UNOKATESTVÉR

Valaki nagynénjének vagy nagybátyjának a gyermeke. A görög a·ne·pszi·oszʹ (unokatestvér) szó csak a Kolosszé 4:10-ben fordul elő, ahol Pál ’Barnabás unokatestvérének’ nevezi Márkot. A görög kifejezés alapvetően ’első unokatestvért’ jelent, tágabb értelemben azonban bármilyen unokatestvért. Az a·ne·pszi·oszʹ szó a Septuaginta-fordításban a 4Mózes 36:11-ben is megjelenik (t. sz.), de a maszoréta szövegben a héber kifejezést szó szerint adták vissza: ’apjuk fivéreinek a fiai’.

A King James Version Mária unokatestvérének (szün·ge·niszʹ) nevezi Erzsébetet a Lukács 1:36-ban. Ez a görög szó általános vélekedés szerint különleges alakja a szün·ge·nészʹ kifejezésnek, melyet a modern fordítások a ’rokon’ szóval adnak vissza (Lk 2:44; 21:16; Cs 10:24; KNB, ÚRB, ÚV). A szün·ge·nészʹ szó ötször jelenik meg a Septuagintában, ugyancsak az általános ’rokon’ jelentésben, nem a mai, korlátozó ’unokatestvér’ értelemben (3Mó 18:14; 20:20; 25:45; 2Sá 3:39; Ez 22:6; LXX).

Igaz, a Héber Iratokban nincs külön szó az unokatestvérre, ezt a rokoni kapcsolatot jelölik az olyan kifejezések, mint ’Áron nagybátyjának a fiai’ vagy „nagybátyjának a fia” (3Mó 10:4; 25:49). A Biblia a következő személyekről számol be, akik az unokatestvérükkel kötöttek házasságot: Jákob és Ráhel, valamint Celofád lányai (1Mó 28:2; 29:10–12; 4Mó 36:11). A mózesi törvény vérfertőzést tiltó parancsa nem vonatkozott az unokatestvérek közötti házasságra (3Mó 18:8–16). Ma a polgári törvények eltérőek ebben a kérdésben; bizonyos államok és nemzetek engedélyezik az unokatestvérek közötti házasságkötést, míg mások megtiltják.