Pokol — Örök kínszenvedés, vagy közös sír?

HALLOTTÁL már arról, hogy a korai egyházatyák, a középkori teológusok, és a hitújítók amellett érveltek, hogy a pokolban átélt gyötrelem örökké tart? Ha igen, talán meglep téged, ha megtudod, hogy néhány igen elismert bibliatudós kétségbe vonja ezt a nézőpontot. Nagy-Britanniában az egyikük, John R. W. Stott azt írja, hogy „az Írások a megsemmisülés felé irányítják a figyelmet, és ’az öntudatuknál lévők örökös gyötrése’ egy hagyomány, amely megadja magát az Írások legfelsőbb hatalmának.” (Essentials—A Liberal-Evangelical Dialogue.)

Mi vitte arra, hogy azt a következtetést vonja le: az örökkétartó gyötrelem nem alapszik a Biblián?

A nyelvészeti tanulság

Az első érve magában foglalja a nyelvészetet. Elmagyarázza, hogy amikor a Biblia a végső kárhozat állapotára utal („Gyehenna”, lásd a bekeretezett részt a 8. oldalon), gyakran használja a „megsemmisítés” szóra a görög „apollumi (megsemmisít) igét és az apòleia (megsemmisülés) főnevet.” Vajon ezek a szavak a gyötrelemre utalnak? Stott rámutat arra, hogy amikor az ige cselekvést fejez ki és tárgyas ragozású, az „apollumi” jelentése „megölni” (Máté 2:13; 12:14; 21:41). Így, amikor a Máté 10:28 a Békés—Dalos fordítás szerint megemlíti, hogy Isten elveszti ’a lelket meg a testet is a pokolban’, a benne rejlő értelem: elveszteni a halálban, és nem pedig az örök szenvedésben. A Máté 7:13, 14-ben Jézus szembeállítja a ’keskeny utat, a mely az életre visz’ a ’széles úttal, a mely a veszedelemre visz’. Stott megjegyzi: „Furcsának tűnne akkor, ha az emberek, akik állítólag elszenvedik a pusztulást, ténylegesen nem semmisülnek meg.” Joggal jut el arra a következtetésre: „Ha a megölés azt jelenti, hogy megfosztják a testet az élettől, akkor úgy tűnik, a pokol mind a fizikai, mind a szellemi élet elvesztését jelenti, ami valójában a lét megszűnése.” (Essentials, 315, 316. oldal.)

A pokol ábrázolásainak értelmezése

Még mindig sok vallásos ember fog egyetérteni a déli baptista egyház elnökével, Morris H. Chapmannel, aki ezt mondta: „Én egy betű szerinti pokolról prédikálok.” Majd hozzáfűzi: „A Biblia ezt ’tűznek tavaként’ említi, és én nem gondolom, hogy ezen a meghatározáson bármit is javíthatnánk.”

Való igaz, a Bibliában használt ábrázolások felidézhetik a gyötrelemről alkotott képet. Az Essentials című könyv azonban megjegyzi: „Kétségtelen, mivel mindannyian tapasztaltuk már az átható fájdalmat, amikor megégettük magunkat, a tűz gondolatainkban párosul ’az öntudatos gyötrelemmel’. Viszont a tűz fő funkciója nem az, hogy fájdalmat okozzon, hanem a megsemmisülés biztosítása, ahogyan erről a világ összes hamvasztó kemencéje is tanúskodik” (316. oldal). Ha a szemünk előtt tartjuk ezt a lényeges különbséget, ez segíteni fog nekünk annak elkerülésében, hogy valami olyasmit olvassunk bele az Írásokba, ami tulajdonképpen nincs is bennük. Néhány példa erre:

Azokkal kapcsolatosan, akiket a Gyehennára vetnek, Jézus azt mondta: „az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik” (Márk 9:47, 48). Judit apokrif könyve szavainak a befolyásoló hatására („Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak” [Judit 16:17, Katolikus fordítás]) néhány bibliai szövegmagyarázat azt állítja, hogy Jézus szavai tartalmazzák az örök gyötrelmet. Judit apokrif könyvének — mivel nem Istentől ihletett — nehezen lehet döntő jellege abban, hogy meghatározza Márk írásainak az értelmét. Az Ésaiás 66:24, az az írás, amelyre Jézus valószínűleg utalt, azt mondja, hogy a tűz és a féreg megsemmisíti Isten ellenségeinek halott testét (ahogy Ésaiás mondja, azoknak „holttesteit”). Nincs egyetlen utalás sem az öntudatuknál lévők örökké tartó gyötrésére sem Ésaiás, sem Jézus szavaiban. A tűz képe a teljes megsemmisülést szimbolizálja.

A Jelenések 14:9–11 beszél olyanokról, akik ”kínoztatnak tűzzel és kénkővel . . . és az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké.”a Ez vajon azt bizonyítja, hogy örökké gyötrik az öntudatuknál lévő személyeket a pokoltűzben? Tulajdonképpen mindezek a részletek azt mutatják, hogy a bűnöst kínozzák, és nem azt, hogy örökké kínozzák. A szöveg azt állítja, hogy a füst az — ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a tűz, mint megsemmisítő elem jelen van —, ami állandó lesz és nem pedig a tüzes gyötrelem.

A Jelenések 20:10–15 azt mondja, hogy „a tűz és a kénkő tavában . . . kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.” Első olvasásra ez talán úgy tűnik, hogy bizonyítéka az öntudatuknál lévő személyek tűzzel történő örökös kínzásának, de határozottan állíthatjuk: ez nem így van. Miért? Többek között „a fenevad és a hamis próféta”, valamint a „pokol pedig és a halál [Hádesz, New World Translation]” a ’tűznek tavában’ fogják végezni, ahogy itt nevezi. Amint már talán könnyen kikövetkeztetted: a fenevad, a hamis próféta, a halál és a Hádesz nem betű szerinti személyek; éppen ezért nem élhetnek át öntudatos állapotban gyötrelmeket. G. B. Caird ezzel szemben azt írja az A Commentary on the Revelation of St. John the Divine című könyvben, hogy „a tűznek tava a megsemmisülést, a teljes elfeledést” jelenti. Ennek a felismerésére könnyen eljuthatunk, mivel maga a Biblia állítja a tűznek taváról: „Ez a második halál, a tűznek tava” (Jelenések 20:14).

A teológiai ikerpár szétválasztása

Mindezen érvek ellenére sok hívő kitart amellett, hogy a „megsemmisülés” nem azt jelenti, amit a szó valójában mond, hanem örökös gyötrelmet jelent. Miért? Gondolkodásmódjukra hatással van a pokoltűz vallási ikertestvére: az emberi lélek halhatatlanságának tantétele. És mivel az egyházaik évszázadokon keresztül táplálták ezt az ikerpárt, ezért talán úgy érzik, hogy azok a szövegek, amelyek a megsemmisülésről szólnak, tulajdonképpen örökös kínzást jelentenek. Elvégre a halhatatlan emberi lélek nem múlhat el — legalábbis így gondolkodnak sokan.

De figyeld meg azt az érvet, amelyet egy anglikán lelkész, Philip E. Hughes hozott fel: „Azt állítani, hogy egyedül az emberi lélek vele születetten halhatatlan, olyan állásfoglalás támogatását jelenti, amelyet az Írások tanításai sehol sem erősítenek meg, mivel az emberi természet bibliai leírásában mindig szerves összetételben látható mind a szellemi, mind a testi . . . Isten figyelmeztetése a kezdetnél a tiltott fával kapcsolatban: „a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz”, az embernek szólt, mint testi-szellemi teremtménynek —, és mert evett róla, mivel testi-szellemi teremtmény volt, meg kellett halnia. Nincs utalás arra, hogy egy része ne halt volna meg és így arra sincs, hogy csak részben halt volna meg” (The True Image—The Origin and Destiny of Man in Christ).

Hasonlóan a teológus Clark Pinnock megjegyzi: „Ez a felfogás [hogy az emberi lélek halhatatlan], réges-régóta hatással van a teológiára, azonban ennek nincs bibliai alapja. A Biblia nem tanítja a lélek halhatatlan voltát.” Az Ezékiel 18:4, 20 és a Máté 10:28 megerősíti ezt. Ezenkívül maga Jézus is úgy beszélt halott barátjáról, Lázárról, mint aki „elaludt”, vagy pihenni tért. Jézus azt mondta: elmegy, hogy ’felköltse őt’ (János 11:11–14). Így tehát az emberi lény, vagy emberi lélek, Lázár meghalt, de egy kis idő elteltével fel lehetett támasztani, visszahozva őt újra az életre. A tények ezt mutatják. Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból (János 11:17–44).

Hogyan érintik ezek a részletek az örök gyötrelem tantételét? Még a XVII. században az esszéíró, William Temple megjegyezte: „Vannak olyan [írások], amelyek a kiolthatatlan tűzbe vetésről beszélnek. De ha nem azzal a feltételezéssel közelítjük meg ezeket, hogy amit belevetnek, az elpusztíthatatlan, akkor az a benyomás ér bennünket, hogy nem fog örökké égni, hanem megsemmisül.” Ez a pontos elemzés még mindig igaznak bizonyul, mivel ez az, amit a Biblia tulajdonképpen tanít.

Kétségtelenül kényszerítő okaid vannak arra, hogy megkérdőjelezd azt az elképzelést, hogy az öntudatuknál lévő személyeket örökké kínozzák. De talán a puszta kérdéseknél tovább szeretnél menni, és követed a teológiaprofesszor, Pinnock tanácsát, aki ezt mondta: „A pokollal kapcsolatos minden felállított hiedelmet, beleértve a vég nélküli kínszenvedést is . . . ki kellene zárnunk hihető tantételek alapján.” Igen, az erkölcs, az igazságosság és — ami a legfontosabb — Isten Szava, a Biblia, mind azt mondja, hogy pontosan ezt tedd.

Ha ezt teszed, akkor meg fogod látni, hogy a pokol igazi mibenléte valóban hihető. Hasznos információkat találhatsz ezzel a témával kapcsolatban az Örökké élhetsz Paradicsomban a földönb című könyvben. Kérünk, érdeklődj utána, ha találkozol Jehova Tanúival. Olvasd el a „Mi történik a halál alkalmával?”, a „Miféle hely a pokol?”, és a „Feltámadás — kik részére és hová” című fejezeteket. Rá fogsz jönni, hogy a pokol igazi mibenléte nemcsak hogy hihető, hanem reményteljes is.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 8. oldalon]

A KIFEJEZÉSEK MEGHATÁROZÁSA

Ebben a cikkben a „pokol” és a „pokoltűz” kifejezések, ahogy a kereszténységen belül a teológusok használják, a görög geʹen·na szóra utalnak, amely tizenkétszer fordul elő az „Új Testamentumban” (Máté 5:22, 29, 30; 10:28; 18:9; 23:15, 33; Márk 9:43, 45, 47; Lukács 12:5; Jakab 3:6). Bár több bibliafordítás ezt a görög szót „pokolnak” fordítja, más fordítások transzliterációval „Gyehennának” adják vissza. Ez összhangban van ’a második halállal, a tűznek tavával’, amely az örökkétartó pusztulásnak a szimbóluma, amelyet a Biblia utolsó könyvében találunk (Jelenések 20:14).

Két másik szóra vonatkozóan, amelyeket néha „pokol”-nak fordítanak, az A Dictionary of the Bible (1914), amelyet William Smith adott ki, megjegyzi: „A pokol . . . szót használják általában szerencsétlenül fordítóink a héber Seol szó visszaadására. Talán jobb volna, ha meghagynák a héber Seol szót, vagy inkább fordítsák mindig ’sír’-nak, vagy ’sírgödör’-nek . . . Az Ú[j] T[estamentum]ban a Hádesz szó, a Seolhoz hasonlóan, néha egyszerűen ’a sír’-t jelenti . . . Ugyanebben az értelemben mondja a hiszekegy a mi Urunkról: ’szálla alá poklokra’, amely a halál általános állapotát jelenti.”

A Gyehennával ellentétben, amely a végleges megsemmisülést szimbolizálja, a Seol és a Hádesz a halálra utal, az emberiség közös sírjára, az újraéletrekeltés kilátásával (Jelenések 20:13).

[Kép a 9. oldalon]

Jézus felébreszti Lázárt a halálalvásból