9. Melyik az a bizonyos „szántóföld” és miért vetett Jézus „jó magot” abba?

⁹ Jézus, a példázatban szereplő „gazda” azért vet „jó magot a földjébe”, hogy egybegyűjtse a világból az ilyen „szenteket” vagy a „Királyság” fiait”. Ez a „szántóföld” a magyarázat szerint a „világ” [görögül: koʹsmos], az emberiség világa. Jézus földi szolgálatának idejétől kezdve az emberiség ,megművelés alatt álló szántófölddé’ lett; vallásos szántófölddé, amelybe el lehet vetni és művelni lehet a „jó magot”, vagyis a „Királyság fiait” (1Kor 3:9). Jézus buzgón előkészítette a „szántóföld” zsidó részét földi szolgálatának három és fél esztendeje alatt (Máté 9:35–38). Később, i. sz. 33 Pünkösdjétől kezdve a „jó magot” előbb a zsidók között vetette el, végül pedig az egész világban, azaz „szántóföldön” (Csel 1:8).

10. Milyen eredménnyel járt a zsidók és a prozeliták között végzett magvető munka?

¹⁰ A „jó mag” jelentését magyarázva Jézus ezt mondta: „Ezek a Királyság fiai.” Jézus hű apostolai voltak az elsők az ilyen szellemtől született, felkent „Királyság fiak” között, a mintegy százegynéhány más tanítvánnyal — férfiakkal és nőkkel — együtt, akik i. sz. 33 Pünkösdjén elnyerték a szent szellem adományát Jeruzsálemben (Csel 1:13–15; 2:1–4). Ugyanazon a napon körülbelül 3000 más személy, zsidó és prozelita csatlakozott az új, akkor létesült keresztény gyülekezethez (Csel 2:5–11, 41). Jehova megáldotta ezt a vetési munkát és „naponként csatlakoztak hozzájuk a megmentettek”. Így nemsokára „a [hívő] férfiak száma [valószínűleg a nőket nem számítva] mintegy ötezer lett”. Valamivel később a beszámoló így folytatja: „Az Úrban hivők folyamatosan csatlakoztak, férfiak és nők tömegesen” (Csel 2:47; 4:4; 5:14). A magvetés munkája gyors ütemben haladt előre a zsidók és prozeliták között.

11. Hogyan haladt előre a vetési munka a szamaritánusok és a nem-zsidók között?

¹¹ Miután intézkedés történt, hogy a magot a szamaritánusok között is elvessék (Csel 8. fej.), Jézus, a magvető, a szent szellem által kiterjesztette a magvetést a körülmetéletlen nem-zsidókra vagy pogányokra is (Csel 10. fej.; 13:1–5, 46, 47). Néhány évtized alatt keresztény gyülekezetek alakultak Észak-Afrikától a Fekete-tengerig és Babilóniától Itáliáig, sőt még attól nyugatabbra is (Csel 2:5–11; 1Pét 5:13; Róma 15:24; Kol 1:5, 6, 23). A buzgó magvetés eredményeként a búza ,kihajtott és kalászt hozott’ (Máté 13:26).

16. Milyen történelmi érdekességű számunkra a „búzáról” és a „konkolyról” szóló példázat?

¹⁶ Ezért tehát Jézus példázata a „búzáról” és a „konkolyról” bőségesen megmagyarázza a keresztényiség több évszázados történetét. Történelmi tények igazolják, hogy az apostolok halála után Sátán számos „konkolyt” csempészett be az igaz keresztények gyülekezeteibe, „elnyomó farkasokat” és „antikrisztusokat”, amint azt Jézus, Pál, Péter, János és Júdás előre bejelentette (Csel 20:29; 2Pét 2:1–3; 1Ján 2:18; Júd 4). Pontosan úgy történt, ahogy azt Jézus kijelentette: „Amikor kihajtott és kalászt hozott a vetés, láthatóvá lett a konkoly is” (Máté 13:26).

17. Különösen mikor lett láthatóvá a „konkoly”?

¹⁷ Ez a „konkoly” különösen a második és a harmadik században lett szembetűnő, amikor az úgynevezett egyházatyák elkezdtek Biblia-ellenes tantételeket tanítani, pl. a lélek veleszületett halhatatlanságáról, a tüzes pokolról és a háromságról. Ezek közül a férfiak közül sokan inkább filozófusok voltak, mintsem a Biblia tanítását híven követő igazi keresztény felvigyázók. A csúcspontot a negyedik század elején érték el, amikor a pogány Konstantin császár egybeolvasztotta a hitehagyott kereszténységet a római pogány vallással. Ez az álkeresztény csoport, a római katolikus, orosz ortodox, görög ortodox és protestáns válfajaival együtt nemcsak az évszázadok során hozott rekord-termést „konkolyból”, de még ma is, igen, mind a mai napig is azt hoz.