt. Először is, Lukács elismeri, hogy nem csak egy népszámlálás volt — figyeld meg, hogy utalásában azt mondja: „ez az összeírás először” történt. Jól tudta, hogy később volt egy másik összeírás is (Cselekedetek 5:37). Ez a későbbi népszámlálás volt az, amelyről a történész Josephus írt, amely i. sz. 6-ban volt. Másodszor, Czirénius kormányzósága miatt még nem feltétlenül kell Jézus születését erre a későbbi időpontra tennünk. Miért? Mivel Czirénius nyilvánvalóan kétszer kapta meg ezt a tisztséget. Sok tudós elismeri, hogy az első alkalom az i. e. 2 körüli időre esett.

Néhány kritikus azt állítja, hogy Lukács csak kitalálta a népszámlálást, hogy érvet keressen arra, miért született Jézus Betlehemben, és így beteljesedjen a Mikeás 5:2 próféciája. Ez az elmélet úgy állítja be Lukácsot, mintha szándékosan hazudna, és egyetlen kritikus sem tud egy ilyen állítást összeegyeztetni ennek a történésznek, az evangélium és a Cselekedetek könyve írójának lelkiismeretes pontosságával.

Van egy másik dolog is, amelyre egyetlen kritikus sem tud magyarázatot: maga a népszámlálás is egy próféciát teljesített be! Az i. e. hatodik században Dániel jövendölt egy uralkodóról, aki „adószedőt jártat végig az ország dicső földén”. Ráillett ez a leírás Augustusra és arra a rendeletére, hogy tartsanak népszámlálást Izráelben? Nos, a prófécia azt is megjövendöli, hogy abban az időben, amikor ennek az uralkodónak az utódja lesz hatalmon, ’megtöretik’ a Messiás, vagyis a „szövetséges fejedelem”. Jézus valóban ’megtöretett’, kivégezték Augustus utódjának, Tibériusnak az uralkodása idején (Dániel 11:20–22).

[Képek]

Augustus császár (i. e. 27—i. sz. 14)

Tibérius császár (i. sz. 14—37)

[Forrásjelzés]

Musée de Normandie, Caen, France

Photograph taken by courtesy of the British Museum

[Kép a 8. oldalon]

Jehova angyala az alázatos pásztorokat tisztelte meg azzal, hogy közölte velük Krisztus születésének jó hírét