Tudtad?
Miért fokozatosan gyógyított meg Jézus egy vak férfit?
A Márk 8:22–26-ban azt olvassuk, hogy Jézus meggyógyított egy vak férfit Betsaidánál. A beszámoló szerint Jézus először nyálat tett a férfi szemére, majd megkérdezte tőle, hogy mit lát. A férfi válasza azt mutatta, hogy kissé zavarban van: „Embereket látok, mert mintha fákat látnék, de járkálnak.” Jézus ezután újra megérintette a férfi szemét, aminek az lett az eredménye, hogy „az tisztán látott, rendbe jött, és mindent világosan látott”. Nyilvánvaló, hogy Jézus fokozatosan, vagyis fokról fokra gyógyította meg a férfit. Vajon miért?
A Biblia nem ad rá pontos választ, de vizsgáljunk meg erre a sajátságos esetre egy lehetséges magyarázatot. Ha az ember évek óta vagy egész életében vak volt, akkor nagy változást jelent neki, ha egyszer csak látni kezd. Szemléltetésül: A bányalovakat egykor bányákban tartották, hogy ott dolgoztassák őket. Annyira hozzászoktak a sötétséghez, hogy amikor a felszínre jöttek, egy teljes nap kellett ahhoz, hogy megszokják a nappali világosságot. Vakság esetén a változás még ennél is nagyobb lehet. Néhány esetben a sebészeknek ma már sikerül vak emberek szemében kezelni valamilyen működési rendellenességet, helyreállítva ezzel a szemnek azt a képességét, hogy lásson. A betegeket azonban sokszor megterheli az az információáradat, ami a szemükből az agyukba érkezik. Úgy megzavarja őket a színek, a formák és a távlatok világa, hogy még az ismert tárgyakat is képtelenek felismerni. Idővel az agyuk megtanulja értelmezni azt, amit a szemük lát.
Ebben az esetben Jézusnak a vak férfi iránti szerető törődését bizonyíthatta az, hogy fokról fokra gyógyította meg őt. A férfi végül „mindent világosan látott”, tisztán megértve a látottakat.
Miért nem volt könnyű feladat tekercsből olvasni Jézus idejében?
A tekercskészítéshez használt lapok normálmérete 23–28 centiméter hosszú és 15–23 centiméter széles volt. Ezekből a lapokból jó néhányat egymás mellé téve összeragasztottak, vagy lenfonállal összevarrtak. Bizonyos esetekben előfordult, hogy hosszabb lapokat használtak. A holt-tengeri Ézsaiás-tekercs 17 pergamenlapból készült, jelenlegi állapotában összesen körülbelül 7 méter hosszú. Az az Ézsaiás-tekercs, melyből Jézus a názáreti zsinagógában olvasott, hasonló hosszúságú lehetett (Lukács 4:16, 17).
Ezzel a beszámolóval kapcsolatban Alan Millard ezt írja a könyvében: „Az olvasó a kezében tartotta a könyvet [tekercset], a bal kezével kitekerte, míg a külső szélét a jobb kezével fogta, és miután hasábról hasábra elolvasta, továbbtekerte. Ahhoz, hogy Jézus megkeresse az Ézsaiás 61. fejezetét, melyet aztán felolvasott a zsinagógában, majdnem az egész tekercset ki kellett tekernie, és visszatekernie” (Discoveries From the Time of Jesus).
Abban az időben Ézsaiás könyve még nem volt fejezetekre és versekre osztva úgy, mint ma. Amikor a názáreti zsinagógában átnyújtották Jézusnak az Ézsaiás-tekercset, meg kellett keresnie azt a részt, melyet ma az Ézsaiás könyve 61. fejezetének 1., 2. verseként jelölnek a Bibliánkban. Jézus könnyen „megkereste azt a helyet”, ami azt mutatja, hogy jól ismerte Isten Szavát.