’Továbbra is bocsássunk meg egymásnak készségesen’

„Továbbra is szenvedjétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készségesen” (KOLOSSÉ 3:13, NW).

 1. a) Miért gondolhatta Péter, hogy nagylelkű, amikor azt javasolta, hogy „még hétszer is” meg kell bocsátanunk? b) Mit értett Jézus azalatt, amit mondott, hogy „még hetvenhétszer is” meg kell bocsátanunk?

„URAM, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is?” (Máté 18:21). Péter valószínűleg azt gondolta, igazán nagylelkű a javaslatával. Akkoriban a rabbinikus hagyomány azt mondta, hogy háromnál többször nem lehet megbocsátani ugyanazért a sérelemért.a Képzelheted, mennyire meglepődött ezek után Péter, amikor Jézus így válaszolt: „Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is” (Máté 18:22). A hetes szám megismétlése ugyanazt jelentette, mintha azt mondta volna, hogy „a végtelenségig”. Jézus nézőpontja szerint gyakorlatilag nincs számban határa annak, hányszor bocsássanak meg a keresztények másoknak.

 2., 3. a) Például milyen körülmények között tűnhet nehéznek, hogy megbocsássunk másoknak? b) Miért lehetünk biztosak abban, hogy a legjobb érdekeinket szolgálja, ha megbocsátunk másoknak?

² De nem mindig könnyű alkalmazni ezt a tanácsot. Ki ne érezte volna már közülünk az igazságtalan sérelem fullánkját? Talán elárulta titkodat, akiben megbíztál (Példabeszédek 11:13). Lehet, hogy egy jó barátod meggondolatlan megjegyzései ’tőrszúrásként’ hatottak rád (Példabeszédek 12:17). Talán mély sebeket okozott, ha durván bánt veled, akit szerettél, vagy akiben megbíztál. Természetes reakció lehet a harag, amikor ilyesmik történnek. Talán hajlunk arra, hogy ne beszéljünk a sérelmet okozóval, teljesen elkerülve őt, ha lehetséges. Úgy tűnhet, ha megbocsátunk, azzal büntetlenül megússza azt, hogy bántott minket. De ha tápláljuk a neheztelést, végül magunknak okozunk kárt.

³ Jézus ezért arra tanít minket, hogy bocsássunk meg „még hetvenhétszer is”. Tanításai sosem válnak a kárunkra. Minden, amit tanított, Jehovától származott, ’ki tanít minket hasznosra’ (Ésaiás 48:17; János 7:16, 17). Ésszerű módon tehát a legjobb érdekeinket kell szolgálnia, ha megbocsátunk másoknak. De mielőtt megvizsgálnánk, miért bocsássunk meg, és hogyan tudjuk ezt megtenni, először hasznos volna tisztáznunk, miből áll és miből nem áll a megbocsátás. A megbocsátásról alkotott fogalmunk egy kicsit hatással lehet arra, hogy meg tudunk-e bocsátani, ha mások megbántanak minket.

 4. Mit nem jelent megbocsátani másoknak, és hogyan határozták meg a megbocsátást?

⁴ Ha megbocsátunk másoknak a személyes sérelmekért, az nem jelenti azt, hogy elnézzük vagy lekicsinyeljük, amit tettek; de azt sem jelenti, hogy hagyjuk, hadd használjanak ki minket mások. Hiszen amikor Jehova megbocsát nekünk, biztosan nem tartja jelentéktelennek bűneinket, és sosem fogja megengedni, hogy bűnös emberek visszaéljenek irgalmával (Zsidók 10:29). Az Insight on the Scripturesb a következőképpen határozza meg a megbocsátást: „valaki megbocsát a sérelmet okozónak; nem érez többé neheztelést a sértés miatt, és lemond a sérelem megtorlásához való minden jogáról” (I. kötet, 861. oldal). A Biblia ésszerű okokat sorol fel, miért bocsássunk meg másoknak.

Miért bocsássunk meg másoknak?

 5. Milyen fontos okot említ meg az Efézus 5:1 arra, hogy bocsássunk meg másoknak?

⁵ Az Efézus 5:1 említi meg az egyik fontos okot, hogy miért bocsássunk meg másoknak: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek.” Milyen értelemben legyünk „követői az Istennek”? Az „annakokáért” szó ezt a kifejezést az előző verssel köti össze, amely így hangzik: „legyetek egymáshoz kedvesek, gyengéden könyörületesek, készségesen megbocsátva egymásnak, miképpen Isten is készségesen megbocsátott nektek Krisztus által” (Efézus 4:32, NW). Igen, ha megbocsátásról van szó, Isten követőivé kell lennünk. Mint ahogyan a kisfiú is megpróbál ugyanolyan lenni, mint az édesapja, Jehova hőn szeretett gyermekeiként nekünk is akarnunk kell, hogy olyanok legyünk, mint megbocsátó égi Atyánk. Mennyire örül Jehova szíve, ha az egekből letekint, és látja, amint földi gyermekei megpróbálnak hozzá hasonlítani, megbocsátva egymásnak! (Lukács 6:35, 36; vö. Máté 5:44–48).

 6. Milyen értelemben van nagy különbség Jehova megbocsátása és a mienk között?

⁶ Persze sosem tudunk olyan tökéletes értelemben megbocsátani, mint Jehova. Annál több okunk van, amiért meg kell bocsátanunk egymásnak. Gondoljunk csak bele: Nagy különbség van Jehova megbocsátása és a mienk között (Ésaiás 55:7–9). Amikor megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, gyakran tudatában vagyunk, hogy előbb vagy utóbb nekünk lesz szükségünk arra, hogy viszonozzák, s bocsássanak meg nekünk. Emberek esetében mindig arról van szó, hogy bűnös bocsát meg bűnösnek. Jehova megbocsátása azonban mindig egyoldalú. Ő megbocsát nekünk, de nekünk sosem lesz arra szükségünk, hogy neki bocsássunk meg. Ha Jehova, aki nem követ el bűnt, oly szeretettel és teljes mértékben meg tud bocsátani nekünk, vajon nekünk, bűnös embereknek nem kell megpróbálnunk megbocsátani egymásnak? (Máté 6:12).

 7. Hogyan lehet kedvezőtlen hatással Jehovával való személyes kapcsolatunkra, ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani másoknak, amikor van alap az irgalomra?

⁷ De ami még ennél is fontosabb, ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani másoknak, amikor van alap az irgalomra, az kedvezőtlen hatással lehet az Istennel való személyes kapcsolatunkra. Jehova nem csupán kéri, hogy bocsássunk meg egymásnak; el is várja tőlünk. Az Írások szerint részben azért érezzünk késztetést a megbocsátásra, hogy Jehova megbocsáthasson nekünk, vagy mert már megbocsátott nekünk (Máté 6:14; Márk 11:25; Efézus 4:32; 1János 4:11). Ha tehát mi nem vagyunk készek megbocsátani másoknak, amikor alapos okunk van így tenni, vajon valóban várhatjuk, hogy Jehova megbocsásson nekünk? (Máté 18:21–35).

 8. Miért szolgálja legjobb érdekeinket, ha megbocsátók vagyunk?

⁸ Jehova megtanítja népét „a jó útra, a melyen járjanak” (1Királyok 8:36). Amikor arra tanít minket, hogy bocsássunk meg egymásnak, biztosak lehetünk benne, hogy a legjobb érdekeinket viseli a szívén. A Biblia jó okkal mondja nekünk: „adjatok helyet ama haragnak” (Róma 12:19). A neheztelés súlyos teher ahhoz, hogy cipeljük az életünkben. Ha tápláljuk, kitölti gondolatainkat, megfoszt minket a békétől, és elnyomja örömünket. A hosszan tartó harag a féltékenységhez hasonlóan káros hatással lehet fizikai egészségünkre (Példabeszédek 14:30). S mindeközben a sérelmet okozó talán járja a saját útját, mit sem tudva nyugtalanságunkról! Szerető Teremtőnk tudja, hogy nemcsak mások miatt kell megbocsátanunk, hanem magunk miatt is. Az a bibliai tanács, hogy őszintén bocsássunk meg tehát valóban ’a jó út, amelyen járnunk kell’.

„Továbbra is szenvedjétek el egymást”

 9., 10. a) Milyenfajta helyzetek nem igényelnek feltétlenül szabályszerű megbocsátást? b) Mire enged következtetni ez a kifejezés: „Továbbra is szenvedjétek el egymást”?

⁹ Fizikai sérülések a kisebb vágásoktól kezdve a mélyebb sebekig terjedhetnek, és nem mindegyiknél van szükség ugyanannyi figyelemre. Hasonlóképpen van ez a sérült érzelmekkel — némely seb mélyebb, mint a többi. Vajon tényleg nagy dolgot kell csinálnunk minden kis horzsolásból, melyet másokkal való kapcsolatainkban szenvedünk el? A kisebb ingerültségek, a csekélységek és bosszúságok az élet velejárói, és nem igényelnek feltétlenül szabályszerű megbocsátást. Ha úgy ismernek minket, hogy minden apró csalódás miatt kerülünk másokat, s ragaszkodunk ahhoz, hogy kérjenek tőlünk bocsánatot, mielőtt újra udvariasan bánnánk velük, akkor arra kényszeríthetjük őket, hogy hímes tojásként bánjanak velünk, vagy hogy tisztes távolságot tartsanak!

¹⁰ Ehelyett sokkal jobb, ha ’ésszerűségünkről vagyunk ismertek’ (Filippi 4:5, Phillips). Tökéletlen teremtményekként, miközben vállvetve szolgálunk, ésszerű, ha számítunk arra, hogy testvéreink időnként bosszanthatnak minket, s mi talán ugyanezt tesszük velük. A Kolossé 3:13 (NW) ezt tanácsolja nekünk: „Továbbra is szenvedjétek el egymást.” Ez a kifejezés arra enged következtetni, hogy legyünk türelmesek másokkal, eltűrve azokat a dolgokat, amelyeket nem kedvelünk bennük, vagy azokat a jellemvonásokat, amelyek bosszantóak számunkra. Az ilyenfajta türelem és béketűrés segíthet megbirkóznunk a kisebb kellemetlenségekkel és sérelmekkel, melyeket másokkal való kapcsolatainkban kell elszenvednünk — anélkül hogy megbontanánk a gyülekezet békéjét (1Korinthus 16:14).

Amikor a sebek mélyebbek

11. Mi segíthet megbocsátanunk, ha valaki bűnt követ el ellenünk?

¹¹ De mi a helyzet olyankor, ha észrevehető sebet okoz mások bűne, melyet ellenünk követtek el? Ha a bűn nem túl súlyos, akkor talán nem nagy nehézség alkalmazni a Bibliának a tanácsát, hogy ’készségesen bocsássunk meg egymásnak’ (Efézus 4:32, NW). Ez a készség a megbocsátásra összhangban van Péter ihletett szavaival: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez” (1Péter 4:8). Ha szem előtt tartjuk, hogy mi is bűnösök vagyunk, az lehetővé teszi, hogy elnézzük mások vétkeit. Ha ily módon megbocsátunk, akkor megszabadulunk a nehezteléstől, és nem tápláljuk azt. Ennek eredményeként a sérelmet okozóval talán semmilyen maradandó kárt nem szenved a kapcsolatunk, s abban is segítünk, hogy megőrizzük a gyülekezet drága békéjét (Róma 14:19). Idővel nagyon is meglehet, hogy tettének emléke eltűnik.

12. a) Milyen kezdeményező lépést kell talán megtennünk, hogy megbocsássunk valakinek, aki mélyen megbántott? b) Miként jelzik az Efézus 4:26 szavai, hogy gyorsan rendezzük el az ügyeket?

¹² De mi van akkor, ha valaki súlyosabb bűnt követ el velünk szemben, mélységes fájdalmat okozva nekünk? Mondjuk egy bizalmas barátunk kifecsegett néhány szigorúan személyes dolgot, melyekkel a bizalmadba avattad? Mélységesen megbántódsz, zavarban vagy, és úgy érzed, elárultak. Megpróbálsz nem foglalkozni vele, de nem sikerül. Ilyenkor talán kezdeményező lépéseket kell tenned a nézeteltérés rendezésére, esetleg beszélhetnél a sérelmet okozóval. Bölcs dolog így tenni, még mielőtt az ügy elmérgesedne. Pál így figyelmeztetett minket: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek [azáltal, hogy tápláljuk a haragot, vagy hogy haragból cselekszünk]: a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Efézus 4:26). Pál szavai még jelentőségteljesebbek, ha figyelembe vesszük azt, hogy a zsidóknál a naplemente jelezte a nap végét, és az új nap kezdetét. A tanács tehát így szól: Gyorsan rendezzük el az ügyet! (Máté 5:23, 24).

13. Mi legyen a célunk, amikor odamegyünk valakihez, aki megbántott minket, és milyen javaslatok segíthetnek ennek az elérésében?

¹³ Hogyan menj oda a sérelmet okozóhoz? ’Keresd a békességet, és kövesd azt’ — mondja az 1Péter 3:11. Célod tehát nem az, hogy kifejezd haragodat, hanem hogy megbékélj a testvéreddel. Épp ezért az a legjobb, ha kerülöd a durva szavakat és mozdulatokat; hasonló reakciót válthatnak ki a másik személyből is (Példabeszédek 15:18; 29:11). Ezenkívül kerüld a túlzó kijelentéseket, mint például: „Te mindig . . .!”, vagy hogy „Te sose . . .!” Az ilyen túlzó megjegyzésekkel csak azt érjük el, hogy a másik védekezni kezd. Ehelyett hangszíned és arckifejezésed azt mutassa, hogy egy olyan dolgot szeretnél megoldani, ami nagyon bánt téged. Légy konkrét, amikor elmagyarázod, hogyan érzel a történtek miatt. Adj lehetőséget a másik személynek, hogy elmagyarázza, miért tett úgy. Hallgasd meg, amit mondani szeretne (Jakab 1:19). Mi haszna ennek? A Példabeszédek 19:11 elmagyarázza: „Az embernek értelme hosszútűrővé teszi őt; és ékességére van néki elhallgatni [ha elnézi, Katolikus fordítás] a vétket.” Ha megértjük a másik személy érzéseit, és az érveit, hogy miért tett úgy, az talán elűzi az iránta táplált rossz gondolatokat és érzéseket. Ha azzal a céllal közelítjük meg a helyzetet, hogy békét szeretnénk szerezni, és meg is őrizzük ezt a magatartásunkat, igen valószínű, hogy tisztázni lehet minden félreértést, meglesz a megfelelő bocsánatkérés, és meg tudunk bocsátani.

14. Milyen értelemben felejtsünk, amikor megbocsátunk másoknak?

¹⁴ Vajon ha másoknak megbocsátunk, ez azt jelenti, hogy valójában el kell felejtenünk a történteket? Idézzük csak fel Jehova saját példáját ebben, amint azt az előző cikk tárgyalta. Ha a Biblia azt mondja, hogy Jehova elfelejti bűneinket, az nem azt jelenti, hogy nem képes visszaemlékezni rájuk (Ésaiás 43:25). Inkább abban az értelemben felejt, hogy ha egyszer megbocsát, nem rója fel nekünk ezeket a bűnöket valamikor a jövőben (Ezékiel 33:14–16). Ehhez hasonlóan, ha megbocsátunk embertársainknak, ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy nem tudunk visszaemlékezni arra, amit tettek. De felejteni tudunk abban az értelemben, hogy nem rójuk fel a sérelmet okozónak, illetve nem hozzuk fel újra a jövőben. Ha tehát elrendeztük ily módon az ügyet, nem volna helyénvaló, ha pletykálnánk róla; és szeretetteljes sem volna teljesen elkerülni a sérelmet okozót, úgy bánva vele, mintha ki volna közösítve (Példabeszédek 17:9). Igen, beletelhet egy kis időbe, mire helyrejön a kapcsolatunk az illetővel; s talán nem is leszünk vele olyan szoros kapcsolatban, mint azelőtt. De keresztény testvérünkként még mindig szeretjük, és mindent megteszünk, hogy békés maradjon a kapcsolatunk. (Vö. Lukács 17:3.)

Amikor úgy tűnik, lehetetlen megbocsátani

15., 16. a) Vajon kötelesek a keresztények megbocsátani olyan vétkesnek, aki nem tanúsít megbánást? b) Hogyan alkalmazhatjuk a Zsoltárok 37:8-ban található bibliai tanácsot?

¹⁵ De mi a helyzet akkor, ha mások olyan bűnt követnek el velünk szemben, amely a lehető legmélyebb sebeket okozza, s mégsem ismerik el bűnüket, nincs megbánás, nem kérnek bocsánatot a sérelmet okozók? (Példabeszédek 28:13). A Szentírás világosan utal rá, hogy Jehova nem bocsát meg a megbánást nem tanúsító, megkeményedett bűnösöknek (Zsidók 6:4–6; 10:26, 27). Mi a helyzet velünk? Az Insight on the Scriptures ezt mondja: „A keresztényektől nem várják el, hogy megbocsássanak azoknak, akik rosszindulattal, szándékosan gyakorolnak bűnt, s nem bánják meg. Az ilyenek Isten ellenségeivé válnak” (I. kötet, 862. oldal). Egyetlen keresztény se érezze magát kényszerítve arra, hogy megbocsásson, vagy elnéző legyen egy megbánást nem tanúsító vétkezővel, ha rendkívül igazságtalan, utálatos vagy kegyetlen bánásmód áldozata (Zsoltárok 139:21, 22).

¹⁶ Érthető módon, akik kegyetlen bántalmazás áldozatai, megbántva érzik magukat, és haragszanak. De ne feledkezzünk meg arról, hogy nagyon káros lehet számunkra, ha megőrizzük a haragot és a neheztelést. Ha olyan beismerésre vagy bocsánatkérésre várunk, amit soha nem fogunk megkapni, akkor talán még feldúltabbak leszünk. Ha az igazságtalanság megszállottjai vagyunk, emiatt a harag talán továbbra is forrong bennünk, ami káros hatással van szellemi, érzelmi és fizikai egészségünkre. Valójában megengedjük annak, aki megbántott minket, hogy továbbra is bántson. A Biblia bölcsen ezt tanácsolja: „Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet” (Zsoltárok 37:8). Néhány keresztény ezért rájött, hogy idővel képes meghozni a döntést, hogy megbocsásson abban az értelemben, hogy nem táplálja tovább a neheztelést — nem nézi el, ami vele történt, de nem engedi, hogy a harag feleméssze. Teljes mértékben az igazságosság Istenére bízva az ügyet nagy megnyugvást éreztek, és képesek voltak folytatni életüket (Zsoltárok 37:28).

17. Miről biztosít minket vigasztalóan Jehovának a Jelenések 21:4-ben feljegyzett ígérete?

¹⁷ Ha nagyon mély a seb, talán nem sikerül teljesen kitörölni az elménkből, legalábbis a dolgoknak nem ebben a rendszerében. De Jehova egy új világot ígér, amelyben „eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jelenések 21:4). Akármire emlékszünk is vissza majd akkor, nem bánt mélyen, vagy nem okoz mély fájdalmat, amely érzések most talán teherként nyomják szívünket (Ésaiás 65:17, 18).

18. a) Miért van szükség arra, hogy megbocsátóak legyünk testvéreinkkel és testvérnőinkkel való kapcsolatainkban? b) Milyen értelemben tudunk megbocsátani és felejteni, ha mások követnek el bűnt velünk szemben? c) Hogyan válik ez a javunkra?

¹⁸ Addig is együtt kell élnünk és munkálkodnunk testvérekként és testvérnőkként, tökéletlen, bűnös emberekként. Mindannyian hibázunk. Időnként csalódást okozunk egymásnak, sőt meg is bántjuk egymást. Jézus nagyon jól tudta, hogy majd szükséges lesz megbocsátanunk másoknak „nem . . . hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is” (Máté 18:22). Igaz, nem tudunk olyannyira teljes mértékben megbocsátani, mint Jehova. De a legtöbb esetben, amikor testvéreink bűnt követnek el velünk szemben, meg tudunk bocsátani abban az értelemben, hogy túljutunk a neheztelésen, s tudunk felejteni abban az értelemben, hogy nem rójuk fel nekik a dolgot egy örökkévalóságon át a jövőben. Amikor ilyen módon megbocsátunk és felejtünk, nemcsak a gyülekezet békéjének a megőrzését segítjük elő, hanem saját elménk és szívünk békéjét is. Mindenekfelett pedig olyan békének fogunk örvendeni, melyet csakis szerető Istenünk, Jehova tud megadni (Filippi 4:7).

[Lábjegyzetek]

Ismétlő kérdések

◻ Miért legyünk készek megbocsátani másoknak?

◻ Milyen helyzetek követelhetik meg, hogy ’továbbra is szenvedjük el egymást’?

◻ Mit tehetünk az ügy békés elrendezéséért, ha mélyen bánt, amit mások követtek el velünk szemben?

◻ Milyen értelemben felejtsünk, amikor megbocsátunk másoknak?

[Kép a 16. oldalon]

Ha neheztelést táplálunk, a sérelmet okozó talán semmit sem tud nyugtalanságunkról

[Kép a 17. oldalon]

Könnyen tisztázható a félreértés, ha a békeszerzés céljával mész oda másokhoz