DÉMON

Természetfölötti erővel bíró, láthatatlan, gonosz szellemteremtmény. A démon kifejezésére általában használt görög szó (dai ʹmón) a Keresztény Görög Iratokban csak egyszer fordul elő, mégpedig a Máté 8:31-ben. Más helyeken a dai·mo ʹni·on szóval fejezik ki. A „szellem”-nek fordított görög pneuʹma olykor gonosz szellemekre, vagyis démonokra is vonatkozik (Mt 8:16). Jelzőkkel ellátva is előfordul, például ezekkel: „gonosz”, „tisztátalan”, „néma” és „süket” (Lk 7:21; Mt 10:1; Mk 9:17, 25; lásd: SZELLEM: Szellemi lények).

Isten nem teremtett démonokat. Az első, aki azzá tette magát, Sátán, az Ördög volt (lásd: SÁTÁN); uralkodójává vált Isten azon angyalfiainak, akik szintén démonokká tették magukat (Mt 12:24, 26). Noé napjaiban az engedetlen angyalok anyagi testet öltöttek, megnősültek, és hibrid utódokat nemzettek, akik nefilekként ismeretesek (lásd: NEFILEK), majd az özönvíz idején levetették anyagi testüket (1Mó 6:1–4). Visszatérve a szellembirodalomba viszont már nem kapták meg korábbi kiemelkedő pozíciójukat, hiszen a Júdás 6 ezt írja: „Az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét, örök bilincsekben, sűrű sötétségben tartja fenn a nagy nap ítéletére” (1Pt 3:19, 20). Most tehát ebben a sűrű szellemi sötétségben kénytelenek ténykedni (2Pt 2:4). Bár nyilvánvaló, hogy már nem ölthetnek anyagi testet, mégis nagy hatalmuk van az emberek fölött, és erőteljes befolyást gyakorolnak az elméjükre és az életükre, sőt még arra is képesek, hogy belemenjenek emberekbe és állatokba, illetve rendelkezzenek felettük. A tények azt mutatják, hogy még élettelen dolgokat, például házakat, fétiseket és talizmánokat is felhasználnak (Mt 12:43–45; Lk 8:27–33; lásd: DÉMONOSSÁG).

Minden ilyen démoni tevékenység célja az, hogy az embereket szembefordítsa Jehovával és az ő tiszta imádatával. Jehova törvénye éppen ezért szigorúan megtiltotta a démonizmus minden formáját (5Mó 18:10–12). Az önfejű izraeliták azonban olyannyira eltévelyedtek, hogy még a saját fiaikat és lányaikat is feláldozták a démonoknak (Zs 106:37; 5Mó 32:17; 2Kr 11:15). Amikor Jézus a földön élt, általános volt a démoni befolyás, és legnagyobb csodáinak némelyike az volt, hogy démonos emberekből kiűzte a gonosz szellemeket (Mt 8:31, 32; 9:33, 34; Mk 1:39; 7:26–30; Lk 8:2; 13:32). Jézus ugyanezzel a hatalommal ruházta fel 12 apostolát és a 70 tanítványt, akit kiküldött, így Jézus nevében ők is ki tudták űzni a démonokat (Mt 10:8; Mk 3:14, 15; 6:13; Lk 9:1; 10:17).

Napjainkban ugyanilyen jól látható a démoni befolyás az emberi ügyekben. Még ma is igaz, hogy „amiket a nemzetek áldoznak, démonoknak áldozzák” (1Ko 10:20). A Biblia utolsó könyvében, ’Jézus Krisztus kinyilatkoztatásában’, „melyet az Isten adott neki, hogy megmutassa rabszolgáinak azokat, amiknek rövidesen meg kell lenniük”, prófétai figyelmeztetést kapunk a földön bekövetkező, felfokozott démoni tevékenységről (Je 1:1). „Levetették hát a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti; levetették őt a földre, és az angyalait [démonait] is levetették vele együtt. Ezért. . . jaj a földnek és a tengernek, mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van” (Je 12:9, 12). A békákhoz hasonló, tisztátalan kijelentések „valójában démonoktól ihletett kijelentések, amelyek jeleket tesznek, és elmennek az egész lakott föld királyaihoz, hogy egybegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának háborújára” (Je 16:13, 14).

Ezért a keresztényeknek kemény harcot kell vívniuk ezek ellen a láthatatlan, gonosz szellemek ellen. Jakab, amikor érvekkel támasztja alá, hogy a hit önmagában nem elegendő, ezt mondja: „Ugye hiszed, hogy e g y Isten van? Jól teszed. Csakhogy a démonok is hiszik, és reszketnek” (Jk 2:19). „A későbbi időszakokban – figyelmeztetett Pál – némelyek elpártolnak a hittől, félrevezető ihletett kijelentésekre és démonok tanításaira fordítva figyelmet” (1Ti 4:1). Az ember nem ehet Jehova asztaláról is, és ugyanakkor a démonok asztaláról is (1Ko 10:21). Éppen ezért a hűségeseknek kemény harcot kell vívniuk az Ördög és démonai ellen, „e sötétség világuralkodói ellen, az égi helyeken levő gonosz szellemi erők ellen” (Ef 6:12).

Minek tekintették a démonokat azok a görögök, akiknek Pál prédikált?

A „démon” szó előbbiekben említett értelme szűk és konkrét az ókori filozófusok nézeteihez képest, illetve ahhoz viszonyítva, ahogyan a klasszikus görög nyelvben használták. Ebben a tekintetben a G. Kittel szerkesztésében megjelent Theologischen Wörterbuch zum Neuen Testament c. könyv megjegyzi: „A mn. [melléknév, azaz a dai·mo ʹni·osz] jelentése igen világosan feltárja a démonokról alkotott gör. felfogás különleges vonásait, mivel olyasmit jelent, ami meghaladja az emberi képességeket, s ennélfogva magasabb rendű erők közbelépésének tekintendő, legyen az akár jó, akár rossz. A keresztény kor előtti írók abban az értelemben használták a [to dai·mo ʹni·on] szót, hogy ’isteni’” (1935, II. köt. 9. o.). Amikor néhány epikureus és sztoikus filozófus vitába szállt Pállal, ezt a következtetést vonták le: „Idegen istenségek [gör.: dai·mo·ni ʹón] hírnökének látszik” (Cs 17:18).

Pál az athéniakhoz szólva egy olyan szóösszetételt használt, amelyben benne van a görög dai ʹmón szó: „a jelek szerint mindenben odaadóbban félitek az istenségeket [gör.: dei·szi·dai·mo·ne·szteʹrusz; latin Vulgata: „babonásabbak vagytok”], mint mások” (Cs 17:22). Erről az összetett szóról F. F. Bruce megjegyzi: „Csakis a szövegkörnyezet alapján dönthető el, hogy a szó a jobbik vagy a rosszabbik értelemben szerepel. Éppolyan homályos volt, mint az ang. [angolban] a »vallásos« szó, és itt legjobban úgy tudnánk visszaadni, hogy »igen vallásos«. De az sem teljesen rossz, ahogyan az AV [Authorized Version] fordítja: »babonás«; Pál szemében az ő vallásuk jórészt babonákból állt, és bár más alapon, de babonának számított az epikureusoknál is” (The Acts of the Apostles. 1970, 335. o.).

Amikor Fesztusz II. Heródes Agrippa királyhoz beszélt, elmondta, hogy a zsidóknak van valami vitájuk Pállal az „istenségimádatuk” (gör.: dei·szi·dai·mo·ni ʹasz; latin Vulgata: ’babonájuk’) felől (Cs 25:19). F. F. Bruce kifejtette, hogy ez a görög szó „kevésbé finoman fogalmazva »babonának« is fordítható (ahogyan az AV is mondja). A megfelelő melléknév ugyanilyen homályos értelemben jelenik meg a [Cselekedetek] 17:22-ben is” (Commentary on the Book of the Acts. 1971, 483. o.).

Lásd: KECSKE FORMÁJÚ DÉMON.