Tanulságok az Írásokból: Mikeás 1:1–7:20

Jehova igazságosságának és nevének felmagasztalása

Mikeás próféta az i. e. VIII. században élt, abban az időben, amikor bálványimádás és igazságtalanság uralkodott Izraelben és Júdában. Az akkori helyzet oly szorosan párhuzamos a mai állapotokkal, hogy Mikeás üzenetei és figyelmeztetései napjainkban is időszerűek. A tényeken alapuló tudósítások, amelyeket szintén bemutatott, valódi reménységet adnak számunkra a Sátán által uralt világban (1János 5:19).

Mikeás üzenetét talán három kijelentés nyomonkövetésével lehetne legjobban összefoglalni: „Jaj. . . azoknak, akik azt gyakorolják, ami rossz.” „Mit kíván viszonzásul tőled Jehova csak azt, hogy gyakorolj igazságosságot, szeresd a kedvességet és járj szerényen a te Isteneddel.” „Mi azonban a magunk részéről Jehovának, a mi Istenünknek nevében járunk. . . örökké”(Mikeás 2:1; 6:8; 4:5).

A bálványimádás leleplezése

Jehova nem tűri végtelen ideig meg a helytelenséget cselekedőket. Bálványimádás és lázadás burjánzik Izraelben és Júdában. Ezért, Jehova tanúként szolgál ellenük. Képeiket össze fogják zúzni. A bálványimádók „kopasszá lesznek mint a sas”, és száműzetést fognak elszenvedni (1:1–16).

A hűségeseknek Jehova bebizonyítja, hogy ő a reménység Istene. A cselszövő zsarnokok mint tolvajok és rablók lettek leleplezve. Csapás jön majd rájuk. Ennek ellenére a helyreállítás ígérete készen áll „Izrael maradékának”. „Egységre hozom őket, mint nyájat a karámban” – mondja Jehova (2:1–13).

Jehova elvárja az igazságosság gyakorlását azoktól, akik felelősséget vállalnak az ő népe között. Izrael csalárd vezetőihez így szól: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az igazságosságot? Ti, akik gyűlölitek azt, ami jó és szeretitek a rosszat, lehúzzátok a népről az ő bőrüket, és szervüket a csontjaikról.” Mikeás Jehova szellemével, igazságosságával és hatalmával bejelenti Isten ellenük hozott ítéletét. A hamis vezetők, mondja, megvesztegetésért ítélnek, a papok díjért tanítanak és a próféták pénzért jövendölnek. Emiatt Jeruzsálem „puszta romhalmazzá válik” (3:1–12).

A reménység üzenete

Az igaz imádatot fogják gyakorolni az egész földön. Mikeás megjövendöli, hogy „a napok befejező részén” a számos nemzetből való embereket Jehova útjaira fogják tanítani. Isten ítéletet tesz, és háború nem lesz többé. Az igaz imádók, az ő Istenük Jehova nevében járnak örökké! A száműzetés és a fájdalom ellenére az ő népe kiszabadul ellenségei markából (4:1–13).

Bízhatunk Isten megígért szabadításában. Egy Betlehemből való uralkodó, Jehova erejével fog pásztorkodni. Jehova előre bejelenti „az Asszíriából való szabadulást”. Az igaz imádók maradéka olyanná lesz mint az üdítő harmat és a kiadós zápor, és a hamis vallás minden formáját és a démonizmust gyökeresen kiirtják (5:1–15).

Jehova igazságossága érvényesül

Jehova elvárja népétől, hogy kitartson az ő jogos és igazságos irányadó mértékei mellett. Mit tett ő, hogy silány imádatot érdemeljen? Jó dolgokat tett az ő népe javára. ’És mit kér Jehova viszonzásul: csak azt, hogy gyakoroljanak igazságosságot, szeressék a kedvességet és legyenek szerények amikor az ő Istenükkel járnak.’ Ha folytatják a gonosz erőszakot és a kizsákmányolást, csak kedvezőtlen ítéletet várhatnak (6:1–16).

Bízzunk Jehova igazságosságában és irgalmában. Még családtagok is ellenségekké válnak. Azonban, Mikeás így szól: „Én azonban a megmentésem Istenére várok. Meghallgat engem az én Istenem.” A próféta Jehova igazságosságában bizakodik, tudja, hogy Isten „biztosan nem tartja meg haragját örökké, mert a szerető-kedvességben gyönyörködik (7:1–20).

Tanulságok napjainkra: Jehova elvárja az ő népétől, hogy igazságosságot gyakoroljon. Az üzleti tevékenységgel kapcsolatban, a keresztény tegye fel a kérdést önmagának: „Erkölcsileg tiszta lehetek-e hamis mérleggel és egy zsák hamis kősúllyal?” (6:11). Ezekben az utolsó napokban, Jehova egész népének hozzá kell járulnia földi szervezetének egységéhez, és el kell fogadnia a tanítást az ő békés útjain. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt Jehova nevének felmagasztalására, és az igaz imádat támogatása érdekében (2:12; 4:1–4).

[Kiemelt rész a 34. oldalon]

MEGVIZSGÁLT BIBLIASZÖVEGEK

○ 1:16 – Izraelben a kopaszság a szégyennel, gyásszal és a bánattal volt kapcsolatban (Ésaiás 3:24–26, [3:25–27, Károli]; 15:2, 3; Jeremiás 47:5). Némely pogány nemzetnél az volt a szokás, hogy fejüket kopaszra borotválták egy rokon halálakor érzett bánatuk kifejezéseként. Bár a természetes kopaszságot nem tartották tisztátalannak a Törvény alapján, az izraeliták nem borotválták a fejüket gyász idején, mert ők „szent nép voltak Jehova számára” (5Mózes 14:1, 2). Mégis, Mikeás azt mondta Izraelnek és Júdának, hogy borotválják le hajukat bűnös, bálványimádó életmódjuk miatt, aminek következtében alkalmatlanokká váltak arra, hogy szent nép legyenek, és leszármazottaikkal együtt fogságra kerülnek. A héber szó, amit itt „sas”-nak fordítottak, lehetséges, hogy a fakó keselyűre utal, amelynek csak néhány puha fehér pihe van a fején. Habár nem ugyanaz a fajta, mint a sas, de ugyanabba a családba tartozik.

○ 2:12 – Ezek a szavak a szellemi izraelen találnak jelenkori beteljesedésre (Galata 6:16). Különösen 1919-től kezdve lett megtisztítva az út a felkent maradék számára, a Nagy-Babilonból való kimeneküléshez (Jelenések 18:2). Ahogy Mikeás előre jelezte, összegyűjtik őket ’mint nyájat a karámban, mint egy terelt nyájat a legelőjén’. Amióta 1935-től kezdve egyesültek a „más juhok” „nagy sokaságával”, „valóban hangosak lettek az emberektől” (Jelenések 7:9; János 10:16).

○ 3:1–3 – Ez egy éles ellentét Jehova jóindulatú pásztor, és az ő ókori népe kegyetlen vezetői között Mikeás napjaiban. Ezek elmulasztották teljesíteni a megbízásukat, hogy az igazságosság gyakorlásával oltalmazzák a nyájat. Kegyetlenül kihasználták a jelképes juhokat, nem csak úgy, hogy megkopasztották őket, hanem a ’bőrüket is lenyúzták róluk’ – mint a farkasok. A bűnös pásztorok elvonták a népet az igazságosságtól, és rávették őket, hogy „vérontást cselekedjenek” (3:10). Romlott ítéleteken keresztül megfosztották a védteleneket otthonaiktól és megélhetésüktől (2:2; vö. Ezékiel 34:1–5).

○ 4:3 – Ez a „sok nép” és ezek a „hatalmas nemzetek” nem azonosak a politikai nemzetekkel és kormányzatokkal. Ezek inkább, az összes nemzetekből való egyének, olyan személyek, akik elszakadtak nacionalizmusuktól és Jehova igaz imádatának hegyéhez fordulnak, hogy egyesülten szolgáljanak (Ésaiás 2:2–4). Jehova ’ítéletet tesz és egyenesbe teszi a dolgokat’ szellemi módon, ezeknek a hívőknek a számára, akik első helyre teszik Isten Királyságát. A „nagy sokaság”-hoz tartozó ilyen személyek alkalmazkodnak az isteni döntésekhez, és kardjaikat ekevasakká kovácsolják és békében élnek az ő Tanú-társaikkal.

○ 5:2 – Az Efrata Betlehem valószínűleg ilyen módon volt azonosítva, mert két olyan város volt, amelyet Betlehemnek neveztek. Mikeás arról beszél, amelyik Júdában volt Jeruzsálemtől közvetlenül déli irányban. A másik város fent volt északon Zebulonban (Józsué 19:10, 15). Az „Efrata” vagy „Efrat”, a Júdában levő Betlehemnek vagy a körülötte levő területnek volt egy korábban használatos neve (1Mózes 48:7; Ruth 4:11). Az ilyen részletekbe menő azonosítás kihangsúlyozza Isten Messiásra vonatkozó prófétai ígéreteinek a pontosságát.

○ 6:8 – Mikeás nem becsülte le a bűnengesztelő áldozatok értékét, hanem megvilágítja mi az, ami valóban értékes Jehova szemében. (Vö. 5Mózes 10:12.) Ahhoz, hogy Jehova előtt elfogadható legyen az áldozat, a bűnösnek ki kellett nyilvánítania az igazságosság, a kedvesség és a szerénység tulajdonságait. Ma, Jehova ugyanezeket várja el az ő szolgálatában (1Korinthus 13:4–8).

○ 7:4 – A tüskebokor és a tüskés sövény, növények, amelyek beleakadhatnak az öltözetbe és feltéphetik a húst. Mikeás itt az ő napjai nemzedékének erkölcsi hanyatlását ecseteli. Nyilvánvalóan arra gondolt, hogy a makacs izraeliták között még a legjobbak is, olyan ártalmasak és fájdalmat okozók voltak, mint egy tüskebokor vagy egy tüskés sövény, amihez valaki túlságosan közel kerül.