A vallás jövője múltjának tükrében

23. rész: 1945-től kezdődően — A számadás ideje közel van

„Az emberi boldogság megteremtésének első feltétele a vallás megszüntetése” (Marx Károly, XIX. századi német szociológus és közgazdász).

ANNAK ellenére, hogy Marx Károlynak számos rabbinikus zsidó őse volt családja mindkét ágán, őt protestánsként merítették alá 6 éves korában. Azonban már nagyon fiatalon kiábrándult a vallásból és a politikából. Nézete szerint ahhoz, hogy az emberiség valamikor is elérhesse a boldogságot, mindkettőt mélyrehatóan meg kellene változtatni.

Ezzel a Biblia is egyetért. Jóllehet a Marx által javasolt mélyreható változtatások nem hoztak valódi javulást, ellenben azokat, amelyeket a Biblia a mi nemzedékünk idejére előre bejelentett, tartós siker fogja koronázni. Ehhez semmi kétség nem fér.

A hamis vallás vérbűne, különösen 1914 óta, a tetőpontjára hágott. Azóta a hamis vallást gyötri az egyre növekvő közöny és a tömegek támogatásának a megszűnése is. (Lásd ennek a sorozatnak a két előző cikkét!) A hamis vallással éles ellentétben az igaz vallás évről évre jelentősebb mértékben virul.

Mi jöhet azonban még ezután? Soha nem volt még annyira időszerű a kérdés: Mi lesz a vallás jövője múltjának tükrében?

Mit mond a Biblia?

Időszámításunk első századának eseményei rávilágítanak erre. A hamis vallás elfogadása miatt Izrael nemzete Isten előre bejelentett ítéletének végrehajtásával nézett szembe. Azonban gondoskodás történt arról is, hogy azok, akik az igaz vallást gyakorolják, megmenekülhessenek a zsidó rendszerre jövő pusztulás elől. Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Amikor pedig látjátok Jeruzsálemet táborozó seregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközeledett annak pusztulása. Akkor, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, akik pedig annak közepette, menjenek ki abból” (Lukács 21:20, 21).

A római seregek i. sz. 66-ban vették körül Jeruzsálemet. Úgy tűnt, a városra eljött a végzete. A seregek azonban váratlanul visszavonultak, lehetőséget adva a keresztények számára, hogy biztonságos helyre meneküljenek. A hitehagyott Izrael azt gondolta, elkerülte a büntetést. Azonban az csupán négy évet váratott magára, mert a rómaiak visszatértek, még egyszer megostromolták a várost és végül bevették azt. Akik a városban voltak, szörnyűséges módon vesztették életüket. Masada, az utolsó zsidó erődítmény is három évvel később elesett. Az igaz vallás azonban, amelyet a hűséges keresztények gyakoroltak, túlélte ezt.

Napjainkban, a mi nemzedékünk idejében a hamis vallás egész világbirodalma katasztrófával néz szembe. „A táborozó seregek” újból egy isteni ítélet végrehajtására készülnek. Az első századi római seregekhez hasonlóan, amelyek a Pax Romana (római béke) fenntartására voltak rendelve, napjaink táborozó seregei szintén békefenntartó eszközök. A bibliai prófécia jelzi, hogy az ENSZ-tagállamok militarizált haderői szolgálnak eszközül Jehova kezében arra, hogy leszámoljanak a modernkori Jeruzsálemmel, a kereszténységgel, valamint a Nagy-Babilon többi részével (Jelenések 17:7, 16).

Mikor fog ez bekövetkezni? Az 1Thessalonika 5:3. verse felel a kérdésre: „Amikor azt mondják: ’Béke és biztonság!’, akkor jön rájuk hirtelen a pusztulás, mint a szorongató fájdalom a várandós asszonyra, és semmiképpen meg nem menekülnek.”

„A békejárvány”

George Schultz, az USA volt külügyminisztere 1988-ban azt mondta, hogy „végre mindenütt kitör a béke”. Egy külpolitikai szakértő „békejárvány”-ról beszélt. A tekintélyes német Die Zeit hetilap feltette a kérdést: „Lehetséges, hogy az oly sok katasztrófát megélt századunk utolsó évtizedében bekövetkezik, hogy véget vetnek a pusztításnak, és a békés építés korszaka veszi kezdetét?” És a Time folyóirat azt mondta: „Béke fenyeget Irán és Irak között, Kambodzsában, Afganisztánban, Dél-Afrikában, sőt Közép-Amerikában is.”

Az 1989-es év is bővelkedett béketárgyalásokban. Februárban a német Süddeutsche Zeitung a következőket írta vezércikkében: „Körülbelül 1985 óta egy olyan időszakban élünk, amelyben a szuperhatalmak nemcsak épp behúzzák karmaikat . . . Ma már alig van olyan hely a földön, ahol a két szuperhatalom ne egyezett volna meg . . . Mindenesetre soha ezelőtt még nem volt ennyi kedvező előjel, soha nem tett még mindkét oldal ennyi komoly és számos lépést egyszerre a jó irányba vezető úton.”

Hat évvel ezelőtt a dolgok még nem látszottak olyan nagyszerűnek, mint az utóbbi időkben. Roy Larson újságíró megjegyezte, hogy „1983 folyamán a vallási vezetők világszerte azt kiáltozták, hogy ’béke, béke’, azonban nem volt béke.” Az azóta bekövetkezett meglepő világesemények az 1Thessalonika 5:3. versének a beteljesedésére utalnak? Ezt nem jelenthetjük ki. Azt azonban igen, hogy ma, 1989 decemberében a „béke és biztonság” megvalósulása közelebb van, mint azelőtt.

Vallási vezetők erőteljesen tevékenykednek — Minek az érdekében?

Amint Larson rámutat, a vallási vezetők nem voltak passzívak a béke megvalósítására irányuló törekvésekben. Az 1983-as év kiértékelését folytatva, említést tesz II. János Pál Közép-Amerikába és a Karib-tengeri szigetekre tett „békezarándoklatá”-ról. Szintén abban az évben az Egyesült Államok Katolikus Püspökeinek Nemzeti Tanácsa elfogadott egy pásztori levelet „A béke kihívása” címmel. Nem sokkal azután száz ország több mint 300 egyházának a képviselője gyűlt össze az Egyházak Világtanácsának hatodik közgyűlésére, és jóváhagyásra került egy hasonló határozat. Számos protestáns evangélizátor is részt vett abban, amit Larson „a békére irányuló világméretű koncentrálás” címmel illetett.

Az Egyházak Világtanácsa megalakulásakor, 1948-ban és az 1966-os konferenciáján határozottan elítélte a modern tömegpusztító fegyverek használatát. Ennek megfelelően a lelkészek és teológusok tucatjai fogtak fegyvert a békéért, mint például Helmut Gollwitzer német protestáns teológus. Egy svájci protestáns hetilap 1989 elején a következő dicsérő szavakat írta róla 80. születésnapja alkalmából: „Politikával foglalkozó teológus, aki minden időben küzd a békéért”; aki „tanítása eszközeivel és politikai elkötelezettségével erőteljes hatást gyakorolt számos teológusra, és az egyházon belüli békemozgalmakra egyaránt.”

Ezért nem meglepő, hogy a Nagy-Babilon tevékenyen támogatta az 1986-os nemzetközi békeévet, melyet az Egyesült Nemzetek Szervezete hirdetett meg, amely alapító okirata szerint „a világbéke és a nemzetközi biztonság fenntartására” hivatott. Abban az évben a katolikus pápa, a Canterbury-i anglikán érsek és 700 más vallási vezető, köztük névleges keresztények, buddhisták, hinduk, muszlimok, afrikai animisták, amerikai (indián) természeti vallásokhoz tartozók, zsidók, szikhek, zoroaszter-hívők, sintoisták és jainisták gyűltek össze a Róma közelében fekvő Assisiben, hogy imádkozzanak a békéért.

Az ausztráliai Sydneyben a Sunday Telegraph azt írta 1989 januárjában, hogy „buddhista, keresztény, hindu, zsidó, muszlim, szikh, unitárius, bahai, konfuciánus, jain, sinto, tao, radzsa jóga és zoroaszter” vallásokhoz tartozók gyűltek össze Melbourne-ben a Vallás és Béke Világkonferenciája ötödik találkozójára. Jelentőségteljes az a tény, hogy „a mintegy 85 országból származó több mint 600 küldött . . . elismerte, hogy a vallási ellentétek okozta feszültséget hosszú időn át a háború legfőbb indítóokaként használták ki”.

A vallások részvétele a különféle béketörekvésekben megerősíti azt, amit Dag Hammarskjöld egykori ENSZ-főtitkár mondott: „A szervezet [ENSZ] és az egyházak ugyanazon az oldalon állnak. Hitvallásra és imádati formára való tekintet nélkül, az összes jóakaratú ember törekvéseivel összhangban részt vesznek a béke megvalósításában a földön.”

Mindezek ellenére Nagy-Babilon tiltakozó felvonulásai, nyilvános tüntetései és a politikai ügyekbe történő vallásos beavatkozásának körmönfont módszerei a vesztéhez vezetnek.a A vallás már idáig is jelentős feszültségeket okozott, amint Albert Nolan dél-afrikai dominikánus szerzetes nemrég elismerte, mondván: „A béke megvalósításának Isten akarata szerinti egyetlen hatékony módja a küzdelemben való részvétel . . . Ha a fegyverzetcsökkentés terén eredményt akarunk elérni, alighanem elkerülhetetlen a konfliktus a kormányzattal.”

Kiáltozzon csak Nagy-Babilon továbbra is a békéért. Osztogassa csak a pápa továbbra is hagyományos Urbi et orbi áldását (a városra [Róma] és a világra) karácsonykor és húsvétkor. Feltételezze csak továbbra is — miként azt a múlt májusban tette —, hogy a politikai feszültségek jelenlegi enyhülése Isten felelete a „keresztény” imákra. Békeszónoklatai s az, hogy Isten áldását — jogtalanul — rajta nyugvónak állítja, nem menti fel Nagy-Babilont véres múltja alól. Múltja megbélyegzi őt, és a legnagyobb akadályt jelenti számára, hogy békét teremtsen az emberek között, és hogy helyreállítsa az emberek és az Isten között egykor meglévő békét. Közvetlenül vagy közvetve az emberiség összes baja az ő számlájára írható!

Milyen ironikus, hogy a hamis vallás az ENSZ-szel egyetértésben továbbra is azért küzd, hogy megvalósítsa a „békét és biztonságot”, pontosan azt, ami valójában a pusztulását fogja kiváltani! A hamis vallás vége igazolni fogja az igaz vallás Istenét, aki kijelenti: „Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Isten nem hagyja magát kicsúfolni. Mert amit az ember elvet, azt fogja learatni is” (Galata 6:7).

Ne vesztegesd az időt — Menekülj az életed érdekében!

A hamis vallás számadásának ideje közel! Az egyetlen módja, hogy valaki elkerülje életének elvesztését: a hamis vallás késedelem néküli elhagyása (Jelenések 18:4). A pusztulás előtti végső visszaszámlálás már elkezdődött.

Miután Isten gyönyörű földje megtisztul a hamis vallásoktól és az álvallásos nacionalizmustól, egyedül az igaz vallás marad meg az isteni kormányzat alatt. Milyen lelkesítő kilátás ez azok számára, kik túlélik ezeket a mélyreható változásokat! Te is közöttük leszel? Szeretnél örökre örvendezni „az igaz vallás maradandó szépségeinek?” Ha igen, a sorozatunk befejező cikkének elolvasásával megtudhatod, hogyan lehetséges ez.

[Lábjegyzet]

[Kép a 102. oldalon]

Az ENSZ New York-i központja és a világbéke szobor — egy férfi ekevassá kovácsolja a kardot

[Kiemelt rész a 103. oldalon]

Béketörekvések és a biztonság keresése

A legtöbb embernek természetes vágya a béke és a nyugalom, ám ez a vágy az emberi történelem folyamán többnyire meghiúsult. A legutóbbi években azonban néhány figyelemre méltó eredményt lehetett észrevenni a békére irányuló emberi törekvésekben, amint a következő felsorolás mutatja.

1985: (október) Az Egyesült Nemzetek Szervezete a 40. születésnapját ünnepli, és 1986-ot nemzetközi békeévvé nyilvánítja.

(november) Hat év után az első csúcstalálkozó a szuperhatalmak között Gorbacsov és Reagan részvételével, amelyet Reagan „új kezdetnek” nevez.

1986: (január) Gorbacsov felhívása az összes nukleáris fegyver betiltására a 2000. évre.

(szeptember) Az európai bizalom- és biztonságerősítő, fegyverzetkorlátozási és leszerelési konferencián (35 nemzet részvételével, közöttük az Egyesült Államok, Kanada, a Szovjetunió, valamint Albánia kivételével az összes európai ország) szerződést írnak alá, hogy csökkentsék a háború véletlen kitörésének kockázatát.

(október) Eredménytelen a Reagan és Gorbacsov közötti csúcstalálkozó Izlandon, noha Gorbacsov azt állítja, hogy már a „jelentős, történelmi döntésnek meghozatala” határán állottak.

1987: (január) A glasznoszty (nyíltság) politikája új korszakra utal a Szovjetunióban.

(március) 12 év óta először látogat brit miniszterelnök Moszkvába.

(december) Gorbacsov és Reagan aláírják az INF-szerződést, a közép-hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről.

1988: (március) Nicaragua és a kommunistaellenes kontrák tűzszüneti megállapodást írnak alá, tárgyalások kezdődnek a tartós rendezésről.

(április) A Szovjetunió bejelenti, hogy 1989 februárjáig kivonja csapatait Afganisztánból; Etiópia és Szomália megegyeznek, hogy véget vetnek a közöttük fennálló konfliktusnak.

(május) Vietnam bejelenti, hogy még az év vége előtt 50 000 főt kivon Kambodzsából, a többit 1990-ig.

(június) Bob Hawke ausztrál miniszterelnök így nyilatkozik a Gorbacsov—Reagan moszkvai csúcstalálkozóról: „Ez az első eset a háború utáni időszak alatt, amikor valódi jelek mutatkoznak arra, hogy létrejön egy olyan világ, ahol az emberek alkotó módon, békében élhetnek egymással.”

(július) Irán bejelenti, hogy elfogadja azt az ENSZ határozatot, amely az Irán és Irak között nyolc éve tartó háborúban tűzszünetre szólítja fel a feleket.

(augusztus) Az Egyesült Államok kész kifizetni visszatartott tagdíjhátralékát az ENSZ-nek, ezt időközben már a szovjetek is megtették, így az ENSZ segítséget kapott pénzügyi gondjainak megoldásához és mindez új erőt adott neki.

(szeptember) Marokkó és a Polisario gerillái elfogadják az ENSZ azon tervezetét, hogy szüntessék be a 13 éve tartó háborújukat Nyugat-Szaharában.

(október) Az ENSZ békefenntartó erőinek ítélik oda a béke Nobel-díjat; Líbia és Csád hivatalosan véget vet a közöttük hosszú ideje fennálló háborús állapotnak.

(december) Gorbacsov bejelenti az ENSZ-ben, hogy a Szovjetunió két éven belül egyoldalúan csökkenti fegyveres erőit, és visszavonul csapataival és harckocsijaival Csehszlovákiából, Magyarországról és a Német Demokratikus Köztársaságból; Dél-Afrika, Namíbia és Kuba elfogadják, hogy foganatosítják az 1989. április 1-jei ENSZ-határozatot, amely biztosítja Namíbia függetlenségét, és befejezik a 22 éve tartó háborút; az 50 000 főt kitevő kubai csapatok felét kivonják Angolából november 1-jéig, a többit 1991. július 1-jéig; az Egyesült Államok kész tárgyalást kezdeni a Palesztin Felszabadítási Szervezettel, miután Jasszer Arafat elismeri Izrael azon jogát, hogy „békében és biztonságban létezzen”.

1989: (január) 149 nemzet részvételével konferenciát rendeznek Párizsban a vegyi fegyverekről. Késedelem nélküli lépéseket követelnek annak érdekében, hogy tiltsák be a vegyi fegyverek fejlesztését, előállítását, tárolását és telepítését.

(február) Costa Rica, Honduras, El Salvador, Nicaragua és Guatemala szerződést ír alá, a béke biztosítására Közép-Amerikában; Kolumbia legnagyobb felkelő csoportosulása, a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők), bejelenti a fegyverszünetet felcsillantva annak reményét, hogy befejeződhet a 35 éve tartó gerillaháború.

(március) 35 nemzet külügyminiszterei megbeszéléseket kezdenek Bécsben az európai hagyományos fegyveres erőkről azzal a szándékkal, hogy csökkentik az Európában tartózkodó katonai erőket.

(április) Vietnam bejelenti, hogy szeptember 30-ig az összes csapatait kivonja Kambodzsából.

(május) Magyarország elkezdi a 40 éve meglevő szögesdrót kerítés lebontását az osztrák határon; 30 év óta az első találkozó szovjet és kínai vezetők között, a Szovjetunió bejelenti, hogy csökkenti hadseregét Ázsiában; a Szovjetunió elkezdi egyoldalúan kivonni csapatait és páncélosait Kelet-Európából.

(június) Bush azon felhívása, hogy 1992-ig jelentős mértékben csökkentsék a csapatokat, a harckocsikat, a tüzérséget és a repülőgépeket Európában, egy hírmagazint a következő kijelentésre késztette: „Ez valóban ajtót nyithat a II. világháború befejezése utáni legjelentősebb mértékű fegyverzetcsökkentéshez.”

(augusztus) Az öt közép-amerikai ország egyetért azzal a tervezettel, amely az ellenségeskedés megszüntetését helyezi kilátásba Nicaraguában.

Ezeknek a jelentős eredményeknek ellenére számos ország még messze van attól, hogy békének örvendjen. Emberek halnak meg még most is Észak-Írországban, Libanonban, Szudánban, Srí Lankán, Afganisztánban és a Fülöp-szigeteken — hogy csak néhányat említsünk — katonai tevékenységek következtében. Ennélfogva bár sokan derűlátóbban éreznek ma, mint azelőtt a békekilátásokat illetően, ne feledjük el, hogy az Apokalipszis második lovasa a háború „tűzszínű lován” még mindig vágtázik a földön (Jelenések 6:3, 4).