MIÉRT nem fogadta el sok első századi zsidó, hogy Jézus a Messiás? Egy szemtanú erről számol be: „mikor [Jézus] bement vala a templomba, hozzámenének a főpapok és a nép vénei, a mint tanít vala, mondván: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked ezt a hatalmat?” (Máté 21:23). Úgy gondolták, hogy a Tóra (Törvény), melyet a Mindenható a zsidó nemzetnek adott, bizonyos férfiakat Istentől kapott hatalommal ruházott fel. Vajon Jézusnak is ilyen hatalma volt?

Jézus a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartotta a Tórát és azokat a személyeket, akiket az valóban hatalommal ruházott fel (Máté 5:17–20; Lukács 5:14; 17:14). Viszont sokszor leleplezte azokat, akik átlépték Isten parancsolatait (Máté 15:3–9; 23:2–28). Ezek az emberek hagyományokat követtek, és ezek a hagyományok a szóbeli törvény néven váltak ismertté. Jézus elvetette ennek tekintélyét. Ezért viszont sokan őt vetették el mint Messiást. Azt gondolták, hogy csak olyan valaki élvezheti Isten támogatását, aki támogatja azok hagyományait, akik közülük hatalmi szerepet töltenek be.

„Ki adta néked ezt a hatalmat?”

A Mózesi Törvény az elsődleges vallási hatalmat és vezetést egyértelműen a papoknak, vagyis Áron leszármazottainak a kezébe helyezte (3Mózes 10:8–11; 5Mózes 24:8; 2Krónika 26:16–20; Malakiás 2:7). Az évszázadok folyamán azonban néhány pap hűtlen és korrupt lett (1Sámuel 2:12–17, 22–29; Jeremiás 5:31; Malakiás 2:8, 9). A görög uralom alatt sok pap megalkudott a vallásos kérdésekben. Az i. e. második században a farizeusok — egy új csoport a judaizmuson belül, amely nem bízott a papságban — olyan hagyományokat kezdtek felállítani, amelyekkel az átlagember ugyanolyan szentnek tarthatta magát, mint a papok. Ezek a hagyományok sokakra hatással voltak, viszont ez a Törvénynek nem elfogadható kiegészítése volt (5Mózes 4:2; 12:32 [a zsidó kiadásokban 13:1]).

A farizeusok lettek az új törvénytudók, elvégezve azt a munkát, amelyről azt gondolták, hogy a papok nem látták el. Mivel a Mózesi Törvény nem ruházta fel őket hatalommal, kifejlesztették az Írások értelmezésének új módját homályos hivatkozásokkal és más olyan módszerekkel, amelyek úgy tűnt, támogatják a nézeteiket.a Ők mint ezeknek a hagyományoknak a fő felügyelői és előmozdítói, a hatalom új alapját fektették le Izráelben. Az i. sz. első századra a farizeusok váltak az elsődleges tekintéllyé a judaizmusban.

Amikor a farizeusok összegyűjtötték a már meglévő szájhagyományokat és Írás szerinti alapot kerestek arra, hogy még inkább kifejezésre juttassák a saját gondolataikat, látták, hogy még nagyobb hatalomra van szükségük a tevékenységükhöz. Új elképzelés született a hagyományok eredetét illetően. A rabbik kezdték ezt tanítani: „Mózes átvette a Thórát Szináj hegyén és átadta Józsuának, Józsua a véneknek, a vének a prófétáknak, a próféták pedig a Nagyzsinat tagjainak” (Aboth 1:1, Misna).

Amikor azt mondták: „Mózes átvette a Thórát”, a rabbik nem csupán az írott törvényre gondoltak, hanem az összes szájhagyományukra is. Azt állították, hogy ezeket a hagyományokat — amelyeket emberek találtak és alakítottak ki — Mózes kapta Istentől a Sínai-hegynél. Ezenkívül azt tanították, hogy Isten nem hagyta az emberekre, hogy maguk töltsék ki a hiányzó részeket, hanem szóban meghatározta, mi az, amit az írott Törvény nem említett. Szerintük Mózes ezt a szóbeli törvényt nemzedékeken át nem a papoknak, hanem más elöljáróknak adta tovább. A farizeusok azt állították, hogy ők azok, akik ennek a „megszakítás nélküli” hatalmi láncnak a természet szerinti örökösei.