Lukács – Szeretett munkatárs

RÓMÁBAN járunk. I. sz. 65-öt írunk. Lukács tudja, milyen veszélyes, ha Pál apostol barátjának mondja magát, akit akkoriban a hite miatt bíróság elé állítottak. Úgy tűnik, hogy Pált halálra fogják ítélni. És ebben a válságos időszakban Lukács, és egyedül csak ő van az apostollal (2Timóteusz 4:6, 11).

A Lukács név ismerősen cseng a Biblia olvasóinak, hiszen az általa írt evangélium az ő nevét viseli. Lukács hosszú utakat tett meg Pállal, aki ’a szeretett orvosnak’ és ’munkatársnak’ nevezte őt (Kolosszé 4:14; Filemon 24). A Szentírás nem sokat árul el Lukácsról, mindössze háromszor említi a nevét. De ha megvizsgálod, amit tudni lehet róla, valószínűleg egyetértesz majd Pállal, aki nagyra értékelte ezt a hűséges keresztényt.

Író és misszionárius

A Lukács evangéliuma és a Cselekedetek könyve Teofilusznak van címezve, ami arra utal, hogy Lukács írta mindkét, Istentől ihletett iratot (Lukács 1:3; Cselekedetek 1:1). Lukács nem állítja, hogy tanúja lett volna Jézus Krisztus szolgálatának. Inkább azt mondja, hogy az információkat szemtanúktól szerezte, és ’mindennek pontosan utánajárt az elejétől kezdve’ (Lukács 1:1–3). Tehát valószínű, hogy Lukács valamivel i. sz. 33 pünkösdje után vált Krisztus követőjévé.

Egyesek feltételezik, hogy Lukács a szíriai Antiókiából származott. Megjegyzik, hogy a Cselekedetek könyvében olyan események részletei olvashatók, melyek ebben a városban történtek, és hogy a könyv a hét, ’jó bizonyságot szerzett férfi’ egyikét ’antiókiai prozelitaként’ is megnevezi, arról ellenben nem történik említés, hogy a többi hat férfi melyik városból származott. Természetesen nem lehetünk biztosak abban, hogy Antiókia valóban Lukács szülővárosa volt (Cselekedetek 6:3–6).

Bár Lukács neve nem szerepel a Cselekedetek könyvében, a könyv egyes részeiben azonban a „mi”, „minket”, „velünk”, „mindnyájunkat” szavak olvashatók, ami arra mutat, hogy a feljegyzett események közül néhánynak Lukács is részese volt. Amikor Lukács leírja Pálnak és útitársainak az útvonalát Kis-Ázsián keresztül, ezt mondja: „Elmentek . . . Mízia mellett, és lementek Troászba.” Troászban történt, hogy Pálnak látomása volt egy makedón férfiról, aki így kérlelte őt: „Jöjj át Makedóniába, és segíts nekünk!” Lukács hozzáfűzi: „Mihelyt pedig látta a látomást, igyekeztünk elmenni Makedóniába” (Cselekedetek 16:8–10). Az a tény, hogy többes szám harmadik személyről átvált többes szám első személyre, azt sejteti, hogy Lukács Troászban csatlakozott Pál útitársaihoz. Lukács ezután többes szám első személyben írta le a Filippiben végzett prédikálótevékenységet, ezzel utalva arra, hogy részt vett benne. Ezt írja: „Sabbatnapon . . . kimentünk a kapun kívülre, egy folyó mellé, ahol – úgy gondoltuk – van egy olyan hely, ahol imádkozni szoktak, majd leültünk, és beszélni kezdtünk az egybegyűlt asszonyoknak.” Ennek köszönhetően Lídia és az egész háznépe elfogadta a jó hírt, és megkeresztelkedett (Cselekedetek 16:11–15).

Filippiben Pál és társai ellenségeskedéssel néztek szembe. Pál meggyógyított egy szolgálólányt, aki egy „jövendőmondó démon” befolyása alatt jövendölt. Amikor a lány urai látták, hogy a nyereségük forrása odalett, elfogták Pált és Silást, akik aztán verést szenvedtek el, majd börtönbe vetették őket. Lukácsot nyilván nem tartóztatták le, mivel többes szám harmadik személyben ír társai megpróbáltatásairól. Kiszabadulásukkor Pál és Silás „bátorították [a testvéreket], majd eltávoztak”. Lukács csak attól kezdve írta újra többes szám első személyben a történteket, amikor Pál később visszatért Filippibe (Cselekedetek 16:16–40; 20:5, 6). Lukács talán ott maradt Filippiben, hogy felvigyázza a munkát.

Információgyűjtés

Honnan gyűjtött Lukács információt az evangéliumához és a Cselekedetek könyvéhez? A Cselekedetek könyvének többes szám első személyű részei – melyekben Lukács önmagát is a szereplők közé sorolja – azt mutatják, hogy Lukács Filippiből Jeruzsálemig kísérte Pált, ahol az apostolt újra letartóztatták. Útközben Pál útitársai Fülöppel, az evangéliumhirdetővel maradtak Cezáreában (Cselekedetek 20:6; 21:1–17). A Szamáriában végzett, korai misszionáriusi tevékenységről szóló beszámolójához Lukács Fülöptől kaphatott információt, aki élen járt az ottani prédikálómunkában (Cselekedetek 8:4–25). De kiktől juthatott Lukács további információhoz?

Az a két év, melyet Pál börtönben töltött Cezáreában, valószínűleg lehetőséget nyújtott Lukácsnak arra, hogy kutatást végezzen az evangéliumi beszámolójához. Nem volt messze Jeruzsálem, ahol utánajárhatott a Jézus származására vonatkozó feljegyzéseknek. Jézus életéről és szolgálatáról Lukács sok eseményt jegyzett fel, melyek kizárólag az ő evangéliumában olvashatók. Egy tudós 82 ilyen kiemelkedő szövegrészt talált.

Lehet, hogy Lukács a János születésével kapcsolatos dolgokat Erzsébettől, Keresztelő János anyjától tudta meg. A Jézus születésére és gyermekkorára vonatkozó részleteket pedig Máriától, Jézus anyjától kaphatta (Lukács 1:5–2:52). Pétertől, Jakabtól vagy Jánostól hallhatott a csoda útján történő halfogásról (Lukács 5:4–10). Egyedül Lukács evangéliumában olvashatunk Jézus némelyik példázatáról, úgymint az irgalmas szamaritánusról, a szűk ajtóról, az elveszített drachmáról, a tékozló fiúról, valamint a gazdag emberről és Lázárról (Lukács 10:29–37; 13:23, 24; 15:8–32; 16:19–31).

Lukács őszintén érdeklődött az emberek iránt. Feljegyezte Mária tisztulási felajánlását, egy özvegyasszony fiának a feltámasztását, és azt is, hogy egy asszony megkente olajjal Jézus lábát. Beszél a Krisztust szolgáló asszonyokról, és arról, hogy Márta és Mária vendégül látta Krisztust. Lukács evangéliuma számol be egy összegörnyedt asszony és egy vízkóros férfi meggyógyításáról, valamint tíz leprás megtisztulásáról. Lukács mondja el a kis termetű Zákeus történetét is, aki felmászott egy fára, hogy láthassa Jézust. Azt is ő jegyezte fel, hogy a Krisztus mellett oszlopra feszített egyik gonosztevő megbánást tanúsított (Lukács 2:24; 7:11–17, 36–50; 8:2, 3; 10:38–42; 13:10–17; 14:1–6; 17:11–19; 19:1–10; 23:39–43).

Érdemes megjegyeznünk, hogy Lukács evangéliuma beszél egy seb kezeléséről, melyet Jézus szemléltetésében az irgalmas szamaritánus végzett. Lukács kétségkívül orvosi szemmel jegyzi fel Jézus történetét a segítségnyújtásról, megemlítve a bort mint fertőtlenítő szert, az olajat a nyugtató hatása miatt, és a sebkötözést (Lukács 10:30–37).

Egy rab segítőtársa

Lukács törődött Pál apostollal. Amikor Pál őrizetben volt Cezáreában, Félix, a római helytartó megparancsolta, hogy a Pálhoz ’közel állók közül senkinek se tiltsák meg, hogy a szolgálatára legyen’ (Cselekedetek 24:23). Valószínűleg Lukács is Pál segítőtársa volt. Mivel Pál nem örvendett mindig jó egészségnek, a róla való gondoskodás „a szeretett orvos” szolgálatai közé tartozhatott (Kolosszé 4:14; Galácia 4:13).

Amikor Pál a császárhoz fellebbezett, Fesztusz római helytartó Rómába küldte az apostolt. Lukács lojálisan elkísérte a rabot az Itáliába vezető hosszú úton, és érzékletesen számolt be a hajótörésükről (Cselekedetek 24:27; 25:9–12; 27:1, 9–44). Mialatt Pál házi őrizetben volt Rómában, számos ihletett levelet írt, melyek közül kettőben utalt Lukácsra (Cselekedetek 28:30; Kolosszé 4:14; Filemon 24). Valószínűleg ez alatt a két év alatt írta meg Lukács a Cselekedetek könyvét.

Pál római szálláshelyén biztosan pezsgő szellemi élet folyt. Lukács itt találkozhatott Pál többi munkatársával, Tikikusszal, Arisztárkusszal, Márkkal, Jusztusszal, Epafrásszal és Onézimusszal, hogy csak néhányukat említsük (Kolosszé 4:7–14).

Pál második bebörtönzése idején, amikor érezte, hogy közeledik a halála, a lojális és bátor Lukács mellette volt, noha a többiek elhagyták az apostolt. Lukács talán annak ellenére maradt ott, hogy a saját szabadságát kockáztatta. Lehet, hogy Pál írnokaként szolgált, és ő írhatta le ezeket a szavait: „Egyedül Lukács van velem.” Úgy tartják, hogy nem sokkal ezután fejezték le Pált (2Timóteusz 4:6–8, 11, 16).

Lukács önfeláldozó volt, és szerény. Nem fitogtatta a tudását, és nem akart a figyelem középpontjába kerülni. Igen, lehet, hogy orvosként sokra vihette volna az életben, de úgy döntött, hogy a Királyság érdekeit támogatja. Lukácshoz hasonlóan bárcsak mi is önzetlenül hirdetnénk a jó hírt, és Jehovát dicsőítve alázatosan szolgálnánk (Lukács 12:31).

[Kiemelt rész a 19. oldalon]

KI VOLT TEOFILUSZ?

Lukács mind az evangéliumát, mind a Cselekedetek könyvét Teofilusznak írta. Az evangéliumában ’igen nagyra becsült Teofilusznak’ nevezte ezt a férfit (Lukács 1:3). Az „igen nagyra becsült” kifejezéssel az előkelő, vagyonos személyeket és a római kormányzat magas rangú tisztviselőit illették. Pál apostol hasonló kifejezéssel szólította meg Fesztuszt, Júdea római helytartóját (Cselekedetek 26:25).

Teofilusz minden bizonnyal hallott már a Jézusról szóló üzenetről, és érdeklődéssel fogadta. Lukács remélte, hogy az evangéliumi beszámolója segíteni fog Teofilusznak, hogy ’pontosan megtudja, mennyire bizonyosak azok a dolgok, amelyeket szóban tanítottak neki’ (Lukács 1:4).

Richard Lenski görögtudós szerint nem valószínű, hogy Teofilusz hívő lett volna, amikor Lukács az „igen nagyra becsült” kifejezéssel szólította meg őt, mivel „a keresztény irodalomban sehol . . . nem szólítottak meg egyetlen keresztény testvért sem ilyen világi megkülönböztető címmel”. Amikor Lukács később megírta a Cselekedetek könyvét, már nem használta az „igen nagyra becsült” kifejezést, hanem egyszerűen csak ezt mondta: „ó, Teofilusz” (Cselekedetek 1:1). Lenski így következtet: „Amikor Lukács megírta az evangéliumát Teofilusznak, ez a megkülönböztetett tiszteletben részesített férfi még nem volt keresztény, de mélységesen érdeklődött a keresztény dolgok iránt; amikor azonban Lukács elküldte neki a Cselekedetek könyvét, már hívővé vált.”