Jehova akaratát cselekedték

Jézust Messiásként és Királyként üdvözlik

A JERUZSÁLEMBE érkező hangos tömeg sok júdeai lakost meglepett i. sz. 33. niszán hó 9-én. Bár nem volt szokatlan számukra azt látni, hogy emberek özönlenek be a városba a pászka előtt, ezek a látogatók mégis mások voltak. A közöttük lévő központi személyiség egy szamárcsikón ülő férfi volt. Jézus Krisztus volt ez a férfi, az emberek pedig ruhákat és pálmaágakat borítottak le előtte, mialatt ezt kiáltották: „Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!” A tömeg láttán a már Jeruzsálemben lévők közül is sokan indíttatást éreztek arra, hogy csatlakozzanak a menethez (Máté 21:7–9; János 12:12, 13).

Még ha akkor éppen üdvözölték is Jézust, ő tudta, hogy megpróbáltatások várnak rá. Nos, csupán öt napon belül ugyanebben a városban fogják halálra adni! Igen, Jézus tudta, hogy Jeruzsálem ellenséges vidék, és éppen ezzel a gondolattal az elméjében szervezte meg feltűnő bevonulását a városba.

Egy ókori prófécia teljesedett be

Zakariás i. e. 518-ban jövendölte meg Jézus diadalmas bevonulását Jeruzsálembe. Ezt írta: „örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén . . . és békességet hirdet a pogányoknak; és uralkodik tengertől tengerig, és a folyamtól a föld határáig” (Zakariás 9:9, 10).

Ezért az, hogy Jézus niszán hó 9-én bevonult Jeruzsálembe, beteljesített egy bibliai próféciát. Ez nem egy véletlenszerű esemény volt, hanem gondosan meg lett tervezve. Jézus korábban — mikor még Jeruzsálemen kívül volt — ezt az utasítást adta két tanítványának: „Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket” (Máté 21:1–3). De vajon miért akart Jézus szamárháton bevonulni Jeruzsálembe, és milyen jelentősége volt a tömeg részéről jövő fogadtatásnak?

Királyi uralomra vonatkozó mondanivaló

Egy vizuális kép gyakran sokkal erőteljesebb, mint a kimondott szó. Jehova ezért időnként eljátszatta prófétáival a mondanivalójukat, hogy nyomatékosítsa prófétai üzenetüket (1Királyok 11:29–32; Jeremiás 27:1–6; Ezékiel 4:1–17). A gondolatközlésnek ez a magas fokú, vizuális eszköze kitörölhetetlen nyomot hagyott még a legkeményebb szívű megfigyelőben is. Ehhez hasonlóan Jézus is egy erőteljes üzenetet adott elő azáltal, hogy szamárháton vonult be Jeruzsálem városába. Vajon hogyan?

A szamarat nemes célokra használták a bibliai időkben. Salamon például a saját, királlyá történő felkenetésére apja „öszvérén” — a szamár hímjének hibrid ivadékán — ment el (1Királyok 1:33–40). Ezért az, hogy Jézus szamárháton vonult be Jeruzsálembe, azt jelentette számára, hogy királyként mutatja be magát.a Az is nyomatékosította ezt a mondanivalót, amit a tömeg tett. A csoport — amely túlnyomó részben galileabeliekből állt — Jézus elé terítette ruháit, amely gesztus Jéhu királyi uralmának nyilvános bejelentésére emlékeztetett (2Királyok 9:13). Az, hogy úgy utaltak Jézusra, mint „Dávidnak fiára”, kihangsúlyozta az uralkodáshoz való törvényes jogát (Lukács 1:31–33). Az pedig, hogy pálmaágakat használtak, nyilvánvalóan arra mutatott, hogy alávetették magukat királyi hatalmának. (Vö. Jelenések 7:9, 10.)

A niszán hó 9-én Jeruzsálembe jövő menet tehát azt a világos mondanivalót közvetítette, hogy Jézus Isten felkent Messiása és Királya. Persze nem mindenki volt boldog, hogy látta, amint Jézus így mutatkozott. Nevezetesen a farizeusok voltak azok, akik úgy vélték, hogy egyáltalán nem helyénvaló, hogy Jézust efféle királynak kijáró hódolattal veszik körül. „Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!” — követelték, kétségkívül dühös hangon. Jézus így válaszolt: „Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Lukács 19:39, 40). Igen, Jézus prédikálásának a témája Isten Királysága volt. Bátran hirdette az erről szóló üzenetet, akár elfogadták azt az emberek, akár nem.

A tanulság számunkra

Nagy bátorságot követelt Jézustól, hogy olyan módon vonuljon be Jeruzsálembe, ahogyan Zakariás próféta megjövendölte. Tisztában volt azzal, hogy ha így tesz, magára vonja ellenségei haragját. Mielőtt felment az égbe, Jézus meghagyta követőinek, hogy prédikálják Isten Királyságának jó hírét, és hogy ’tegyenek tanítványokká minden népeket’ (Máté 24:14; 28:19, 20). Ennek a munkának az elvégzése is bátorságot követel. Nem mindenkit tesz boldoggá, amikor meghallja ezt az üzenetet. Egyesek közönyösek, míg mások ellenállást tanúsítanak. Néhány kormányzat korlátok közé szorítja vagy egyenesen be is tiltja a prédikálómunkát.

Jehova Tanúi mégis felismerik, hogy Istennek a már megalapított Királyságáról szóló jó hírt prédikálni kell, akár odafigyelnek rá az emberek, akár ódzkodnak ettől (Ezékiel 2:7). Mialatt továbbra is ezt az életmentő munkát végzik, bátorságot önt beléjük Jézus ígérete: „ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28:20).

[Lábjegyzet]