„Jézus Krisztus Úr” — Hogyan és mikor?
„ÍGY szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!” Így hangzik a Zsoltárok 110:1 az Újfordítású revideált Biblia fordítása alapján. Ki az „ÚR” ebben a szövegben, és kihez beszél?
A héber szöveg egy pontosabb fordítása hamar választ ad az első kérdésre. „Monda Jehova az én Uramnak: . . . ” (109:1, Báró Szepesy féle fordítás). Ilyenformán a nagybetűvel szedett „ÚR” szó magára Jehovára, a mindenható Istenre utal. Jóllehet az Újfordítású revideált Biblia elismeri az isteni nevet, hiszen az „ÚR”-t használja szemben az „Úr”-ral, mégis nem először támad zavar ezeket a címeket illetően, mert a héber nyelvről fordított, ókori görög Septuaginta is az „Úr” szót használja Jehovára vonatkozóan kései másolataiban. Miért? Mert az „Úr” címmel helyettesítették az isteni nevet, a Tetragrammát (יהוה). A. E. Garvie tudós így beszél erről: „Az Úr cím [ký·ri·os] használata a legkönnyebben és legnagyobb valószínűség szerint azzal magyarázható, hogy a zsidó zsinagógákban az Írások felolvasásánál ezt a címet használták a szövetségben szereplő Yahve [Jehova] név helyett.”
A Biblia „Szuverén Úrként” azonosítja Jehovát (1Mózes 15:2, 8; Cselekedetek 4:24; Jelenések 6:10, NW). „Igaz Úrnak” és „az egész föld Urának” is nevezi (2Mózes 23:17, NW; Józsué 3:13; Jelenések 11:4, Katolikus fordítás). Akkor ki a Zsoltárok 110:1-ben említett másik Úr, és hogyan került sor arra, hogy Jehova elismerte őt mint „Urat”?
Jézus Krisztus mint „Úr”
Jézust a négy evangéliumban „Úrnak” nevezik — leggyakrabban Lukács és János evangéliumában. Az i. sz. első században ez a cím tiszteletteljes és udvarias megjelölés volt, egyenértékű a mai „úr” szóval (János 12:21; 20:15). Márk evangéliuma a „tanító” vagy Rabbuni megjelölést használja gyakrabban Jézus megszólítására. (Vö. a Márk 10:51-et, Csia fordítás a Lukács 18:41-gyel.) Még Saulnak a Damaszkuszba vezető úton elhangzott kérdése is — „Kicsoda vagy Uram?” — az udvarias tudakozódásnak ugyanezt az általános jellegét hordozta magában (Cselekedetek 9:5). De amint Jézus követői megismerték Mesterüket, nyilvánvaló, hogy az „Úr” cím használatával sokkal többet fejeztek ki egyszerű tiszteletnél.
A halálát és feltámadását követően, de égbemenetelét megelőzően, Jézus megjelent tanítványainak, és ezt a meglepő bejelentést tette: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Máté 28:18). Később, Pünkösd napján a kitöltetett szent szellem hatása alatt Péter a Zsoltárok 110:1-re utalt, és ezt mondta: „Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek” (Cselekedetek 2:34–36). A kínoszlopon elszenvedett, megszégyenítő halálig tartó hűsége miatt Jézust feltámasztotta Isten, és a legnagyobb jutalmat adta neki. Ezután belépett az uralkodói hatalmába az égbe.
Pál apostol megerősítette Péter szavait, amikor azt írta, hogy Isten „ültette Őt [Krisztust] a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is” (Efézus 1:20, 21). Jézus Krisztus uralkodói hatalma minden más uraság felett áll, és folytatódni fog, átvezetve az új világ időszakába (1Timótheus 6:15). „Fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb”, ezáltal mindenkinek el kell ismernie, „hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Filippi 2:9–11, Úf). Ilyenformán a Zsoltárok 110:1. versének első fele beteljesedett, és „angyalok, hatalmasságok és erők” vettettek alá Jézus uralkodói hatalmának (1Péter 3:22; Zsidók 8:1).
A Héber Iratokban az „uraknak Ura” kifejezés kizárólag Jehovára vonatkozik (5Mózes 10:17; Zsoltárok 136:2, 3). Péter azonban ihletés alatt ezt mondta Krisztus Jézusról: „ő mindeneknek Ura” (Cselekedetek 10:36). Ő valójában „halottnak, élőnek ura” (Róma 14:8, 9, K. f.). A keresztények hajlandóak elismerni Jézus Krisztust mint Urukat és Tulajdonosukat, és készséggel engedelmeskednek neki mint alattvalói, akik az ő legdrágább vérén vásároltattak meg. Jézus mint királyok Királya és uraknak Ura uralkodott a gyülekezete felett i. sz. 33 Pünkösdje óta. Most azonban 1914 óta királyi hatalmat kapott, és ebben a minőségben uralkodik; ellenségei pedig ’lába zsámolyává’ tétettek. Akkor érkezett el az idő, hogy ’uralkodjék közöttük’ — mindez a Zsoltárok 110:1, 2 beteljesedéseként (Zsidók 2:5–8; Jelenések 17:14; 19:16).
Hogyan kell akkor érteni Jézus azon szavait, amelyeket halála és feltámadása előtt mondott: „Mindent nékem adott át az én Atyám”? (Máté 11:25–27; Lukács 10:21, 22). Ez nem olyan általánosító kijelentés, mint azok, amelyekről korábban szó volt. A szövegösszefüggés Máté és Lukács evangéliumában egyaránt feltárja, hogy Jézus a világi bölcsek elől elrejtett tudásról beszélt, amely általa feltárult, mert ő teljesen „ismeri” az Atyát. Amikor Jézus megkeresztelkedett vízben, és Isten szellemi Fiává nemzett személy lett, képessé vált arra, hogy visszaemlékezzen emberi léte előtti égi életére, és az ezzel együtt járó összes ismeretre — ez azonban különbözött későbbi uralkodói hatalmától (János 3:34, 35).
Jézust mint Urat megkülönböztetni
A Keresztény Görög Iratokról készült fordítások némelyikében nehézséget okoz, amikor a Héber Iratokból olyan idézetet fordítanak le, amely az „ÚR” szóval egyértelműen Jehova Istenre utal. Hasonlítsd össze például a Lukács 4:19-et az Ésaiás 61:2-vel az Újfordítású revideált Bibliában vagy a Kámory fordításban. Egyesek azt állítják, hogy Jézus átvette Jehovától az „Úr” címet, és Jézus testben valójában Jehova volt; ez azonban olyan állítás, amelyre az Írásokban nem létezik alátámasztás. Jehova Istent és Fiát, Jézus Krisztust az Írások mindig gondosan megkülönböztetik egymástól. Jézus ismertté tette Atyja nevét, és képviselte őt (János 5:36, 37).
Figyeld meg a következő példákban, hogy a Héber Iratokból vett idézetek hogyan jelennek meg a Görög Iratokban. A Cselekedetek 4:24–27 (NW), amely a Zsoltárok 2:1, 2-t idézi, Jehova Istent és a Felkentjét vagy a Messiást egyaránt megemlíti. A Róma 11:33, 34 (NW) szövegkörnyezete világosan Istenre, minden bölcsesség és ismeret Forrására utal az Ésaiás 40:13, 14-ből vett idézettel. Amikor Pál a korinthusbeli gyülekezetnek írt, megismételte az idézetet: „Ki ismerte meg Jehova értelmét?”; majd hozzáfűzi: „De mi Krisztus értelmével rendelkezünk.” Az Úr Jézus oly sok fontos kérdésben feltárta követői számára Jehova értelmét (1Korinthus 2:16, NW).
A Héber Iratokban a szöveg néha Jehovára utal, a hatalmának és tekintélyének jogátruházása útján azonban Jézus Krisztusban teljesedik be. A Zsoltárok 34:9 (Kám) például meghív, hogy „érezzétek és lássátok, mily jó az Isten”. Péter azonban az Úr Jézus Krisztusra vonatkoztatja ezt, amikor azt mondja: „ha ugyan ízleltétek, hogy jóságos az Úr” (1Péter 2:3, Cs). Péter felhasználja ezt az alapelvet, és megmutatja, hogyan igaz ez Jézus Krisztus esetében is. A Jehováról és Jézus Krisztusról való ismeretszerzés által és azáltal, ha ennek megfelelően cselekszenek, a keresztények mind az Atyától, mind a Fiától jövő gazdag áldásoknak örvendhetnek (János 17:3). Az, hogy Péter így alkalmazta ezt a verset, nem teszi a Szuverén Urat, Jehovát egy személlyé az Úr Jézus Krisztussal. (Lásd az 1Péter 2:3. versének lábjegyzetét a New World Translation of the Holy Scriptures with References-ben.)
Jehova Isten és Fia, Jézus Krisztus egymáshoz viszonyított helyzetét nagyon világossá teszi Pál apostol, amikor azt mondja: „nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala” (1Korinthus 8:6, Úf; 12:5, 6). Amikor Pál az efézusbeli gyülekezetnek írt, úgy azonosította az „egy Urat”, Jézus Krisztust, mint aki teljesen különbözik attól, aki „az Istene és Atyja mindeneknek” (Efézus 4:5, 6, Úf).
Jehova a legfelsőbb mindenek felett
Az 1914-es év óta igaznak bizonyulnak a Jelenések 11:15 szavai: „E világnak országai a mi Urunkéi [Jehova Istené] és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik.” A The New International Dictionary of New Testament Theology (II. kötet, 514. oldal) ezt mondja: „Amikor Krisztus minden hatalmat legyőz (1Kor 15:25), alárendeli majd magát Istennek, az Atyának. Ezáltal Jézus uralkodói hatalma eléri célját, és Isten lesz minden mindenben (1Kor 15:28).” A millenniumi uralma végén, Krisztus Jézus visszaadja Atyjának, a Mindenható Istennek a korábban ráruházott hatalmat és tekintélyt. Ezért minden dicsőség és imádat jogosan illeti meg Jehovát, „a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istenét” (Efézus 1:17).
Bár Jézus most uraknak Ura, soha nem hívják őt istenek Istenének. Jehova marad a legfelsőbb mindenek felett. Ily módon Jehova lesz „minden mindenben” (1Korinthus 15:28). Jézus uralkodói hatalma jogos helyet biztosít számára, mint aki Feje a keresztény gyülekezetnek. Habár sok magas állásban levő, hatalmas „urat” láthatunk ebben a világban, megőrizzük bizalmunkat az uraknak Urában. Jézus Krisztus előkelő és felmagasztalt helyzetében is megőrzi alárendeltségét Atyja iránt, hogy „Isten uralkodhasson minden felett” (1Korinthus 15:28, The Translator’s New Testament). Az alázatosság milyen szép, követésre méltó példáját állította fel Jézus a tanítványainak, amint őt Uruknak ismerik el!
[Kiemelt rész a 30. oldalon]
„Amikor az Újtestamentum írói Istenről beszélnek, a mi Urunk, Jézus Krisztus Istenére és Atyjára gondolnak. Amikor Jézus Krisztusról beszélnek, nem úgy beszélnek róla, és nem is úgy gondolnak rá, mint Istenre. Ő Isten Krisztusa, Isten Fia, Isten bölcsessége, Isten Szava. Még Szent János írásának prológusát is — amely a leginkább megközelíti a niceai doktrínát — az evangélium egészében hangsúlyozottan megnyilvánuló alárendeltség fényében kell értelmezni; valamint a prológus görögül a [the·osʹ] névelő nélküli használata által kevésbé határozott, mint amilyennek ez az angolban tűnik.” (John Martin Creed: „The Divinity of Jesus Christ”.)