Valóság-e számodra a Királyság?
„Az én királyságom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna a királyságom, szolgáim küzdenének, hogy ne adassam ki a zsidóknak. Így hát királyságom nem innen való” (Jón 18:36, Csia ford.).
1. a) Hogyan kapcsolódik egymással a királyság és a kormányzat az Ésaiás 9:6, 7 versében? b) Korábban hol történik utalás jelképesen a királyságra és a kormányzatra?
TÖBB mint 2600 évvel ezelőtt Ésaiás próféta ezt mondta erről a kormányzatról és királyságról:
„Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos tanácsadó, Erős Isten, örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a seregek Urának [UV: „seregek Jehovájának”] féltő szeretete” (És 9:6, 7, 1979 Katolikus Fordítás; lásd még ökumenikus Fordítást!).
Mennyei Atyánk ugyanerről a királyságról és kormányzatról már évszázadokkal korábban is szólt képletesen és úgy mutatta be ezt a királyságot, amint ’Isten asszonya magva’ képviseletében éppen lesújtani készül a királyság-kormányzat ellenségeire (1Móz 3:15).
2. Hogyan bizonyította Ábrahám, hogy hitt a királyság-kormányzatra vonatkozó ígéretben?
2 A menny és a föld Teremtője ezt az eredeti ígéretet nem engedte feledésbe merülni. Évekkel később barátjának, Ábrahámnak ezt mondta:
„Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki rosszat kíván neked, és általad bizony áldásban részesülnek a föld összes családjai” (1Móz 12:3).
„A föld összes családjai” ennek az első ígéretnek a teljesülése révén részesülnek áldásban és ezt Ábrahám elismerte. A keresztény Pál apostol ezt írja: „Hittel telepedett le [Ábrahám] jövevényként az ígéret földjén, idegen földön, sátorban lakozva Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanannak az ígéretnek voltak az örökösei. Mert várt a szilárdan megalapozott városra [királyságra], amelynek tervezője és építője az Isten” (Zsid 11:9, 10). Ábrahámban annyira világosan élt az ebbe a királyságba vetett reménység, hogy még az Ígéret Földjén is — noha ott lakott — idegennek, idegen állampolgárságú lakosnak érezte magát.
3. Milyen kérdéseket tehetünk fel magunknak a királyság-kormányzatba vetett hitünkkel kapcsolatban?
3 És mi hogyan tekintünk e világra? Vajon mi is idegeneknek és idegen állampolgárságú lakosoknak érezzük magunkat, még ha születés szerint saját honfitársainkkal lakunk is egy országban? Mások vajon hogyan tekintenek ránk? Olyanoknak látnak minket, mint akik nem tartozunk közéjük? Vagy mint akik elkülönültünk tőlük? Ha nem így néznek ránk, mennyire szilárd a királyság-kormányzatba vetett hitünk? Vajon simán beleolvadunk közösségükbe? Avagy Ábrahámhoz hasonlóan Isten barátai vagyunk? (Jak 2:23).
4. Kiknek válik javára, ha elismerik a mennyei királyság „magvát” és mit kell tenniük, hogy ilyen áldásban részesüljenek?
4 Jehova nem hagyta Ábrahámban kihamvadni ezt a reményt, hiszen később erre emlékeztette:
„Bizony megáldalak és bizony megsokasítom a te magodat az egek csillagaihoz és a tenger homokszemeihez hasonlóan; és a te magod birtokba veszi ellenségeinek kapuját. És a te magod által bizony áldásban részesülnek majd a föld összes nemzetei, mert hallgattál a szavamra” (1Móz 22:17, 18).
Tehát az 1Mózes 3:15-ben említett ugyanezen „mag” révén részesülnek áldásban a föld összes nemzetei, vagyis nemcsak bizonyos nemzetek. Ebből logikusan következik, hogy minden nemzetbeli ember, fajra való tekintet nélkül — legyen akár szegény vagy gazdag — áldásban részesül, feltéve, ha elismeri a „mag” fontosságát. Igen, ahogy a tények mutatják is, ’aki hitet gyakorol benne, nem pusztul el, hanem örök élete lesz’. Adva van a lehetőség sokak számára, hogy a kormányzat alattvalói legyenek (Ján 3:16; Csel 10:34, 35).
5. Mit valósít meg Krisztus mint megígért Király?
5 Honnan tudjuk, hogy Jézus Krisztus ez az igazi ábrahámi „mag”? Pál meglepő nyíltsággal ezt mondja: „Márpedig az ígéreteket Isten Ábrahámnak és az ő magvának adta. Nem azt mondta: ’És a magvaknak’, mintha sokról lenne szó, hanem mint amikor egyről van szó: ’És a te magodnak’, aki a Krisztus” (Gal 3:16). Majd az efézusi keresztényeknek írt levelében Pál kimutatja, hogyan kívánja Jehova Jézus tanítványait Krisztus, a megígért „Mag” és király alatt egyesíteni, és hogyan akarja az emberiség többi részét is Fián keresztül magával összhangba hozni. Így szól fejtegetése:
„Megismertette velünk akaratának szent titkát. Ez az ő tetszésének megfelelően történt, amit ő magában elhatározott a kijelölt idők teljességének határán egy közigazgatás céljára, mégpedig, hogy Krisztusban egyesít minden dolgot, a mennyei dolgokat és a földi dolgokat” (Ef 1:8–10).
A KIRÁLYSÁG-KORMÁNYZAT MINT FŐ VITAKÉRDÉS
6. Miért tudott Jézus a királyság-kormányzatban betöltött szerepéről?
6 Földre jövetele előtt „Krisztus” mint Szó (vagy Ige, Logosz) mennyei Atyánk szócsöveként szerepelt (Ján 1:1). Jézus tudott a Genezis 3:15-ben és az Ésaiás 9:6, 7 versében megörökített jövendölésekről. Tudott az Ábrahámhoz intézett szavakról is (1Móz 12:3; 22:17, 18). Sőt arról is tudott, hogy pontosan neki kell majd mindezeket a megígért magra és a királyság-kormányzatra vonatkozó nagyszerű ígéreteket beteljesítenie.
7. Hogyan hívta fel Jézus a figyelmet királyi szerepére?
7 Földi tartózkodása, de különösen három és fél éves prédikáló szolgálata során a figyelmet erre a királyi szerepre irányította. Ilyen kifejezések hagyták el ajkát: „Isten királysága köztetek van”; vagy „Isten királysága elérkezett”. Sőt példázataival és szemléltetéseivel is erre a királyságra hívta fel a figyelhet (Máté 13:1–52; Márk 1:14, 15; Luk 17:21).
8. Milyen csodákat tett Jézus?
8 Mint király-jelölt, Jézus sok csodálatos dolgot tett. Például a szent szellem erejével vízen járt. Meggyógyította a vakokat és a süketeket, a betegeket és a bénákat. Sőt még halottakat is visszahozott az életbe. Ha ilyen embert ma a televízió kamerája és mikrofonja előtt megszólaltatnának, el lehet képzelni, mi mindent kérdeznének tőle! „ön valóban járt a vízen? Hogyan tudta visszaadni a vaknak a látását és a süketnek a hallását?” De mit tett Krisztus Jézus, amikor az őt „meginterjúvoló” Pilátus előtt állt?
9. Amikor Jézus Pilátus előtt állt, mi került ismét előtérbe?
9 Jézus azonnal a királyság kérdését helyezte előtérbe. Pilátus a királyság-kormányzat témájának követésekor és hangsúlyozásakor teljesen elfogadta Jézus válaszát. Természetesen nem is tehetett mást, hiszen Jézus roppant ügyesen tárta fel ezt a kérdést földi életének utolsó óráiban. Vegyük elő Bibliánkat és lapozzuk fel a János evangélium 18. fejezet 33. versét:
10. Mi volt Pilátus első kérdése és ez miért volt találó?
10 Pilátus legelőször is ezt kérdezte Jézustól: „Te vagy a zsidók királya?” A római helytartó elméjében a téma már megragadt. És ettől a témától egész nap nem tudott megszabadulni, mert amikor azt kérdezte a zsidóktól, mivel vádolják Jézust, ők azt felelték: „Úgy találtuk, hogy ez az ember fellázítja nemzetünket és megtiltja az adófizetést a császárnak és azt mondja, hogy ő a király, a Krisztus.” Pilátus erre megkérdezte Jézustól: „Te vagy-e a zsidók királya?” (Luk 23:1–3).
11. a) Pilátus további kérdéseire mit tehetett volna Jézus? b) Mi volt mindig a fő vitakérdés Isten népénél is?
11 Ha te lettél volna Jézus helyében és hozzád intézték volna ugyanezt a kérdést, mit válaszoltál volna? Valószínű elmondtad volna mindazt, amit tettél vagy nem tettél, csakhogy enyhítsd az ítéletet és elkerüld a halálos ítéletet. Bizonyára ezt tenné a legtöbb ember. De Jézus nem ezt tette. Könnyen el is terelhette volna Pilátus figyelmét a királyság témáról. De itt a királyság-kormányzat volt a vitakérdés. Mint ahogy már több évtizede, a királyság volt Isten mai népe között is a fő téma, és ma is ez a vitakérdés. A náci Németországban, a fasiszta Olaszországban, Amerikában, Ausztráliában, Kanadában és a föld más részein a második világháború alatt ez a kérdés került előtérbe. A kérdés így vetődött fel: Melyik kormányzat? Sőt még napjainkban is, pl. Malawiban, Kínában, a Szovjetunióban és egyéb országokban is ez a vitakérdés. A legfőbb vitakérdés tehát nem a vérátömlesztés vagy egyéb tilalom-félék körül forog, hanem akörül, hogy melyik kormányzat áll életünkben a legfőbb helyen.
12. Hogyan irányította a továbbiakban Jézus a figyelmet a királyságra, és milyen kérdésre késztette ez Pilátust?
12 Jézus nem adott közvetlen választ Pilátus kérdésére, csupán ennyit mondott:
„Az én királyságom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna a királyságom, szolgáim küzdenének, hogy ne adassam ki a zsidóknak. Így hát királyságom nem innen való” (Csia fordítás).
Figyeljük meg, hogy Jézus e rövid válaszában háromszor említette a királyságot. Pilátusnak és minden jelenlevőnek a gondolatában élénken élt a királyság-kormányzat. témája. Ezt tükrözi Pilátus kérdése: „Király vagy tehát?” (Ján 18:36, 37). A jelenet itt drámai ponthoz érkezett. Ne felejtsük el, miért idézték Jézust a törvény elé. Figyeljük meg a soron következő eseményeket! Jézus válaszolt és ezt mondta:
„Te magad mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett. Mindaz, aki az igazság oldalán van, hallgat a szavamra” (Ján 18:37).
13. Hogyan lett kihangsúlyozva a királyság-kérdés Heródes és Jézus találkozása során?
13 Ennél a pontnál Pilátus odafordult a vallási vezetőkhöz és a zsidó tömeghez és ezt mondta: „Én semmi vétket nem találok ebben az emberben.” A tömeg azonban nem tágított, és elmondták Pilátusnak, miként prédikált Jézus a királyságról Galileától kezdve egész Júdeában. Az időben Heródes Antipás volt Galilea negyedes fejedelme és igen szeretett volna a zsidók királya lenni. Pilátus gondolt egyet, milyen jó volna, ha szembeállítaná a Jeruzsálemben tartózkodó Heródest Jézussal! Elküldte hát Jézust Heródeshez, aki hosszan faggatni kezdte őt abban a reményben, hogy valami jelt lát majd tőle. De Jézus, Jehova felkent királya nem akarta királyi mivoltát lealacsonyítani annyira, hogy engedjen Heródes kíváncsiságának. Ezért némán hallgatott. Heródes, a leendő király, csalódottságában ezért csúfot űzetett Jézus királyi mivoltából. Katonáival királyi köntöst adatott Jézusra és visszaküldte Pilátushoz (Luk 23:4–11).
14. Királyi mivoltukkal kapcsolatban hogyan alakult végül is Heródes és Jézus sorsa?
14 Bár Pilátus ettől a naptól kezdve barátja lett Heródesnek, ez nem vált Heródes javára. Mellékesen érdemes megfigyelni, milyen ellentétesen alakult végül is Jézus és Heródes sorsa! A történelemből tudjuk, hogy néhány évvel később a becsvágyó Heródes a házasságtörő felesége, Heródiás unszolására Rómába ment és Caligula császártól királyi címet kért. A császárt ez annyira felbőszítette, hogy Galliába száműzte Heródest. Így mind az állását, mind a vagyonát elveszítette. Ezzel szemben Jézus nem akarta, hogy őt földi királlyá tegyék. Minden földi javáról lemondott (Máté 8:20; Ján 6:15). Megalázta és teljesen alárendelte magát Jehova akaratának. Isten akarata cselekvésében találta örömét és a mennyei királyságot tűzte ki élete céljává. „Az elébe helyezett örömért” minden megaláztatást és kínoztatást elviselt ellenségei részéről, mert tudta, hogy csak mindhalálig tartó feddhetetlenségével válik alkalmassá eljövendő dicsőséges királyi tisztére (Zsid 12:2; Máté 25:31).
15. Hogyan lett kihangsúlyozva a királyi címmel kapcsolatos vitakérdés a Pilátus előtt folyó tárgyalás során?
15 így Jézus ismét ott állt Pilátus előtt. Megint a királyság kérdés került előtérbe, amikor Pilátus megkérdezte a zsidó tömeget: „Kívánjátok hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?” De ezzel még nem ért véget a dolog. A római katonák újra előhozták e vitára okot adó királyi tisztséggel és kormányzattal kapcsolatos témát. Arcul ütötték Jézust és a zsidók királyának nevezték (Ján 18:39—19:3). A Szentírásban nincs utalás arra, hogy Jézus megpróbálta volna levenni fejéről a töviskoronát. Ott maradt a fején, mintegy kiemelve, miért került kínoszlopra. Senkit sem hagyott kétségben e felől. Amikor Pilátus azt javasolta a zsidóknak, hogy vigyék el Jézust és ők feszítsék meg, a zsidók roppant ravaszul, de nem az igazságnak megfelelően azt mondták, hogy ezzel a római kormányzat tekintélyén esne csorba. „Ha szabadon bocsátod ezt az embert, nem vagy a császár barátja! Aki királlyá teszi magát, az mind a császár ellensége!” (Ján 19:12).
16. Hogyan tanúskodtak a Jézus tárgyalásán jelen levő személyek arról, ami miatt Jézusnak meg kellett halnia?
16 Úgy látszik, Pilátus ezen a napon Isten szándékát szolgálta, miként a perzsa Cyrus is annak idején (v.ö. Ésaiás 45:1–7). Később Pilátus a dolgok csúcspontjához közeledett, amikor azt mondta: „Íme, a királyotok!” A zsidók erre követelni kezdték Jézus megfeszítését. Pilátus megkérdezte: „A királyotokat feszítsem meg?” „Nekünk nincs királyunk, csak császárunk” — válaszolták (Ján 19:14, 15). Lényegében véve, maguk az emberek tanúskodtak arról a vitakérdésről, ami miatt Krisztusnak meg kellett halnia. Jézusnak egy szót sem kellett szólnia. Az ügy fontosságát saját szavaikkal emelték ki.
17. Pilátusnak Jézussal kapcsolatos milyen utolsó ténykedése emelte ki a királyság-kormányzat vitás kérdését?
17 A királyság-kormányzattal kapcsolatos vitakérdés fontosságát végül Pilátus azzal emelte ki, hogy Jézus kínoszlopára egy héber, latin és görög nyelvű feliratot tétetett. Aznap mindenki, aki ott volt, olvashatta a feliratot és így percig sem maradt kérdéses, miért történt Jézus fára feszítése. A felirat így szólt: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” Amikor a zsidó főpapok meglátták, haragra gerjedtek és azt mondták Pilátusnak: „Ne azt írd, hogy ’a zsidók királya’, hanem hogy ő mondta: ’a zsidók királya vagyok’.” Pilátus így válaszolt: „Amit megírtam, megírtam!” (Ján 19:19–22).
18. a) Mi álljon életünk középpontjában? b) Milyen kérdéseket helyes feltenni önmagunknak?
18 E megpróbáltatástól terhes nap drámai eseményei minden keresztény előtt nyilvánvalóvá kell hogy tegyék, mi álljon ma életük középpontjában. Jehova minden önátadott szolgájának meg kell vizsgálnia magát, mennyire valóság számára a királyság. Vajon e kormányzat várományos alattvalói között látjuk magunkat? Milyen erőfeszítéseket teszünk mint e királyságuralom támogatói? Mennyire buzgólkodunk e kormányzat mellett? A következő cikkben meglátjuk, milyen nyomós okunk van arra, hogy fokozottan érdeklődjünk a királyságtéma iránt. Azt is megfigyeljük, mennyire szükséges ilyen érdeklődést kifejtenünk. Az úr legyen a szellemünkkel’, amellyel a királyságot támogatjuk! (2Tim 4:22).
[Kép a 22. oldalon]
A királyság valóság volt Jézus számára