⁴ Ezt mondta Jézus: „Ki az közületek, akinek van egy barátja, és elmegy ahhoz éjfélkor, és ezt mondja neki: »Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert éppen most jött hozzám egy úton levő barátom, és nincs mit eléje tennem.« Az pedig belülről így felel: »Ne háborgass tovább. Az ajtó már be van zárva, kisgyermekeim pedig velem együtt ágyban vannak; nem tudok felkelni, és adni neked bármit is.« Mondom nektek, ha azért nem kel is fel, és nem ad is neki semmit, mert a barátja, elszánt rendületlensége miatt bizonyosan felkel, és megadja neki, amire szüksége van.” Ezután Jézus feltárta, miként alkalmazható ez a szemléltetés az imádkozásra: „Így tehát azt mondom nektek, hogy állandóan kérjetek, és adnak nektek; állandóan keressetek, és találtok; állandóan zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, és mindenki, aki keres, talál, és mindenkinek, aki zörget, megnyittatik” (Lukács 11:5–10).

 6. Mit gondoltak Jézus napjaiban a vendégszeretetről?

⁶ Jézus nemcsak arra világít rá, hogy elszánt rendületlenséggel imádkozzunk, hanem arra is, hogy miért tegyünk így. Ahhoz, hogy tisztán megérthessük a tanulságot, figyelembe kell vennünk, hogy mit gondoltak a vendégszeretetről azok, akik Jézus szemléltetését hallották az állhatatos vendéglátóról. A Szentírásban számos írásszöveg alátámasztja, hogy a bibliai időkben a látogatókról való gondoskodást nagyon komolyan vették, különösen Isten szolgái (1Mózes 18:2–5; Héberek 13:2). Szégyen volt, ha valaki elmulasztotta ezt megtenni (Lukács 7:36–38, 44–46). Ennek a háttér-információnak az ismeretében újra nézzük meg Jézus elbeszélését.

 7. Miért nem szégyelli felkelteni a barátját a Jézus szemléltetésében szereplő vendéglátó?

⁷ A szemléltetésben szereplő vendéglátóhoz látogató érkezik az éjszaka kellős közepén. A vendéglátó kötelességének érzi, hogy étellel kínálja a vendégét, de ’nincs mit eléje tennie’. Úgy érzi, hogy a helyzet válságos. Bármibe kerüljön is, valahonnan kenyeret kell szereznie. Elmegy hát az egyik barátjához, és nem törődve a szégyennel, felkelti. „Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret” — kiáltja. Addig nem tágít, amíg meg nem kapja azt, amire szüksége van. Csak akkor mondható el róla, hogy jó házigazda, amikor már nála vannak a kenyerek.

Minél nagyobb a szükség, annál erőteljesebb a kérés

 8. Mi indít minket arra, hogy rendületlenül imádkozzunk a szent szellemért?

⁸ A szemléltetés szerint miért kell rendületlenül imádkoznunk? A férfi azért kért kitartóan kenyeret, mert úgy érezte, hogy feltétlenül szüksége van rá ahhoz, hogy vendéglátóként eleget tudjon tenni a kötelességének (Ézsaiás 58:5–7). Kenyér nélkül kudarcot vallott volna. Ehhez hasonlóan, mivel felismerjük, hogy feltétlenül szükségünk van Isten szellemére ahhoz, hogy igaz keresztényekként el tudjuk látni a szolgálatunkat, ezért folyton kérjük imában Istentől ezt a szellemet (Zakariás 4:6). Nélküle kudarcot vallanánk (Máté 26:41). Látod, milyen létfontosságú tanulságot vonhatunk le ebből a szemléltetésből? Ha úgy tekintünk Isten szellemére, mint amire égetően szükségünk van, akkor minden bizonnyal továbbra is rendületlenül fogunk érte könyörögni.

9—10. a) Szemléltesd, miért kell rendületlenül kérnünk Istentől a szellemét! b) Milyen kérdést tegyünk fel magunknak, és miért?

⁹ Helyezzük most ezt a tanulságos történetet egy modern kori élethelyzetbe. Képzeld el, hogy az egyik családtagod az éjszaka kellős közepén megbetegszik. Felkeltenéd az orvost, hogy jöjjön a segítségetekre? Nem, ha valami jelentéktelen panaszról van szó. Ha azonban a családtagod szívrohamot kapott, biztosan nem szégyellnéd kihívni az orvost. Miért? Azért, mert a helyzet válságos. Felismered, hogy feltétlenül szükséged van szakember segítségére. Végzetes lehet, ha nem kérsz segítséget. Az igaz keresztények mondhatni ugyanígy folyamatosan válságos helyzetben vannak, hiszen Sátán „fel-alá jár, mint egy ordító oroszlán”, és megpróbálja felfalni őket (1Péter 5:8). Feltétlenül szükségünk van Isten szellemének segítségére ahhoz, hogy szellemileg életben maradjunk. Végzetes lehet, ha nem kérjük Isten segítségét. Ezért hát elszánt rendületlenséggel kérjük Istentől a szent szellemét (Efézus 3:14–16). Csak így tudjuk megőrizni az ahhoz szükséges erőt, hogy ’mindvégig kitartsunk’ (Máté 10:22; 24:13).