Tartózkodj attól, hogy helytelen indítékot tulajdoníts másoknak!
„MONDD csak! A múltkor miért nem köszöntél nekem az utcán? Mi bajod van velem?”
„Találkoztunk? Én nem emlékszem rá!”
„Ez lehetetlen! Még a szemembe is néztél, amikor elmentél mellettem, de nem köszöntél! Mi bajod van velem?”
Tapasztaltál-e már ilyen az életből ellesett pillanatot, vagy tanúja voltál-e hasonló helyzetnek? Talán ennél súlyosabb eseteket is láttál, amikor helytelen indítékot, rossz szándékot tulajdonítottak valakinek. Az alaptalan gyanúsítás és bizalmatlanság nem Istennek tetsző dolog. Ez a romboló hatásból is kitűnik, ahová ezek a jellemvonások elvezetnek. Vizsgáljuk meg, mi történt Izrael nemzetével a bibliai időkben.
Miután elfoglalták az Ígéret Földjét, két és fél izraelita törzs a Jordán folyó másik partján birtokba vette a számára kijelölt területet. Oltárt építettek maguknak, de nem azért, hogy áldozatokat mutassanak be, hanem hogy tanúbizonyságul szolgáljon, hogy ők és a leszármazottaik nem hagyták el az igaz imádatot. A többi törzs azonban helytelen szándékot tulajdonított nekik, azzal gyanúsította meg ezeket az izraelitákat, hogy eltértek Jehova imádatától s ezért háborút akartak indítani ellenük. Az ügy szerencsére tisztázódott s a tervezett katonai lépésre nem került sor. — Józs 22. fejezet.
Egyszer Dávid király elküldte szolgáit, hogy vigasztalják meg Hanun ammonita királyt atyja halála miatti bánatában. Az ammoniták azonban azzal gyanúsították meg Dávidot, hogy kémkedés végett küldte ki az embereit, ezért nagyon megalázták azokat. Ez háborúhoz vezetett, amelyben az ammoniták és a szíriaiak súlyos vereséget szenvedtek. Mily szerencsétlen következményekkel jár az, ha helytelen indítékot tulajdonítunk valakinek! — 2Sám 10. fejezet.
AMIKOR KÉTSÉGBE VONJÁK A NEMES INDÍTÉKOKAT
A korai keresztények idejében különféle alkalmakkor helytelen szándékot tulajdonítottak egyes személyeknek. Ez történt például Pál apostollal is. Ezért indíttatva érezte magát arra, hogy ezeket írja: „Ám legyen! Nem terheltelek titeket. Mégis azt mondjátok, ,ravasz’ voltam és ,furfanggal’ fogtalak meg benneteket.” Igen, néhány hivőtársa Korinthusban azzal vádolta meg Pált, hogy nem szeretetből cselekedett. Helytelenül, hamis indítékot tételeztek fel a hű apostolnál. — 2Kor 12:16.
De kiemelkedő példát találunk az Isten Fia esetében. A legnemesebb indítékból jött a földre, szüntelenül igyekezett tisztelni és igazolni Jehova Istent. Mégis az istenkáromlás hamis vádjával illették. (Máté 26:64, 65) Szerencsétlen eredménnyel járt ez azoknál, akik szándékosan tulajdonítottak hamis indítékot az Isten Fiának, mert ezzel vétkesek lettek meggyilkolásában és abban is, hogy igyekeztek elzárni a megmentés útját sok ember elől. — Máté 23:29–39.
Még Jehova Istennek is tulajdonítottak rossz indítékokat. Sátán és démonai azt állítják, hogy Isten nem szeretetből uralkodik. Az Ördög azt állítja, hogy Jehova önző módon korlátozza az embereket és jó dolgoktól fosztja meg őket, amikor erkölcsi és etikai korlátokat szab nekik. Sátán továbbá azt állítja, hogy Isten „megvásárolja” az engedelmességet. (Jób 2:3–5) Sátán hasonló módon kétségbe vonja Isten szolgáinak nemes indítékait. Igen, az Ördög ,éjjel-nappal vádolja őket a mi Istenünk előtt’! (Jel 12:10) Az istenfélő emberek kétségkívül sohasem akarják Sátánt utánozni abban, hogy jogtalanul hamis indítékot tulajdonítanak másoknak.
ÓVAKODJUNK A TÉVES ÉRTELMEZÉSEKTŐL
A keresztény vajon mit tanulhat a bibliai feljegyzésből? Egyrészt megtanulhatja, hogy félre lehet magyarázni mások magatartását és szándékát. Ezt tették az ammoniták is, amikor Dávid kiküldte az embereit Hanun király vigasztalása céljából. Ma is előfordul, hogy valaki tartózkodó és visszahúzódó. Talán komoly az arckifejezése. Ebből mások — helytelenül — azt a következtetést vonhatják le, hogy az illető rideg, büszke és szeretet nélküli egyén, holott lehet, hogy egyáltalán nem ez áll fenn.
Az emberek néha jogtalanul lustának neveznek másokat. De az, akit lustának tekintenek, esetleg megtesz minden tőle telhetőt. Talán valamilyen fizikai gyengeség vagy egészségi probléma miatt képtelen arra, hogy többet tegyen vagy gyorsabban dolgozzon. Ezért jó, ha meggondoljuk, hogy sokféle ok miatt nem mindenki egyformán termelékeny vagy hatékony.
Időnként még olyanoknak is tulajdonítottak helytelen indítékot, akik egyszerűen csak szerető figyelmességet próbáltak tanúsítani mások iránt. Például, egy bizonyos hivatalban több személy felváltva veszi fel a telefont a hivatalos órákon túl. Nem kell ott ülniük a telefon mellett hívásra várva, hanem egy szomszédos szobában foglalatoskodhatnak valamivel. Nos, egy napon egy felelős személy, aki nem volt éppen szolgálatban, a telefonnál volt, amikor hívás érkezett. Figyelmes akart lenni és válaszolt a hívásra, hogy a szolgáltban levő személynek ne kelljen megszakítania a tevékenységét a szomszéd szobában. A szolgálatban levő személy azonban sajnos ahelyett, hogy megköszönte volna a szerető segítséget, helytelen szándékot tulajdonított neki. Apró, jelentéktelen ügy? Igen, az, de jól szemlélteti, mennyire résen kell lenni, nehogy félremagyarázzuk mások magatartását és szándékát!
A LEGJOBBAT TÉTELEZZÜK FEL MÁSOKRÓL!
Amikor látjuk, milyen szomorú következményekkel jár, ha rossz indítékot feltételezünk másoknál, bizonyára igyekezni fogunk visszatartani magunkat az ilyesmitől. A keresztények bölcsen teszik, ha a legjobbat feltételezik másokról. Ez összhangban van a Pál apostol által kifejezett isteni alapelvvel, amely kimondja, hogy a „szeretet mindent hisz”. (1Kor 13:7) Ennek az alapelvnek a követése azt jelenti, hogy megbízunk keresztény hívőtársunkban, amikor kétség merül fel, és nem gyanakszunk rá ok nélkül.
Ha jobban megismerünk másokat, az is segít elkerülni, hogy rossz szándékot tulajdonítsunk nekik. Ehhez néha hónapokra, sőt évekre van szükség. De sok esetben minél több információval rendelkezünk, adnál kevésbe áll fenn a veszélye annak, hogy helytelen indítékot tulajdonítunk másoknak.
AMIKOR KÉTSÉGBE VONJÁK INDÍTÉKUNKAT
De mi van akkor, ha mi vagyunk azok, akiknek helytelen indítékot tulajdonítanak az emberek? Hogyan reagáljunk erre? Jó, ha nem sértődünk meg, mert a Prédikátor 7:9 ezt mondja: „Ne sértődj meg szellemedben hirtelen, mert a sértődés az ostobák kebelében nyugszik.” Idővel a másik személy talán jobban megismer minket és helyreigazíthatja korábbi nézetét. Rádöbben arra, hogy tévedett és annál jobban fog szeretni, különösen akkor, ha nem válaszoltunk haraggal. A keresztények bizonyára szeretnék utánozni Istent, aki önuralmat gyakorol a vádaskodással szemben. Jehova azonkívül jól ismeri az indítékainkat, és ő meg is vigasztal minket. Öröm lesz a jutalmunk, ha továbbra is ,bízunk Istenben és azt tesszük, ami jó’. Ha valamilyen formában igazolni akar minket, kellő időben megteheti azt. — Zsolt 37:3–8; Csel 15:8; 2Kor 7:6.
Különösen nehéz helyzet adódik akkor, amikor valaki tanácsot kap olyan személyektől, akik félreértették az indítékait. Bármit mondana is az illető a saját védelmére, önigazolásnak tekintenék azt. Valójában a tanács nem alkalmazható rá, mivel nem vették figyelembe az összes körülményeket. Mégis, némely jó szándékú tanácsadó hajlamos lehet arra, hogy kétségbe vonja a helyes indítékodat, ha megpróbálod tisztázni a valóságos helyzetet. Ezért, ha csekély jelentőségű dologról van szó, úgy is dönthetsz, hogy semmit sem mondasz a tanácsadó nézetének helyreigazítására, feltéve, ha hallgatásodnak nem lesz káros következménye. De nem mindig kell hallgatnod akkor, ha álláspontodat vagy a szándékodat félreértették. Nyilvánvaló, hogy erkölcsi szempontból helytelen lenne rendezetlenül hagyni egy hazugságot. Vannak esetek, amikor helyes dolog nyugodtan megmagyarázni az álláspontodat vagy nézetedet, hogy a lelkiismereted nyugodt legyen abban a tudatban, hogy legalább némi erőfeszítést tettél az ügy tisztázása érdekében, ahelyett, hogy bűnös volnál, mivel gyengeségből elismerted a hamis vádat. A tanácsot adó személynek is haszna lehet ebből, különösen a tanácsadáshoz szükséges kiegyensúlyozottság kifejlesztése tekintetében.
Egy német közmondás azt tartja, hogy: „Ha valaki egyszer hazudik, már akkor sem hisznek neki, amikor az igazat mondja.” Ámde nem szabad ennek így lennie a keresztények között. Ha valaki tévedést követ el, ami közismertté lesz mások előtt, egy későbbi fejlemény vajon nem emlékezteti majd némelyeket a múltbeli hibára s nem fognak vajon gyanakodni az illetőre a korábbi tévedése miatt? Ez nem szükségszerű, mert a szeretet nem ítél elhamarkodottan. Ha meggyanúsítanak minket valamivel — noha ártatlanok vagyunk — csupán azért, mert valamit elkövettünk a múltban, vajon nem esik nekünk rosszul az irántunk tanúsított bizalmatlanság? Természetesen rosszul esik, hiszen Isten szent szellemének a befolyására az emberek óriási változásokat hajtottak végre az életükben a jó irányában. Jó, ha eszünkbe jut, hogy „a szeretet . . . nem tartja számon a sértést”. — 1Kor 6:9–11; 13:4, 5.
ÓVATOSSÁGRA ÉS KIEGYENSÚLYOZOTTSÁGRA VAN SZÜKSÉG
Ha követni kívánjuk azt az alapelvet, hogy sohase tulajdonítsunk alaptalanul helytelen indítékot másoknak és őrizzük meg az egyensúlyunkat akkor is, ha félreértik jó szándékunkat, mindig emlékeznünk kell arra, hogy óvatosak legyünk. Ha például a keresztény olyan politikai rendszer alatt él, amely üldözi Isten igaz szolgáit, egyes tisztviselők csaláshoz folyamodhatnak, hogy rávegyék a keresztényt: árulja el a hívőtársait. Ilyen esetekben hogyan hihetne valaki az üldözők kijelentéseinek vagy ígéreteinek? Ilyen esetekre vonatkozik Isten Igéjének alábbi alapelve: „A tapasztalatlan hisz minden szónak, de az éles eszű megfontolja lépéseit.” Jézus Krisztus pedig azt mondta a követőinek, hogy legyenek „óvatosak, mint a kígyó”. — Péld 14:15; Máté 10:16.
A keresztényeknek mindaddig hittel és bizalommal kell lenniük azok iránt, akik társaik az Isten imádatában, amíg kifejezett bizonyítékkal nem rendelkeznek a lojalitás hiányát illetően. Jó, ha felidézzük emlékezetünkben az ihletett szavakat: „Ki vagy te, hogy megítéld más háziszolgáját?” „Egy a törvényhozó és egy a bíró, ő, aki képes megmenteni vagy elpusztítani. De ki vagy te, hogy elítéled a felebarátodat?” — Róma 14:4; Jak 4:12.
Emlékszel még a bevezetőben említett esetre? Valaki helytelen indítékokat tételezett fel egy másik személynél, aki állítólag nem üdvözölte őt az utcán. Nos, egy későbbi beszélgetés során kiderült, hogy az illető el volt merülve a gondolataiban és nem ismerte fel a hölgyet. Ez volt az egyedüli oka annak, hogy nem köszönt oda neki. Az helyes volt, hogy a hölgy beszélt erről a férfival, feltárta a benyomását és nem tartott haragot iránta, elrejtve előle azt, amit gondolt. De még jobb lett volna már kezdettől fogva azt feltételezni, hogy az illető nem vette észre őt.
Igen, feltétlenül szükség van jó egyensúlyra, amikor mások indítékait kezdjük kiértékelni. Szerencsére eljön az idő, amikor senki sem gyanakszik ezen a földön embertársai szavára vagy cselekedetére. Ez lesz ugyanis a helyzet a dolgok új rendszerében, a Királyság-uralom alatt. Akkor mindenki szeretetet tanúsít majd és meglátja mások jó tulajdonságait. Nem lesz többé ok a sértődésre, szívfájdalomra, keserűségre vagy elkedvetlenedésre. De addig is tartózkodjunk attól, hogy helytelen indítékot tulajdonítsunk másoknak!