TAMMÚZ II.

A zsidók szent naptárjában a 4. holdhónapnak, a mezőgazdasági naptárban a 10. hónapnak a száműzetés utáni neve. Ezért az 1Mózes 8:5-ben szereplő ’tizedik hónap’ kifejezést a Jonathán-targum úgy adja vissza, hogy ’tammúz hónap’. Tammúznak hívták az egyik babilóniai istenséget (Ez 8:14). A Biblia nem használja ezt az elnevezést a negyedik hónapra, csak azzal a számmal utal rá, ahányadik a naptárban (Ez 1:1). Azonban a zsidó Misnában (Taanith 4:6) és más, száműzetés utáni írásokban is megjelenik ez a név. Talán csak kényelmi szempontból használták a zsidók a negyedik hónapra a pogány Tammúz nevet, illetve más, száműzetés utáni hónapneveket. Figyelembe kell vennünk, hogy ekkor leigázott nép voltak, így kapcsolatot kellett fenntartaniuk a rajtuk uralkodó idegen hatalommal, és számadással tartoztak neki. Ezért nem szokatlan, hogy ezeket az idegen hatalmak által alkalmazott neveket használták a hónapokra. A ma használatos Gergely-naptárban vannak olyan hónapok, melyeket Janus és Mars istenről, illetve Júnó istennőről neveztek el, akárcsak olyan hónapok, melyek Julius Caesarról és Augustus császárról kapták a nevüket, a keresztények mégis használják ezeket, hiszen alá vannak rendelve „a felsőbb hatalmaknak” (Ró 13:1).

Ez a hónap, tammúz, részben júniusnak és részben júliusnak felel meg, vagyis a fokozódó nyári hőség idejére esett. A bortermő szőlő ekkor kezdte megteremni az első érett szemeket (4Mó 13:20).

Ennek a hónapnak a 9. napján i. e. 607-ben Nabukodonozor 18 hónapos ostrom után áttörte Jeruzsálem falait (2Ki 25:3, 4; Jr 39:2; 52:6, 7). Az ezt követő hetvenéves száműzetés ideje alatt a zsidóknak szokásuk volt a negyedik hónap 9. napján böjtölni, hogy megemlékezzenek a Jeruzsálemet ért csapásról (Za 8:19). Azonban Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett második pusztulása után már a negyedik hónap 17. napján böjtöltek, hiszen ezen a napon törte át a templom falait a római hadvezér, Titus. Jehova nem jelölt ki ünnepi időszakot ebben a hónapban.