Egy idős férfi, kinek hite elnyerte jutalmát
A VÁRAKOZÁS tetőfokára hágott. Az emberi történelem egyik legnagyobb eseménye, melyet évszázadokkal előre megjövendöltek, bármelyik pillanatban bekövetkezhetett. Mi volt ez? A Messiás vagy a Krisztus megjelenése.
Dániel jövendölése szerint a Messiás érkezése a Jeruzsálem falainak újjáépítésére kiadott rendelet megjelenése után 69 évhéttel volt várható. (Dán 9:25) Ha ezt attól kezdve számítjuk, hogy Nehémiás felépítette a falakat, ez az időpont i. sz. 29.
Így amint az időszámításunk előtti I. század a vége felé közeledett, az ekkor már élemedett korban lévő zsidóknak elég halvány reményük volt csak arra, hogy dédelgetett álmuk megvalósuljon és megláthassák a Messiást. Mégis bizonyára sok idős férfi és nő várta hűséggel, hogy tanúja lehessen a hőn óhajtott nagy eseménynek. Ezek között volt Simeon is. A Biblia úgy ír róla, mint aki „igaz és istenfélő emberként várta Izrael vigasztalását”. (Luk 2:25) Noha Simeon kétségtelenül meghalt, mielőtt Jézust Isten szelleme felkente volna, hogy ilyenformán betöltse a megígért Messiás vagy Krisztus szerepét, rendíthetetlen hite, mellyel bízott a Messiás eljövetelében elnyerte jutalmát. Hogyan?
Jehova Isten értékelte Simeonnak ezt a nem mindennapi hitét és látomásban jelentette ki neki, hogy nem hal meg addig, míg nem látja meg Krisztust. (Luk 2:26) Milyen csodálatos kilátás volt ez az agg Simeon számára!
Egyik nap, mikor Simeon Isten szellemének ösztönzésére a templomba sietett, összetalálkozott a templomudvarban egy szegény házaspárral, akik kisgyermekükkel együtt érkeztek oda. Látszólag semmi rendkívüli nem volt ebben: egy férfi, a felesége és csecsemő fiúcskájuk nem nyújtott különös látványt. Megszokott dolog volt, hogy miután a zsidó asszony negyvennapos tisztulási időszaka letelt fiúgyermekének születése után, a törvény szerint felvitték Jeruzsálembe a gyermeket, hogy áldozatot mutassanak be érte. — Luk 2:27.
Az esemény — melyet Simeon a hite bőséges jutalmának tekintett — mégis figyelemre méltó volt, s ez a szent szellem által vált nyilvánvalóvá számára. A csecsemő nem volt más, mint a leendő Messiás vagy Krisztus. Nagy örömmel vette karjába Simeon a csöppséget és a szent szellem által ezeket mondotta: „Mostan, Felséges Uram, elbocsáthatod hát szolgádat békében a te kijelentésed szerint, mivel szemeim látták megmentésed eszközét, melyet készítettél minden ember szeme láttára, hogy lehulljon a hályog a nemzetek szeméről, és dicsőséget hozzon népednek, Izraelnek.” – Luk 2:29-32, UV.
Simeont e királyság láttán, amiben része lehetett, békés nyugalom érzése töltötte el, mivel most már biztosan tudta, hogy Isten csodálatos módon gondoskodott a megmentés eszközéről. Saját szemével látta a gyermeket, és saját kezeivel érezte a kisdedet. Simeon prófétai szavai, hogy világosság támad a sötétségben lévő nemzetek számára, melyek nem ismerik Istent és bűnben élnek, összhangban vannak a Héber Iratokkal. Példaképpen olvassuk el, mit ír az Ésaiás 42:6 a Messiásról, Isten „szolgájá”-ról: „Én magam, Jehova hívtalak el igazságosságban, és nem engedem el kezedet, hogy oltalmazzalak, mivel megtettelek a népnek szövetségéül és a nemzeteknek világosságául.” — UV.
Később Simeon megáldotta Józsefet és Máriát, nyilvánvalóan Isten áldását kérve számukra, hogy a gyermek iránti felelősség érzése betöltse szívüket. Aztán elsősorban Máriához intézve szavait így folytatta: „Nézd! Ez sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, melynek ellene mondanak (igen, egy hosszú kard járja át a te lelkedet is), de így van rendjén, hogy a szívek indítékai ne maradjanak rejtve.” (Luk 2:34, 35, UV) Valóban, a Messiás megjelenése az ő népére merőben különböző módon hatott.
Amint a korábbiakban a jövendölés kiemelte, sokan, akik nem gyakorolnak bűnbánatot és megmaradnak a hitetlenségben, elbuknak rajta. Ésaiás próféta jegyezte fel a következő szavakat: „ . . . a botlás köve lesz, szikla, melyen elbukik Izrael mindkét háza, csapda és kelepce Jeruzsálem lakóinak. Közülük sokan megbotlanak és elesnek, összezúzzák magukat, kelepcébe kerülnek és fogságba esnek.” (És 8:14, 15, UV) A hitetlenek számára Jézus a megvetés „jele” vagy tárgya volt, többen ócsárolták és gyalázták. Mások azonban, mivel hittek benne, ,feltámadtak’ a bűn okozta halál állapotából, hogy örvendhessenek az isteni elismerés igazságos állapotának.
Abból, ahogy a Messiást fogadták az emberek, jól látható volt, mi van a szívükben. Amint Simeon mondta: „ . . . így van rendjén, hogy a szívek indítékai ne maradjanak rejtve.” — Luk 2:35, UV.
Az a tény, hogy Jézust a többség elvetette, különösen lesújtó hatással volt Máriára. Simeon erre felhívta figyelmét, mikor azt mondta: „Hosszú kard járja át a te lelkedet is.” (Luk 2:35, UV) Milyen fájdalmas lehetett Mária számára látni, amint Jézust fára szegezik, akárcsak a legelvetemültebb gonosztevőt. Az sem fájhatott volna jobban, ha karddal ütik át.
Valóban nagy kiváltság volt Simeon számára, hogy láthatta a kisded Jézust és sugalmazás által közölhette azt a jövendölést, mely különösen Máriát erősíthette, akinek végig kellett néznie elsőszülött fiának megaláztatását.
A mi számunkra, napjainkban, hiterősítő lehet az, ahogy Isten megjutalmazta Simeont. Élete során, senki nem lehet tanúja mindazon csodálatos reménységek beteljesedésének, melyeket Jehova csalhatatlanul megígért. Mégis biztosnak kell lennünk abban, hogy a Legfelségesebb nem felejti el hűséges szolgáinak erőfeszítéseit. Áldásaiból és útmutatásából minden egyes lojális szolgájának juttat annyit élete során, hogy az biztos kilátást nyújtson a halálból való feltámadásra és az örök életre.
A változhatatlan Isten gondoskodik hűséges szolgáiról ma is, mint tette Simeon esetében. Ezért a Biblia a következőket tanácsolja: „Minden gondotokat őrá vessétek, mert ő gondoskodik rólatok.” (1Pét 5:7, UV) Mint az idős Simeon, mi is előre örülhetünk hitünk gazdag jutalmának. Milyen nagyszerű bátorítás ez mindnyájunk számára, hogy állandóan a mi Istenünk által adott reménységgel összhangban éljünk és próbára téve magunkat, „igaz és istenfélő” emberekké váljunk, mint Simeon volt.