Jézus élete és szolgálata

Újabb tanácsai és helyreigazításai

MIKÖZBEN Jézus és az apostolok még a kapernaumi házban tartózkodnak, valami másról is szó esik, nemcsak az apostoloknak arról a vitájáról, hogy ki a legnagyobb. Ez a szóban forgó incidens is akkor történhetett, amikor visszatértek Kapernaumba és Jézus személyesen nem volt jelen. János apostol így számol be erről: „Láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki démonokat, és mi megpróbáltuk megakadályozni őt, mert nem követett minket.”

Szemmel láthatóan János csak az apostolokat tartja a gyógyításoknál egyáltalán számításba jöhető csoportnak. Véleménye szerint, annak a férfiúnak nem volt szabad megengedni, hogy csodát tegyen, mivel nem közülük való.

Jézus azonban ezt tanácsolja: „Ne próbáljátok megakadályozni őt, mert nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor hirtelen gyalázni tudna engem; mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. Aki inni ad egy pohár vizet azon az alapon, hogy ti Krisztushoz tartoztok, bizony mondom nektek, semmiképpen nem veszíti el jutalmát.”

E férfiúnak nem kellett szó szerint Jézus nyomában lennie, hogy mellette legyen. Mivel a krisztusi gyülekezet még nem lett megalapítva, az, hogy az illető nem tartozott az ő csoportjukhoz, még nem jelentette azt, hogy más gyülekezethez tartozott. A férfi valójában hitt Jézus nevében, és így még démonokat is képes volt kiűzni az emberekből. Olyasmit tett tehát, ami Jézus szavai szerint helyes és jutalomra méltó. Jézus kimutatja, hogy tettéért nem is marad el a jutalma.

De mi a helyzet, ha az a férfi megbotránkozik az apostolok tetteiben és szavaiban? Ez bizony súlyos dolog! Jézus megjegyzi: „Aki pedig megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.”

Jézus ezután figyelmezteti követőit, hogy távolítsanak el életükből mindent, még ha ez olyan kedves lenne is, mint a kezük, lábuk, vagy a szemük, de megbotránkoztatná őket. Jobb ugyanis lemondani ilyen értékes dologról, de bejutni Isten Királyságába, mint ezekhez ragaszkodva a Gyehennába (a Jeruzsálem közelében levő állandóan égő szeméttelepre) vettetni. Itt a Gyehenna az örök megsemmisítés jelképe.

Jézus arra is figyelmeztet: „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” Ezután szemlélteti, milyen értékesek ezek a „kicsinyek”. Beszél egy férfiról, akinek 100 juha van, de egy ezekből eltévelyedik. A férfi ott hagyja a 99-et, hogy megkeresse azt az egy elveszett bárányt, majd Jézus hozzáfűzi, hogy ha megtalálja, jobban örül ennek az egynek, mint a 99-nek. „Hasonlóképpen — fejezi be Jézus következtetését —, az én mennyei Atyám sem örül, ha egy is elvész e kicsinyek közül.”

Ezután, de még valószínűleg az apostolok egymás közötti vitájára emlékezve, erre buzdít Jézus: „Legyen bennetek só, és éljetek egymással békességben.” Az ízetlen ételeket a só megízesíti, és máris élvezhetővé válnak. Az átvitt értelmű só is megkönnyíti, hogy valaki szavainkat szívesebben elfogadja. Ha ilyen só van bennünk, ezáltal meg tudjuk őrizni a békességet.

Az emberi tökéletlenségünk miatt időnként komoly viták fordulhatnak elő. Jézus útmutatást ad arra, hogyan lehet az ilyen eseteket elkerülni. „Ha pedig a testvéred bűnt követ el — mondja Jézus —, menj és tárd fel hibáját négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet.” Ha nem hallgatna rád, tanácsa így szól: „Végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szájából lehessen minden dolgot megerősíteni.”

Jézus szavai szerint, csak legvégső, esetben kell az ügyet a „gyülekezet”, vagyis a gyülekezet felelős felvigyázói elé vinni, akik bírói döntést hozhatnak az ügyben. Ha a bűnös nem fogadja meg döntésüket, akkor Jézus szavai szerint, „legyen ugyanolyan számodra, mint a nemzetekből való, vagy mint a vámszedő”.

Azoknak a felvigyázóknak, akik ilyen döntést hoznak, szigorúan ragaszkodniuk kell Jehova Szavához. Ha tehát megállapítják, hogy valaki bűnös és méltó a büntetésre, ez esetben az ítélet „már a mennyben megköttetett”. És ha ők „megoldják a földön” — azaz ártatlannak találnak valakit, ez már a „mennyben is oldva” lesz. Az ilyen bírói határozatokban — mondja Jézus — „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. Máté 18:6–20; Márk 9:38–50; Lukács 9:49, 50.

◆ Miért nem volt szükséges Jézus korában, hogy őt elkísérjék?

◆ Mennyire komoly dolog egy „kicsinyt” megbotránkoztatni, és hogyan szemléltette Jézus az ilyen „kicsinyek” fontosságát?

◆ Mi késztette feltehetőleg Jézust arra a buzdításra, hogy apostolaiban legyen só?

◆ Mi a jelentése a „megkötésnek” és a „megoldásnak”?