Utánozzuk a hitüket!

Irgalmat tanult

JÓNÁSNAK volt ideje gondolkodni. Egy több mint 800 kilométeres szárazföldi út állt előtte, melyet legalább egy hónap alatt tud megtenni. Először is el kellett döntenie, hogy a rövidebb vagy a biztonságosabb úton menjen-e, majd biztos léptekkel haladt előre, maga mögött hagyva számtalan völgyet és hegyszorost. Meg kellett kerülnie az óriási Szír-sivatagot, át kellett gázolnia folyókon, például a hatalmas Eufráteszen, és idegenektől kellett éjszakára szállást kérnie Szíria, Mezopotámia és Asszíria városaiban és falvaiban. Ahogy teltek-múltak a napok, Jónás rettegéssel gondolt az úti céljára, arra a városra, melyhez minden egyes lépéssel közelebb került. Ez a város pedig nem volt más, mint Ninive.

Jónás egy dologban biztos volt: nem fordulhat sarkon, és nem futhat el a megbízatása elől. Ezzel korábban már próbálkozott. Amikor Jehova először megparancsolta neki, hogy menjen el, és hirdessen ítéletüzenetet a hatalmas asszír erődítmény lakói ellen, Jónás gyorsan felszállt egy hajóra, mely az ellenkező irányba tartott. Jehova nagy vihart támasztott, és Jónás hamar rádöbbent, hogy a lázadása a hajón lévők életébe fog kerülni. Hogy megmentse ezeket a bátor tengerészeket, azt mondta nekik, hogy vessék őt a tengerbe. Ők ezt vonakodva ugyan, de megtették. Jónás ekkor biztosan arra gondolt, hogy most meg fog halni. Ám Jehova egy óriási halat küldött, hogy elnyelje a szolgáját. A hal mintegy három nap múlva sértetlenül a partra vetette Jónást. A történtek félelemmel vegyes tiszteletet keltettek Jónásban, és engedelmesebbé tették (Jónás 1–2. fejezet).a

Amikor Jehova másodszor is azt parancsolta Jónásnak, hogy menjen Ninivébe, a próféta engedelmesen nekivágott ennek a hosszú útnak, kelet felé (Jónás 3:1–3). De vajon engedte, hogy Jehova fegyelmezése átformálja őt? Például Jehova irgalmas volt vele, nem hagyta, hogy megfulladjon, nem büntette meg a lázadásáért, és adott neki még egy esélyt, hogy teljesítse a megbízatását. Vajon mindezek után Jónás irgalmas lett? A tökéletlen embereknek gyakran nehéz megtanulniuk, hogy irgalmasak legyenek. Lássuk, milyen tanulságot vonhatunk le Jónás vívódásaiból.

Ítéletüzenet és meglepő fordulat

Jónás nem úgy látta Ninivét, ahogyan Jehova. Ezt olvassuk: „Ninive nagy város volt Isten előtt” (Jónás 3:3). Jónás beszámolójában háromszor is azt olvashatjuk, hogy Jehova ’a nagy Niniveként’ utal a városra (Jónás 1:2; 3:2; 4:11). Miért volt ez a város nagy, vagyis fontos Jehovának?

Ninive ősi városa az első városok között volt, melyeket Nimród alapított az Özönvíz után. Ez a hatalmas világváros minden bizonnyal több várost is magában foglalt. Három napba telt eljutni egyik végétől a másikig (1Mózes 10:11; Jónás 3:3). Ninive biztosan lenyűgöző volt impozáns templomaival, hatalmas falaival és más építményeivel. Ám Jehova Istennek nem ezek miatt volt fontos a város. Neki az ott lakó emberek számítottak. Akkoriban rengetegen laktak Ninivében. Bár sok rosszat tettek, Jehova törődött velük. Ő minden egyes ember életét értékeli, és meglátja a bennük rejlő lehetőséget, hogy képesek megbánást tanúsítani, és megtanulni helyesen cselekedni.

Amikor Jónás végül Ninivébe ért, a város roppant nagy, több mint 120 000 fős lakossága miatt talán még inkább inába szállt a bátorsága.b Bement a városba egynapi járásnyira, és egyre jobban elvegyült a nyüzsgő világváros forgatagában. Talán a városközpontban keresett egy megfelelő helyet, ahol elkezdhetné hirdetni az üzenetét. Hogyan fog ezekkel az emberekkel beszélni? Vajon korábban megtanulta az asszír nyelvet? Vagy Jehova csoda útján képessé tette arra, hogy ezt a nyelvet beszélje? Nem tudjuk. Lehet, hogy Jónás az anyanyelvén, héberül hirdette az üzenetét, majd valaki lefordította azt a niniveieknek. Bárhogy történt is, az üzenete egyszerű volt, és valószínűleg nem lopta be vele magát az emberek szívébe. Ezt mondta: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jónás 3:4). Bátran, újra meg újra elmondta az üzenetét, és ezzel figyelemre méltó bátorságról és hitről tett bizonyságot. Ezek olyan tulajdonságok, melyekre a ma élő keresztényeknek nagyobb szükségük van, mint valaha.

Jónás felkeltette a niniveiek figyelmét. Kétségtelenül ellenséges, erőszakos fogadtatásra számított, ám valami rendkívüli történt. Az emberek hallgattak rá! Szavai futótűzként terjedtek. Nem telt bele sok idő, az egész város Jónás próféciájáról beszélt, mely a pusztulásról szólt. A beszámoló ezt írja: „A ninivei emberek . . . kezdték Istenbe vetni hitüket; böjtöt hirdettek hát, és a legnagyobbtól a legkisebbig mindenki zsákruhát öltött” (Jónás 3:5). Gazdag és szegény, erős és erőtlen, fiatal és idős, mind-mind ugyanúgy megbánást tanúsított. Csakhamar a király fülébe jutott, hogy mi történik városszerte.

A király is kezdte félni Istent. Felkelt trónjáról, levette pazar királyi öltözetét, ugyanolyan durva szövésű ruhát vett magára, mint a közemberek, mi több „hamuba ült”. Bár az emberek addigra már egyénenként böjtölni kezdtek, a király az ’elöljáróival’, vagyis a nemes emberekkel együtt kiadott egy állami rendeletet, mely mindenkit böjtölésre kötelezett. Elrendelte, hogy mindenkinek zsákruhát kell viselnie, még a háziállatoknak is.c Alázatosan elismerte, hogy gonosz és erőszakos dolgokat művel a népe. Azt is kifejezte, hogy reméli, hogy az igaz Isten megenyhül, ha meglátja a bűnbánatukat. Ezt mondta: ’Isten talán elfordul izzó haragjától, és akkor nem veszünk el’ (Jónás 3:6–9).

Néhány kritikus kétli, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire megváltozott volna a niniveiek szívállapota. A bibliatudósok azonban azt mondják, hogy ez lehetséges, ha figyelembe vesszük, hogy az ókorban ezekben a kultúrákban az emberek babonásak és igen szeszélyesek voltak. Később még maga Jézus Krisztus is utalt arra, hogy a niniveiek megbánást tanúsítottak (Máté 12:41). Ő tudta, hogy miről beszél, hiszen az égből szemtanúja volt ezeknek az eseményeknek (János 8:57, 58). De mit tett Jehova, amikor látta, hogy a niniveiek megbánást tanúsítanak?

Isten irgalma az emberek könyörtelenségével szemben

Jónás később ezt írta: „az igaz Isten meglátta, amit tettek, hogy megtértek gonosz útjukról. Ezért az igaz Isten sajnálatot érzett a veszedelem miatt, melyről azt mondta, hogy elhozza rájuk, és nem hozta el azt” (Jónás 3:10).

Vajon ez azt jelenti, hogy Jehova arra a következtetésre jutott, hogy hibásan ítélte meg Ninive lakóit? Nem. A Biblia kijelenti Jehováról: „cselekedete tökéletes, hisz minden útja igazságosság. A hűség Istene, kiben nincs igazságtalanság” (5Mózes 32:4). Jehovának a niniveiekkel szemben érzett igazságos haragja egyszerűen megszűnt. Észrevette, hogy az emberek megváltoztak, és látta, hogy többé nem volna helyénvaló a büntetés, melyet elhatározott. Ezért irgalmat tanúsított irántuk.

Jehova korántsem az a könyörtelen, rideg, sőt kíméletlen Isten, amilyennek a vallási vezetők olyan gyakran beállítják. Épp ellenkezőleg! Ésszerű, rugalmas és irgalmas Isten. Amikor úgy dönt, hogy megbünteti a gonoszokat, először földi képviselői által figyelmezteti az embereket, mert arra vágyik, hogy a gonoszok a niniveiekhez hasonlóan cselekedjenek, vagyis hogy megbánást tanúsítsanak, és megváltoztassák az életüket (Ezékiel 33:11). Jehova ezt mondta a prófétájának, Jeremiásnak: „Ha bármely pillanatban kimondom egy nemzetről és egy királyságról, hogy kiszaggatom, lerombolom és elpusztítom, de megtér az a nemzet gonoszságából, amely ellen szóltam, akkor én sajnálatot fogok érezni a veszedelem miatt, amelyet el akartam hozni rá” (Jeremiás 18:7, 8).

Ennek fényében Jónás próféciája vajon hamisnak bizonyult? Nem, betöltötte a célját, hogy figyelmeztesse az embereket. A niniveiek azért kapták a figyelmeztetést, mert rossz életutat követtek, ám idővel megváltoztak. De ha visszatértek volna gonosz útjaikhoz, Isten ítélete utolérte volna őket. És ez később be is következett (Sofóniás 2:13–15).

Hogyan reagált Jónás, amikor nem jött el a pusztulás akkor, amikor azt várta? Ezt olvashatjuk: „Jónásnak azonban ez egyáltalán nem tetszett, és haragra gerjedt” (Jónás 4:1). Még egy olyan imát is elmondott, mely úgy hangzott, mintha szemrehányást tenne a Mindenhatónak. Arra célozgatott, hogy otthon kellett volna maradnia a saját földjén. Azt bizonygatta, hogy mindvégig tudta, hogy Jehova nem fog csapást hozni Ninivére, és ezt még ürügynek is felhozta arra, hogy először miért futott Társisba. Majd azt kérte, hogy hadd haljon meg, mondván, hogy jobb meghalnia, mint élnie (Jónás 4:2, 3).

Mi nem tetszett Jónásnak? Nem tudjuk, pontosan mi játszódhatott le benne, azt viszont tudjuk, hogy ítéletet hirdetett Ninive ellen az összes lakos füle hallatára. Ők hittek neki. És erre mi történt?! Nem jött el az ítélet. Vajon attól félt, hogy kigúnyolják? Vagy hamis prófétának bélyegzik? Bármit gondolt is, nem örült annak, hogy az emberek megbánást tanúsítanak, és annak sem, hogy Jehova irgalmas. Inkább úgy tűnik, hogy egyre jobban átadta magát a megkeseredésnek, az önsajnálatnak és a sértett büszkeségnek. Ám nyilvánvaló, hogy Jónás irgalmas Istene még mindig a jót látta ebben az elkeseredett férfiban. Nem büntette meg a tiszteletlenségéért, hanem egyszerűen feltette neki ezt a kedves, ám mélyreható kérdést: „Vajon jogosan gerjedtél-e haragra?” (Jónás 4:4). Válaszolt Jónás erre a kérdésre? A Biblia nem ír róla.

Hogyan segített Jehova Jónásnak?

A kedveszegett próféta elment Ninivéből, de nem hazafelé vette az útját, hanem keletre, a hegyekbe tartott, ahonnan jól ráláthatott a vidékre. Készített egy kis sátrat magának, és letelepedett, hogy lássa, mi fog történni Ninivével. Talán még mindig azt remélte, hogy megláthatja majd a város pusztulását. Hogyan tanította meg Jehova ennek a makacs férfinak, hogy legyen irgalmas?

Jehova egyetlen éjszaka alatt növesztett egy lopótököt. Jónás másnap arra ébredt, hogy egy kifejlett növény van ott óriási levelekkel, melyek sokkal nagyobb árnyékot adnak, mint az ő gyenge tákolmánya. Menten jobb kedvre derült. „Igen megörült” a csoda folytán ott termett növénynek, talán Isten áldásának és helyeslésének tekintette. Jehova azonban nem csupán annyit szeretett volna tenni Jónásért, hogy megvédi a forróságtól, és enyhíti jogtalan haragját. A szívére szeretett volna hatni. Ezért egy férget küldött, hogy elpusztítsa a növényt. Majd „tikkasztó keleti szelet” támasztott, mígnem Jónás szinte már „elalélt” a hőségtől. Jónás ismét rosszkedvű lett, és kérte Istent, hogy hadd haljon meg (Jónás 4:6–8).

Jehova megint azt kérdezte Jónástól, hogy jogosan gerjedt-e haragra, ez alkalommal azért, mert elszáradt a lopótök. Jónás nem látta be, hogy nem jól gondolkodik, hanem így próbálta igazolni magát: „Jogosan haragszom én, mindhalálig!” Ekkor elérkezett az idő, hogy Jehova világosan megértesse Jónással, milyen fontos az irgalom (Jónás 4:9).

Isten érvelt Jónásnak, azt mondva, hogy a próféta sajnál egy növényt, mely egyetlen éjszaka alatt lett, és amelyet nem ő ültetett és növesztett. Isten végül ezt kérdezte: „Én pedig ne sajnáljam Ninivét, a nagy várost, ahol több mint százhúszezer ember él, akik még a jobb és bal kezük között sem tudnak különbséget tenni, és ott a sok háziállat is?” (Jónás 4:10, 11).d

Érted, hogy Jehova mit akart mindezzel megtanítani? Jónás semmit sem tett azért a növényért. Jehova viszont életet adott a niniveieknek, és fenntartotta őket, mint minden más teremtményt a földön. Hogyan tarthatott Jónás nagyobb becsben egy növényt, mint 120 000 embert és az állataikat? Vajon nem azért, mert Jónás engedte, hogy önző gondolkodásmód alakuljon ki benne? Végtére is csak azért sajnálta a növényt, mert az jó szolgálatot tett neki. Elképzelhető, hogy a Ninive miatt érzett haragja is csupán önzésből fakadt? Abból a büszkeség fűtötte vágyból, hogy megőrizze a tekintélyét, és hogy beigazolódjanak a szavai?

Bizony kijózanító lecke volt! De felmerül a kérdés: Vajon tanult belőle Jónás? A nevét viselő könyv úgy végződik, hogy Jehova feltesz egy kérdést, mely megválaszolatlanul marad. Egyes kritikusok azt kifogásolhatják, hogy Jónás nem válaszolt erre a kérdésre. A valóságban azonban igenis adott választ. Ez pedig nem más, mint maga a könyv. A bizonyítékok arra mutatnak, hogy Jónás írta a nevét viselő könyvet. Képzeld csak magad elé a prófétát, aki már a biztonságot nyújtó szülőföldjén van, és a vele történtekről ír. Szinte magunk előtt látunk egy idősebb férfit, aki ekkor már bölcsebb és alázatosabb. Bánatosan csóválja a fejét, miközben a saját hibáiról, lázadásáról és arról ír, hogy makacs volt és nem akart irgalmat tanúsítani. Egyértelmű, hogy Jónás hasznot merített Jehova bölcs oktatásából, hiszen irgalmat tanult. Mi is hajlandók leszünk megtanulni ezt?

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 16. oldalon]

Isten arra vágyik, hogy a gonoszok a niniveiekhez hasonlóan megbánást tanúsítsanak, és megváltoztassák az életüket

[Oldalidézet a 17. oldalon]

Isten egy lopótököt használt arra, hogy irgalomra tanítsa Jónást