Olvasók kérdései

● A „talentumok”-ról szóló példázatban kiket ábrázol a három rabszolga? (Máté 25:14–30).

Mivel mind a három rabszolga a „gazda” háznépéhez tartozik, ők a mennyei Királyság jövendő örököseinek összességét szemléltetik, akik különböző képességekkel rendelkeznek, és akiknek különböző lehetőségeik vannak a Királyság-érdekek előmozdítására. I. sz. 33 Pünkösdjétől kezdve egészen a modern időkig egyes felkent rabszolgák nagyobb képességekkel, több energiával és jobb lehetőségekkel rendelkeztek, hogy növeljék a gazdájuk által rájuk bízott „javakat”. Az apostolok és a nagyobb kiváltságokat viselő más férfiak az öt-„talentumos” kategóriába tartoznak. A hasonlattal élve, másokat a körülményeik korlátoznak abban, hogy mennyit képesek tenni. Mindazonáltal, mindegyiktől megkövetelik az egész szívű odaadást és munkát és mindannyian ugyanazt a jutalmat kapják.

Még az a rabszolga sem volt eredménytelenségre kárhoztatva, aki csupán egy „talentumot” kapott. Ha abból az egy „talentumból” csupán kettőt tudott volna felmutatni, valószínűleg megkapta volna ugyanazt a jutalmat: bemehetett volna ’ura örömébe’. De mivel „rest” és „gonosz” volt, azokat a szóbajöhető Királyság-örökösöket szemlélteti, akik hűtlenekké lettek. Ezek nemcsak a kiváltságaikat veszítették el, hanem elestek a jutalomtól is.

A kereszténység tagjai azt állítják magukról, hogy a Gazda, Jézus Krisztus rabszolgái, szavaik és tetteik azonban meghazudtolják minden olyan állításukat, amellyel azt szeretnék bebizonyítani, hogy a Gazda háznépéhez tartoznak. Ezért nem jöhetnek számításba ebben a képben, mint a mennyei Királyság leendő örökösei.

● Vajon a Máté 26:74 azt jelenti, hogy Péter talán káromkodott?

Nem, ez a vers azt írja le, hogy miként reagált Péter, amikor — Jézus elfogatása után — azzal vádolták, hogy ő is Jézus követői közül való. Péter harmadszori tagadásával kapcsolatban ezt olvassuk: „Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: ‘Nem ismerem azt az embert! [Jézust]’” (Máté 26:74).

Egyes nyelveken az „átkozni” és „esküdni” szavak talán a káromlásra utalnak. De amikor Péter ‘átkozódott’ és esküdözött’, nem használt káromló szavakat, mint oly sok dühös ember általában.

A Bibliában mind az eredeti héber nyelvben, mind az eredeti görög nyelvben az „átok” abból állt, hogy rosszat kívántak valakire vagy valamire. Nem volt szó káromkodásról és talán semmi köze sem volt haraghoz (1Móz 3:​14, 15; 4:​11, 12). Egy kijelentés igaz voltának bizonyítására valaki átkozódhatott. Ezzel azt jelentette ki: ‘Ha az, amit én mondok, nem igaz, legyek átkozott; valami rossz dolog jöjjön rám.’ Hasonlóképpen valaki „megesküdhetett” valamire, vagyis arra, hogy amit mondott, az igaz; ha pedig nem igaz, akkor valami szerencsétlenség jöjjön rá.

Péter tehát nem káromkodott, hanem félelmében megpróbálta meggyőzni a körülötte levőket arról, hogy a tagadása igaz volt. Ez természetesen botlás volt, amit meg kellett bánnia (Luk 22:​61, 62). A Biblia mindamellett világosan értésünkre adja, hogy a keresztényeknek kerülniük kell a káromkodást, amikor ezt mondja: „Semmilyen romlott beszéd ne hagyja el szátokat” (Ef 4:29).