„Ki hát a hű és értelmes sáfár?”

Ki hát a hű és értelmes sáfár, akit az ő ura szolgaszemélyzete fölé kirendel?” (Luk 12:42).

 1. Milyen régi az előttünk lévő kérdés és mitől esnek el azok, akik nem találják meg rá a választ?

Ez a kérdés több mint 1900 éves. Százezrek úgy vélik, hogy megtalálták rá a választ. Akik viszont nem ismerik a választ, örök jólétüket érintő jótéteményektől esnek el. A kérdés most is ez: „Ki hát a hű és értelmes sáfár, akit az ő ura szolgaszemélyzete fölé kirendel, hogy kellő időben kiadja nekik élelmüket?” (Luk 12:42).

 2. a) Mikor vetődött fel a kérdés először és ki vetette fel? b) Kihez szól különösképpen a kérdés és miért?

² Első ízben Közép-Keleten, Izrael földjén hangzott el ez a kérdés, mégpedig i. sz. 32. évében, a zsidók őszi, sátorok ünnepe és a tél kezdetére eső, templom-felszentelési ünnepe közötti időben. A kérdező világszerte sok vitát kiváltó személyiség lett. Neve: Jézus Krisztus. E kérdésnek ezért különösen a kereszténység számára van nagy jelentősége, hiszen a kereszténység Krisztust „Urának” szólítja, tagjai pedig az ő tanítványainak vallják magukat.

 3, 4. a) Mi iránt érdeklődtek Jézus hallgatói és miről beszélt nekik, ami miatt nem kellett félniük? b) Milyen két szemléltetéssel világított rá arra, hogy ébereknek kell maradniuk?

³ A bibliai beszámoló szerint e sáfár kilétére vonatkozó kérdés egy másik kérdésre adott válaszként hangzott el. Ez a kérdés olyanoknak szólt, akik arra voltak kiváncsiak, hogyan jön majd létre az ég és föld Teremtőjének a Királysága, azaz Isten Királysága, amely a föld feletti legnagyobb Kormányzat lesz. Ezért mondta már előzőleg Jézus Krisztus az izraelita hallgatóinak: „Ne félj, kicsiny nyáj, mert úgy látta jónak Atyátok, hogy nektek adja az országot [Csia: királyságot]. Adjátok el vagyonotokat és adjátok alamizsnául. Szerezzetek magatoknak erszényeket, amelyek nem avulnak el, elfogyhatatlan kincset a mennyben, hol a tolvaj nem jut közelébe, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.”

⁴ „Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva. Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. Boldogok azok a [rab] szolgák, akiket az Úr megérkezésekor virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felővezi magát, asztalhoz ülteti [Csia: fekteti] őket, odamegy és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezik is meg, és úgy találja őket, boldogok azok a [rab] szolgák! Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, melyik órában jön el a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikről nem is gondoljátok!” (Luk 12:32–40, Ökumenikus fordítás).

 5. a) Minek nevezte Péter Jézus buzdító szavait és így minek tekinthetjük Jézus válaszát is? b) Milyen újabb kérdést vet fel Péter kérdése Jézus szavainak alkalmazásával kapcsolatban azt illetően, hogy hogyan kell alkalmaznunk Jézus válaszul adott szavait?

⁵ Amit Jézus Krisztus akkor elmondott, azt Péter apostol „példázatnak” nevezte, ugyanis a Lukács-féle beszámoló így folytatódik: „Péter ekkor megkérdezte: ,Uram, nekünk mondod ezt a példázatot [parabolé], vagy mindenkinek?’” (Luk 12:41, Ökumenikus fordítás; Károli). Így Jézus válaszul mondott szavait is logikusan példázatnak kell tekintenünk, amely jövőben bekövetkező valóságokat jelképez vagy szemléltet. Azaz Jézusnak a Lukács 12:​42-44-ben feljegyzett válasza része a „hű és értelmes [eszes] szolgáról” szóló példázatnak. Midőn most megvizsgáljuk a példázatot, gondoljunk mindig Péter kérdésére, mint amely végig ott van a megvizsgálandó példázat alkalmazásánál: „Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?” (Luk 12:​41, Ökumenikus fordítás; Károli). A kérdésünk ez: Vajon a „sáfárról” szóló példázat egy osztályra vonatkozik-e, akiken például Jézus Krisztus 12 apostola értendő és akikre a „nekünk” névmás utal, vagy mindenkire, aki hallgatta akkor és aki ma hallgatja vagy olvassa Jézus példázatát, tekintet nélkül arra, hogy a kereszténységen belül vagy kívül áll? Egy osztály vagy egy személy ügye a példázat?

„AZ Ő URA”

 6. Milyen példázattal felelt Jézus Péter kérdésére?

⁶ Jézus nem felelt közvetlenül Péter kérdésére, amelyben a „példázat” felől tudakozódott, hanem egy másik példázatot mondott el válaszul: „Ki hát a hű és értelmes sáfár, akit az ő ura szolgaszemélyzete fölé kirendel, hogy a kellő időben kiadja nekik élelmüket? Boldog az a [rab] szolga, akit megérkezésekor az úr ilyen munkában talál. Bizony mondom nektek, hogy az egész vagyona fölé rendeli” (Luk 12:42–44).

 7. Kit szemléltet a sáfár „Ura”, és milyen magatartást kíván ez a sáfártól a „dolgok rendszere befejezésének” idején?

⁷ Senki előtt sem vitás, hogy a hű sáfár „Ura” magát a példázatot elmondó Úr Jézus Krisztust szemlélteti. Abban a példázatban, amelyre vonatkozóan Péter kérdése elhangzott, Jézus a jelképes vőlegény, aki a menyegzői ünnepségről meg nem határozott éjszakai vagy hajnali órában érkezik haza (Luk 12:35–40). Érthető, hogy a Jézus példázatának beteljesedésében érdekelt személyek vigyáznak arra, hogy éberek maradjanak, különösen a „dolgok rendszere befejezésekor” (Máté 24:3).

 8. Mióta lett Jézus Krisztus „Ura” a „szolgaszemélyzetének”, és hogyan írja le őket a Jelenések 7:1–8 verse?

⁸ A sáfárról szóló példázatban a ház urának van egy „szolgaszemélyzete”, közéjük tartozik a sáfár is. Ez megfelel annak a ténynek, hogy a példázatot elmondó Úr Jézus Krisztusnak is van egy szellemi értelemben vett házanépe. A Zsidók 3:4–6-ban ilyen értelemben olvashatjuk: „Aki pedig mindent felépített, az Isten az. Mózes is hű volt ugyan az Ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett. Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához [háza fölött, UV]” (Ökumenikus fordítás). Mózes próféta a nemzetté válás pontján álló Izrael házának 12 törzse fölé volt kirendelve. Jézus Krisztus, a nagyobb Mózes pedig a szellemi Izrael háza fölé rendeltetett i. sz. 33 Pünkösdjétől mind a mai napig. A Jelenések 7:1–8 verse föltárja, hogy ez a „ház” 144 000 szellemi izraelitából áll, törzsenként 12 000 szellemi elpecsételtből. Ez a „ház” Isten olyan szellemi fiaiból épült, mint amilyen maga Jézus Krisztus, az ő Fejük. Együttesen ők alkotják azt a kicsiny nyájat, amelynek Jehova Isten, a mennyei Atya jónak látta mennyei királyság adományozását (5Móz 18:15–18; Luk 12:32; Csel 3:19–23).

 9. Ha úgy érvelnénk, hogy a „sáfár” egy bizonyos keresztényt szemléltet, akit már az első században kineveztek, milyen nehézségekbe ütköznénk az Úr visszatérése pontos idejének meghatározását illetően?

⁹ Isten 140 000 szellemi fia alkotja azt a „szolgaszemélyzetet”, amely fölé az Őr Jézus Krisztus, mint a ház Ura kirendeli a példázatbeli „sáfárt”. E példázatbeli „sáfár” (görögül: oikinómos; héberül: so·khenʹ, Delitsch fordításból) még mindig vitatott kérdés sok úgynevezett keresztény között. Ha azt állítjuk, hogy a „sáfár” egy bizonyos szóban forgó keresztényt szemléltet, leküzdhetetlen nehézségekbe ütközünk. A példázat szerint ugyanis a sáfár ura éppen útra készül, és meghatározatlan ideig tartó távollét után egy előre be nem jelentett órában hazatér. I. sz. első századában egy ilyen időpontot már azért sem lehetett rögzíteni, mert akkor nem álltak az emberek rendelkezésére olyan kényelmi műszerek, mint például telefon, rádió adó-vevő vagy pontos menetrend szerinti, nagy sebességű közlekedési eszközök, mint a ma emberének.

10. Milyen nehézség adódna e szóban forgó keresztény éltes korával kapcsolatban az „Úr” megérkezésének idejére?

¹⁰ A „sáfár”-t — Jézus szavai szerint — akkor rendelte ki az ura a „szolgaszemélyzet” fölé, amikor útrakelni készült. Ennek megfelelően, minthogy a sáfár ura, az Úr Jézus Krisztust szemléltette, az ő „sáfára” kirendelése Jézus mennybemenetele előtt történt, azaz 10 nappal a zsidó Pünkösd ünnepe előtt, i. sz. 33-ban. A „sáfárnak” — ura visszatérésekor is — életben kellett lenni, sőt hűségesen kellett kijelölt tisztében működni, sáfárkodni. Jézus Krisztus mennybemenetele óta máig 1900 év telt el. Ennélfogva, ha valaki úgy érvelne, hogy a példázatbeli „sáfár” egy bizonyos konkrét személyt szemléltet az igaz keresztény gyülekezetből, nos, hogyan élhetne egy ilyen keresztény még ma is, akit i. sz. 33-ban rendelt ki Jézus Krisztus? Ilyen hosszú ideig még egyetlen ember sem élt a földön, még a híres Matuzsálem sem (1Móz 5:27).

11. Ha nem egy bizonyos keresztényt szemléltet a „sáfár”, akkor mit szemléltet, és milyen írásszövegek támogatják ezt a nézetet?

¹¹ A józan ész azt diktálja nekünk — és ezt hasonló szentírási példák is alátámasztják —, hogy a „sáfár” (oikonómos) egy osztályt, kollektív testületet szemléltet, amely azonos a jogi személy fogalmával. Jogi személy lehet egy testület is az ország törvényei értelmében. Jehova Isten például az ókori Izrael egész nemzetét „szolgámnak” nevezi, „akit kiválasztottam” (És 43:10). A „sáfár” ugyanilyen módon a szellemi izraeliták „kicsiny nyáját” szemlélteti, vagyis az Úr Jézus Krisztus összes önátadott, alámerített tanítványait, azokat, akiket Isten szelleme mennyei örökségre nemzett, miként a megdicsőített Urukat, Jézus Krisztust is. Ez a kollektív „sáfár” élt akkor, amikor a távozó Uruk kirendelte, és e sáfárosztály maradéka még ma is él és hűséggel szolgálja Jézus Krisztust, a Gazdát. Mivel minden tag hűséges és értelmes, az egész osztály is az.

12. Milyen feladatra történt a „sáfár” kirendelése a „szolgaszemélyzet” fölé és a tények mit bizonyítanak azt illetően, teljesítette-e a „sáfár” osztály ezt a feladatot?

¹² A példázatban a „sáfárt” egész „szolgaszemélyzete” fölé kirendelte az Ura, hogy „kellő időben kiadja nekik élelmüket” (Luk 12:42). A „sáfár” osztály mindezideig eleget tett a feladatának. Az első században is teljesítette kötelességét, Jézus Krisztus 12 apostola idejében egészen a legtovább életben maradó János apostolig, aki kb. i. sz. 98. évében írásaival véglegesítette a mai Szentírást (Ján 21:20–23). Most, a „dolgok rendszerének” az 1914-es katasztrófális esztendőben elkezdődött „befejezése” idején különösen elmondhatjuk, hogy itt a „kellő idő” az esedékes „élelem” kiosztására a „szolgaszemélyzet” részére, ami mindeddig meg is történt. A „sáfár”-osztály maradéka hűnek bizonyult e tekintetben (Máté 24:3–14).

13. A „sáfár” osztállyal kapcsolatban mivel tért vissza az Úr Jézus Krisztus és mit tett addig e „sáfár” osztály?

¹³ Mindez egybeesik azzal a ténnyel, hogy az Úr Jézus Krisztus elnyerte Királyság-hatalmát mennyei Atyjánál a pogány idők végén, 1914-ben és így végül is megkapta azt, amiért elment (Luk 19:12). Szellemi formában, láthatatlanul tehát visszatérhetett, hogy elszámoltassa „sáfárát”. Ezen számadásra vonásig nem csekély feladat volt a táplálék „kellő időben” való kiosztása. A „sáfár” osztály tagjai mindig együttműködtek a szellemi „táplálék” egymásnak való kiosztásában, ahogy Jehova Isten fokozatosan kiterjesztette a meghívást másokra, hogy legyenek a Királyság örökösei, azaz a „kicsiny nyájának” tagjai.

KINEVEZI „MINDEN VAGYONA FÖLÉ”

14. Miért volt boldog időszak a „sáfár” számára „Ura” hazatérése és az, hogy őket szolgai kötelességüknek végzésében találta?

¹⁴ Az Úr Jézus Krisztus, a Gazda, a hű és értelmes „sáfárról” szóló példázatában úgy beszélt a „sáfár”-ról, mint [rab] „szolgáról”. Így olvassuk: „Boldog az a [rab] szolga, akit az ő ura hazatérésekor ilyen munkában talál!” Miért? Jézus így válaszol: „Bizony mondom nektek, kinevezi minden vagyona fölé” (Luk 12:43, 44).

15. Miért volt örvendetes a „sáfár” számára, amikor ura minden vagyona fölé kinevezte?

¹⁵ Eszerint a „[rab] szolga” annak jutalmául, hogy hű és értelmes volt, s éberen várta ura visszatérését, „sáfári” minőségében még nagyobb felelősséget kapott. Ez azért vált lehetségessé, mert az Ura utazása eredményes volt, többel tért vissza, mint amennyivel elindult. „Vagyona” megszaporodott, s így a hű „sáfárt” is több minden fölé nevezhette ki. A „sáfári” tisztségben való megmaradása értelemszerűen azt jelentette, hogy nagyobb területen és jobb minőségben kellett szolgálnia. Ura is feljebbvaló minőségben tért vissza, mint amilyenben elindult küldetésére. E példázat mai beteljesedésében ez érvényes mind a „sáfár” osztály maradékára, mind pedig a megdicsőített Jézus Krisztusra, az ő Urára.

16. Jézusnak nem sokkal a példázat után elmondott mely szavai jelzik, hogy a „sáfár”-példázatot „tüzes”, azaz ítéletidőben mondta?

¹⁶ Mi támasztja még alá, hogy ez volt a kellő idő arra, hogy a „sáfár” osztály maradéka Ura megszaporodott „vagyona” vagy értékei fölé kineveztessék? Jézus néhány verssel e példázat után ezt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön; és mit kívánhatnék még, ha már lángol?” (Luk 12:49). Ez a képletes kifejezésmód összhangban van Alámerítő János szavaival, aki Jézusról néhány hónappal korábban ezt jövendölte: „Ő szent szellembe és tűzbe merít alá titeket. Szórólapátja a kezében van [hogy ezzel válassza szét a búzát a polyvától] és teljesen megtisztítja szérüjét és búzáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel” (Máté 3:11, 12).

17. A Jézus idejében élők közül kiknek kellett tüzes tapasztalaton átesniük és milyen katasztrófába torkollott annak csúcspontja?

¹⁷ Ezekből a prófétai szavakból kitűnik, hogy a dolgok zsidó rendszerének tüzes vége akkor elérkezett. A krisztusi hitre át nem tért zsidóknak — mint polyvának — tüzes tapasztalaton kellett átesniük, ami Jeruzsálem pusztulásával és a zsidók teljes szétszóratásával ért véget. Mindezt i. sz. 70-ben, a római légiók teljesítették be.

18, 19. a) Milyen szemléltetést adott Jézus a „dolgok rendszere befejezésének” jeléről mondott próféciájában, amely megfelel a „sáfár”-példázatnak? b) Hűnek és értelmesnek bizonyultak-e a „sáfár” osztály tagjai a zsidó rendszer befejezésekor és milyennek bizonyult a „sáfár” osztály maradéka a „dolgok mai rendszerének befejezésekor”?

¹⁸ Jézus Krisztus harminchét évvel a jelképes „polyva” i. sz. 70-ben olthatatlan „tűzzel” való megégetése előtt prófétált arról, hogy mi alkotja majd „a dolgok rendszere” tüzes „befejezésének” és Krisztus láthatatlan szellemben való „jelenlétének” a „jelét”. A prófécia keretében a többi között utalt a „hű és értelmes [rab] szolgára], aki a földön működni fog, amikor a dolgok világrendje végéhez közeledik. Jézusnak e „[rab] szolgára” vonatkozó megjegyzései erősen hasonlítanak a „hű és értelmes sáfárról” mondott szavaira. Nyilvánvalóan egy és ugyanazon osztályról beszélt, csakhogy a „sáfár” szó speciálisan a munka jellegére utal, melyet a „[rab] szolga” végez.

¹⁹ Figyeljük meg Jézus leírását: „Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura a háziszolgák fölé kijelölt, hogy kellő időben megadja nekik az élelmüket? Boldog az a rabszolga, akit az ura, amikor megjön, ilyen munkában talál. Bizony mondom nektek, összes javai fölé kinevezi őt” (Máté 24:45–47). A „hű és értelmes rabszolga” vagy „sáfár” osztály tagjai szorgalmasan szolgáltak a dolgok zsidó rendszerének végéig, i. sz. 70-ig. A „rabszolga osztály” vagy „sáfár” osztály mai maradéktagjai hűnek és értelmesnek bizonyultak 1914 óta, a „dolgok rendszere” mai „befejezésének” idején.

20. A „sáfár” osztály maradékát alkotó személyekre ráillenek-e Jézus azon szavai, amelyeket az Olajfák hegyén mennybenemetele előtt mondott?

²⁰ A „sáfár” osztály maradéka ma könnyen felismerhető, mert rájuk illik mindaz, amit Jézus, az ő Uruk azoknak mondott, akik eredetileg a „sáfár” osztályt alkották. Közvetlen mennybemenetele előtt az Olajfák hegyén Jézus így szólt hozzájuk: „Erőt nyertek majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában és Szamáriában és a föld legtávolabbi részéig” (Csel 1:8). Amikor a zsidó tanítványok az Úr Jézus Krisztus mellett tanúskodtak, egyben Krisztus Atyjának és Istenének, Jehovának is tanúi voltak. Soha nem szűntek meg Jehova tanúi lenni!

21. Kinek a tanúi voltak testi származás szerint azok a zsidó tanítványok és mikor lettek a kollektív „sáfár” első, eredeti tagjaivá?

²¹ E zsidó tanítványoknak már csak azért is Jehova tanúinak kellett lenniük, mert származás szerint ahhoz a nemzethez tartoztak, amelynek ősatyáihoz Isten így szólt: „Ti vagytok az én tanúim, ez Jehova kijelentése, és én Isten vagyok” (És 43:10–12). Jehova e zsidó tanúi most Fiának, Jézus Krisztusnak is tanúivá lettek. Pünkösdkor, 10 nappal Krisztus mennybemenetele után megtörtént a szent szellembe való bemerítésük és ezzel elnyerték megdicsőített Uruk, Jézus Krisztus megbízatását az ő „szolgaszemélyzete” fölé, hogy a szellemi táplálékot kiosszák nekik. Eredetileg tehát ők lettek a kollektív „sáfár” első vagy eredeti tagjai és velük szépen kezdődött a „sáfár” osztály.

22. A „sáfár” osztály kinek a neve számára elhívott nép és hogyan hangsúlyozódott ki ez nem sokkal i. sz. 36 után a Jeruzsálemben rendezett különleges összejövetelen?

²² Ez a „sáfár” osztály a Jehova neve számára választott nép. E tény akkor hangsúlyozódott ki, amikor az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet vénei i. sz. 36 után egy különleges összejövetelt tartottak. Ott Jakab, Jézus Krisztus féltestvére ezt mondta: „Simon [azaz Simon Péter apostol] részletesen beszámolt arról, mi módon fordította Isten a figyelmét első ízben a nemzetek [a körülmetéletlen pogányok] felé, hogy közülük népet vegyen a nevének” (Csel 15:1–14).

23. A „dolgok rendszerének” mai „befejezésekor” nem húzódozhat a „sáfár” osztály maradéka attól, hogy kinek a tanúja legyen és hogy kinek a nevéről nevezzék őket?

²³ Az első századi „sáfár” osztálynak tehát ilyen nem zsidók is tagjai lettek. Így ez az osztály volt az Isten neve számára felkent nép. Isten neve pedig: Jehova. Isten Jehova nevéről nevezték őket. Nem húzódozhattak a tanúskodástól. Hasonlóan a mai „sáfár” osztály felkent maradéka sem húzódozhat ettől most, amikor az 1914 óta látható „jel” azt mutatja, hogy a „sáfár” osztály visszatért Ura jelen van és a „dolgok rendszerének befejezése” hamarosan eléri csúcspontját Armageddonban (Máté 24:3).

A „hű sáfár”-ról szóló cikk ismétlésekor hogyan válaszolnál ezekre a kérdésekre:

◻ Jézus példázatában ki a „hű sáfár” „Ura”?

◻ Ki a „hű sáfár”?

◻ Kikből áll a „szolgaszemélyzet”?

◻ A Zsidók 3:6 szerint melyik az a „ház”, amelynek Krisztus let a Feje?

◻ Miért nem lehet egyetlen személy a „hű sáfár”?

◻ Vajon a „hű sáfár” azonos a „hű és értelmes rabszolgával”?

◻ Milyen tevékenység élcsapataként szolgál a „hű sáfár” osztály, amely ma lehetővé teszi ennek az osztálynak a felismerését?

[Kép a 12. oldalon]

„Péter akkor megkérdezte: ,Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?’ Az Úr pedig így válaszolt: ,Ki hát a hű és értelmes sáfár?’” (Luk 12:41, 42a)