-
HeródesTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 1. kötet
-
-
Antipasz Aretásznak, Arábia királyának a lányát vette feleségül (ennek a királynak az idejében a főváros Petra volt). Ámde egyik római útja során meglátogatta féltestvérét, Heródes Fülöpöt, Nagy Heródes és II. Mariamne fiát (nem azt a Fülöpöt, aki tetrarcha volt), és beleszeretett Fülöp feleségébe, Heródiásba, aki megszállottan vágyott a pozícióra. Antipasz magával vitte Galileába, és feleségül vette, miután elvált Aretász lányától, akit aztán haza is küldött. A sértésből háború lett. Aretász behatolt Antipasz területére, és súlyos veszteségeket okozott neki; csaknem megdöntötte a hatalmát. Antipaszt az mentette meg, hogy Rómához folyamodott, mire a császár megparancsolta, hogy Aretászt fogják el vagy öljék meg.
-
-
HeródesTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 1. kötet
-
-
Megöli Keresztelő Jánost: Keresztelő János azért rótta meg Heródes Antipaszt, mert az házasságtörő viszonyt folytatott Heródiással. János joggal feddte meg emiatt az uralkodót, hiszen az névleg zsidó volt, és azt állította, hogy rá is vonatkozik a Törvény. Antipasz börtönbe vetette Jánost, és legszívesebben megölette volna, de félt a néptől, amely prófétának tartotta Jánost. Mindazonáltal Heródiás lánya annyira kedvére volt Antipasznak az egyik születésnapi ünnepségén, hogy megesküdött rá, bármit kér is, megadja neki. Heródiás arra utasította a lányát, hogy János fejét kérje. Heródes, bár nem volt ínyére, gyáván beadta a derekát, hogy megőrizze a tekintélyét a jelenlevők előtt, meg az esküje miatt is (holott a Törvény szerint nem kötötte volna egy olyan eskü, amely törvénytelenség, például gyilkosság elkövetésére vonatkozik) (Mt 14:3–12; Mk 6:17–29).
-