Torinói lepel — Vajon tényleg Jézus temetési leple?

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

A torinói (Olaszország) San Giovanni Battista-dómban 1998. április 18. és június 14. között kiállították azt a leplet, melyről azt mondták, hogy a názáreti Jézus testét borította a halála után. A leplet légmentes, golyóálló üvegládában tartották, melyet közömbös gázzal töltöttek meg. Itt a lepel állandó környezeti feltételek között lehetett.

A LÁTOGATÓK három, egymástól kissé eltérő magasságban lévő úton haladtak el a gondosan őrzött lepel előtt. Így mindenki a lehető legjobban láthatta a leplet. A látogatást két percre korlátozták, és kötelező volt előre bejelentkezni. Voltak, akik önkívületbe estek, mások könnyek között elmélkedtek, megint mások egyszerűen csak kíváncsiak voltak. A jelentések szerint a látogatók száma mintegy 2,5 millió volt.

„Mit jelent a lepel neked?” — hangzott el gyakran a kérdés. Azoknak, akik szeretnek a vallásról beszélgetni, ez az alkalom lehetőség volt arra, hogy alaposabban megvizsgálják e témát, s újra elolvassák a Bibliának azokat az oldalait, melyek Jézus temetéséről szólnak. (Lásd a következő oldalon lévő bekeretezett részt.)

A lepel egy 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles gyolcs, melyen egy férfi testének a lenyomata látható, aki — állítólag — erőszakos halált halt. De a kérdés a következő: vajon ezt a torinói leplet használták, hogy betakarják Jézus testét több mint 19 évszázaddal ezelőtt?

Történelmi fejlemények

„Nincs bizonyíték arra, hogy a lepel már a keresztény korszak első századaiban is létezett volna” — mondja a New Catholic Encyclopedia. I. sz. 544-ben egy portré bukkant fel Edesszában (ez a mai Törökországban helyezkedik el), melyet állítólag nem emberi kéz alkotott. Azt mondták, hogy ez a portré Jézus arcát ábrázolta. Állítólag i. sz. 944-ben Konstantinápolyban is felbukkant. A legtöbb történész azonban úgy véli, hogy ez nem ugyanaz, mint amit ma torinói lepelként ismerünk.

Franciaországban a XIV. század elején egy lepel Geoffroi de Charny tulajdona volt. 1453-ban a savoyai herceg, Lajos tulajdonába került, aki átadta a chambéryi (Savoya székhelye) templomnak. Onnan Emmanuel Philibert 1578-ban elvitte Torinóba.

Eltérő vélemények

Anastasio Ballestrero, aki Torinó érseke volt, 1988-ban megengedte, hogy szénizotópos kormeghatározással megvizsgálják a torinói leplet, hogy megállapítsák a korát. A vizsgálatok, melyeket három nagynevű laboratóriumban végeztek el Svájcban, Angliában és az Egyesült Államokban, kimutatták, hogy a lepel a középkorból származik, ezért jóval Krisztus halála utáni. Ballestrero elfogadta ezeket a véleményeket, s ezt jelentette ki egy hivatalos nyilatkozatban: „A tudományra bízva ezeknek az eredményeknek a kiértékelését, az egyház újra kifejezi tiszteletét és hódolatát e tiszteletre méltó Krisztust ábrázoló kép iránt, amely továbbra is az odaadás tárgya marad a hűségeseknek.”

A jelenlegi érsek, Giovanni Saldarini kijelentette: „Nem állíthatjuk azt, hogy ez a kép a keresztről levett Krisztus képe.” De ugyanakkor így nyilatkozott: „Nem kétséges, hogy a hívő ebben a lenyomatban az evangéliumokban megjelenített férfi képét látja.” A lepel kiállításának az idején, 1998. május 24-én II. János Pál pápa „a Megfeszített megkínzott teste lenyomatának” nevezte a képet.

Ahogy kiderült, a bizonyítékok igencsak az ellen szólnak, hogy a torinói lepel Jézus temetési leple. De mi van akkor, ha mégis az? Helyénvaló lenne, hogy valaki, aki engedelmeskedni szeretne a Biblia tanításainak, tisztelje a leplet?

Vedd fontolóra a Tízparancsolat második parancsolatát, mely a Biblia egyik római katolikus fordítása szerint így szól: „Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt” (2Mózes 20:4, 5, Katolikus fordítás). Sőt az igaz keresztények megszívlelik Pál apostol szavait: „hitben járunk, nem látásban” (2Korinthus 5:7; 1János 5:21).

[Kiemelt rész a 24. oldalon]

A lepel és az evangéliumi beszámolók

Az evangéliumírók arról számolnak be, hogy miután Arimathiai József levette Jézus testét az oszlopról, begöngyölte „tiszta gyolcsba” (Máté 27:57–61; Márk 15:42–47; Lukács 23:50–57). János apostol hozzáteszi: „Nikodémus is . . . hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni” (János 19:39–42).

A zsidóknál szokás volt megmosdatni a halottat, majd olajokkal és fűszerekkel dörzsölték be a testet (Máté 26:12; Cselekedetek 9:37). A sabbat utáni reggel a Jézussal barátságban álló asszonyok azt tervezték, hogy befejezik Jézus testének az előkészítését, melyet már a sírboltba helyeztek. Amikor azonban megérkeztek ’keneteikkel, hogy megkenjék őt’, Jézus teste nem volt a sírban! (Márk 16:1–6; Lukács 24:1–3).

Mit talált Péter, mikor nem sokkal később belépett a sírboltba? János, aki szemtanúja volt ennek, így számol be erről: „Látta ott heverni a pólyákat és a kendőt is, mely az ő fején volt, de az nem hevert ott a pólyákkal, hanem külön volt összegöngyölítve egy helyen” (János 20:6, 7, NW). Figyeld meg, hogy nem tesz említést a tiszta gyolcsról — csak a pólyákról és a fejkendőről. Mivel János külön megemlíti a pólyákat és a fejkendőt, nem tűnik-e valószínűnek, hogy megemlítené a tiszta gyolcsot is, vagyis leplet, ha ott lett volna?

Ezenkívül fontold meg a következőt: Ha Jézus halotti leplén ott lett volna a képe, nem ésszerű-e azt feltételezni, hogy mások észreveszik, és beszélnek róla? De az evangéliumokon kívül sehol sem említi meg a Biblia a halotti leplet.

Még a harmadik és negyedik század úgynevezett keresztény írói sem említettek meg semmilyen leplet, melyen Jézus képe lett volna, pedig közülük sokan rengeteg állítólagos csodát jegyeztek fel számos ereklyével kapcsolatban. Ezt nehéz megérteni, mivel a jezsuita tudós, Herbert Thurston szerint a XV. és XVI. századi szemlélődők „úgy beszélnek a leplen lévő lenyomatokról, mint amelyeken annyira élénkek a részletek és a színek, mintha a lenyomatokat teljesen újonnan készítették volna”.

[Kép forrásának jelzése a 23. oldalon]

David Lees/©Corbis