13. fejezet

Viselkedésünk azonosít

OLYAN korszakban élünk, amelyben az egykor sokáig tiszteletben tartott erkölcsi irányadó mértékeket az emberiség nagy része elveti. A kereszténység legtöbb vallása is ugyanezt teszi: vagy a tolerancia nevében, vagy azzal érvelve, hogy a mai idők mások, és hogy a korábbi generációk számára tabunak számító dolgok többé nem azok. Ennek következményeiről Samuel Miller, aki dékán a Harvard Egyetem Teológia Karán ezt mondta: „Az egyház egyszerűen nem áll a helyzet magaslatán. Elfogadta és magába szívta korunk kultúráját.” Mindez lesújtó hatást gyakorol azok életére, akik ilyen egyházakra tekintenek irányításért.

Ezzel ellentétben, a montreali (Kanada) katolikus érsekség hetenként megjelenő bulletinje, a L’Eglise de Montréal a következőket mondta Jehova Tanúiról: „Figyelemre méltó erkölcsi értékeik vannak.” Tanárok, munkaadók és kormányhivatalnokok nagy számban egyetértenek ezzel. Mivel magyarázható ez a hírnév?

Jehova Tanújának lenni sokkal többet foglal magában, mint csupán ragaszkodni bizonyos alapvető tantételbeli hitnézetekhez és tanúskodni másoknak ezekről a hitnézetekről. A korai keresztényiség az „út” néven volt ismert, Jehova Tanúi pedig tudják, hogy az igaz vallásnak ma egyfajta életútnak kell lennie (Csel 9:2). Amint ez más dolgokban is igaz volt, a modernkori Tanúk nem azonnal jutottak annak kiegyensúlyozott megítélésére, hogy mit foglal ez magában.

„Jellem vagy szövetség — melyik?”

Bár azzal a helytálló Írás szerinti tanáccsal kezdték, amely a Krisztuséhoz hasonló viselkedés szükségességére hívja fel a figyelmet, néhány korai Bibliakutató a „jellemfejlesztésre” — ahogy ők nevezték — helyezte a hangsúlyt, s hajlamos volt lekicsinyelni a valódi keresztényiség bizonyos vonásait. Néhányuk látszólag azon a véleményen volt, hogy finomnak lenni — azaz mindig kedvesnek és jónak mutatkozni, nyájasan beszélni, kerülni a harag bármely megnyilvánulását és naponta olvasni az Írásokat —, garancia az égbemenetelükhöz. De ezek a Bibliakutatók szem elől tévesztették azt a tényt, hogy Krisztus egy munka elvégzését bízta a követőire.

Ez a probléma határozottan megfogalmazódott a Keresztyén zarándok 1926. július 15-i (Az Őrtorony, 1926. május 1., ang.) számának „Jellem vagy szövetség — melyik?” című cikkében.a A cikk rámutatott, hogy a „tökéletes jellem” kifejlesztésére tett erőfeszítések néhány személynél — míg hústestben vannak — előidézték, hogy elkedvetlenedésükben feladják a harcot, miközben ezek az erőfeszítések másokban a „náladnál szentebb” hozzáállást alakították ki, hajlamossá téve őket arra, hogy szem elől tévesszék Krisztus áldozatának értékét. A cikk, miután a hangsúlyt Krisztus kiontott vérébe vetett hitre helyezte, az Isten tevékeny szolgálatában való ’cselekvés’ fontosságát emelte ki, amely bizonyítja, hogy az illető Istennek tetsző életutat követ (2Pét 1:5–10). Abban az időben, amikor a kereszténység nagy része csak színlelte a Biblia erkölcsi irányadó mértékeinek megtartását, a tevékenységre helyezett hangsúly csak növelte Jehova Tanúi és a kereszténység közötti különbséget. A különbség még nyilvánvalóbbá vált, amikor mindazoknak, akik kereszténynek vallották magukat, foglalkozniuk kellett az általánosan felmerülő erkölcsi kérdésekkel.

’Tartózkodjatok a paráznaságtól’

A szexuális erkölcsre vonatkozó keresztény irányadó mérték már régen meg lett állapítva egyértelmű nyelvezettel a Bibliában. „Ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok . . . Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten. A ki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem az Istent” (1Thess 4:3–8). „Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten” (Zsid 13:4). „Nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák . . . se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők . . . nem örökölhetik Isten országát” (1Kor 6:9, 10).

Az Őrtorony már az 1879. novemberi [ang.] számában erre az irányadó mértékre hívta fel az igaz keresztények figyelmét. De nem tárgyalta többször vagy hosszasan, mintha ez komoly problémának számított volna a korai Bibliakutatók között. Amikor azonban a világ magatartása engedékenyebb lett, nagyobb figyelmet fordítottak erre a követelményre, különösen a II. világháború évei körül. Erre azért volt szükség, mert Jehova Tanúi közül néhányan azt a nézetet sajátították el, hogy amíg szorgalmasak a tanúskodásban, addig egy kis lazítás a szexuális erkölcs terén csupán személyes ügy. Igaz, hogy Az Őrtorony 1935. március 1-jei [ang.] száma világosan kijelentette, hogy a szántóföldi szolgálatban való részvétel nem jogosít fel erkölcstelen viselkedésre. De ezt nem mindenki szívlelte meg. Ezért Az Őrtorony 1941. május 15-én [ang.] megjelent száma ismételten megtárgyalta ezt a kérdést, és meglehetősen hosszú cikket közölt, melynek címe: „Noé napjai”. Kijelentette, hogy a Noé napjaiban tapasztalható szexuális kicsapongás volt az egyik oka annak, hogy Isten elpusztította az akkori világot, és rámutatott, hogy amit Isten akkor tett, az példa arra, amit napjainkban fog tenni. Egyértelműen figyelmeztetett, hogy Isten feddhetetlenséget megőrző szolgája nem teheti meg, hogy napja bizonyos részét az Úr akaratának cselekvésére szenteli, aztán órákkal később pedig a „testnek cselekedeteibe” merül (Gal 5:17–21). Ezt Az Őrtorony 1942. július 1-jei [ang.] száma követte, amelynek egy újabb cikke elítélte az egyedül álló és házas személyek azon viselkedését, amely ellentétben áll a Biblia erkölcsi irányadó mértékeivel. Senki sem vonhatta le azt a következtetést, hogy ha mint Jehova Tanúja részt vesz a Királyság-üzenet nyilvános prédikálásában, az feljogosítja a laza életmódra (1Kor 9:27). Idővel még szigorúbb mértékeket állítottak fel a szervezet erkölcsi tisztaságának megóvása érdekében.

Azok közül, akik kifejezték azt a kívánságukat, hogy Jehova Tanúi akarnak lenni, néhányan olyan területen nőttek fel, ahol elfogadott volt a próbaházasság, ahol megtűrték a jegyben járó személyek közötti szexuális kapcsolatot, vagy ahol normálisnak tekintették azt, hogy némelyek nem törvényes házasságban élnek együtt. Néhány házaspár arra törekedett, hogy megtartóztassa magát a szexuális élettől. Mások, jóllehet nem váltak el, ostoba módon elkülönültek házastársuktól. Az Őrtorony, hogy gondoskodjon a szükséges vezetésről, az 1950-es években megvizsgálta az ilyen helyzeteket, elemezte a házastársi felelősségeket, hangsúlyozta a Biblia paráznaságra vonatkozó tilalmát és megmagyarázta, mi a paráznaságb, hogy ne legyen félreértés (Csel 15:19, 20; 1Kor 6:18).

Azokon a helyeken, ahol a Jehova szervezetével kapcsolatba lépő személyek nem vették komolyan a Biblia erkölcsi irányadó mértékeit, erre külön figyelmet szenteltek. Így amikor a Watch Tower Society harmadik elnöke, N. H. Knorr 1945-ben Costa Ricában járt, előadást tartott a keresztény erkölcsről, amelyben ezt mondta: „Szeretnék néhány tanácsot adni a ma este jelen lévők közül mindazoknak, akik együtt élnek egy nővel, de nem törvényes házassági keretek között. Menjetek a katolikus egyházhoz és jegyeztessétek be magatokat tagnak, mivel ott gyakorolhatjátok az ilyesmit. Ez azonban Isten szervezete, és itt nem gyakorolhattok ilyen dolgokat.”

Az 1960-as évekkel kezdődően, amikor a homoszexuálisok egyre nyíltabban vállalták viselkedésüket, sok egyház megvitatta a dolgot, majd elfogadták őket, mint tagokat. Némely egyház manapság még pappá is szentel homoszexuálisokat. Hogy segítséget kapjanak azok az őszinte személyek, akiknek kérdéseik voltak a témával kapcsolatban, Jehova Tanúi kiadványai szintén megvitatták ezeket a kérdéseket. De a Tanúk között soha nem volt kérdés, hogyan tekintsék a homoszexualitást. Miért nem? Azért, mert ők nem úgy kezelik a Biblia követelményeit, mintha ezek pusztán más korszakban élt emberek véleményei lennének (1Thess 2:13). Örömmel vezetnek bibliatanulmányozásokat homoszexuálisokkal, hogy ezek az egyének megismerhessék Jehova követelményeit, és bár részt vehetnek a Tanúk összejövetelein hallgatókként, de senki sem lehet Jehova Tanúja, ha továbbra is homoszexuális életmódot folytat (1Kor 6:9–11; Júd 7).

Az utóbbi években általánosan elfogadott lett a világon a nem házas fiatalok közötti szexuális engedékenység. A Jehova Tanúi családjaiban élő fiatalok is érezték a nyomást, és némelyek kezdték átvenni az őket körülvevő világ életmódját. Hogyan kezelte a szervezet ezt a helyzetet? Cikkeket jelentettek meg Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratokban azzal a céllal, hogy segítsenek a szülőknek és a fiataloknak az Írások fényében tekinteni a dolgokat. A valódi életből vett drámákat mutattak be a kongresszusokon, hogy segítsenek mindenkinek felismerni a Biblia erkölcsi irányadó mértékeinek elutasításából származó gyümölcsöket és az Isten parancsainak való engedelmesség előnyeit. Az első drámák egyikét 1969-ben vitték színre „Tövisek és csapdák vannak a független ember útján” címmel. Különleges könyveket készítettek, hogy segítsenek a fiataloknak értékelni a Biblia tanácsának bölcsességét. Ezek közé tartozik az Ifjúságodat tedd eredményessé! (megjelent 1976-ban, ang.) és a Fiatalok kérdései — gyakorlatias válaszok (megjelent 1989-ben, ang.) című könyv. A helyi vének személyesen nyújtottak szellemi segítséget egyéneknek és családoknak. Jehova Tanúi gyülekezetei azáltal is védelemben részesültek, hogy eltávolították a bűnbánatot nem tanúsító bűnösöket.

A világban tapasztalható erkölcsi romlás nem vezetett engedékenyebb szemléletmódhoz Jehova Tanúi között. Ellenkezőleg, Jehova Tanúi Vezető Testülete egyre nagyobb hangsúlyt helyezett annak szükségességére, hogy nemcsak a meg nem engedett szexuális cselekedeteket kell elkerülni, hanem azokat a befolyásoló tényezőket és helyzeteket is, amelyek aláássák az erkölcsi értékeket. Az utóbbi három évtizedben útmutatásról gondoskodtak az egyének számára, hogy megerősödjenek az olyan „titkos bűnökkel” szemben, mint a maszturbáció, és hogy figyelmeztessenek a pornográfia, a szappanoperák veszélyére, és az olyan zene veszélyére, amelynek lealacsonyító hatása van. Így míg a világ erkölcsi szintje egyre lejjebb süllyedt, addig Jehova Tanúi erkölcsi szintje felfelé irányult.

Isteni irányadó mértékek szerinti családi élet

A Biblia irányadó mértékeihez való szilárd ragaszkodás a szexuális erkölcs terén rendkívül hasznosnak bizonyult Jehova Tanúi családi életét illetően. De az, hogy valaki Jehova Tanúja, még nem biztosítja, hogy az illetőnek nem lesznek családi problémái. Mindazonáltal a Tanúk meg vannak győződve arról, hogy Isten Szava adja a legjobb tanácsot arra vonatkozóan, hogyan küzdhetnek meg az ilyen gondokkal. A szervezet sok eszközről gondoskodott, amely segít nekik abban, hogy alkalmazzák ezt a tanácsot; és ha követik, az eredmények valóban jótékonyak.

Már 1904-ben a Bibliai tanulmányok hatodik kötete bő terjedelemben foglalkozott a házassági felelősségekkel és a szülői kötelezettségekkel. Azóta több száz cikk jelent meg és számos előadás hangzott el Jehova Tanúi valamennyi gyülekezetében segítségül minden egyes családtagnak, hogy értékelje Istentől kapott szerepét. Az egészséges családi életre való ezen nevelés nemcsak az ifjú házasoknak szól, hanem olyan folyamatos program, amely az egész gyülekezetet érinti (Ef 5:22—6:4; Kol 3:18–21).

Elfogadható a poligámia?

Bár a házasságra és a családi életre vonatkozó szokások országonként különböznek, Jehova Tanúi elismerik, hogy a Bibliában megállapított irányadó mértékek mindenhol érvényesek. Amint a munkájuk beindult Afrikában e XX. században, a Tanúk ott is azt tanították — akárcsak másutt —, hogy egy keresztény házasságban csupán egyetlen házastárs engedélyezett (Máté 19:4, 5; 1Kor 7:2; 1Tim 3:2). Mégis sok százan voltak olyanok, akik elfogadták a Bibliának a bálványimádásra vonatkozó leleplezését és örömmel fogadták, amit Jehova Tanúi tanítottak Isten Királyságáról, de nem hagytak fel a poligámiával, amikor megkeresztelkedtek. E helyzet korrigálására Az Őrtorony 1947. január 15-i [ang.] száma kihangsúlyozta, hogy a keresztényiség nem engedélyezi a poligámiát, tekintet nélkül a helyi szokásokra. Levelet küldtek a gyülekezeteknek, értesítve mindenkit, aki Jehova Tanújának vallja magát, de poligámiában él, hogy hat hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy a házasságát összhangba hozza a bibliai irányadó mértékkel. Ezt megerősítette Knorr testvér előadása, amelyet ugyanabban az évben Afrikában tett látogatása során tartott.

Nigériában nem is kevés világi ember azt jósolta, hogy az arra irányuló erőfeszítések, hogy Jehova Tanúi között megszüntessék a poligámiát, Jehova Tanúi szervezetének megszűnését fogja jelenteni. És valóban, azok közül, akik korábban Tanúként megkeresztelkedtek és poligámiában éltek, nem mindenki tette meg a szükséges változtatásokat még 1947-ben sem. Asuquo Akpabio utazófelvigyázó például elmeséli, hogy egy Tanú, akinél Ifiayongban szállt meg, éjnek évadján felébresztette és követelte, hogy változtassa meg a monogámia megkövetelésére vonatkozó bejelentését. Mivel ő nem volt erre hajlandó, házigazdája kizavarta őt éjszaka a zuhogó esőbe.

Másoknak azonban a Jehova iránt érzett szeretet megadta a szükséges erőt ahhoz, hogy engedelmeskedjenek parancsainak. A következőkben csupán néhány példát mutatunk be. Zaire-ban egy férfi, aki katolikus volt és poligámiában élt, két feleségét elbocsátotta, hogy Jehova Tanúja lehessen, és bár komoly hitpróba volt számára, el kellett bocsátania azt a feleségét, akit a legjobban szeretett, mivel ő nem ’ifjúságának felesége’ volt (Péld 5:18). Dahomeyben (ma Benin) egy korábbi metodista, akinek még mindig öt felesége volt, leküzdötte a rendkívül nehéz jogi akadályokat, hogy kieszközölje a szükséges válásokat, és így alkalmassá váljon a megkeresztelkedésre. Mindamellett továbbra is gondoskodott anyagilag korábbi feleségeiről és gyermekeiről, mint mások is, akik elbocsátották a többi feleségüket. A nigériai Warigbani Whittington férjének két felesége közül a második volt. Amikor úgy döntött, hogy Jehova, az igaz Isten tetszésének az elnyerése a legfontosabb számára, szembe találta magát férje, majd a saját családja haragjával. A férje elengedte őt két gyermekével, de pénzügyi támogatás nélkül — még az utazást sem fizette ki. Mégis ezt mondta: „Azok közül az anyagi előnyök közül, amelyeket hátrahagytam, egyiket sem lehet összehasonlítani Jehova tetszésének az elnyerésével.”

Mi a helyzet a válással?

A nyugati országokban nem terjedt el széles körben a poligámia, de vannak más divatos viselkedési formák, amelyek ellentétben állnak az Írásokkal. Az egyik ezek közül az az elképzelés, hogy jobb elválni, mint boldogtalan házasságban élni. Az utóbbi években Jehova Tanúi közül néhányan ezt a szellemet kezdték utánozni, válópert indítva „összeférhetetlenség” címén. Hogyan kezelték ezt a Tanúk? A szervezet rendszeresen erőteljes oktatási kampányt folytat Jehovának a válásra vonatkozó nézetéről, hogy javára szolgáljon azoknak, akik már régóta Tanúk, valamint azoknak a százezreknek is, akik minden évben a soraikba lépnek.

A Biblia mely irányelveire hívta fel a figyelmet Az Őrtorony? Többek között a következőre: Az első házasságról szóló bibliai beszámolóban hangsúlyt kap a férj és a feleség közötti egység, mely így szól: „a férfiú . . . ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté” (1Móz 2:24). Később Izráelben a Törvény megtiltotta a házasságtörést, és halálbüntetést szabott ki mindenkire, aki ilyet tett (5Móz 22:22–24). A házasságtörés okán kívüli válás engedélyezett volt, de csak ’a szívük keménysége miatt’, mondotta Jézus (Máté 19:7, 8). Hogyan tekintette Jehova azt a gyakorlatot, amikor valaki azért küldte el a házastársát, hogy ő maga mással köthessen házasságot? A Malakiás 2:16 kijelenti: „gyűlölöm az elbocsátást, ezt mondja az Úr.” Mégis megengedte, hogy Izráel gyülekezetében maradjanak azok, akik elváltak. Ha aztán elfogadták Jehovától népe fegyelmezését, kőkemény szívüket idővel lágyabb szív válthatta fel, olyan, amely őszinte szeretetet tudott tanúsítani Jehova útjai iránt. (Vö. Ezékiel 11:19, 20.)

Az Őrtorony gyakran megállapította, hogy amikor Jézus a válásnak arról a módjáról beszélt, ahogyan azt az ősi Izráelben gyakorolták, akkor arra is rámutatott, hogy követői számára magasabb irányadó mérték került bevezetésre. Azt mondotta, hogy ha bárki, aki paráznaság (por·neiʹa, „törvénytelen nemi kapcsolat”) okán kívül elválik a feleségétől, és egy másikat vesz el, házasságtörést követ el; s még ha nem is házasodik újra, a feleségét házasságtörésnek teszi ki (Máté 5:32; 19:9). Ezért Az Őrtorony rámutatott, hogy a keresztények számára a válás sokkal komolyabb dolog, mint Izráelben volt. S bár az Írások nem utasítanak arra, hogy mindenkit, aki váláshoz folyamodik, ki kell zárni a gyülekezetből, azokat, akik házasságtörést is elkövetnek, és ezt nem bánják meg, Jehova Tanúi gyülekezetei kiközösítik (1Kor 6:9, 10).

A házasságot és a családi életet illetően forradalmi változások mentek végbe az utóbbi években a világ magatartásában. Ennek ellenére Jehova Tanúi továbbra is ragaszkodnak Istennek, a házasság Szerzőjének irányadó mértékeihez, amelyet a Bibliában fektetett le. Ezen irányelveket használva arra törekednek, hogy segítsenek az őszinte szívű embereknek megküzdeni azokkal a nehéz körülményekkel, amelyek közé oly sokan keverednek.

Ennek eredményeként, sokan, akik elfogadták a bibliai irányítást Jehova Tanúitól, drámai változásokat tettek az életükben. Férfiak, akik korábban verték a feleségüket, férfiak, akik nem vállalták felelősségeiket, férfiak, akik anyagi támogatásról ugyan gondoskodtak, de érzelmiről és szellemiről nem — nos, sok ezer ilyen személy szerető férjjé és apává vált, aki most már megfelelő módon gondot visel családjára. Nők, akik elszántak voltak függetlenségüket illetően, nők, akik elhanyagolták gyermekeiket és nem törődtek sem magukkal, sem otthonukkal — közülük sokan olyan feleségek lettek, akik tisztelik a főséget és olyan életmódot folytatnak, amely kivívja számukra férjük és gyermekeik odaadó szeretetét. Fiatalok, akik szemtelenül engedetlenek voltak szüleik iránt, és lázadtak a társadalom egésze ellen, fiatalok, akik tetteikkel károsították saját életüket, szívfájdalmat okozva ezzel szüleiknek — közülük nem kevesen találtak Isten szerinti célt az életükben, és ez segített nekik átalakítani egyéniségüket.

A családon belül elért sikerek egyik fontos tényezője természetesen az egymás iránti becsületesség. A becsületesség más kapcsolatokban is életfontosságú.

Meddig terjed a becsületesség követelménye?

Jehova Tanúi elismerik, hogy a becsületesség minden tevékenységükben követelmény. Szemléletmódjuk alapjaként az olyan írásszövegekre mutatnak rá, mint a következők: Jehova maga az „Igazságnak . . . Istene” (Zsolt 31:6, Ká, 1868). Másfelől, ahogyan Jézus mondta, az Ördög a „hazugság atyja” (Ján 8:44). Érthető hát, hogy azok között, melyeket Jehova gyűlöl, szerepel „a hazug nyelv” (Péld 6:16, 17). Az Ő Szava elmondja nekünk: „Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot” (Ef 4:25). S a keresztényeknek nemcsak szólniuk kell az igazságot, hanem mint Pál apostol, „mindenekben tisztességesen [kell] forgolódniuk” (Zsid 13:18). Nincs az életnek olyan területe, ahol Jehova Tanúi jogszerűen valamilyen más értékrendet alkalmazhatnának.

Amikor Jézus meglátogatta az adószedő Zákeus otthonát, a férfi beismerte, hogy üzleti tevékenysége helytelen volt, és lépéseket tett, hogy korábbi zsaroló tetteit jóvátegye (Luk 19:8). Az utóbbi években a Jehova Tanúival kapcsolatba lépő személyek hasonló lépéseket tettek azért, hogy tiszta lelkiismeretet szerezzenek Isten előtt. Példa erre Spanyolországban egy megrögzött tolvaj, aki tanulmányozni kezdte a Bibliát Jehova Tanúival. Lelkiismerete hamarosan nyugtalanítani kezdte, ezért visszajuttatta az ellopott holmikat korábbi munkaadójának és szomszédainak, a többi dolgot pedig elvitte a rendőrségre. Bírságra és rövid börtönbüntetésre ítélték, de most tiszta a lelkiismerete. Angliában egy korábbi gyémánttolvaj mindössze két hónapi bibliatanulmányozás után, amelyet Jehova Tanúi egyikével folytatott, feladta magát a rendőrségen, megdöbbentve ezzel a rendőröket; ugyanis már hat hónapja keresték. Az alatt a két és fél év alatt, amelyet a börtönben töltött, szorgalmasan tanulmányozta a Bibliát és megtanulta, hogyan ossza meg másokkal is a Biblia igazságait. Szabadulása után megkeresztelkedésre jelentkezett, hogy Jehova Tanúinak egyike legyen (Ef 4:28).

Jól ismert az a hírnév, amelyet Jehova Tanúi szereztek becsületességükkel. A munkaadók megtanulták, hogy a Tanúk nemcsak nem lopnak tőlük, de sem hazudni nem hajlandók, sem hamis feljegyzéseket készíteni munkaadójuk utasítására — nem, még akkor sem, ha azzal fenyegetik őket, hogy elveszítik az állásukat. Jehova Tanúi számára sokkal fontosabb a jó kapcsolat Istennel, mint bármilyen emberi elismerés. És tudják, hogy függetlenül attól, hol vannak és mit csinálnak, „mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk” (Zsid 4:13, Úf; Péld 15:3).

Az olasz La Stampa újság a következőket írta Jehova Tanúiról: „Azt teszik, amiről prédikálnak . . . Az olyan erkölcsi értékek, mint a felebaráti szeretet, a hatalom gyakorlásának az elutasítása, az erőszakmentesség és a személyes becsület (amelyek a legtöbb keresztény számára »vasárnapi szabályok«, amelyek csak arra valók, hogy prédikálják őket a szószékről) »mindennapi« életük részét képezik.” Az Egyesült Államokban pedig Louis Cassels, a United Press International (Washington) vallási rovat szerkesztője ezt írta: „A Tanúk odaadó hűséggel ragaszkodnak hitnézeteikhez, még akkor is, ha ennek nagy ára van.”

Amiért náluk a szerencsejáték nem kérdés

A régmúltban a becsületesség általában a kemény munkára való készséggel párosult. A szerencsejátékot, vagyis azt, hogy valaki egy bizonyos összeget kockáztasson egy játszma kimenetelére vagy más esemény alakulására fogadva, a társadalom általában lenézte. De ahogy a XX. századot kezdte áthatni az önző, meggazdagodásra törekvő szellem, a legális és illegális szerencsejáték széles körben elterjedt. S nem csupán az alvilág pénzeli, hanem gyakran egyházak és világi kormányzatok is, a pénzük növelése érdekében. Hogyan reagálnak Jehova Tanúi erre a társadalom magatartásában bekövetkező változásra? A bibliai alapelvek szerint.

Mint arra a kiadványaikban rámutattak, a Bibliában nincs kifejezett parancs, amely ezt mondaná: Ne űzz szerencsejátékot. De a szerencsejátékból származó gyümölcsök mindig rosszak, és e romlott gyümölcsökre Az Őrtorony és az Ébredjetek! már fél évszázada rávilágít. E folyóiratok azonkívül arra is rámutattak, hogy a szerencsejáték bármilyen formája olyan magatartást foglal magában, amelytől óva int a Biblia. Például a pénz szeretete: „Minden rossznak gyökere a pénz szerelme” (1Tim 6:10). Az önzés: ’Ne kívánj semmit, ami a felebarátodé’ (5Móz 5:21; vö. 1Korinthus 10:24). A kapzsiság: „Ne keveredjetek össze olyannal, akit testvérnek neveznek és . . . kapzsi” (1Kor 5:11, Cs). A Biblia továbbá óv attól is, hogy valaki a „jó szerencséhez” folyamodjon, mintha ez valamiféle természetfeletti erő lenne, amely kegyeit osztogathatná (És 65:11, Úf). Jehova Tanúi határozottan kerülik a szerencsejátékot, mivel megszívlelik ezeket az Írás szerinti figyelmeztetéseket. Különleges erőfeszítéseket tettek 1976 óta, nehogy olyanok legyenek soraikban, akik világi munkájuk alapján egyértelműen kapcsolatba hozhatók valamely szerencsejáték intézménnyel.

A szerencsejáték igazában sohasem volt kérdés Jehova Tanúi között. Tudják, hogy a mások költségén való meggazdagodás szellemének ápolása helyett a Biblia arra buzdítja őket, hogy dolgozzanak a saját kezükkel, legyenek hűségesek a rájuk bízott dolgokat illetően, legyenek bőkezűek, s adjanak a szükséget szenvedőknek (Ef 4:28; Luk 16:10; Róma 12:13; 1Tim 6:18). Ezt vajon a velük kapcsolatban lévők is készségesen elismerik? Igen, különösen azok, akikkel üzleti kapcsolatban állnak. Mivel tudnak lelkiismeretességükről és megbízhatóságukról, nem szokatlan, hogy világi munkaadók kifejezetten Jehova Tanúit akarják foglalkoztatni. Tudják, hogy a Tanúk vallása az, amely ilyen néppé teszi őket.

Mi a helyzet a dohánnyal és a kábítószer-használattal?

A Biblia nem tesz említést a dohányról, és nem nevezi meg a sok egyéb kábítószert sem, amelyek használatával ma visszaélnek. Ugyanakkor olyan irányelvekről gondoskodik, amelyek segítenek Jehova Tanúinak annak eldöntésében, hogy milyen viselkedésmód tetszik Istennek. Ezért amikor Az Őrtorony már 1895-ben [ang.] véleményt mondott a dohányról, a 2Korinthus 7:1-re irányította a figyelmet, amely ezt mondja: „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.”

Ez a tanács hosszú évekre elegendőnek tűnt. De amint a dohánytársaságok reklámokkal vonzóvá tették a dohányzást, és az „illegális” kábítószerek is széles körben elterjedtek, többre volt szükség. Más bibliai alapelvekre is rávilágítottak: Jehova, az élet Adományozója iránti tiszteletre (Csel 17:24, 25); a felebarátaink iránti szeretetre (Jak 2:8) és arra a tényre, hogy az, aki nem szereti embertársát, Istent sem szereti igazán (1Ján 4:20); ezenkívül pedig a világi uralkodók iránti engedelmességre (Tit 3:1). Rámutattak, hogy a görög phar·ma·kiʹa szót, amely alapvetően „kábítószerezést” jelent, a Biblia írói akkor használták, amikor a „varázslásra [spiritizmus gyakorlására, NW]” utaltak, mivel a kábítószereket spiritiszta gyakorlatoknál alkalmazták (Gal 5:20).

A Vigasz folyóirat 1946-ban leleplezte, hogy a cigarettahirdetésekben gyakran tisztességtelen úton, ellenszolgáltatásért mondott állítások hangzanak el. A tudományos bizonyítékok napvilágra kerültével a Vigasz folyóirat utódja, az Ébredjetek! közzétett arra vonatkozó bizonyítékot is, hogy a dohány használata rákot és szívbetegségeket okoz, károsodást idéz elő egy állapotos nő még meg nem született gyermekénél és azoknál a nem dohányzóknál, akik kénytelenek füstös levegőt szívni; valamint bebizonyította, hogy a nikotin függőséget okoz. Felhívta a figyelmet a marihuána mérgező hatására és a bizonyítékra, hogy használata agykárosodást okozhat. Más, függőséget okozó kábítószerek komoly veszélyeit is éppígy újra meg újra megvitatja, azért, hogy hasznos információt adjon az Őrtorony-kiadványok olvasóinak.

Hosszú idővel azt megelőzően, hogy a kormányszervek egyetértettek volna azt illetően, milyen mértékben kell az embereket figyelmeztetni a dohány használatából eredő veszélyre, Az Őrtorony 1935. március 1-jei [ang.] száma egyértelművé tette, hogy egyetlen dohányt használó személy sem lehet a Watch Tower Bible and Tract Society főhivatali személyzetének tagja, sem annak kinevezett képviselője. Miután már a Társulat nevezett ki minden szolgát Jehova Tanúi gyülekezeteiben (amely elrendezés 1938-ban kezdődött), Az Őrtorony 1942. július 1-jei [ang.] száma kijelentette, hogy a dohány használatára vonatkozó tilalom mindezekre a kinevezett szolgákra is érvényes. Néhány területen évek teltek el, mire ez teljes mértékben megvalósult. Jehova Tanúinak többsége azonban kedvezően reagált az Írás szerinti tanácsra és az őket vezetők jó példájára.

E bibliai tanács következetes alkalmazásának következő lépéseként 1973 óta egyetlen olyan személy sem keresztelkedhet meg, aki még dohányzik. Az elkövetkező hónapokban azoknak, akik aktívan kivették részüket a dohány előállításából vagy támogatták annak eladását, segítettek felismerni, hogy ezt nem tehetik tovább úgy, hogy elfogadott Jehova Tanúi maradjanak. Isten Szavának tanácsát az élet minden területén következetesen alkalmazni kell. A dohány, a marihuána és az úgynevezett kemény drogok használatára vonatkozó bibliai alapelvek alkalmazása védelmül szolgál a Tanúknak. Az Írások felhasználásával sok ezer olyan személynek tudtak segíteni, akinek életét a kábítószerezés pusztította.

Más a helyzet a szeszes italokkal?

Az Őrtorony-kiadványok nem sajátították el azt a nézetet, amely szerint a szeszes italok fogyasztása ugyanolyan, mint a kábítószerezés. Miért nem? Ezzel magyarázzák: A Teremtő tudja, hogyan vagyunk megalkotva, és Szava megengedi a szeszes italok mértékletes fogyasztását (Zsolt 104:15; 1Tim 5:23). A Biblia azonban óva int a ’túlzott ivástól’ és nyomatékosan elítéli a részegséget (Péld 23:20, 21, 29, 30; 1Kor 6:9, 10; Ef 5:18).

Mivel a részegítő italok mértéktelen fogyasztása sokak életét tönkretette már, Charles Taze Russell a maga részéről az alkoholtól való teljes tartózkodást helyeselte. Ugyanakkor elismerte, hogy Jézus igenis fogyasztott bort. A XIX. században és a XX. század elején sokan nyíltan agitáltak a szeszes ital törvényes betiltása mellett az Egyesült Államokban. Az Őrtorony nyíltan kifejezésre juttatta, hogy szimpatizál azokkal, akik megpróbáltak küzdeni a szeszes ital fogyasztásából eredő kár ellen, de nem csatlakoztak a tiltó törvényt kieszközlők kampányához. A folyóirat azonban határozottan rámutatott arra a káros következményre, amely az alkohol túlzott élvezetéből ered, és gyakorta megállapította, hogy legjobb lenne kerülni a bort és minden szeszes italt. Akik úgy érezték, hogy mértékkel fogyaszthatnak szeszes italt, azokat arra buzdították, hogy fontolják meg a Róma 14:21. versét, amely ezt mondja: „Jó nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem tenni, a miben a te atyádfia megütközik.”

Amikor 1930-ban az amerikai Anti-Saloon League (Csapszékellenes liga) felügyelője odáig merészkedett, hogy nyíltan kijelentette, az ő szervezete „Isten szülötte”, J. F. Rutherford, a Watch Tower Society akkori elnöke felhasználta az alkalmat, hogy rádióbeszédekben mutasson rá, hogy az ilyen kijelentés istenkáromlással egyenlő. Miért? Mert Isten Szava nem nyilvánít törvénytelennek minden borfogyasztást; mert a tiltó törvények nem vetettek véget a részegségnek, amelyet Isten elítél; és mert a tiltó törvények ellenkező hatást váltottak ki, vagyis a szeszes italok illegális előállítását és árusítását, valamint kormányzati korrupciót.

A szeszes italok fogyasztása, vagy az attól való tartózkodás magánügy Jehova Tanúi között. Ragaszkodnak azonban ahhoz az Írás szerinti követelményhez, hogy a felvigyázóknak ’szokásaikban mértékletesnek’ kell lenniük. Ezt a kifejezést a görög ne·phaʹli·on szóból fordították, amely szó szerint azt jelenti: ’józan, mértékletes; a bortól tartózkodó — vagy teljes mértékben, vagy legalábbis a mértéktelen fogyasztásától’. A kisegítőszolgáknak szintén olyan férfiaknak kell lenniük, akik „nem sok borivásba merültek” (1Tim 3:2, 3, 8). A túlságosan sok alkoholt fogyasztók tehát nem alkalmasak különleges szolgálati kiváltságokra. Az a tény, hogy akik vezető szerepet töltenek be Jehova Tanúi között, jó példát mutatnak, bátorságot ad nekik, hogy segíteni tudjanak az olyanoknak, akik talán hajlamosak a szeszes italokhoz folyamodni, hogy leküzdjék a stresszt, vagy akiknek valójában teljes mértékben tartózkodniuk kell az alkoholtól, hogy józanok maradjanak. Milyenek az eredmények?

Példaként említhetünk egy délközép-afrikai jelentést, amely ezt mondja: „Valamennyi beszámolóból az tűnik ki, hogy azokon a területeken, ahol Jehova Tanúi vannak többségben az afrikaiak között, ma már az átlagosnál kevesebb a gond. Bizonyára aktívak az agitátorok, a boszorkányság, a részegség és mindenféle erőszak ellen” (The Northern News, Zambia).

Egy másik fontos tényező, amelyben Jehova Tanúi viselkedése eltér a világétól, a következő:

Az élet tisztelete

Ez a tisztelet annak a ténynek az elismerésében gyökerezik, hogy az élet Istentől kapott ajándék (Zsolt 36:10; Csel 17:24, 25). Ez annak az elismerését is magában foglalja, hogy még a meg nem született gyermek élete is értékes Isten szemében (2Móz 21:22–25; Zsolt 139:1, 16). Figyelembe veszi, hogy „mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek” (Róma 14:12).

E bibliai alapelveket követve, Jehova Tanúi következetesen kerülik az abortuszt. Hogy megbízható útmutatóról gondoskodjon olvasói számára, az Ébredjetek! folyóirat segít nekik megérteni, hogy az erkölcsi tisztaság isteni követelmény; hosszan tárgyalta a nemzés folyamatának csodáit, valamint azokat a pszichológiai és fiziológiai tényezőket, amelyek szerepet játszanak a gyermekszülésben. A II. világháborút követő időszakban, amikor az abortusz elfogadottabbá vált, Az Őrtorony világosan rámutatott, hogy ez a gyakorlat ellentétben áll Isten Szavával. Kertelés nélkül kijelentette az 1971/10-es számban (1969. december 15., ang.): „Az abortusz, amely egyszerűen a nem kívánt gyermektől való megszabadulás, ugyanaz, mintha szándékosan elvennénk egy ember életét.”

Az ok, amiért elutasítják a vérátömlesztést

A Jehova Tanúi által kimutatott élet iránti tisztelet kihat a vérátömlesztéssel kapcsolatos álláspontjukra is. Amikor szembe találták magukat a vérátömlesztés kérdésével, Az Őrtorony 1945. július 1-jei [ang.] száma hosszan kifejtette a vér szentségére vonatkozó krisztusi szemléletet.c Rámutatott, hogy az állat vérére és az ember vérére egyaránt vonatkozott az az isteni tilalom, amely Noét és valamennyi leszármazottját kötelezte (1Móz 9:3–6). Kiemelte, hogy ez a követelmény ismét hangsúlyt kapott az első században abban a parancsban, hogy a keresztények ’tartózkodjanak a vértől’ (Csel 15:28, 29). Ugyanez a cikk az Írások alapján egyértelművé tette, hogy a vérnek csak az áldozatra való felhasználása volt mindig is elfogadható Isten előtt, és mivel a Mózesi Törvény szerint bemutatott állatáldozatok Krisztus áldozatát árnyékolták elő, annak a követelménynek a figyelmen kívül hagyása, hogy a keresztények ’tartózkodjanak a vértől’ azt bizonyítaná, hogy az illető durva tiszteletlenséget tanúsít Jézus Krisztus váltságáldozata iránt (3Móz 17:11, 12; Zsid 9:11–14, 22). A kérdés ilyen irányú megértésével összhangban, 1961-től kezdve bárkit, aki figyelmen kívül hagyta az isteni követelményt, vérátömlesztést fogadott el és nem tanúsított bűnbánatot, kiközösítették Jehova Tanúi gyülekezeteiből.

Eleinte az Őrtorony-kiadványok nem tárgyalták a vérátömlesztés fizikai mellékhatásait. Később, amikor már hozzáférhetők voltak az effajta információk, ezeket is napvilágra hozták — nem azért, hogy ezzel indokolják meg, miért utasítják vissza Jehova Tanúi a vérátömlesztést, hanem azért, hogy a Tanúk még mélyebben értékeljék a tilalmat, amelyet Isten maga határozott meg a vér felhasználására vonatkozóan (És 48:17). Ennek érdekében jelentették meg 1961-ben [ang.] az adatokkal gondosan alátámasztott A vér, az orvostudomány és Isten törvénye című füzetet. 1977-ben másik füzet látott napvilágot. Ennek címe: Jehova Tanúi és a vérkérdés. Ez a füzet ismételten kihangsúlyozta azt a tényt, hogy Jehova Tanúi vallási szempontból foglalnak állást, a Biblia szavát véve alapul, és állásfoglalásuk független az orvosi rizikófaktoroktól. A téma további megtárgyalására egy 1990-ben megjelent füzetben került sor, melynek címe: Hogyan mentheti meg a vér az életedet? Jehova Tanúi e kiadványok segítségével rengeteg erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy megnyerjék az orvosok együttműködését, és segítsenek nekik megérteni a Tanúk álláspontját. Az orvosi szakma azonban hosszú éveken keresztül nagy becsben tartotta a vérátömlesztést.

Bár Jehova Tanúi elmondták az orvosoknak, hogy nincs vallási akadálya annak, hogy más alternatív kezelést elfogadjanak, a vérátömlesztés elutasítása nem volt könnyű. Gyakran nagy nyomást gyakoroltak a Tanúkra és a családjukra, hogy vessék alá magukat az akkoriban elfogadott orvosi gyakorlatnak. Puerto Ricóban 1976 novemberében a 45 éves Ana Paz de Rosario beleegyezett a műtétbe és a szükséges gyógyszeres kezelésbe, de azt kérte, hogy — tekintettel vallási hitnézeteire — ne alkalmazzanak vért. Mindazonáltal öt rendőr és három nővér egy bírósági végzéssel felfegyverkezve, bement éjfél után a kórtermébe, az ágyhoz kötötték és ráerőszakolták a vérátömlesztést az ő, valamint férje és gyermekei kívánsága ellenére. Sokkos állapotba került és meghalt. Ez semmiképpen nem egyedülálló eset, és nem Puerto Rico volt az egyetlen olyan hely, ahol ilyen gyalázat megtörtént.

Dániában Tanú szülőket azért üldözött 1975-ben a rendőrség, mert nem engedték, hogy fiukra vérátömlesztést erőszakoljanak, hanem ehelyett alternatív orvosi kezelést kértek. Olaszországban 1982-ben egy házaspárt, amely szerető módon négy országban keresett orvosi segítséget gyógyíthatatlan betegségben szenvedő lányának, 14 évi börtönre ítéltek gyilkosság vádjával, miután a kislány meghalt a bírósági végzés alapján kapott vérátömlesztés közben.

A Jehova Tanúi gyermekeire vérátömlesztést erőltető kísérletek kapcsán a sajtó gyakorta a nyilvánosság nagyfokú ellenérzését váltja ki. Némely esetben a bírók még anélkül is vérátömlesztést rendelnek el a gyermekeknek, hogy törvényes tárgyalást tartanának, ahol a szülők szót kaphatnának. Kanadában pedig több mint 40 olyan eset fordult elő, amikor a vérátömlesztésben részesült gyermekeket holtan adták át szüleiknek.

Nem minden orvos és bíró ért egyet ezekkel az önkényes módszerekkel. Néhányan segítőkészebb magatartásra kezdtek ösztönözni. Némely orvos a szakmai rutinja révén vér nélküli kezelést alkalmazott. Eközben sok tapasztalatot szereztek a vér nélküli sebészet valamennyi területén. Fokozatosan nyilvánvalóvá vált, hogy mindenféle műtét sikeresen elvégezhető vérátömlesztés nélkül felnőtteken és gyermekeken egyaránt.d

A sürgős esetekben adódó szükségtelen konfliktusok megelőzése érdekében az 1960-as évek elején Jehova Tanúi külön látogatásokat tettek orvosaiknál, hogy megbeszéljék velük álláspontjukat és ellássák őket megfelelő irodalommal. Később a Tanúk kérték, hogy írásos nyilatkozatot helyezhessenek el a személyes orvosi dokumentumaik között, amelyben kijelentik, hogy ne adjanak nekik vérátömlesztést. Az 1970-es évekre már általános gyakorlattá vált, hogy egy kártyát hordanak magukkal, amelyben felhívják az orvosi személyzet figyelmét arra a tényre, hogy semmilyen körülmények között nem adhatnak nekik vért. Orvosokkal és jogászokkal folytatott megbeszélés után változtattak a kártya jellegén, hogy törvényes dokumentummá tegyék.

Jehova Tanúi Vezető Testületének irányítása alatt Kórházi Összekötő Bizottságok jöttek létre, hogy támogassák Jehova Tanúit abbeli elhatározásukban, hogy ne adhassanak nekik vérátömlesztést, hogy eloszlassák az orvosok és a kórházak részéről felmerülő félreértéseket, és hogy együttműködőbb szellemet hozzanak létre az orvosi intézmények és a Tanú betegek között. 1979-ben csupán kevés ilyen bizottság létezett, számuk azonban ma már több mint nyolcszázra növekedett, több mint hetven országban. Kiválasztott véneket képeztek ki, akik jelenleg ilyen szolgálatot látnak el Észak-Amerikában, Távol-Keleten, a Dél-Csendes-óceán nagyobb országaiban, Európában és Latin-Amerikában. Azontúl, hogy e vének elmagyarázzák Jehova Tanúi állásfoglalását, felhívják a kórházi személyzet figyelmét arra a tényre is, hogy léteznek eredményes alternatív megoldások a vérátömlesztés helyett. Sürgős esetekben segítenek konzultációt létrehozni a háziorvos és olyan sebész között, aki hasonló esetben már kezelt Tanúkat vér nélkül. Ahol szükséges, ott e bizottságok nemcsak a kórházi személyzetnél tesznek látogatást, hanem az ügyben érdekelt bíróknál is, akikhez a kórházak bírósági végzésért folyamodnak vérátömlesztés kieszközléséért.

Amikor más eszközökkel nem biztosítható, hogy tiszteletben tartassák Jehova Tanúinak a vér szentségére vonatkozó vallási hitnézetét, akkor esetenként pert indítanak az orvosok és kórházak ellen. Rendszerint egyszerűen csak egy visszavonó rendeletet vagy végzést akarnak. Az utóbbi években azonban még kártérítési pereket is benyújtottak az önkényesen cselekvő orvosok és kórházak ellen. Az Ontariói Fellebbviteli Bíróság (Kanadában) 1990-ben jóváhagyott egy ilyen kártérítési keresetet, mivel az orvos figyelmen kívül hagyta a páciens tárcájában levő kártyát, amely egyértelműen kijelentette, hogy a Tanú semmilyen körülmények között nem fogad el vérátömlesztést. Az Egyesült Államokban 1985 óta legalább tíz ilyen kártérítési pert indítottak az ország különböző részein. A bepereltek gyakran úgy döntöttek, hogy peren kívül kötnek egyezséget egy megállapított összegben, ahelyett hogy annak a lehetőségével kerülnének szembe, hogy a bíróság még nagyobb összegű kártérítést ítéljen meg. Jehova Tanúinak szilárd elhatározásuk, hogy engedelmeskednek a vér felhasználására vonatkozó isteni tilalomnak. Jobban szeretnék, ha nem kellene pert indítaniuk az orvosok ellen, mégis megteszik, ha erre van szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a Tanúkra kényszerítendő kezelést, amely erkölcsileg visszataszító számukra.

A nyilvánosság is egyre inkább tudatára ébred a vérátömlesztéssel járó veszélyeknek. Ez részben az AIDS-től való félelem miatt van. A Tanúkat azonban az az őszinte vágy vezérli, hogy elnyerjék Isten tetszését. A francia orvosi napilap, a Le Quotidien du Médecin 1987-ben megállapította: „Talán Jehova Tanúinak van igazuk, amikor nem hajlandók semmilyen vérkészítményt elfogadni, mert tagadhatatlan, hogy a kórokozók jelentős része vérátömlesztéssel átvihető másokra.”

A Jehova Tanúi által képviselt álláspont nem tőlük származó, magas szintű orvosi szakismereten alapul. Ők csupán abban bíznak, hogy Jehova útja a helyes, és hogy „nem vonja meg a jót” lojális szolgáitól (Zsolt 19:8, 12; 84:12). Még ha egy Tanúnak meg kellene is halnia vérveszteség miatt — és ez időnként megtörténik —, Jehova Tanúi akkor is teljes bizalommal vannak azt illetően, hogy Isten nem feledkezik meg hűségeseiről, hanem visszahozza majd őket az életbe feltámadás által (Csel 24:15).

Amikor egyének úgy döntenek, hogy figyelmen kívül hagyják a bibliai irányadó mértékeket

Milliók tanulmányozták már a Bibliát Jehova Tanúival, mégsem lett mindegyikük Tanú. Némelyek, amikor megismerik az alkalmazandó magas irányadó mértékeket, úgy döntenek, hogy ez nem az a fajta életforma, amit akarnak. Mindazok, akik megkeresztelkednek, először alapos ismeretben részesülnek a Biblia alaptanításaiból, és ezután (különösen 1967 óta) a gyülekezeti vének áttekintik minden egyes keresztelkedésre jelölttel az ilyen tanításokat. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak afelől, hogy a keresztelkedés előtt álló személyek nemcsak a tantételeket értették meg világosan, hanem azt is, amit a keresztényi viselkedés magában foglal. Mi történik azonban, ha közülük később néhányan megengedik, hogy a világ szeretete komoly bűn elkövetésére csábítsa őket?

Az új teremtés című könyv már 1904-ben felhívta a figyelmet a megfelelő intézkedések szükségességére, hogy ne engedjék meg a gyülekezet erkölcsi romlását. Megtárgyalásra került a Bibliakutatók akkori értelmezése a Máté 18:15–17. verséről, amely körvonalazza, hogyan kell eljárni a bűnösökkel. Ezzel összhangban ritka alkalmakkor „egyházi tárgyalások” voltak, amelynek keretében az egész gyülekezet elé tárták egy-egy komoly bűneset bizonyítékát. Évekkel később Az Őrtorony az 1944. május 15-i [ang.] számában ismét áttekintette a témát az egész Biblia fényében, és rámutatott, hogy a gyülekezetet érintő ilyen ügyeket a gyülekezet felvigyázásával megbízott felelős testvéreknek kell kezelniük (1Kor 5:1–13; vö. 5Mózes 21:18–21). Ezt követően, 1952. március 1-jei [ang.] számában Az Őrtorony cikkeket közölt, amelyek nemcsak a megfelelő eljárást hangsúlyozták ki, hanem azt is, hogy lépéseket kell tenni a gyülekezet tisztán tartása érdekében. Azóta ismételten megtárgyalták ezt a témát. A célok azonban mindig ugyanazok maradtak: 1. tisztán tartani a szervezetet, és 2. éreztetni a bűnössel az őszinte megbánás szükségességét, azzal a céllal, hogy helyreállítsák őt.

Az első században voltak néhányan, akik elhagyták a hitet a laza életmódért. Mások hitehagyó tantételek miatt fordultak el (1Ján 2:19). Ugyanez továbbra is megtörténik Jehova Tanúi között e XX. században. Szomorú, hogy az utóbbi időszakban több tízezer megbánást nem tanúsító bűnöst kellett kiközösíteni minden évben. Közöttük kiváló vének is voltak. Ugyanazok az Írás szerinti követelmények érvényesek mindenkire (Jak 3:17). Jehova Tanúi tudják, hogy életfontosságú dolog a szervezetet erkölcsileg tisztán tartani ahhoz, hogy továbbra is élvezzék Jehova helyeslését.

Az új egyéniség felöltése

Jézus arra ösztönözte az embereket, hogy ne csak kívül, hanem belül is legyenek tiszták (Luk 11:38–41). Rámutatott arra, hogy azok a dolgok, amiket mondunk és teszünk, visszatükrözik, mi van a szívünkben (Máté 15:18, 19). Amint Pál apostol kifejtette, ha minket valóban Krisztus tanít, akkor meg fogunk ’újulni az elménket működtető erőben’, és ’felöltjük az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett valódi igazságban és hűségben’ (Ef 4:17–24, NW). Azok, akik Krisztus által tanítottak, igyekeznek elsajátítani ’ugyanazt a gondolkodásmódot, amely Krisztus Jézusban volt’, hogy ugyanúgy gondolkodjanak és cselekedjenek, mint ő (Róma 15:5, NW ). Jehova Tanúi viselkedése egyénenként annak visszatükrözése, hogy ténylegesen milyen mértékben tették meg ezt.

Jehova Tanúi nem állítják, hogy viselkedésük hibátlan. De őszintén törekednek arra, hogy Krisztus utánzói legyenek, mialatt a viselkedés magas bibliai irányadó mértékeihez igazodnak. Nem tagadják, hogy vannak más egyének is, akik szintén magas erkölcsi irányadó mértékek szerint élnek. De Jehova Tanúi nemcsak egyénekként, hanem nemzetközi szervezetként is könnyen azonosíthatók annak a viselkedésnek alapján, amely a Biblia irányadó mértékeihez igazodik. Az 1Péter 2:12-ben feljegyzett ihletett tanács indítja őket: „Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy . . . a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent.”

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 172. oldalon]

„Figyelemre méltó erkölcsi értékeik vannak”

[Oldalidézet a 174. oldalon]

Felmerült-e valaha is kérdésként, hogyan tekintsék a homoszexualitást?

[Oldalidézet a 175. oldalon]

A világ erkölcsi romlása nem tette a Tanúkat engedékenyebbé

[Oldalidézet a 176. oldalon]

Néhányan úgy próbáltak Tanúkká lenni, hogy nem hagytak fel a poligámiával

[Oldalidézet a 177. oldalon]

Erőteljes program keretében tanították Jehova nézetét a válásról

[Oldalidézet a 178. oldalon]

Drámai változások az emberek életében

[Oldalidézet a 181. oldalon]

Dohány — nem!

[Oldalidézet a 182. oldalon]

Szeszes italok — ha igen, akkor mértékletesen

[Oldalidézet a 183. oldalon]

Szilárdan elhatározták, hogy nem fogadnak el vért

[Oldalidézet a 187. oldalon]

Kiközösítés — egy erkölcsileg tiszta szervezet fenntartásáért

[Kiemelt rész a 173. oldalon]

Személyiségfejlesztés — a gyümölcsei nem mindig voltak jók

Beszámoló Dániából: „Sokan, különösen az idősebb testvérek közül, abbeli őszinte erőfeszítésükben, hogy krisztusi személyiséget öltsenek fel, arra törekedtek, hogy kerüljenek mindent, amit a legcsekélyebb mértékben is megfertőzött a világiasság, és ezzel méltóbbá tegyék magukat az égi Királyságra. Többnyire helytelenítették az összejövetelek alatti mosolygást, az idősebb testvérek közül pedig sokan csak fekete öltönyt, fekete cipőt és fekete nyakkendőt viseltek. Jobbára megelégedtek azzal, hogy csendes és békés életet élnek az Úrban. Úgy vélték, hogy elég, ha összejöveteleket tartanak, a prédikálást pedig a kolportőrökre hagyják.”

[Kiemelt rész a 179. oldalon]

Amit mások vesznek észre a Tanúkban

◆ A „Münchner Merkur” című német újság így számolt be Jehova Tanúiról: „Ők a legbecsületesebb és legpontosabb adófizetők a Szövetségi Köztársaságban. Törvény iránti engedelmességük meglátszik abból, ahogyan autót vezetnek, és a bűnügyi statisztikából is . . . Engedelmeskednek a hatalmon levőknek (szülőknek, tanítóknak, kormánynak) . . . A Biblia minden tettük alapja — a támaszuk.”

◆ A lensi (Franciaország) polgármester ezt mondta a Tanúknak, miután a helyi stadiont használták az egyik kongresszusukhoz: „Azt szeretem Önökben, hogy megtartják az ígéretüket és betartják a megállapodást, legfőképp pedig tiszták, fegyelmezettek és szervezettek. Kedvelem a társulatukat. Én nem tűröm a rendetlenséget, és nem szeretem azokat az embereket, akik mindenütt szemetelnek és összetörnek dolgokat.”

◆ A „Voices From the Holocaust” című könyv az auschwitzi és a ravensbrücki koncentrációs táborok egyik lengyel túlélőjének visszaemlékezéseit tartalmazza, aki ezt írta: „Láttam embereket, akik nagyon-nagyon jók lettek, és embereket, akik teljesen lealjasodtak. A legnagyszerűbb csoportot Jehova Tanúi képviselték. Kalapot emelek ezek előtt az emberek előtt . . . Csodálatos dolgokat tettek más emberekért. Segítették a betegeket, megosztották kenyerüket és szellemi vigaszt nyújtottak mindenkinek, aki körülöttük volt. A németek gyűlölték, ugyanakkor tisztelték is őket. Nekik adták a legalantasabb munkát, de ők emelt fővel végezték azt.”