HERÓDES

Olyan uralkodócsalád neve, amely a zsidók fölött gyakorolt hatalmat. Tagjai idumeaiak, azaz edomiták voltak. Névleg zsidóknak számítottak, mivel Josephus beszámolója szerint i. e. 125 táján I. Joannész Hürkanosz, Makkabeus-uralkodó rájuk kényszerítette a körülmetélkedést.

A Biblia szűkszavúan ír a Heródesekről; velük kapcsolatos ismereteink zöme Josephus feljegyzéseiből származik. A Heródesek őse I. Antipater (Antipasz), akit Alexandrosz Jannaiosz Hasmóneus-király (Makkabeus-király) tett Idumea kormányzójává. Antipater fia, akit ugyancsak Antipaternek vagy Antipasznak hívtak, Nagy Heródes apja volt. Josephus elmondja, hogy a damaszkuszi Nikolaosz történetíró szerint ez utóbbi azok közül az előkelő zsidók közül származott, akik Babilonból Júda földjére mentek. Josephus azonban megjegyzi, hogy Nikolaosz ezzel az állítással csupán a kedvében akart járni Heródesnek, aki valójában apai és anyai részről egyaránt edomita volt.

II. Antipater dúsgazdag ember volt, belefolyt a politikába és az intrikákba, és nagy tervei voltak a fiaival. Támogatta II. Joannész Hürkanoszt, Alexandrosz Jannaiosz és Salome Alexandra fiát, aki a testvérével, Arisztobulosszal a zsidó főpapi és királyi címért versengett. Ám a valóságban Antipater a saját karrierjét építette, és végül Julius Caesartól megkapta a római állampolgárságot és Júdea kormányzói székét. Antipater kinevezte legidősebb fiát, Phasaelt Jeruzsálem kormányzójának, egy másik fiát, Heródest pedig Galilea kormányzójának. Pályafutásának vége szakadt, amikor egy orgyilkos megmérgezte.

1. Nagy Heródes, II. Antipaternek (Antipasz) és a feleségének, Küprosznak a második fia. A történelem igazolja, hogy a Biblia rövid jellemábrázolásának megfelelően Nagy Heródes csakugyan gátlástalan, alattomos, gyanakvó, erkölcstelen, kegyetlen és vérengző volt. Akárcsak az apja, ő is ügyes diplomata és köpönyegforgató ember volt. El kell azonban ismerni, hogy a szervezéshez és a hadvezetéshez volt tehetsége. Josephus erős fizikumú férfinak mutatja be, olyannak, aki ügyes a lovaglásban, a dárdavetésben és a nyíllövésben (A zsidó háború. I. könyv, XXI. fej., 13. bek.). Előnyös vonásai közül alighanem az építészetben megmutatkozó tehetsége emelkedik ki leginkább.

Galilea kormányzójaként először azzal tűnt ki, hogy megtisztította a hozzá tartozó területeket a rablócsapatoktól. Egyes zsidók azonban irigységből összefogtak a megölt rablók édesanyjaival, és felbiztatták II. Hürkanoszt, az akkori főpapot, hogy hívassa Heródest a szanhedrin elé. A vád az volt ellene, hogy megkerülte a testületet, amikor tárgyalás nélkül hamarjában kivégeztette a rablókat. Heródes eleget tett a felszólításnak, ám vakmerően és tiszteletlenül testőrökkel jelent meg a bíróságon, holott prozelitaként (merthogy annak vallotta magát) alá volt rendelve a bíróságnak. A zsidó legfelsőbb bíróság megsértésével magára haragította a bírákat. Josephus szerint az egyik bíró, akit Samaiasnak (Simeonnak) hívtak, bátran felállt, és azt jövendölte, hogy ha Heródes nem kap büntetést, később ő fogja megölni azokat, akik most fölötte bíráskodnak. Hürkanosz azonban passzív, gyenge akaratú ember volt. Heródes megfélemlítette, valamint Sextus Caesar (Julius Caesar rokona, Szíria akkori kormányzója) levélben megfenyegette, hogy engedje el a vádakat, s mindezek hatására Hürkanosz megadta magát (A zsidók története. XIV. könyv, 9. fej., 4.).

Júdea királya: Heródes az apja örökébe lépett, majd i. e. 39 táján a római szenátus kinevezte egész Júdea királyának. De ténylegesen csak három évvel később kezdhetett uralkodni, amikor bevette Jeruzsálemet, és elűzte Antigonoszt, Arisztobulosz fiát. Győzelme után Heródes a pozícióját megerősítendő rábeszélte a római Marcus Antoniust, hogy ölje meg Antigonoszt, továbbá felkutatta Antigonosz pártjának vezető tagjait, összesen 45 férfit, és megölette őket. Az előkelő farizeusok közül csupán Samaiast és Polliont hagyta életben, ugyanis néhány évvel később még II. Joannész Hürkanoszt is halálra adta. A felette bíráskodók meggyilkolásával beteljesítette Samaias jövendölését.

Heródes, aki mindig is okos politikus volt, hitte, hogy az szolgálja leginkább az érdekeit, ha támogatja Rómát. Nagyon diplomatikusan kellett azonban viselkednie, és gyakran kellett átpártolnia a másik táborhoz, attól függően, hogy éppen kinek kedvezett a szerencse a római uralkodók közül. Sextus jó barátja lévén eleinte támogatta Julius Caesart, de aztán Caesar gyilkosával, Cassiusszal szövetkezett. Részben nagy összegű kenőpénzzel sikerült elnyernie Marcus Antoniusnak, Cassius ellenségének a kegyét, aki bosszút állt Caesarért. Később, amikor Octavianus (Augustus császár) győzelmet aratott Antonius felett az actiumi csatában, Heródes ügyesen kieszközölte, hogy Augustus megbocsásson neki, amiért Antoniust támogatta, és utána is barátságban maradt Augustusszal. Mivel Róma támogatója volt, és nagy összegeket ajándékozott a császároknak, s mivel beszéde hízelkedő volt, mindig sikerrel járt, amikor a zsidók vagy mások – olykor a saját családtagjai – panaszkodtak rá vagy vádolták őt Rómában.

Heródes Galilea kormányzójaként kezdte meg az uralmát. Cassius Koilé-Szüria kormányzójává tette. Később a római szenátus Antonius javaslatára kinevezte Júdea királyának. Augustus császár hozzátette még a területeihez Szamáriát, Gadarát, Gázát és Joppét, majd Trakónitisz, Batanea, Auranitis és Perea vidékét, vagyis azt a Jordántól K-re fekvő területet, mely nagyjából megfelelt Gileádnak. Idumea ugyancsak Heródes uralma alatt állt.

A templom és egyéb építkezések: Heródes építkezései közül a legjelentősebb – főleg a Biblia szempontjából – Zorobábel jeruzsálemi templomának az újjáépítése volt. A templom építése óriási összegeket emésztett fel. Az eredmény Josephus leírása szerint egy fölöttébb pazar építmény lett (A zsidók története. XV. könyv, 11. fej., 3.). A zsidók, akik gyűlölték Heródest, és gyanakodva tekintettek rá, nem engedték neki, hogy lerombolja a meglévő templomot, hanem előbb össze kellett gyűjtenie és a helyszínre kellett szállíttatnia az építőanyagokat, és csak azután kezdhetett hozzá a bontáshoz. A templomszentély Josephus szerint 18 hónap alatt épült újjá (A zsidók története. XV. könyv, 11. fej., 6.). A többi főszerkezet nyolc év alatt készült el. Ám i. sz. 30-ban, amikor a zsidók Jézus Krisztussal beszélgettek a megkeresztelkedése utáni első pászka közeledtével, azt állították, hogy a templom 46 év alatt épült fel (Jn 2:13–20). Josephus azt írja, hogy az építkezés Heródes uralkodásának 18. évében kezdődött (A zsidók története. XV. könyv, 11. fej., 1.). Ha azt vesszük alapul, ahogyan a zsidók számolták a királyaik uralkodási éveit, ez i. e. 18/17-re eshetett. Egyébként egészen hat évvel a templom i. sz. 70-ben bekövetkezett elpusztítása előttig folytak még bővítések és egyéb munkálatok az épületen.

Ezenkívül Heródes nevéhez fűződik több színház, amfiteátrum, lóversenypálya, fellegvár, erőd, palota, kert, a császár tiszteletére emelt templom, vízvezeték, emlékmű, sőt város megépítése. Ezeket a városokat önmagáról, a rokonairól vagy római császárokról nevezte el. Cezáreában épített egy mesterséges kikötőt, mely vetekedett Tírusz kikötőjével. Josephus szerint 20 ölnyi (36 m) mélységben óriási sziklatömböket süllyesztett a tengerbe, így készült a 60 m szélességű hullámtörő gát (A zsidók története. XV. könyv, 9. fej., 6.). Heródes újjáépítette Antonia és Maszada erődjét; ez utóbbi igen pompás építmény lett. A Heródes által emelt épületek híre olyan távoli városokba is eljutott, mint a szíriai Antiókia és Rodosz (az azonos nevű szigeten).

Heródes módfelett sokat költött szórakozásra, és bőkezűen osztogatott ajándékokat, kivált a római előkelőségeknek. A zsidók egyik fő panasza az volt ellene, hogy amfiteátrumokat épít – mint amilyen a cezáreai is volt –, ahol görög és római játékokat tart, köztük szekérhajtó versenyeket, gladiátorharcokat, olyan viadalokat, melyekben emberek vadállatokkal küzdöttek, és egyéb pogány ünnepségeket. Annyira szívügyének tekintette az olimpiai játékok életben tartását, hogy egyszer, amikor Rómába tartva Görögországban járt, maga is részt vett a küzdelemben. Ezután nagy összeget adományozott, hogy fennmaradhassanak a játékok, és mellesleg az ő neve is. Mivel névleg zsidó volt, a zsidókat a honfitársainak nevezte, azokat pedig, akik Babilonból visszatérve felépítették Zorobábel templomát, az atyáinak. Pályafutása azonban tökéletesen cáfolta azt az állítását, hogy Jehova Isten szolgája.

Családi gondok: A Heródeseknek úgyszólván az egész családja becsvágyó, gyanakvó, züllött és nyughatatlan volt. Heródesnek a saját családja okozta a legnagyobb gondot és bánatot. Édesanyja, Küprosz, és a testvére, Salómé folytonosan súlyosbították a helyzetet. Heródes II. Hürkanosz unokáját, (I.) Mariamnét vette feleségül, aki egyben Arisztobulosz fiának, Alexandernek volt a lánya. Mariamne tündöklően szép nő volt, és Heródes nagyon szerette, de anyósával és sógornőjével gyűlölték egymást. Heródes állandóan irigykedett valamiért, és arra gyanakodott, hogy a családtagjai – elsősorban a fiai – cselt szőnek ellene. Volt, amikor nem is alaptalanul gyanakodott. Hataloméhsége és gyanakvása odavezetett, hogy megölette a feleségét, Mariamnét, három fiát, a felesége testvérét és nagyapját (Hürkanoszt), többeket a legjobb barátai közül, és még sok mindenki mást. Kínvallatással bírt szóra bárkit, akiből olyan értesülést remélt kiszedni, amely megerősítette a gyanúját.

Kapcsolata a zsidókkal: Heródes igyekezett megbékíteni a zsidókat a templom újjáépítésével, és azzal, hogy gondoskodott róluk éhínség idején. Előfordult, hogy könnyített némelyik alattvalója adóterhein. Sőt, rábírta Augustust, hogy adjon kiváltságokat a zsidóknak a világ különböző pontjain. Zsarnoksága és kegyetlensége azonban többet nyomott a latban, és uralkodása nagy részében gondjai voltak a zsidókkal.

Betegsége és halála: Nagy valószínűséggel kicsapongó életmódja miatt undorító betegség hatalmasodott el Heródesen, melyet láz kísért, továbbá Josephus leírása szerint „bőrének egész felületén elviselhetetlen viszketést érzett, beleiben pedig szüntelen fájdalmakat. Lábai megdagadtak, mint a vízkórosoké, bélgyulladása támadt, szeméremteste rothadni kezdett, és férgek nyüzsögtek benne. Ehhez járult, hogy folytonosan fuldoklott, és minden tagját görcs kínozta” (A zsidó háború. I. könyv, XXXIII. fej., 6. bek.).

Heródes már gyógyíthatatlan beteg volt, amikor parancsot adott áskálódó fia, Antipater meggyilkolására. És mivel tudta, hogy a zsidók örülnének, ha értesülnének az ő haláláról, megparancsolta, hogy a legtekintélyesebb zsidó férfiakat zárják be Jerikóban az úgynevezett hippodromba. Ezután a hozzá közel állóknak parancsot adott arra, hogy amikor meghal, a hírt csak azután közöljék, hogy megölték ezeket a zsidó vezetőket. Akkor majd, úgymond, minden júdeai család biztosan megsiratja a temetésén. Ezt a parancsot soha nem teljesítették. Heródes testvére, Salómé, és annak férje, Alexas szabadon engedte és hazaküldte ezeket a férfiakat.

Heródes 70 éves kora körül halt meg. Végrendeletében a fiát, Antipaszt jelölte ki utódjául, de röviddel a halála előtt készített egy módosító záradékot vagy egy új végrendeletet, amelyben Arkelauszt jelöli ki a trónra. A nép és a hadsereg elismerte Arkelauszt mint királyt (a Biblia azt írja, hogy Jézus nevelőapja, József hallotta, hogy „Júdea királyaként Arkelausz uralkodik apja, Heródes helyett”; Mt 2:22). Antipasz azonban megtámadta ezt a döntést. Miután Augustus császár megvizsgálta az ügyet Rómában, Arkelausz pártját fogta. Mindazonáltal Arkelauszt etnarchának nevezte ki, a korábban Heródes alá tartozó területeket pedig felosztotta: a fele Arkelauszé lett, a másik feléből pedig Heródes fiai közül két másik, Antipasz és Fülöp kapott egy-egy részt.

Gyermekek lemészárlása: Az a bibliai történet, amely szerint Heródes minden kétéves és annál fiatalabb fiút lemészároltatott Betlehemben és környékén, egybevág más történelmi beszámolókkal, melyek Heródesről és a gonoszságáról szólnak. Mindez nem sokkal Heródes halála előtt történt, hiszen Jézus úgy menekült meg, hogy a szülei elvitték Egyiptomba, de Heródes halála után visszatértek, és letelepedtek Galileában. Jehova megjövendölte ezt a két eseményt Jeremiás és Hóseás próféta által (Mt 2:1–23; Jr 31:15; Hó 11:1).

Halálának időpontja: Heródes halálának időpontja nem teljesen tisztázott. Néhány, kronológiában jártas szakember szerint i. e. 5-ben vagy 4-ben következett be. Időszámításuk főként Josephus történelmi beszámolóján alapul. Azt, hogy Róma mikor nevezte ki királynak Heródest, Josephus a „konzuli időszámítás” alapján határozza meg, ami azt jelenti, hogy az adott eseményt bizonyos római konzulok uralmához köti. Eszerint Heródes i. e. 40-ben került trónra. Ám egy másik történetíró, Appianosz i. e. 39-re teszi az eseményt. Ugyanezzel a módszerrel Josephus i. e. 37-re datálja Jeruzsálem Heródes általi bevételét, de azt is mondja, hogy ez 27 évvel azután történt, hogy Pompeius elfoglalta a várost (ami i. e. 63-ban volt) (A zsidók története. XIV. könyv, 16. fej., 4.). Ha ez utóbbi eseményre való utalását vesszük figyelembe, Heródes i. e. 36-ban vette be Jeruzsálem városát. Tegyük hozzá, hogy Josephus szerint Heródes 37 évvel azután halt meg, hogy Róma királlyá tette, és 34 évvel Jeruzsálem elfoglalása után (A zsidók története. XVII. könyv, 8. fej., 1.). Ezek alapján i. e. 2-ben vagy esetleg 1-ben halt meg.

Lehetséges, hogy Josephus, a zsidó történetíró Júdea királyainak uralmát a trónra lépési éven alapuló módszerrel számolta, amelyet annak idején a Dávidtól származó királyoknál is alkalmaztak. Amennyiben Róma i. e. 40-ben nevezte ki Heródest királlyá, az első uralkodási éve i. e. 39 niszánjától 38 niszánjáig tartott; ehhez hasonlóan, ha akkortól kezdjük a számítást, hogy i. e. 37-ben (vagy 36-ban) elfoglalta Jeruzsálemet, az első uralkodási éve i. e. 36 (vagy 35) niszánjában kezdődhetett. Ha tehát Josephus állításának megfelelően Heródes 37 évvel a Róma általi kinevezése és 34 évvel Jeruzsálem bevétele után halt meg, és ha mindkét esetben az uralkodási évek szerint számolunk, a halála i. e. 1-ben következhetett be. Erre vonatkozóan W. E. Filmer a The Journal of Theological Studies c. műben azt az érvet hozza fel, hogy a zsidó hagyományból kikövetkeztethető, hogy Heródes sebát 2-án halt meg (sebát hónap a mi naptárunk január/február hónapjára esik) (H. Chadwick és H. Sparks szerk.; Oxford, 1966, XVII. köt. 284. o.).

Josephus szerint Heródes nem sokkal egy holdfogyatkozás után és egy pászka előtt halt meg (A zsidók története. XVII. könyv, 6. fej., 4.; 9. fej., 3.). Minthogy i. e. 4. március 11-én (a Julianus-naptár szerint március 13-án) volt egy holdfogyatkozás, némelyek úgy vélik, erre utalt Josephus.

Viszont i. e. 1-ben, úgy három hónappal a pászka előtt volt egy teljes holdfogyatkozás is, míg az i. e. 4-es csak részleges volt. I. e. 1-ben a teljes holdfogyatkozás január 8-án (a Julianus-naptár szerint január 10-én) volt, 18 nappal sebát 2-a előtt, amelyet a hagyomány Heródes halála napjának tart. Egy másik (részleges) holdfogyatkozásra i. e. 1. december 27-én (a Julianus-naptár szerint december 29-én) került sor. (Lásd: KRONOLÓGIA: Holdfogyatkozások.)

Egy másik számítási módszer azon alapul, hogy hány éves korában halt meg Heródes. Josephus azt írja, hogy kb. 70 éves volt. Az eredeti görög szövegben az áll, hogy amikor kinevezték Galilea kormányzójává (amit általában i. e. 47-re tesznek), 15 éves volt; ez azonban a tudósok szerint tévedés, és nyilván 25 éves koráról van szó (A zsidók története. XVII. könyv, 6. fej., 1.; XIV. könyv, 9. fej., 2.). Eszerint Heródes i. e. 2-ben vagy 1-ben halt meg. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Josephus sokszor következetlen az évszámok meghatározásában, ezért nem ő a legmegbízhatóbb forrás. A leghitelesebb bizonyítékok végett a Bibliához kell fordulnunk.

A rendelkezésre álló bizonyítékok arra mutatnak, hogy Heródes nagy valószínűséggel i. e. 1-ben halt meg. Lukácstól, a bibliai történetírótól megtudhatjuk, hogy János Tiberius császár 15. évében kezdett keresztelni (Lk 3:1–3). Augustus i. sz. 14. augusztus 17-én halt meg. Szeptember 15-én a római szenátus kinevezte Tiberiust császárnak. A rómaiak nem követték a trónra lépési évet is figyelembe vevő rendszert, ezért a 15. év i. sz. 28 második felétől i. sz. 29 második feléig tartott. János hat hónappal idősebb volt Jézusnál, és (feltehetően tavasszal) Jézus előtt kezdte meg szolgálatát mint az ő előfutára, előkészítve neki az utat (Lk 1:35, 36). Jézus, aki a bibliai utalások szerint ősszel született, mintegy 30 éves volt, amikor elment Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen (Lk 3:21–23). Tehát minden jel szerint ősszel, i. sz. 29 októbere táján keresztelkedett meg. Ha innen visszaszámolunk 30 évet, i. e. 2 őszéhez jutunk; ekkor született meg emberként Isten Fia. (Vö. a Lk 3:1, 23-at Dánielnek a ’hetven hétről’ szóló próféciájával, mely a Dá 9:24–27-ben van feljegyezve.) (Lásd: HETVEN HÉT.)

Az asztrológusok, akik meglátogatták Jézust: Máté apostol beszámol róla, hogy miután Jézus megszületett Betlehemben „Heródes király napjaiban”, k. vidékekről való asztrológusok mentek Jeruzsálembe, mondván, hogy látták Jézus csillagát, amikor K-en voltak. Heródesben azonnal félelem és gyanú támadt, és a papi elöljáróktól és az írástudóktól megtudta, hogy a Krisztusnak Betlehemben kell megszületnie. Akkor hívatta az asztrológusokat, és megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét (Mt 2:1–7).

Megjegyzendő, hogy ez valamivel Jézus születése után történt, mivel ő már nem a jászolban feküdt, hanem egy házban volt a szüleivel (Mt 2:11; vö.: Lk 2:4–7). Miután az asztrológusok nem tértek vissza Heródeshez, hogy tájékoztassák a kisgyermek hollétéről, a király megparancsolta, hogy öljenek meg minden kétéves és annál fiatalabb fiút Betlehemben és környékén. Közben Jézust a szülei Egyiptomba vitték, mivel Isten figyelmeztette őket (Mt 2:12–18). Heródes halála nemigen következhetett be i. e. 1 előtt, mert akkor Jézus (aki i. e. 2. október 1-je körül született) kevesebb mint három hónapos lett volna.

Jézusnak azonban nem feltétlenül kellett kétévesnek lennie, amikor megölték a kisgyermekeket; lehetett akár egyévesnél is fiatalabb, mivel Heródes attól az időponttól számolt, amikor a csillag még keleten megjelent az asztrológusoknak (Mt 2:1, 2, 7–9). Közben valószínűleg eltelt néhány hónap, hiszen ha az asztrológusok az asztrológia ősi központjából, Babilonból vagy Mezopotámiából jöttek – aminek nagy az esélye –, akkor igen hosszú utat tettek meg. Az izraelitáknak legalább négy hónapjukba telt, mire i. e. 537-ben visszatértek a hazájukba Babilonból. Heródes nyilván úgy gondolkodott, hogy ha minden kétévesnél fiatalabb gyermeket megölet, akkor nem csúszhat ki a keze közül az, aki ’a zsidók királyául’ született (Mt 2:2). Azt, hogy Heródes nem sokkal ezek után halt meg, onnan tudjuk, hogy Jézus a jelek szerint nem maradt nagyon sokáig Egyiptomban (Mt 2:19–21).

Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a bibliai kronológia, a csillagászati adatok és a rendelkezésre álló történelmi feljegyzések alapján Heródes halála i. e. 1-ben, vagy akár i. sz. 1 elején következhetett be.

2. Heródes Antipasz, Nagy Heródes és Malthaké, egy szamáriai asszony fia. Rómában nőtt fel a testvérével, Arkelausszal. Heródes a végrendeletében Antipaszt jelölte ki a királyság örököséül, de végül megváltoztatta a végrendeletét, és Arkelauszt nevezte ki az utódjának. Antipasz megtámadta a végrendeletet Augustus császár előtt. A császár Arkelausz követelésének adott helyt, de felosztotta a királyságot, kinevezve Antipaszt Galilea és Perea tetrarchájának. A „tetrarcha” szó azt jelenti, hogy ’uralkodó egynegyed fölött’, azaz egy tartomány negyede fölött; a kisebb területi uralkodókat vagy fejedelmeket nevezték így. A nép azonban feltehetően királynak nevezte őket, ahogy Arkelauszt is (Mt 14:9; Mk 6:14, 22, 25–27).

Antipasz Aretásznak, Arábia királyának a lányát vette feleségül (ennek a királynak az idejében a főváros Petra volt). Ámde egyik római útja során meglátogatta féltestvérét, Heródes Fülöpöt, Nagy Heródes és II. Mariamne fiát (nem azt a Fülöpöt, aki tetrarcha volt), és beleszeretett Fülöp feleségébe, Heródiásba, aki megszállottan vágyott a pozícióra. Antipasz magával vitte Galileába, és feleségül vette, miután elvált Aretász lányától, akit aztán haza is küldött. A sértésből háború lett. Aretász behatolt Antipasz területére, és súlyos veszteségeket okozott neki; csaknem megdöntötte a hatalmát. Antipaszt az mentette meg, hogy Rómához folyamodott, mire a császár megparancsolta, hogy Aretászt fogják el vagy öljék meg.

Antipasz nagy kegyben állt Tiberius császárnál, Augustus utódjánál. Antipasz az apjához hasonlóan folytatott építkezéseket, csak sokkal kevesebbet. Épített egy várost a Genezáret-tó (Galileai- vagy Tibériás-tenger) partján, és a császár után elnevezte Tibériásnak (Jn 6:1, 23). Egy másik városnak a Julias nevet adta Augustus feleségéről, Juliáról (közkeletűbb nevén Livia). Épített ezenkívül erődöket, palotákat és színházakat.

Megöli Keresztelő Jánost: Keresztelő János azért rótta meg Heródes Antipaszt, mert az házasságtörő viszonyt folytatott Heródiással. János joggal feddte meg emiatt az uralkodót, hiszen az névleg zsidó volt, és azt állította, hogy rá is vonatkozik a Törvény. Antipasz börtönbe vetette Jánost, és legszívesebben megölette volna, de félt a néptől, amely prófétának tartotta Jánost. Mindazonáltal Heródiás lánya annyira kedvére volt Antipasznak az egyik születésnapi ünnepségén, hogy megesküdött rá, bármit kér is, megadja neki. Heródiás arra utasította a lányát, hogy János fejét kérje. Heródes, bár nem volt ínyére, gyáván beadta a derekát, hogy megőrizze a tekintélyét a jelenlevők előtt, meg az esküje miatt is (holott a Törvény szerint nem kötötte volna egy olyan eskü, amely törvénytelenség, például gyilkosság elkövetésére vonatkozik) (Mt 14:3–12; Mk 6:17–29).

Később, amikor Antipasz hallott Jézus szolgálatáról, arról, hogy prédikál, gyógyít és démonokat űz ki, megrémült, mert azt hitte, hogy Jézus igazából nem más, mint a feltámadt János. Ettől kezdve nagyon szeretett volna találkozni Jézussal, de nyilván nem azért, hogy meghallgassa, miről prédikál, hanem mert nem volt biztos benne, hogy úgy van-e, ahogy gondolja (Mt 14:1, 2; Mk 6:14–16; Lk 9:7–9).

A következőket az egyik olyan alkalommal mondhatták a farizeusok Jézusnak, amikor Jeruzsálembe tartva Pereán át vitt az útja: „Menj ki, távozz innen, mert Heródes meg akar ölni.” Előfordulhat, hogy Heródes indította útjára ezt a kósza hírt, abban reménykedve, hogy Jézus majd félelmében elmenekül az ő hatáskörébe tartozó területről, mivel talán nem merte megkockáztatni, hogy újból megölje Isten egyik prófétáját. Jézus a válaszában „rókának” nevezte Heródest, amivel nyilván a ravaszságára célzott (Lk 13:31–33).

’Heródes kovásza’: Jézus Heródes Antipasz uralkodása idején intette a követőit ezekkel a szavakkal: „Tartsátok nyitva a szemeteket, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!” (Mk 8:15). Mindkét szekta, tehát a farizeusok és a Heródes-pártiak egyaránt szembeszegültek Jézus Krisztussal és a tanításaival, és bár egymással is ellenséges viszonyban voltak, Krisztusban közös ellenséget láttak, és összefogtak ellene. A Heródes-pártiak inkább politikai, mint vallási csoportosulás voltak; állítólag azt mondták, hogy betartják a Törvényt, de azon az állásponton voltak, hogy a Törvénnyel összhangban van, hogy a zsidók elismerjenek egy idegen fejedelmet (mivel a Heródesek nem igazi zsidók, hanem idumeaiak voltak). A Heródes-pártiak nagyon nacionalista gondolkodásúak voltak, és sem a zsidó királyok teokratikus uralmát, sem a római uralmat nem támogatták, hanem azt akarták, hogy Heródes valamelyik fiának uralmával helyre legyen állítva a nemzeti királyság.

Nacionalista ’kovászukról’ árulkodik az a fogas kérdés is, amelyet a farizeusokkal együtt tettek fel Jézusnak, hogy tőrbe csalják: „Szabad-e fejadót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” (Mk 12:13–15). Jézus ’képmutatóknak’ nevezte őket, és megmutatta, hogy résen van a ’kovászukat’ illetően, hiszen válaszával lefegyverezte őket, és meghiúsította azt a szándékukat, hogy lázadás vádjával illethessék, vagy ellene fordíthassák az embereket (Mt 22:15–22).

Kigúnyolja Jézust: Amikor Jézust a földi életének utolsó napján Poncius Pilátus elé vitték, és az megtudta, hogy Jézus galileai, elküldte őt Heródes Antipaszhoz, Galilea területi uralkodójához (tetrarchájához), aki éppen Jeruzsálemben tartózkodott, mivel Pilátusnak korábban gondjai voltak a galileaiakkal (Lk 13:1; 23:1–7). Heródes örült, hogy látja Jézust, de nem azért, mert érdekelte a sorsa, vagy igazán ki akarta deríteni, hogy igazak-e a papok és az írástudók Jézus ellen szóló vádjai, hanem azért, mert szeretett volna látni tőle valamilyen jelt. Jézus nem volt hajlandó jelt tenni, és hallgatott, amikor Heródes „jó sok szóval” kérdezgette. Jézus tudta, hogy csak azért kellett megjelennie Heródes előtt, hogy gúnyt űzzenek belőle. A csalódott Heródes megvetéssel illette őt, fényes ruhába öltöztetve csúfot űzött belőle, és visszaküldte Pilátushoz, aki Róma szempontjából felsőbb hatalom volt. Pilátus és Heródes korábban ellenségek voltak, feltehetően azért, mert Heródes bizonyos vádakat emelt Pilátus ellen. Ám Heródesnek tetszett az, hogy Pilátus elküldte hozzá Jézust, így hát barátok lettek (Lk 23:8–12).

Röviddel i. sz. 33 pünkösdje után, mikor Péter és János kiszabadult a fogságból, a tanítványok így imádkoztak Istenhez: „Heródes [Antipasz] és Poncius Pilátus egybe is gyűltek a nemzetekből valókkal és Izrael népeivel ebben a városban a te szent szolgád, Jézus ellen. . . Most pedig, Jehova, fordíts figyelmet a fenyegetéseikre, és add meg rabszolgáidnak, hogy mindig teljes bátorsággal szólják szavadat” (Cs 4:23, 27–29).

A Cselekedetek 13:1 azt írja az egyik keresztényről, Manaenről, hogy Heródessel, a területi uralkodóval együtt nevelkedett. Mivel Antipasz Rómában nőtt fel egy bizonyos magánemberrel, a bibliai kijelentés arra utalhat, hogy Manaen Rómában nevelkedett.

Száműzik Galliába: Amikor Gaius (Caligula) császár I. Agrippát tette Fülöp tetrarchiájának a királyává, Heródiás szemrehányást tett a férjének, Antipasznak, mondván, hogy csakis a saját nemtörődömségének köszönheti, hogy nem ő kapta meg a királyságot. Úgy érvelt, hogy mivel Antipasz már eleve tetrarcha volt, Agrippa ellenben korábban semmilyen tisztséget sem töltött be, Antipasznak Rómába kell mennie, hogy királyi címet kérjen a császártól. Antipasz végül engedett felesége szűnni nem akaró nyomásának. Caligulát azonban feldühítette Antipasz nagyravágyó kérése, és Agrippa vádjait figyelembe véve Galliába (a mai franciaországi Lyon városába) száműzte őt. Antipasz végül Hispániában halt meg. Agrippa testvére lévén Heródiás megmenekülhetett volna a büntetéstől, de ő – alighanem büszkeségből – ragaszkodott a férjéhez. Antipasz tetrarchiáját, majd a száműzése után a pénzét, valamint Heródiás vagyonát I. Agrippa kapta meg. Heródiás tehát kétszer is nagy szerencsétlenséget hozott Antipasz fejére: majdnem legyőzte őt Aretász király, és száműzték.

3. I. Heródes Agrippa. Nagy Heródes unokája. Apja Arisztobulosz volt, akinek az apja Nagy Heródes volt, az anyja pedig I. Mariamne, II. Hürkanosz főpap unokája. Arisztobuloszt Nagy Heródes megölette. Agrippa volt a Heródes-család utolsó sarja, aki egész Palesztina királyaként uralkodott, mint annak idején a nagyapja.

Fiatalkora: Agrippa nem kevés mesterkedés árán és a római barátai révén lett „Heródes király” (Cs 12:1). Rómában nevelkedett Tiberius császár fiával, Drususszal, és a császár unokaöccsével, Claudiusszal, így ismertté vált az ottani befolyásos körökben. Rendkívül mértéktelen és meggondolatlan volt. Óriási adósságokat halmozott fel – még a római kincstárnak is tartozott –, ezért elhagyta Rómát, és Idumeába menekült. Végül a testvérének, Heródiásnak, és a feleségének, Küprosznak a segítségével egy időre letelepedhetett Tibériásban. (Küprosz Nagy Heródes unokaöccsének a lánya volt; ennek az unokaöcsnek pedig Heródes lánya volt a felesége.) Agrippa összeveszett Antipasszal, ezért távoznia kellett. Végül visszatért Rómába, és elnyerte Tiberius császár jóindulatát.

Egy meggondolatlan kijelentése miatt azonban kiesett Tiberius császár kegyeiből. Egy óvatlan pillanatban azt találta mondani Gaiusnak (Caligulának), akivel jó barátságban volt, hogy szeretné, ha hamarosan ő, mármint Gaius lenne a császár. Agrippa szavait véletlenül meghallotta a szolgája, így azok Tiberius fülébe jutottak. A császár börtönbe vetette Agrippát. Hónapokig veszélyben volt az élete, de néhány hónap múlva Tiberius meghalt, és Caligula lett a császár. Ő szabadon engedte Agrippát, és királlyá tette azok fölött a területek fölött, amelyeket annak idején boldogult nagybátyja, Fülöp kormányzott.

A római császárok kegyeltje: Heródiás, aki irigyelte a testvére királyi rangját, rábeszélte a férjét, Heródes Antipaszt, aki csupán tetrarcha volt, hogy folyamodjon koronáért Róma új császárához. Agrippa azonban túljárt Antipasz eszén. Bevádolta őt Gaiusnál (Caligulánál), hogy szövetkezett a Tiberius trónjára törő Seianusszal és a pártusokkal. Antipasz nem tudta megcáfolni a vádakat, így hát száműzték. A fennhatósága alá tartozó Galileát és Pereát hozzácsatolták Agrippa királyságához. Josephus egy helyen azt írja, hogy Caligula adta ezeket a területeket Agrippának, két másik helyen pedig, hogy Claudius. Valószínűleg Caligula ígérte oda őket, és Claudius erősítette meg az ígéretet.

Caligula meggyilkolásakor – melyet a tudósok i. sz. 41-re tesznek – Agrippa Rómában tartózkodott. Összekötő vagy közvetítő szerepet tölthetett be a szenátus és az új császár, Claudius között, aki a barátja volt. Claudius úgy rótta le a háláját, hogy neki adományozta Júdeát, Szamáriát és Lizániász királyságát. Agrippa ezáltal hozzávetőleg ugyanazt a területet mondhatta magáénak, amely felett a nagyapja, Nagy Heródes uralkodott. Agrippa ekkor Khalkisz királyságát kérte Claudiustól a testvére, Heródes számára, és meg is kapta. (Ezt a Heródest a történelem csak Khalkisz királyaként említi, mely egy kis terület volt az Antilibanon hegység ny. lejtőjén.)

A zsidók kegyét keresi; üldözi a keresztényeket: Agrippa a zsidók kegyét kereste, azt állítva, hogy odaadó híve a judaizmusnak. Caligula, aki istennek tartotta magát, úgy döntött, hogy szobrot állíttat magának a jeruzsálemi templomban, de Agrippa ügyesen lebeszélte erről. Agrippa később falépítésbe kezdett Jeruzsálem é. külvárosi részén. Claudius ezt úgy fogta fel, hogy egy esetleges római támadás ellen erősíti meg a várost, ezért megparancsolta Agrippának, hogy állítsa le az építkezést. Agrippa meghazudtolta azt az állítását, hogy Isten imádója, amikor gladiátorjátékokat és más pogány látványosságokat támogatott és szervezett a színházban.

Agrippát a zsidók elfogadták, mivel a Hasmóneusok leszármazottja volt a nagyanyja, Mariamne révén. Miközben kiállt a római iga alatt nyögő zsidók ügye mellett, hírhedtté vált a keresztények üldözőjeként, akiket a nem hívő zsidók általánosságban véve gyűlöltek. „Jakabot, János testvérét karddal megölette” (Cs 12:1, 2). Látva, hogy ez kedvükre van a zsidóknak, letartóztatta és börtönbe vetette Pétert. Egy angyal közbelépett, és kiszabadította Pétert, ami nagy kavarodást keltett Agrippa katonái között, és ami miatt megbüntették azokat, akik Pétert őrizték (Cs 12:3–19).

Isten angyala kivégzi: Agrippa uralkodásának hirtelen szakadt vége. Cezáreában egy ünnepségen, melyet a császár tiszteletére rendeztek, díszes királyi öltözetben jelent meg, és nyilvános beszédet kezdett intézni a tírusziakból és szidóniakból álló hallgatóságához, akik békét kértek tőle. A hallgatók így kiáltoztak: „Ez isten hangja, és nem emberé!” A Biblia ekképpen számol be a képmutatóként elítélt király azonnali kivégzéséről: „Jehova angyala nyomban lesújtott rá, amiért nem az Istennek adta a dicsőséget; férgek ették meg, és kilehelte utolsó leheletét” (Cs 12:20–23).

Kronológiában jártas szakemberek azt mondják, hogy I. Heródes Agrippa király i. sz. 44-ben, 54 éves korában halt meg, miután három évig uralkodott egész Júdea fölött. Hátrahagyta a fiát, II. Heródes Agrippát, valamint a lányait, Bernikét (Cs 25:13), Druzillát, aki Félix kormányzó felesége volt, valamint III. Mariamnét (Cs 24:24).

4. II. Heródes Agrippa. Nagy Heródes dédunokája. I. Heródes Agrippának és feleségének, Küprosznak a fia volt. A történészek szerint ő volt az utolsó a heródesi vonalon uralkodó fejedelmek közül. Agrippának három lánytestvére volt, név szerint Berniké, Druzilla és III. Mariamne (Cs 25:13; 24:24). Rómában, a császári udvarban nőtt fel. Még csak 17 éves volt, amikor az apja meghalt, és Claudius császár tanácsadói fiatalnak ítélték ahhoz, hogy apja örökébe lépjen. Ennélfogva Claudius kormányzókat nevezett ki a szóban forgó területek fölé. II. Agrippa egy ideig Rómában maradt, majd nagybátyjának (Heródesnek, Khalkisz királyának) a halála után király lett Khalkisz fölött, mely egy kis fejedelemség volt az Antilibanon hegylánc ny. lejtőjén.

Nem sokkal ezután Claudius kinevezte királynak azokban a tetrarchiákban, melyek korábban Fülöp és Lizániász fennhatósága alá tartoztak (Lk 3:1). Azonkívül az ő felügyelete alá került a jeruzsálemi templom, és felhatalmazást kapott rá, hogy ő nevezze ki a zsidó főpapokat. Claudius utódja, Néró tovább növelte a Heródes területeit, neki adta ugyanis a galileai Tibériást és Tarikheát, valamint a pereai Juliast annak alárendelt városaival együtt.

Agrippa később azzal kezdett foglalkozni, hogy kibővítse a palotát, melyet a Hasmóneus-királyok emeltek Jeruzsálemben. Mivel az új szárnyból rálátott a templom udvarára, a zsidók falat emeltek, hogy ne láthasson be oda, így viszont a római katonák kilátását is zavarták, akik egy magas helyről figyelhettek. Ez sem Heródesnek, sem Fesztusznak nem tetszett, de mivel a zsidók Néróhoz folyamodtak, a császár engedélyezte, hogy megmaradjon a fal. Agrippa továbbá megszépítette Cezárea Filippit (és a nevét Néró tiszteletére Neróniászra változtatta). Apja nyomdokát követve színházat épített a föníciai Bérütoszban, és nagy összegeket költött az ottani rendezvényekre.

A híresztelések szerint Agrippa vérfertőző viszonyt folytatott a lánytestvérével, Bernikével, mielőtt az hozzáment Cilicia királyához (A zsidók története. XX. könyv, 7. fej., 3.). Josephus egyszer sem tesz említést arról, hogy Agrippának volt-e felesége, vagy sem.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a zsidóknak a római iga elleni lázadása (i. sz. 66–70) csak a nemzet összeomlásához vezetne, Agrippa megpróbálta rábeszélni őket, hogy mérsékeltebb irányt kövessenek. De mivel kérése süket fülekre talált, elpártolt a zsidóktól, és beállt a római hadseregbe. Egy összecsapásban meg is sérült egy parittyakőtől.

Pál védőbeszéde Agrippa előtt: A Biblia akkor említi először II. Heródes Agrippa királyt és a testvérét, Bernikét, amikor udvariassági látogatást tesznek Fesztusz kormányzónál, i. sz. 58 táján (Cs 25:13). Fesztusz Félix után lett kormányzó. Pál apostolt Félix kormányzósága alatt vádolták be a zsidók, de Félix a hivatalából távozva el kívánta nyerni a zsidók kegyét, ezért megkötözve hagyta Pált (Cs 24:27). Félix történetesen Agrippa sógora volt, mivel feleségül vette a testvérét, Druzillát (Cs 24:24). Mialatt Pál a további intézkedésre várakozott a császárhoz való fellebbezése ügyében (Cs 25:8–12), Agrippa király kifejezte kívánságát Fesztusz kormányzónak, hogy szeretné meghallgatni Pált (Cs 25:22). Pál boldog volt, hogy Agrippa előtt adhatta elő védekezését, és ezt mondta neki: „ismerője vagy a zsidók közötti minden szokásnak csakúgy, mint minden vitás kérdésüknek” (Cs 26:1–3). Pál hatásos érvelését végighallgatva Agrippa megszólalt: „Mindjárt meggyőzöl, és kereszténnyé teszel.” Pál erre így felelt: „Kívánnám az Istentől, hogy akár rövidesen, akár hosszú idő múlva nemcsak te, hanem mindazok is, akik ma hallanak engem, olyanok legyenek, amilyen én is vagyok, kivéve ezeket a bilincseket” (Cs 26:4–29). Agrippa és Fesztusz megállapította Pál ártatlanságát, de mivel Pál a császárhoz fellebbezett, Rómába kellett küldeniük, hogy ott tárgyalják az ügyét (Cs 26:30–32).

Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulása után Heródes Agrippa és a testvére, Berniké Rómába költözött, és Agrippa ott praetori címet kapott. Gyermektelenül halt meg i. sz. 100 körül.

5. Heródes Fülöp. Nagy Heródesnek és II. Mariamnénak, Simon főpap lányának a fia. Fülöp volt Heródiás első férje, de az asszony elvált tőle, hogy hozzámenjen Fülöp féltestvéréhez, Heródes Antipaszhoz. A Biblia mellékesen említi a Máté 14:3-ban, a Márk 6:17, 18-ban és a Lukács 3:19-ben.

A Heródes Fülöp névvel különböztethető meg Fülöptől, a tetrarchától, aki Josephus szerint ugyancsak Nagy Heródes fia volt egy másik feleségétől, a jeruzsálemi Kleopátrától.

Úgy tűnik, Fülöp lett volna apja trónjának várományosa, mivelhogy ő volt a legidősebb a féltestvérei, Antipater, Alexandrosz és Arisztobulosz után, akiket az apjuk kivégeztetett. Heródes egyik korábbi végrendeletében Antipater után szerepel Fülöp neve. De a végleges végrendeletben Heródes nem említette Fülöpöt, és Arkelauszra hagyta a királyságot. Josephus szerint Heródes azért törölte Fülöp nevét a végrendeletéből, mert II. Mariamne, Fülöp anyja tudott Antipater Heródes elleni összeesküvéséről, mégsem szólt róla neki.

Fülöpnek volt egy lánya Heródiástól. Minden bizonnyal ez a lány, Salómé táncolt Heródes Antipasz előtt, és ahogy az anyja kitanította, Keresztelő János fejét kérte (Mt 14:1–13; Mk 6:17–29).

6. Fülöp, a tetrarcha. Nagy Heródes fia, akit a jeruzsálemi Kleopátra nevű felesége szült neki. Rómában nevelkedett. Feleségül vette Salómét, Heródes Fülöp és Heródiás lányát. Apja halálakor Augustus császár felosztotta a királyságot, és Fülöpnek adta Iturea, Trakónitisz és más közeli területek tetrarchiáját, valamint évi 100 talentum jövedelmet. (Itureát talán később csatolta, ezért nem említi Josephus.) Több mint 30 évig uralkodott. Josephus elmondja, hogy „jóságosan és békésen uralkodott alattvalóin és egész életét országában töltötte el”. Azt is megtudjuk Josephustól, hogy Fülöp mindenhol ítélkezett, ahol csak megfordult, és haladéktalanul megtartotta a tárgyalást. Juliasban halt meg, és nagy pompában temették el. Mivel nem volt fiú utódja, Tiberius császár Szíria tartományhoz csatolta a tetrarchiáját (A zsidók története. XVIII. könyv, 4. fej., 6.).

Fülöp neve egyszer fordul elő a Bibliában, mégpedig annak meghatározásakor, hogy mikor szolgált Keresztelő János (Lk 3:1). Ez az írásszöveg, valamint az Augustus és Tiberius uralkodásával kapcsolatos történelmi adatok azt mutatják, hogy János i. sz. 29-ben kezdte el szolgálatát.