„Őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától”

AMIKOR Jézus Krisztus kiejtette e szavakat több mint 19 évszázaddal ezelőtt, éberségre intette tanítványait a káros vallási tanításokkal és gyakorlatokkal szemben (Máté 16:6, 12). A Márk 8:15-ben található beszámoló közelebbi meghatározással szolgál: „Őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!” Miért történt utalás Heródesre? Azért, mert egyes szadduceusok a herodiánusokhoz, egy politikai csoporthoz tartoztak.

Miért volt szükség ilyen különleges figyelmeztetésre? Nemde a farizeusok is, és a szadduceusok is, halálos ellenségei voltak Jézusnak? (Máté 16:21; János 11:45–50). De igen. Azonban a jövő azt tartogatta, hogy némelyikük elfogadja a keresztényiséget, majd megpróbálja a keresztény gyülekezetre erőltetni az elképzeléseit (Cselekedetek 15:5).

Annak veszélye is fennállt, hogy esetleg maguk a tanítványok is utánozni fogják e vallásvezetőket, akiknek befolyása meghatározta a neveltetésüket. Időnként már az is akadálynak bizonyult náluk Jézus tanításainak a megértésében, hogy ilyen háttér állt mögöttük.

Mi tette oly veszélyessé a farizeizmust és a szadduceizmust? Ha pillantást vetünk Jézus napjainak vallási helyzetére, fogalmat alkothatunk erről.

Vallási megosztottság

Az i. sz. első századi zsidó közösségre vonatkozóan ezt írta Max Radin történész: „A zsidó gyülekezetek egymástól való függetlensége meglehetősen valóságos volt, sőt ragaszkodtak is hozzá . . . gyakran megtörténhetett, hogy amikor a templom és a szent város iránti tisztelet igen nagy hangsúlyt kapott, mélységes megvetés nyilvánult meg azok iránt, akik a legfőbb hatalmi állást töltötték be az adott időben az anyaországban.”

Csakugyan siralmas szellemi állapot! Többek között milyen tényezők járultak ehhez hozzá? Nem minden zsidó élt Palesztinában. A görög kultúra, amelyben a papok nem voltak közösségi vezetők, megtette a magáét hatásával, mivel aláásta Jehova papságra vonatkozó elrendezésének tiszteletét (2Mózes 28:29; 40:12–15). Ezenkívül nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ott voltak a művelt laikusok és írástudók is.

A farizeusok

A „farizeusok” vagy peru·simʹ név valószínűleg azt jelentette, hogy ’elkülönített személyek’. A farizeusok Mózes követőinek tekintették magukat. Létrehozták saját „szövetségüket” vagy „testvériségüket” (héberül: hhavu·rahʹ). A felvételhez fogadalmat kellett tennie az embernek három tag előtt arra, hogy szigorúan tartja magát a lévitai tisztasághoz, kerüli a tanulatlan tömeggel (ʽam-ha·ʼaʹrec) való szoros kapcsolatot, és lelkiismeretesen befizeti a tizedet. A Márk 2:16 (Újfordítású revideált Biblia) „a farizeusok közül való írástudókról” beszél. Ebben a pártban egyesek szakképzett írástudók és tanítók, míg mások laikusok voltak (Máté 23:1–7).

A farizeusok egy egyszerre mindenhol jelen lévő Istenben hittek. Úgy gondolkodtak, hogy mivel „Isten mindenütt jelen van, a templomban is és a templomon kívül is lehet imádni Őt, s nem csupán áldozatokkal kell segítségül hívni. Így elősegítették, hogy a zsinagóga az imádat, a tanulmányozás és az imádkozás helye legyen, valamint olyan szintre emelték azt, hogy központi és fontos helyet foglalt el az emberek életében, s vetekedett a templommal” (Encyclopaedia Judaica).

A farizeusok nem értékelték Jehova templomát. Ez Jézus szavaiból is látható: „Jaj néktek vak vezérek, a kik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-é, vagy a templom, a mely szentté teszi az aranyat? És: Ha valaki az oltárra esküszik, semmi az; de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, a mely szentté teszi az ajándékot? A ki azért az oltárra esküszik, esküszik arra és mindazokra, a mik azon vannak” (Máté 23:16–20).

Hogyan válhatott ennyire nyakatekertté a farizeusok gondolkodása? Mit hagytak figyelmen kívül? Figyeld meg, mit mond ezután Jézus. „És a ki a templomra esküszik, esküszik arra és Arra, a ki abban lakozik” (Máté 23:21). E. P. Sanders tudós a következőket jegyezte meg ezzel a verssel kapcsolatban: „A templom nemcsak azért volt szent, mert ott imádták a szent Istent, hanem azért is, mert ő ott volt” (Judaism: Practice and Belief, 63 BCE​—66 CE). Jehova különleges jelenléte azonban keveset jelentett azoknak, akik úgy gondolták, mindenütt jelen van.

A farizeusok a predesztináció és a szabad akarat kombinációjában is hittek. Más szóval „minden el van rendelve előre, mégis a döntés szabadsága megadatott”. Mindamellett úgy tartották, hogy Ádám és Éva a bűn elkövetésére volt predesztinálva, és hogy még az is eleve elrendelt dolog, ha megvágjuk egy kissé az ujjunkat.

Talán ilyen hamis elképzelésekre gondolt Jézus, amikor egy toronyról beszélt, amely összeomlott, s aminek következtében 18-an halálukat lelték. Megkérdezte: „Gondoljátok-é, hogy [a 18 áldozat] bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél?” (Lukács 13:4). Miként az a legtöbb balesetre igaz, ez is „idő szerint és történetből [előre nem látható események miatt, »NW«]” következett be, nem pedig a sors miatt, ahogy azt a farizeusok tanították (Prédikátor 9:13). Hogyan kezelték az ilyen állítólagos tanultak az Írás szerinti parancsolatokat?

Vallási újítók voltak

A farizeusok kitartottak amellett, hogy az Írás szerinti parancsolatokat minden egyes nemzedékben a rabbiknak kell magyarázniuk, mégpedig a haladó elképzelésekkel összhangban. Ennélfogva az Encyclopaedia Judaica megállapítja, hogy „nem okozott nekik különösebb nehézséget összhangba hozni a Tóra tanításait haladó elképzeléseikkel, vagy megtalálni elképzeléseiket mint amelyekre utalás vagy célzás történik a Tóra szavaiban”.

Ami az évenkénti Engesztelés Napját illeti, a bűnök miatti engesztelés erejét a főpapról magára a napra vitték át (3Mózes 16:30, 33). A Pászka ünnepén, a bor és a macesz fogyasztásakor, nagyobb hangsúlyt fektettek a Kivonulásról szóló beszámoló leckéinek ismétlésére, mint a pászkabárányra.

Idővel a farizeusok befolyásos személyekké váltak a templomban. Ekkor olyan szertartást vezettek be, amely magában foglalta a következőket: vízhordás a Siloám tavából és e víz italáldozatként való felhasználása a Betakarítás Ünnepének idején, valamint az oltár fűzfaágakkal történő ütögetése az ünnep végén és rendszeres, naponkénti imák; mindennek semmi alapja nem volt a Törvényben.

„Különösen jelentősek” voltak „a farizeusi újítások a Sabbath-tal kapcsolatban” — állapítja meg a The Jewish Encyclopedia. Egy feleségtől elvárták, hogy világító lámpásokkal üdvözölje a Sabbathot. Ha úgy tűnt, hogy egy tevékenység törvénybe ütköző munkához vezethet, megtiltották azt a farizeusok. Sőt, odáig mentek, hogy szabályozták az orvosi kezelést, és bosszúságot nyilvánítottak ki Jézus Sabbath-napi csodálatos gyógyításai miatt (Máté 12:9–14; János 5:1–16). De e vallási újítók nem álltak meg az új szokások bevezetésénél arra tett kísérletükben, hogy falat vagy korlátot emeljenek az Írás szerinti törvények védelmére.

Érvénytelenítés

A farizeusok jogot formáltak arra, hogy felfüggesszenek vagy eltöröljenek bizonyos Írás szerinti törvényeket. A gondolkodásukat tükrözi egy talmudi vezérige: „Jobb, ha egyetlen törvény töröltetik el, mint ha az egész Tóra merül feledésbe.” Példa volt erre a Jubileum abbahagyása azon az alapon, hogy úgyse ad senki kölcsön a szegényeknek ezen időszak közeledtével, mivel félő, hogy elveszti a követelését (3Mózes 25. fejezet).

Más példák: a házasságtöréssel gyanúsított asszonyt érintő vizsgálat érvénytelenítése, illetve egy ismeretlen gyilkos esetében, a kiengesztelés eljárásának felfüggesztése (4Mózes 5:11–31; 5Mózes 21:1–9). Csak idő kérdése volt, mikor érvénytelenítik a farizeusok azt az Írás szerinti követelményt, mely szerint az embernek gondoskodnia kell szükséget szenvedő szüleiről (2Mózes 20:12; Máté 15:3–6).

Jézus így figyelmeztetett: „Oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás” (Lukács 12:1). A farizeizmus, a maga nem teokratikus magatartásformáival nem is lehetett más, mint képmutatás — egyértelműen olyasmi, amit nem szabad bevinni a keresztény gyülekezetbe. Mindazonáltal a zsidó forrásművek kedvezőbb megvilágításban mutatják be a farizeusokat, mint a szadduceusokat. Vizsgáljuk meg most e konzervatívabb csoportot.

A szadduceusok

A „szadduceusok” név valószínűleg Sádókra vezethető vissza, aki főpapként szolgált Salamon napjaiban (1Királyok 2:35, New World Translation of the Holy Scriptures—With References, lábjegyzet). A szadduceusok konzervatív pártot hoztak létre, amely a templom és a papság érdekeit képviselte. A farizeusoktól eltérően — akik a tanulás és a vallásosság jogcímén tartottak igényt a hatalomra — a szadduceusok a leszármazási vonalra és a pozícióra alapozták előjogaikat. Ellenezték a farizeusi újításokat a templom i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásáig.

A predesztináció visszautasításán kívül a szadduceusok minden olyan tanítás elfogadását megtagadták, amelyről nem tett említést kimondottan a Pentateuch, még ha máshol említette is azt Isten Szava. Valójában „erénynek tartották” az e dolgok feletti vitázást (The Jewish Encyclopedia). Ez emlékezetünkbe idézi azt az esetet, amikor a feltámadás kérdésében provokálták Jézust.

A hét férjet elvesztett özvegyről szóló szemléltetést alkalmazva, a szadduceusok ezt kérdezték: „A feltámadáskor azért a hét közül melyiké lesz az asszony?” Feltételezett özvegyüknek természetesen ugyanúgy lehetett volna akár 14 vagy 21 férje is. Jézus megmagyarázta: „a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek” (Máté 22:23–30).

Tisztában lévén azzal, hogy a szadduceusok elvetik az ihletett írókat — kivéve Mózest —, Jézus azzal bizonyította a maga állítását, hogy idézett a Pentateuchból. Ezt mondta: „A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene” (Márk 12:26, 27).

Üldözték Jézust és a követőit

A szadduceusok inkább a diplomáciai ügyeskedésben hittek a más nemzetekkel való kapcsolataikban, semmint a Messiásra vártak — ha hittek egyáltalán az eljövetelében. Egy Rómával kötött megállapodás értelmében az volt a dolguk, hogy működtessék a templomot, és nem tartották kívánatosnak, hogy bármiféle Messiás jelenjen meg a színen, aki megzavarja a dolgokat. Úgy tekintve Jézusra, mint aki veszélyezteti állásukat, összefogtak a farizeusokkal, hogy kiterveljék a halálát (Máté 26:59–66; János 11:45–50).

Politikai orientáltságuknál fogva logikus, hogy a szadduceusok elkötelezték magukat a Rómához való lojalitás mellett, és ezt kiáltották: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” (János 19:6, 12–15). A szadduceusok voltak azok, akik Jézus halála és feltámadása után vezető szerepet vállaltak az arra irányuló próbálkozásokban, hogy megálljon a keresztényiség terjedése (Cselekedetek 4:1–23; 5:17–42; 9:14). A templom i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulása után nem létezett többé e csoport.

Amiért továbbra is résen kell lenni

Mennyire helyénvalónak bizonyult Jézus figyelmeztetése! Igen, ’őrizkednünk kell a farizeusok és szadduceusok kovászától’. Csak észre kell venni rossz gyümölcsét, amelyet napjainkban terem a zsidóságban és a kereszténységben egyaránt.

Ennek éles ellentéteként azonban, Jehova Tanúinak 75 500-nál is több gyülekezetében a képesített keresztény vének állandóan ’gondot viselnek magukról és a tudományukról’ mindenütt a világon (1Timótheus 4:16). A Bibliát teljes egészében úgy fogadják el, mint amelyet Isten ihletett (2Timótheus 3:16). Nem újítók, és nem a saját vallási rendtartásaikat mozdítják elő, inkább egységesen dolgoznak egy bibliai alapra épülő szervezet irányítása alatt, amely ezt a folyóiratot használja fel fő oktatási eszközeként (Máté 24:45–47).

Az eredmény? Milliók érnek el magasabb szintet szellemileg világszerte, midőn megértik a Bibliát, alkalmazzák életükre és tanítják azt másoknak. Hogy meglásd, miként valósul ez meg, miért ne látogatnál el Jehova Tanúi legközelebbi gyülekezetébe, vagy miért ne írnál e folyóirat kiadóinak?

[Kiemelt rész a 26. oldalon]

JÉZUS TEKINTETTEL VOLT A HALLGATÓSÁGÁRA

JÉZUS KRISZTUS világosan tanított, számításba vette hallgatói elképzeléseit. Ezt tette például, amikor az „újraszületés” témájáról beszélt Nikodémusnak, a farizeusnak. Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki, mikor már öreg? . . . Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” (János 3:1–5, Békés—Dalos fordítás). Miért volt ennyire zavart Nikodémus, ha egyszer a farizeusok hite szerint a judaizmusra áttért személyeknek szükséges volt újraszületniük, és egy rabbinikus mondás „újszülötthöz” hasonlította a prozelitát?

Egy mű betekintést enged ebbe, amikor leírja, hogy „a zsidók arra vonatkozó általános véleménye, hogy ki számít izraelitának . . . még mindig rányomja bélyegét e farizeus gondolkodására”, aki „nem egykönnyen tud szabadulni kezdeti előítéletétől . . .: »Minthogy az izraelitáknak . . . joguk van ahhoz, hogy bebocsátást nyerjenek a Messiás királyságába, azt akarod mondani ezzel a kijelentéseddel, hogy bárkiről legyen is szó, be kell mennie másodszor az anyja méhébe ahhoz, hogy újból izraelita lehessen?«” (John Lightfoot: A Commentary on the New Testament From the Talmud and Hebraica). (Vö. Máté 3:9.)

Míg a prozelitákat illetően elfogadta Nikodémus az új születést, addig a természetes zsidók esetében elképzelhetetlennek tartotta az ilyen folyamatot — jelképesen szólva a méhbe való visszamenetelt.

Egy másik alkalommal sokan megbotránkoztak, amikor Jézus a ’testének evéséről és vérének ivásáról’ beszélt (János 6:48–55). Lightfoot azonban kimutatja, hogy „semmi sem volt általánosabb a zsidók iskoláiban, mint a metaforikus értelemben használt »enni és inni« beszédfordulatok”. Azt is megjegyezte, hogy a Talmud megemlíti az „enni a Messiást” gondolatát.

Az igazság tehát az, hogy a farizeusok és a szadduceusok nézetei elég nagy befolyással voltak az első századi zsidó gondolkodásra. De helyénvalóan, Jézus mindig számításba vette a hallgatósága ismeretét és tapasztalatát. Ez is egyike volt azon sok tényezőnek, amely a Nagy Tanítóvá tette őt.