Munkásszolgák
1. Tyndale fordításában a Róma 13:1–6-nál hogyan nevezik a politikai kormányzatok tisztviselőit a keresztények Istenére utalva?
I. SZ. 1526-ban készült fordításában — amelyet az eredeti görögből az akkori népi angol nyelvre készített — William Tyndale e világ „felsőbb hatalmai”-val vagy „felsőbb hatóságai”-val kapcsolatban ezt írta: „Mert Isten szolgája ő a te javadra. De, ha gonoszt cselekszel, akkor félj, mert nem hiába viseli a kardot, mivel Isten szolgája ő, hogy bosszút álljon azokon, akik a gonoszt cselekszik. Tehát engedelmeskedned kell nekik, nem csak a bosszúállástól való félelem miatt: hanem a lelkiismeret miatt is. Éppen ebből az okból fizetsz adót. Mert isteni szolgák ők, ugyanabból a célból” (Róma 13:1–6, Debney fordítása [angolban]).
2. a) Vajon Tyndale 1526-ban készült fordításán alapszik az a tény, hogy „miniszterek”-nek hívják a világi kormányzatok tisztviselőit? b) Vajon ennek a kifejezésnek általuk történt használata megfosztja Pált és keresztény társait — mint, akik nem része a világnak — attól a jogától, hogy „miniszternek” [szolgának] nevezzék magukat?
2 Nincs okunk azt hinni, hogy a különböző politikai kormányzatok egyes állami tisztviselőinek címei, mint például „miniszterelnök” vagy „miniszter” ilyen vagy olyan formában Pál apostol fenti szavain alapulnának. De még akkor is óriási különbség van az ’Isten szolgái’-nak nevezett politikusok és Pál apostol, valamint keresztény társai vallásos „szolgálata” [„minisztersége”] között, akik nem része a világnak. Különbözik ugyanis a munkaterületük. A „miniszter” szó, a világi politikusok által a szónak kölcsönzött politikai értelemben nem zárja ki azt, hogy Pált és keresztény társait vallási értelemben vett „minisztereknek”, vagyis „szolgáknak” nevezzük az érintett nyelveken.
3. Vajon Jehova mai tanúi, akik házról házra járnak prédikálni, miként Tikhitus és Timótheus, szintén „Isten szolgái a Krisztusról szóló jó hírben”?
3 Amikor Pál apostol az Efézus 6:21-ben Tikhitusra vonatkozóan a „szeretett testvér és hű szolga az úrban” kifejezést használja, nem sorolja Tikhitust ezzel a kereszténység papjai közé (Ugyanúgy a Kolossé 1:7; 4:7-ben sem). Pál Timótheust is így nevezi ’testvérünk és Isten szolgája a Krisztusról szóló jó hírben’ (1Thess 3:2). Jehova önátadott, alámerített tanúi, akik ma „a királyságnak ezt a jó hírét” prédikálják házról házra, szintén Isten szolgái a Krisztusról szóló jó hírben’ (Máté 24:14; Márk 13:10).
4. Mire mutat rá az Írás azzal kapcsolatban, hogy akár a keresztény gyülekezet egésze, akár annak egyéni tagjai „szolgálatot” végeznek-e?
4 De mit mondhatunk az alámerített keresztények egész gyülekezetéről? A kisázsiai Thiatirában levő gyülekezetnek Isten dicsőségre emelt Fia, Jézus Krisztus ezt mondta: „Ismerem cselekedeteidet, szeretetedet, hitedet, szolgálatodat” (Jel 2:18, 19). A görögországi Akhájában levő korinthusi gyülekezetnek Pál ezt írta: „Különbségek vannak a szolgálatokban, mégis ugyanaz az Úr” (1Kor 12:5). Ennek megfelelően i. sz. 33 pünkösdjétől kezdve a dicsőségre emelt Jézus Krisztus emberek formájában adott földi ajándékokat vagy adományokat: apostolokat, prófétákat, evangéliumhirdetőket, pásztorokat, tanítókat. Vajon milyen célból? „A szentek helyreigazítása céljából szolgálati munkára [betű szerint: szolgálat munkájára] a Krisztus testének felépítésére” (Ef. 4:7–12). Végül a jeruzsálemi zsidókeresztény gyülekezet minden tagjának ezeket írta Pál apostol: „Nem igazságtalan az Isten, hogy megfeledkezzen a ti munkátokról és a szeretetről, amelyet az ő neve iránt tanúsítottatok azáltal, hogy a szenteknek szolgáltatok és továbbra is szolgáltok.” (Zsid 6:10). Ily módon tehát mindannyian olyan szolgálatot végeztek, amelyet Isten helyesnek tartott, jóváhagyott.
VILÁGI MUNKA TEKINTETÉBEN
5. a) A kereszténység hivatásos „minisztereinek” [szolgáinak] élet módjával ellentétben, a bibliai szabályok értelmében vett „miniszterek” [szolgák] lehetnek-e egyúttal részben világi munkát is végző személyek? b) Mikor jelent meg a „miniszter” [szolga] szó a bibliafordításokban?
5 Az, hogy valaki Jehova tanúi önátadott, alámerített gyülekezete részeként bibliai értelemben vett „miniszter” [szolga], nem jelenti azt, hogy kényelmes és fényűző életmódban él. A kereszténység vallásszervezeteinek hivatásos „miniszterei” [szolgái] talán sokakban ezt a gondolatot keltik. De az ihletett Biblia szerint ennek nem szabadna így lennie. Ámde azok, akik a szó bibliai értelmében vett „miniszterek” [szolgák], esetleg világi alkalmazottként dolgoznak az idejük egy részében. Nos, maga Jézus Krisztus is ácsként dolgozott Názáretben 30 éves koráig! Azután pedig minden idejét annak a szolgálatnak szentelte, amelyre Isten szelleme felkente. Hogy egyáltalán beszélt-e latinul vagy használta-e a „miniszter” kifejezést, azt nem tudjuk. De amikor a Héber-Görög Iratokat a Római Birodalom latin nyelvére fordították, abban a fordításban már megjelent a minister szó.
6. a) Milyen fajta jelentése van a „miniszter” szónak a megfelelő latin vagy görög szógyök alapján? b) Hogyan „dicsőítheti” hát azt Pál apostol?
6 Mivel a minister szó a latin minus melléknévből ered, ami azt jelenti „kevesebb”, miniszternek [szolgának] lenni alapjában véve azt jelenti: „kevesebbnek lenni, vagy úgy cselekedni, mint aki kevesebb vagy kisebb” [latinul: quod minus est]. Azt ennek megfelelő di·a·ko·nos görög szónak tehát hasonló módon kisebbítő értelme van. Az értelmezés szerint a dia’ (ami azt jelenti: „át”) és a konis (ami azt jelenti: „por”) kifejezések összetétele. A görög szó annak a képzetét kelti bennünk, amikor valaki átmegy a poron, hogy rendelkezésre álljon vagy valamilyen szolgálatot végezzen. A görög szó alantasabb szógyöke ellenére Pál mégis ezt a kifejezést használja, amikor ezt mondja: „Dicsőítem szolgálatomat” (Róma 11:13). Ezt be is bizonyította, amikor mindvégig ragaszkodott ahhoz.
7. a) Vajon lecsökkentik-e a királyságüzenet szolgálatának értékét azok a szolgák, akik nem kérnek érte ellenértéket? b) Hogyan tekintsenek bármilyen szükségszerű világi munkát a királyságszolgák?
7 Nem önmaga dicsőségére végezte Pál azt a buzgó szolgálatot. Nem került az pénzbe, nem járt költséggel azok számára, akiknek prédikálta a „jó hírt”. Ezáltal mégsem kisebbítette szolgálatának értékét. A „jó hír” elfogadóinak mégis számolniuk kellett azzal, hogy ’mibe kerül’ nekik annak a cselekvése, ami hasznos számukra, anélkül, hogy fizetniük kellett volna a „jó hírért”. Pál igen megtisztelve érezte magát, amiért rábízták a „jó hírt”; felülmúlhatatlan szolgálatnak tekintette e világ fizetett állásaihoz viszonyítva. Jehova tanúi ma szintén Pál apostol példáját követik. Vajon mennyiben? Azáltal, hogy nem anyagi vagy világi értelemben vett személyes haszonért végzik Isten királyságának a szolgálatát. Helytelenítik, ha valaki úgy tekinti a királyságüzenetet, mint valami árucikket, vagy csupán a kényelmes élet eszközét. Bármilyen világi munkát — amelyet kénytelenek végezni — a második helyre szorítanak, mint mellékfoglalkozást. A királyságszolgálat olyasmi a számukra, amiért érdemes áldozatot hozni!
8. Hogyan ’dicsőítette szolgálatát’ továbbra is Pál apostol, miután végül eljutott Rómába?
8 Amikor Pál apostol végül Rómába érkezett és kapcsolatba került az ottani gyülekezettel, folytatta azt, amit korábban írt nekik a levelében: ’dicsőítette szolgálatát’. Hogyan tehette ezt annak ellenére, hogy láncravert rab volt? Lukács orvos, a hű társa elmondja nekünk: „Amikor végül Rómába érkeztünk, Pálnak megengedték, hogy egymagában maradjon az őt őrző katonával. Három nappal később azonban összehívta a zsidók főembereit. Amikor azok egybegyűltek [Pál beszélt hozzájuk] . . . Akkor két egész évig maradt tulajdon bérelt házában és mindenkit barátságosan fogadott, akik hozzá bementek, és akadálytalanul prédikálta nekik Isten királyságát nagy bátorsággal az Úr Jézus Krisztusra vonatkozó dolgokat” (Csel 28:16–31; Ef 6:20).
9. Hogyan lett közismertté Rómában Pál bebörtönzése és annak igazi oka, s hogyan vélekedtek ezzel kapcsolatban az abban a városban élő keresztények?
9 Milyen eredménnyel járt vajon az a tevékenység, amelyet Pál, mint jogtalanul fogva tartott rab végzett? Ő maga mondja el nekünk: „Márpedig szeretném tudtul adni nektek, testvéreim, hogy az én dolgaim sokkal inkább a jó hír elősegítésére voltak, mint bármi más, annyira, hogy a Krisztussal kapcsolatos bilincseim a pretórius egész testőrsége előtt és mindenki más előtt nyilvánosan ismertté váltak; és legtöbben az Úrban levő testvérek közül fogságom következtében bátorítást kaptak, mindannyian nagyobb bátorsággal, félelem nélkül szólják az Isten szavát.” „Üdvözletet küld nektek az összes szent, különösen azonban a császár házából valók” (Fil 1:12–14; 4:22).
MOST VAN AZ IDEJE ANNAK, HOGY MÉLTASSUK A SZOLGÁLATOT
10. Mikor válaszolt Jehova hűséges, önátadott és alámerített népe arra a felhívásra, hogy hagyja ott a hamis vallás világbirodalmát?
10 Jehova tanúi készségesen válaszoltak arra a felhívásra, hogy jöjjenek ki Nagy Babilonból, a hamis vallás világbirodalmából. Az 1914—1918-as első világháború idején Nagy Babilon együttműködött a hadviselő politikai hatalmakkal abban, hogy azok korlátozzák Jehova Isten önátadott, alámerített népének tevékenységét. Ez a korlátozás szervezetük főhivatalának vezető tisztviselőit sem kímélte és egészen a bebörtönzésükig ment. A háború utáni 1919-es esztendőben azonban enyhülés és szabadulás jött számukra. Ezek után szükségesnek látták újjászervezni magukat a „királyság jó hírének” előre megjövendölt világméretű prédikálására (Máté 24:14).
11. a) Milyen módon leplezték le az 1919-es kongresszuson összejött felkent maradéktagok Nagy Babilont? b) Milyen várvavárt időszakot üdvözöltek nagy örömmel és ezzel összhangban melyik folyóiratnak a kiadását kezdték el akkor?
11 Ezt a maradék újjászervezése követte a „királyság jó hírének” addig soha nem látott világméretű prédikálására. Ebből a célból általános kongresszust tartottak az USÁ-ban, az Ohio állambeli Cedar Pointban 1919 szeptemberében. Ott nyilvánosan leleplezték Nagy Babilont mint az akkor javasolt Népszövetség támogatóját. Ezt a Népszövetséget ugyanis a protestáns egyház papsága „Isten királyságának politikai kifejezése a földön” megnevezéssel illette. A kongresszus résztvevői lelkesedéssel üdvözölték az „aranykort”, amelyet Isten Krisztus alatti mennyei királysága fog bevezetni. A kongresszuson bejelentettek alapján 1919 októberében egy új folyóirat kiadása kezdődött meg az Őr Torony társfolyóirataként „Az Aranykorszak” címen. Tekintettel az egész emberi család megvigasztalásának egyre növekvő igényére, a folyóirat nevét „Vigasztalás”-ra változtatták. A második világháború után ezt a nevet is megváltoztatták és a folyóirat most az „Ébredjetek!” nevet viseli.
12. a) Milyen új ismertetőjelet öltött fel magára a maradék, ami tovább tökéletesítette szolgálati megjelenését? b) Hogyan hatott ki mindez a királyságszolgálatukra?
12 Mindez új szolgálati vonást kölcsönzött Isten felállított királysága hirdetőinek. 1931-ben megszabadultak minden olyan szégyenteljes névtől, amellyel Nagy Babilon illette őket; akkor vették fel ugyanis a bibliai prófécián alapuló nevüket, tudniillik a Jehova tanúi nevet (És 43:10–12). Ez a név új ismertetőjelükké lett Nagy Babilon és annak politikai pártfogói előtt. Mivel megszabadultak attól a vallási köntöstől, amelyet megszeplősített és beszennyezett a Nagy Babilonnal való kapcsolat, ez a lépés nagyon tetszett Istenüknek, Jehovának. Egészen új arculatot kaptak az ő szemében. Ez olyan volt, mintha — jelképes értelemben — a felkent maradék „díszes ruhákba” öltözött volna, amely papi szolgálatához illett (Zak 3:4, 5). Ez méltóságot, tiszteletet, dicsőítést jelentett Istennek végzett szolgálatuk számára.
13. a) Milyen további bizonyítékát adták 1935-től kezdve annak, hogy a maradék újra elnyerte Isten tetszését? b) A szolgálattal kapcsolatban miben csatlakozott a „nagy sokaság” a maradékhoz?
13 Vajon volt valamilyen látható jele is annak, hogy a felkent maradék visszanyerte Isten jóindulatát az első világháború után? Igen volt, mert az élő és igaz Istent őszintén kereső emberek „nagy sokasága” kezdett csatlakozni a viszonylag kis létszámú „királyi papság”-hoz (1Pét 2:9). Kétségkívül ez történt 1935 tavasza óta. Akkor általános kongresszust tartottak ugyanis Washingtonban (D.C.). Ott az Őrtorony Társulat elnöke május 31-én „A nagy sokaság” címmel tartotta meg főelőadását. Ez a beszéd a Jelenések 7:9–15 versére épült fel az Authorized Version alapján. Másnap 840-en szimbolizálták önátadásukat Jehova Istennek vízben történő alámerítkezéssel. Ezeknek az új alámerítetteknek a többsége a „nagy sokaság” reménységében osztozott: egy földi paradicsomban reménykedett Krisztus királysága alatt. Jól tudták, hogy ez azt jelenti számukra: nekik is csatlakozniuk kell a felkent maradékhoz, akik Jehova Isten szolgáiként végzik tevékenységüket házról házra. Ők is kezdték tehát ’dicsőíteni szolgálatukat’.
14. Noha a legtöbb esetben nem képesek minden idejüket a királyságprédikálásra fordítani, milyen kötelezettség hárul mégis a „nagy sokaság” tagjaira az önátadásuk és a jelképszerű alámerítkezésük következtében?
14 Mostanáig a juhokhoz hasonló személyek százezrei tömörültek egy nyájba a felkent maradék oldalán és csatlakoztak a királyság szolgálatához. Ezek közül nem mindenki volt képes minden idejét ennek a szolgálatnak szentelni mint teljesidejű hírnök, vagy a Pennsylvániai Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat utazó képviselője, vagy a Társulat valamelyik fiókhivatalának tagja. A földi kötelezettségek sokuktól megkövetelik, hogy idejük javarészében vagy annak egy részében világi munkát végezzenek. Isteni önátadásuk azonban, amelyet vízalámerítkezéssel szimbolizáltak, arra kötelezi őket, hogy az ő szolgái legyenek, s az ő királysága érdekeit szolgálják.
15. Hogyan találják az ilyenek magukat Páléhoz hasonló helyzetben, aki akkor Korinthusban volt?
15 Most a Pál apostoléhoz hasonló helyzetben vannak. Ő másfél évig dolgozott mint sátorkészítő Korinthusban, Akvilánál, egy zsidó hívőnél (Csel 18:1–11). Egyesek ma úgy tekintenék Pált, mint „általános szolgát”.
16. Amikor Jeruzsálembe tartva Pál megszakította útját Miletusban, mit mondott a részéről végzett világi munkáról?
16 De emlékeznünk kell arra, amit Pál akkor mondott, amikor útban Jeruzsálem felé megszakította útját a kis-ázsiai Miletus kikötővárosban. Elküldött onnan embereket és magához hivatta az efezusi gyülekezet véneit vagy felvigyázóit. Többek között ezt mondta nekik: „Legyetek azért éberek és gondoljatok arra, hogy három éven át éjjel és nappal nem szüntem meg mindegyikőköket könnyek között figyelmeztetni. . . . Nem sóvárogtam senki ezüstjére, aranyára vagy ruházatára. Ti magatok tudjátok, hogy ezek a kezek gondoskodtak a magam és a velem levők szükségleteiről. Minden dologban bemutattam nektek, hogy így munkálkodva kell segítenetek a gyengéket, és gondoljatok az Úr Jézus Krisztus szavaira, amikor ő maga mondta: ’Nagyobb boldogság adni, mint kapni.’” (Csel 20:31–35).
17. a) Vajon Pál lealacsonyította szolgálatát azzal, hogy időnként világi munkát végzett, vagy milyen elképzelése volt erről? b) Mit mondhatunk arról, hogy abban az időben más önátadott keresztények is munkásszolgák voltak-e, és hogyan szemlélteti ezt jól a Jeruzsálemi templomnál szolgálatot végzők esete?
17 Amikor ideiglenesen világi munkát végezve fizetésért dolgozott, Pál nem alacsonyította le királyságszolgálatát. Úgy intézte, hogy a prédikáló és tanítványképző munkája ne okozzon költséget hallgatóinak és tanítványainak. Ily módon valóban nem vádolhatták a tanítói munkáját azzal, hogy pénzszerzési forrásnak használta fel azt (1Kor 9:13–18). Ebben az esetben valóban azt is tette, amit mondott: „Dicsőítem szolgálatomat” (Róma 11:13). Amikor munkásszolgaként tartotta fenn magát, bebizonyította, hogy tiszta, önzetlen szándékkal végezte királyságszolgálatát. Önátadott keresztény társai közül a legtöbben ugyanilyen munkásszolgák voltak, sőt némelyek közülük nem keresztény gazdák rabszolgái voltak (Csel 18:1–4; Róma 16:3–5). A világi munka nem alacsonyítja le szükségszerűen a királyságszolgálatot, mert emlékeznünk kell arra, hogy a mózesi törvényszövetség alatt Izraelben a léviták minden félévben csak egy hetet szolgáltak a jeruzsálemi templomban az évi ünnepeken kívül. Az idejük többi részét lévita lakóhelyükön töltötték és családjuk eltartásáért dolgoztak. Tehát ők is munkásszolgák voltak.
18. a) A Jehova tanúi közt levő ilyen munkásszolgáknak kijár-e az a tisztelet, amelyben a Nagy Babilon szolgáit részesíti a világ? b) Hogyan ’dicsőítik szolgálatukat’ a munkásszolgák, mialatt világi munkát végeznek?
18 Mivel Jehova önátadott, alámerített tanúi közül sokan szükségesnek vagy kötelezőnek érzik, hogy idejük nagy részében világi munkát végezzenek, ez nem jelenti azt — és nem is szabad úgy érvelnünk —, hogy ők nem nevezhetők valóban Isten szolgáinak, és nincsen jogcímük mindarra a tiszteletre, amit a kormányzatok Nagy Babilon vallásos szolgáinak megadnak. Bár munkásszolgák, ők minden egyéb dolog elé helyezik Isten királysága érdekeit. S mivel házról házra is hirdetik Isten királyságát, természetesen királyságszolgák és nem kisebb a rangjuk, mint e világ kormányzatai minisztereinek a rangja. Annak a munkának a dicséretre méltó minősége által, amelyet világi munkaadójuknak végeznek, ezek a munkásszolgák követett módon is ’dicsőítik szolgálatukat’. Ez jó hírnevet szerez Istennek, akinek szent szolgálatot végzünk.
19. a) Ha a megváltozott körülmények lehetővé teszik számára, mit tesz a munkásszolga a legjobb képessége szerint? b) Tekintet nélkül a közvetlenül a királyság érdekében eltöltött idő mennyiségére, mit tegyen Jehova minden önátadott, alámerített tanúja?
19 Nem is kell mondani, hogy ha a megváltozott körülmények lehetővé teszik a munkásszolgáknak egész idejüket a királyságszolgálatban tölteni, hálásan végzik a lehető legjobb képességük szerint Isten Szavának legteljesebb mértékű szolgálatát. Minden esetben, akár az egész időnket képesek vagyunk közvetlenül Isten felállított és Krisztus alatti királyságának érdekeire fordítani, akár időnknek csupán egy részét áldozhatjuk arra, mindenképpen és szüntelenül ’dicsőítsük szolgálatunkat’!