Megbirkózva a pánikrohamokkal

Robert kényelmesen ült az irodájában. Egyszer csak elkezdett hevesen dobogni a szíve. Hirtelen kihúzta magát, amint elkezdett verejtékezni a homloka. Robert biztos volt abban, hogy szívrohama van! Felkapta a telefont. „Valami szörnyű dolog történik velem — hebegte. — Úgy érzem, mintha elájulnék!”

EZ VOLT Robert első tapasztalata a pánikrohammal kapcsolatban. És sajnos nem az utolsó. Ugyanez az érzés kerítette hatalmába egy étteremben és egy bevásárlóközpontban. Még akkor is rátört a pánik, amikor meglátogatta a barátait. Robert számára hamarosan csak egyetlen „biztonságos” hely maradt — az otthona. Fokozatosan depressziós lett. „Még az öngyilkosságot is fontolgattam” — ismeri be.

Hat hónappal később Robert ráakadt egy újságcikkre, mely a pánikrohamokról és az agorafóbiáról szólt. Amit abból megtanult, az megmentette az életét.

Miért pánik?

A pánik a test normális reagálása a veszélyre. Képzeld el, amint keresztülsétálsz egy országúton. Hirtelen észreveszed, hogy egy autó gyorsan közeledik feléd. A testedben azonnal fizikai és kémiai változások játszódnak le, melyek lehetővé teszik számodra, hogy gyorsan biztonságos helyre rohanj.

De most képzeld el ugyanezt a pánikérzetet úgy, hogy nincs látható oka. Dr. R. Reid Wilson ezt mondja: „A pánikrohamok akkor alakulnak ki, amikor a pánik félrevezeti az agyat, hogy az gondoljon a közelgő veszedelemre. Például a közértben a polcoknál állsz, és senki sem zavar. Katt. Bekapcsolt a riasztóberendezésed. »Vészjelzés! Minden testrészed felkészül a harcra!«”

Csak azok tudják teljesen megérteni, milyen hevesek ezek a rohamok, akik már tapasztaltak ilyeneket. Az American Health folyóirat „adrenalinfelerősödésnek” nevezi ezt a folyamatot, „mely öt percig, egy óráig vagy egy napig riasztja a testedet, utána pedig olyan gyorsan és titokzatosan eltávozik, ahogyan jött, téged pedig erőtlenül, kimerülten hagy, és rettegsz a következő rohamtól”.

A pánik eredete

A pánikrohamok általában fiatal felnőttkorban kezdődnek, és több nőt érintenek, mint férfit. Mi okozza ezeket? Erre még nincs világos válasz. Néhányan azt mondják, hogy az áldozatok biológiailag hajlamosak rá, az agy limbikus rendszerében megnyilvánuló rendellenesség miatt. Sokan úgy érzik, hogy ezt az állapotot örökölni lehet, míg mások azt állítják, hogy az agy kémiai összetételét a stresszt okozó tényezők megváltoztatják.

Néhány esetben a rohamokat olyan nyomasztó élmények emlékei váltják ki, mint a háború, a nemi erőszak vagy a gyermekmegbecstelenítés. Egy tanulmány százalékban kifejezve mutatta meg, hogy azoknál az embereknél, akik átéltek vérfertőzést, tizenháromszor nagyobb a pánikkal összefüggő rendellenesség, mint azoknál, akiket nem sújtott ez az eset. Valójában, míg a pánikrohamok és más tünetegyüttesek önmagukban véve teljesen kifejlődött problémák, E. Sue Blume írónő szavai szerint ezek úgy is „kiindulhatnak a vérfertőzés által, mint a küllők a kerékagyból”.

Természetesen nem mindegyik pánikrohamot okozza lelki megrázkódtatás. Ám amikor ez az eset áll fenn, dr. Wayne Kritsberg elővigyázatosságra int, hogy „a roham másodlagos következményeinek a kezelése — az eredeti lelki megrázkódtatás orvoslása helyett — nem fogja tartósan megoldani a problémát. Ez olyan volna, mintha köhögés elleni kanalas orvosságot vennénk be a tüdőgyulladás gyógyítására.”

Gyógyítható?

A pánikrohamokat ellenőrzés alá lehet vonni. Sok embernek, akiket a pániktól való félelem házhoz köt, olyan terápiával segítenek, mely során kiteszik őket félelmük tárgyának. E gyógymód keretében a pácienst olyan helyzetnek teszik ki, melytől fél, és segítenek neki addig maradnia abban a helyzetben, míg a pánik mérséklődik. Akiknek szívbajuk, asztmájuk, gyomorfekélyük, vastagbélgyulladásuk vagy ezekhez hasonló betegségük van, orvossal kell beszélniük, mielőtt kipróbálnák ezt a gyógymódot.

Lazítási módszereketa is lehet alkalmazni a kialakuló szorongás enyhítésére. Ezek közül néhányat a „Nyugtató gyakorlatok” című bekeretezett részben tárgyalunk meg. De ne várd meg, hogy rád törjön a pánik. Ezeket a gyakorlatokat a kevésbé szorongásos időszakokban a legjobb végezni. Amikor elsajátítod e gyakorlatokat, akkor ezek mérsékelhetik, vagy még meg is szüntethetik a jövőbeni rohamokat.

A pánik a tökéletességre való hajlamból és a kicsi önbecsülésből táplálkozik. „Amíg voltak szorongásos rohamaim, addig Negatív úr tartotta kezében az életemet — mondja az egyik beteg. — Azt mondtam magamnak, hogy mivel szorongásaim vannak, alacsonyabb rendű vagyok másoknál, és ezért engem nem lehet szeretni.” Ha megváltoztatjuk az ilyen hozzáállásunkat, az csökkentheti a szorongásokat, melyek egyébként pánikhoz vezetnek.b

Nagyon értékes, ha bizalmasan elmondod szorongásaidat egy megbízható barátnak. Az ezekről való beszélgetés segíthet a betegnek megkülönböztetni azokat a problémákat, melyeket el kell szenvednie, azoktól a problémáktól, melyeket meg lehet oldani. Nem szabad elfelejtkezni az imáról sem. A Zsoltárok 55:23 ezt mondja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.”

Ez nem egyedül álló, hegyhez hasonló probléma, hanem gyakran kicsi, látszólag jelentéktelen aggodalmak felhalmozódása, ami pánikot okoz — nagyon hasonló ahhoz, amikor túl sok elektromos készülék van ugyanarra az áramkörre kötve, mely kicsaphatja a biztosítékot. Egyfajta megoldás lehet, ha minden egyes problémát leírsz egy kártyára, és a legegyszerűbbtől a legnehezebbig sorba rendezed azokat. Egyszerre csak egyhez fogj hozzá. Ha leírod szorongásaidat, ezzel megváltozik azoknak a dolgoknak a jelentősége, amiktől félsz és amiket kerülsz, így reálisan fogod látni ezeket, és megoldhatod őket.

Néhány embernek úgy lehet segíteni, ha utasításra nyugtatókat vagy depresszió elleni gyógyszereket szed. Helyénvaló azonban az óvatosság. „Nem hiszem, hogy egyedül a gyógyszeres kezelés jelenti a megoldást — mondja Melvin Green tanácsadó. — Segédeszközként kell használni, miközben keressük a megoldást . . . A gyógyszerek talán hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban tudd végezni a mindennapi dolgaidat, és lehetővé teszik, hogy más segítséget keress ahhoz, hogy fel tudj lépni az agorafóbia okaival szemben, és hozzásegítsd magad a gyógyuláshoz.”

Szellemi probléma?

„Úgy gondoltam, hogy a keresztényeknek nem szabad, hogy szorongásos rohamaik legyenek — mondja Brenda —, mivel Jézus azt mondta, hogy »soha ne aggodalmaskodjatok«. Azt a következtetést vontam le, hogy biztosan nem támaszkodom eléggé Istenre.” Jézusnak a Máté 6:34-ben (NW) feljegyzett szavaival kapcsolatban azonban a szövegkörnyezet megmutatja, hogy ő nem a pánikkal összefüggő rendellenességekről beszélt. Inkább annak a veszélyére hívta fel a figyelmet, ha valaki jobban aggódik az anyagi, mint a szellemi szükségletei miatt.

Valójában még azokat is érintheti ez a rendellenesség, akik a szellemi érdekeket teszik az első helyre, amint azt a következő tapasztalat is mutatja, mely egy finn hölggyel történt meg.

„Prédikáló partnernőmmel Jehova Tanúiként házról házra prédikáltunk. Hirtelen szédülni kezdtem. Gondolataim leblokkoltak. Semmi sem tűnt valóságosnak, és attól tartottam, hogy elvesztem az egyensúlyomat. A következő ajtónál teljesen elvesztettem a beszélgetés fonalát.

Ez a borzasztó tapasztalat 1970-ben történt. Ez volt az első eset abban a furcsa időszakban, mely a következő két évtizedben csapásként nehezedett rám. Újra és újra egy zavaros világban találtam magam, ahol nem tudtam tisztán gondolkozni. Szédültem, és kalapált a szívem. Akadoztam a szavak kimondásában, vagy pedig mindent elfelejtettem.

Mint Jehova Tanúja, fiatal, energikus és boldog teljes idejű szolga voltam. Mennyire szerettem másoknak segíteni a Biblia megértésében! De ezek a rohamok állandó gyötrelmet jelentettek nekem. Azon tűnődtem, hogy vajon mi lehet a bajom? Az ideggyógyász állapotomat halántéklebeny-rohamnak [epilepsziának] diagnosztizálta. Az elkövetkezendő tíz évben szedtem az általa előírt gyógyszereket. Azonban szerettem volna tudni, hogy miért ilyen gyenge ezeknek a hatása. Kezdtem elfogadni állapotomat, mint olyat, amit egyszerűen el kell szenvednem.

Egy idő után kezdtem felismerni, hogy a betegségem nem epilepszia, és hogy a felírt gyógyszer nem segít. Még a szokásos sétáim is leküzdhetetlen feladatnak tűntek. Rettegtem attól, hogy valakivel összetalálkozom az utam során. Minden erőmet igénybe vette, hogy elmenjek a keresztény összejövetelekre. Gyakran úgy ültem ott, hogy verejtékeztem és szédültem, amint fogtam a halántékomat, kalapált a szívem, és emlékezetkieséseim voltak. Néha az egész testem feszült és görcsös volt. Egyszer biztosra vettem, hogy meghalok.

A szolgálatom segített, hogy kibírjam ezt a helyzetet, jóllehet nem kis csodának számított, hogy egyáltalán tudtam ezt folytatni. Időnként olyan nyomasztó volt bibliatanulmányozást vezetni, hogy a társamnak kellett ezt átvennie. Prédikálásunk valóban csapatmunka, és a végén Isten továbbra is adja a növekedést (1Korinthus 3:6, 7). A juhszerű egyének a tanító korlátai ellenére is hallanak és reagálnak.

Egy nap, 1991 márciusában, férjem mutatott egy füzetet a pánikrendellenességről. Az abban leírt tünetek éppen olyanok voltak, mint az enyéim! Még többet olvastam erről a témáról, előadásokon vettem részt, és bejelentkeztem egy specialistához. Két évtized után, végre azonosították a problémámat. A gyógyulás útján voltam!

A pánikrendellenességben szenvedők többségén helyes gyógykezeléssel lehet segíteni. A barátok nagy segítséget jelenthetnek, ha megértők. Egy józan társ nem kelt még nagyobb bűnösségérzetet egy már amúgy is nyugtalan lélekben, hanem felismeri, hogy a pánikrendellenességben szenvedő személy nem szándékosan kerüli az embereket. (Vö. 1Thessalonika 5:14.)

Visszatekintve az elmúlt 20 évre, hálás vagyok, hogy mindezeket átélve képes voltam megmaradni a teljes idejű szolgálatban. Ez egy olyan áldás, melyért nagyon is megéri küzdeni. Ugyanakkor felismerem, hogy Epafródituszhoz hasonlóan néhány személynek a gyenge egészségi állapot miatt fel kell adnia a szolgálati kiváltságokat. Jehova nem csalódik az ilyen személyekben. Ő nem vár el többet, mint amit egy személy az ésszerűség keretein belül meg tud tenni.

E rendellenességgel való együttélés megtanított arra, hogy ne gondoljam magam túl fontos személynek. Képessé tett arra, hogy együtt tudjak érezni másokkal, akiknek korlátaik vannak. Ám mindezek felett abban segített, hogy közel kerüljek Jehovához. Az egész megpróbáltatásomon keresztül újra meg újra úgy tekintettem rá, mint az erő és a vigasz valódi forrására.”

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 22. oldalon]

Nyugtató gyakorlatok

Nyugodt lélegzés. A pánikrohammal gyakran együtt jár a légszomj. Légzésed lazításához próbáld ki ezt a gyakorlatot: Feküdj hasra. A belégzés alatt számolj el hatig, és a kilégzés alatt is számolj el hatig. Következőnek próbálj meg ugyanilyen mély lélegzetet venni, amint leülsz. Majd próbáld meg felálláskor. A rekeszizomból lélegezz mélyen, és naponta gyakorold ezt, míg csak természetessé nem válik. Néhány ember hasznosnak találja, ha egy gyönyörű környezetet képzel el, mialatt ezt a gyakorlatot végzi.

Nyugodt gondolkozás. „Mi történik, ha hirtelen elhagy az erőm? Mi van akkor, ha senki sincs a közelemben, aki segíthetne? Mi a helyzet, ha leáll a szívem?” A végzetes gondolatok táplálják a pánikot. Mivel ezek a gondolatok általában a jövőben bekövetkező szerencsétlenségektől való félelmek, vagy a már múltban megtörtént rohamok hatásai, próbálj meg a jelenlegi állapotra koncentrálni. „A jelenlegi állapotra való összpontosításnak azonnal érezni lehet a nyugtató hatását” — mondja dr. Alan Goldstein. Néhányan azt javasolják, hogy viselj egy gumiszalagot a csuklódon. Amikor előjönnek a végzetes gondolatok, húzd ki a gumit, majd engedd, hogy visszacsapódjon, és mondd ezt magadnak: „Állj!” Akadályozd meg a szorongást, mielőtt lehetősége volna pánikká fokozódnia.

Nyugodt reagálás. Ha bekövetkezik a pánik, ne küzdj ellene. Ez csupán egy érzés, és az érzések nem szükségszerűen okoznak neked kárt. Képzeld el, hogy az óceán partján vagy, és nézed a hullámokat. Felemelkednek, feltornyosulnak, majd pedig elülnek. A pánik ugyanilyen folyamat. Ahelyett hogy harcolnál a hullámmal, várd meg míg lecsendesedik. El fog múlni. Amikor elmúlik, ne reagálj rá túlzott mértékben, vagy ne boncolgasd túlzottan. Elmúlt, mint egy tüsszentés vagy egy fejfájás.

A pánik olyan, mint egy zsarnok. Provokáld, és támadni fog; ha nem provokálod, talán el fog menni. Dr. R. Reid Wilson elmagyarázza, hogy a nyugtató gyakorlatokat „nem arra tervezték, hogy így jobban tudj küzdeni a pánik ellen, vagy hogy az adott pillanatban elűzd a pánikot. Ehelyett olyan módszereknek tekintsd ezeket, melyekkel átvészeled azt az időszakot, amíg a pánik megpróbál küzdelemre provokálni.”

[Kiemelt rész a 23. oldalon]

Agorafóbia — félelem a félelemtől

Sokaknál, akik pánikrohamoktól szenvednek, agorafóbia alakul ki. Jóllehet a nyilvános helyektől való félelemként határozzák meg, az agorafóbiát pontosabban félelem a félelemtől esetnek lehetne nevezni. Az agorafóbiában szenvedők annyira félnek a pániktól, hogy minden helyet elkerülnek, ahol korábban már rájuk tört a roham. Hamarosan csak egyetlen „biztonságos” hely marad a számukra — általában az otthonuk.

„Képzeld el, hogy elmész otthonról — mondja Melvin Green író. — Hirtelen valahonnan előbukkan a legnagyobb férfi, akit valaha is láttál. Baseball-ütő van nála, és ok nélkül fejbe vág. Visszatámolyogsz a házba, és szinte nem is hiszed el, ami épp most történt veled. Amikor jobban érzed magad, kikukkantasz az ajtón, és minden a megszokottnak tűnik. Újra elindulsz. A férfi hirtelen ott terem, és újra megüt. Visszamész a házba, ahol biztonságban vagy. Kinézel a hátsó ajtón . . . Ott van a férfi. Kinézel az ablakokon . . . Ott is ő van. Tudod, hogy ha elhagyod otthonod biztonságát, újra megüt. Felmerül a kérdés: Elmenj otthonról?”

Sok agorafóbiában szenvedő ember ehhez a szemléltetéshez hasonlítja érzéseit, és úgy érzi, hogy helyzete reménytelen. Dr. Alan Goldstein azonban a következőképpen nyugtat: „Nem vagy egyedi eset, nem vagy egyedül . . . Tudsz segíteni magadon.”