A hegyi beszéd — ,Irgalmas ajándékaitok legyenek titokban’

JÉZUS a felebarát iránti helyes bánásmódra vonatkozó intése után tanácsot adott azzal az imádati formával kapcsolatban, ami valóban számít Istennél. Hegyi Beszédének ezt a részét a következőképpen kezdte: ,Ügyeljetek arra, nehogy azért gyakoroljátok igazságosságotokat az emberek előtt, hogy ők láthassanak titeket.” — Máté 6:1a.

Ebben az esetben az „igazságosság” olyan magaviseletet jelent, amely összhangban van Istennek a helyes dolgokra vonatkozó irányadó mértékével. (Hasonlítsd ezt össze a Máté 5:6, 20-szal!) Isten azt kívánja az emberektől, hogy igazságosságot nyilvánítsanak ki az élet minden területén. Ennek magában kell foglalnia az ember cselekedeteit, amikor egyedül van, és az ő kapcsolatait Istennel és embertársaival.

Jézus szavai nem azt jelentették, hogy az Isten által helyeselt cselekedeteket sohasem szabad mások előtt gyakorolni, hiszen ez ellentétben lett volna korábbi tanácsával, amit hallgatóinak mondott, hogy ,a világosságuk ragyogjon az emberek előtt’. (Máté 5:14–16) Az indíték azonban sohasem lehetett az, hogy ,ők láthassák’. Az egyén ne törekedjék arra, hogy látványosságot csináljon magából, mintha színpadon lenne egy színházban.

Jézus a következőt mondta mindazoknak, akik hajlamosak színházi látványosságot csinálni erényeikből: „Nem lesz jutalmatok az Atyátoknál, aki a mennyekben van.” (Máté 6:1b) Az a ,mennyből való jutalom’, amelyhez hozzátartozik az Istennel való bensőséges kapcsolat, illetve Királyság-uralmának az örökké tartó áldásai, nem lehet azoké, akiknek az Isten iránti imádatuk abból áll, hogy saját magukra hívják fel a figyelmet.

Az időszámításunk szerinti első században élt zsidók számára az igaz imádat három alapvető szempontot foglalt magában: az alamizsnaosztást, az imát és a böjtölést. Az elsővel kapcsolatban Jézus kijelentette: „Amikor irgalmas ajándékokat adtok, ne fúvassatok trombitát magatok előtt, miként a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy az emberek dicsőítsék őket.” — Máté 6:2a.

Az „irgalmas ajándékok” kifejezés alamizsnaosztást jelentett, amit a szegénységgel sújtott személyek megsegítésére használtak fel. A Héber Iratok gyakran hangsúlyozták a szükségben levő személyek támogatását. (Péld 14:21; 28:27; És 58:6, 7) A későbbi időkben minden zsidó közösségben pénzalapot hoztak létre a szegények számára, amit hetente gyűjtöttek össze és osztottak szét a zsinagógákban. Minden lakostól elvárták, hogy anyagi körülményeinek megfelelően járuljon hozzá ehhez a pénzalaphoz. Az egyének közül sokan még túl is szárnyalták ezt a kötelességet, és még ezen felül is támogatták a szükségben levőket önkéntes adományokkal. Érdekes tudni, hogy Jézus és tanítványai is közös pénzalapot tartottak fenn a szegények számára. — Ján 12:5–8; 13:29.

Az alamizsnaosztással kapcsolatban azonban Jézus a következőtől intette tanítványait: „Ne fúvassatok trombitát magatok előtt”, más szóval ,Ne kürtöljétek ki nyilvánosan, amikor alamizsnát osztotok’. A farizeusok ezt rendszeresen így tették, akiket Jézus „képmutatóknak” nevezett, vagyis olyan személyeknek, akik megpróbáltak olyanok lenni, amik nem voltak. Ami pedig a ,zsinagógákban és az utcákon való’ alamizsnaosztás kihirdetését illeti, az Új szövetség teológiai szótárában a következőket olvashatjuk erről:

„A rabbinikus írások bőséges bizonyságot szolgáltatnak a farizeusok igazságosságának látványos természetére vonatkozóan. . . . Mialatt a szegényekről való közösségi támogatás alapját adóhányad szerint állapították meg, addig az ezt meghaladó alamizsna összegeket szabadon lehetett adni. Ezt a gyülekezet tudtára hozták a zsinagógákban és a nyílt utcán megtartott böjtölési szolgálatok során.” (III. kötet, 974. oldal) „A zsinagógákban, különösen böjtölések vagy súlyos válságok idején, imádatot mutattak be a város nyílt terein . . . , egyének általában különleges összegeket ajánlottak fel a nyilvánosság előtt a szegényeknek fenntartott ládába. . . . Tudomásunk van arról is, hogy a nagyobb összegek adományozóit megkülönböztetett tiszteletben részesítették, megengedve nekik azt, hogy a rabbik mellett foglaljanak helyet az imádat közben.” — VII. kötet, 86. oldal.

Az ilyen képmutatókkal kapcsolatban jelentette ki Jézus: „Bizony mondom nektek, ők teljesen elveszik a jutalmukat.” (Máté 6:2b) Az i. sz. első századból származó papirusz tekercsek szerint a ,teljesen elveszik . . .’ görög kifejezés (apékho) általában átvételi elismervénnyel kapcsolatos értelemben fordult elő, ami egy bizonyos cikk vagy pénzösszeg teljes birtoklását foglalta magába. G. Adolf Beissmann a Bibliai tanulmányok című művében azt mondja erről, hogy Jézus itt „csípős, gúnyos célzattal mondta szavait, miszerint ők aláírhatják a jutalmukról szóló átvételi elismervényt: a jutalom átvételére irányuló joguk el van ismerve, pontosan úgy, mintha máris átvételi elismervényt adtak volna róla”. Az emberek részéről való hangos tetszésnyilvánítás, és még talán valamelyik első ülés is a zsinagógában a neves rabbik mellett volt ezeknek a képmutatóknak minden jutalmuk, amit kaphattak. Isten semmit nem adott nekik. — Hasonlítsd ezt össze a Máté 23:6-tal!

„De ti — mondta Jézus a hallgatóinak —, amikor irgalmas ajándékokat adtok, ne tudja a balkezetek mit cselekszik a jobb.” (Máté 6:3) A jobb és a bal kéz a legközelebbi testtagok az ember felsőtestében, melyek általában összehangoltan működnek. Alkalomadtán azonban az egyik kezünk a másiktól függetlenül is cselekedhet, vagyis ,nem tudatjuk a bal kezünkkel, mit cselekszik a jobb’. Ez azt jelenti, hogy az ember ne hirdesse jótékony tetteit még oly közeli kapcsolatában sem, mint amilyen a bal és jobb kéz között fennáll.

Jézus szerint kerülni kell az alamizsnaosztás kérkedő hirdetését, hogy „irgalmas ajándékaitok titokban maradjanak, akkor majd az Atya, aki titkon figyel, meg fog fizetni nektek”. (Máté 6:4) Mivel mennyekben lakik és az emberi szem előtt láthatatlan, a Teremtő „titokban” marad ami az emberiséget illeti. (Ján 1:18; 1Ján 4:20) A ,megfizetés’ attól, aki ,titkot figyel’ magába foglalja azt is, hogy Isten bensőséges kapcsolatot létesít alázatos szívű imádóival, megbocsátja bűneiket s örök életet ad nekik tökéletes körülmények között. (Péld 3:32; Ef 1:7; Jel 21:1–5) Mennyivel többre lehet ezt értékelni az emberektől jövő puszta elismerésnél és dicséretnél!