AJAK

A száj része; fontos szerepet játszik a szavak megformálásában. Jelképes értelemben az „ajak” (héb.: szá·fáʹ; gör.: khei ʹlosz) a beszédet, illetve a nyelvet jelöli (Pl 14:3; 1Ko 14:21), olykor pedig paralelizmus (gondolatritmus) formájában szerepel a ’nyelvvel’ (Zs 34:13; Pl 12:19) és a ’szájjal’ (Zs 66:14; Pl 18:7). „Az egész földnek. . . egy nyelve [szó szerint: ’ajka’] és egy szókincse volt”, mielőtt Bábelnél megtörtént a nyelv összezavarása (1Mó 11:1, 6–9; ugyanez a szóhasználat: Zs 81:5; Ézs 19:18). Sofóniás próféta által Isten megígérte, hogy ’tisztává változtatja a népek nyelvét [ajkát]’, így egységesen dicsérőleg beszélnek majd Jehováról és igazságos szándékairól, melyeket Krisztus Jézus által visz véghez (So 3:9; vö.: Pl 12:19).

Az ajkakat képmutató beszéd is elhagyhatja, ennélfogva nem biztos, hogy hűen tükrözik azt, ami a szívben van (Mt 15:8). Mégsem rejthetik el Isten elől a szív valódi állapotát (Héb 4:13), végül úgyis felszínre hozzák, mi van benne (Pl 26:23–26; Mt 12:34).

Mózes szerette volna kimenteni magát az alól, hogy beszélnie kelljen a fáraóval, mivel „körülmetéletlen ajkú” volt, azaz, mintha ajkain előbőr lett volna, így túl hosszúak és vastagok voltak ahhoz, hogy könnyen ejthesse ki a szavakat. Valamilyen beszédhibával küszködhetett (2Mó 6:12, 30). Amikor Jehova elhívta Ézsaiást, ő, bár szolgálni akart, mégis azon siránkozott, hogy olyan volt, mint akit elhallgattattak, hiszen mint tisztátalan ajkú ember látomásban látta Jehovát, és alkalmatlannak érezte magát arra, hogy elvigye Isten tiszta üzenetét. Jehova erre megtisztíttatta Ézsaiás ajkait (Ézs 6:5–7; vö.: Jn 15:3; Ézs 52:11; 2Ko 6:17).

Hóseás próféciája arra ösztönözte Izraelt, hogy ajkuk „fiatal bikáit” ajánlják fel Jehovának – ez az őszinte dicséret áldozatait jelentette (Hó 14:2). Pál apostol erre a próféciára utal, amikor arra buzdítja hívőtársait, hogy ajánljanak fel Istennek „dicséretáldozatot, vagyis az ajkak gyümölcsét, amelyek nyilvános kijelentést tesznek az Ő neve mellett” (Héb 13:15).

A ’sima ajak’ jelképesen a csalárd beszédre utal (Zs 12:2, 3). Az ilyen, valamint a durva vagy hazug ajkak kárt tehetnek: miként a kard, mély sebet ejthetnek, vagy mint a vipera, mérget bocsáthatnak ki (Zs 59:7; 140:3; Ró 3:13). Aki „nagyra nyitja ajkait”, az meggondolatlanul, illetve ostobán szól (Pl 13:3). Ez romlásba döntheti, Isten ugyanis mindenkit számadásra von a szavaiért (5Mó 23:23; 4Mó 30:6–8; Pl 12:13; vö.: Jób 2:10; Mt 12:36, 37).