MUNKA, CSELEKEDET

A munka testi és szellemi erőkifejtést kívánó tevékenység egy cél megvalósítása vagy valaminek az elkészítése érdekében. A Szentírás dicsérőleg szól a munkáról (Pr 5:18). Isten ajándéka, hogy az ember egyen, igyon, és „élvezze a fáradságos munkájából fakadó jót”, és Istennek az az akarata, hogy az ember „örvendezzen a munkáiban” (Pr 3:13, 22). A munka mint olyan nem az ember bűnbeesése után vette kezdetét, mert Jehova a tökéletes, bűntelen férfinak és nőnek adta az első munkamegbízatást, amikor is megparancsolta nekik, hogy hajtsák uralmuk alá a földet (1Mó 1:28). Ám a bűn hiábavaló munkát szült (1Mó 3:19; vö.: Ró 8:20, 21).

A mózesi törvényben voltak arra vonatkozó utasítások, hogy bizonyos időszakok alatt ne dolgozzanak az emberek. Az izraeliták nem végezhettek munkát a hetenkénti sabbatnapon (2Mó 20:8–11). A szent gyűlések idején sem volt szabad „semmilyen fáradságos munkát” végezniük (3Mó 23:6–8, 21, 24, 25, 34–36).

Jehova és a Fia is munkás: Jehova is munkásnak nevezhető a teremtés okán. Keze munkái, vagyis művei közé tartozik az ég, a föld, az állatok és az ember (1Mó 1:1; 2:1–3; Jób 14:15; Zs 8:3–8; 19:1; 104:24; 139:14). Helyénvaló elismerni, mily nagyok Jehova művei, valamint magasztalni őt, és hálát adni neki ezekért (Zs 92:5; 107:15; 145:4–10; 150:2). Isten minden cselekedete hűség, tettei semmihez sem foghatók, minden művét bölcsen hozta létre, és munkái „igazság és ítélet” (Zs 33:4; 86:8; 104:24; 111:7).

Azok a ’hatalmas tettek’ is Jehova munkái közé sorolhatók, melyeket azért vitt véghez, hogy megszabadítsa az izraelitákat az egyiptomi fogságból, és hogy birtokba vehessék Kánaánt (Bí 2:7). Munkája olykor azt is magában foglalja, hogy ítéletet hajt végre (Jr 50:25). Ezért Ézsaiás által meg lett jövendölve: „Mert fölkel Jehova. . ., hogy. . . elvégezze munkáját (szokatlan az ő munkája)” (Ézs 28:21). Ilyen ’szokatlan munka’ volt az is, amikor i. e. 607-ben, majd i. sz. 70-ben Jehova előidézte Jeruzsálem és a temploma pusztulását (Ha 1:5–9; Cs 13:38–41).

A megszemélyesített bölcsességet a Biblia úgy ábrázolja, mint aki a teremtés során ’mestermunkásként’ Jehova mellett volt (Pl 8:12, 22–31; vö.: Jn 1:1–3). Amikor Isten bölcs Fia, Jézus Krisztus emberként a földön volt, megmutatta, hogy ő is munkás, és hogy bár a földdel kapcsolatos anyagi teremtés már befejeződött, Jehova még mindig munkálkodik. Kijelentette: „Az én Atyám mindmostanáig folyton munkálkodik, és én is folyton munkálkodom” (Jn 5:17). Jézus olyan éltetőnek, kielégítőnek és felüdítőnek tartotta azt a munkát, amelyet Jehova rábízott, mint az eledelt (Jn 4:34; 5:36). Krisztus az Atyja nevében végezte a munkáját, vagyis vitte véghez a cselekedeteit, melyek az Atyától származtak, és amelyek rámutattak, hogy ő ’egységben van az Atyával’ (Jn 10:25, 32, 37, 38; 14:10, 11; 15:24; Cs 2:22). Jézusnak sikerült elvégeznie a földön az Isten által rábízott munkát (Jn 17:4).

Szükség van a munkára: Jézus Krisztus azt mondta, hogy „méltó a munkás a bérére”, ezzel jelezve, hogy akik a szellemi tevékenységekben vállalnak részt, azok nem nélkülözik majd az élethez szükséges dolgokat (Lk 10:7). Ám ahogy arra Pál apostol a tesszalonikaiaknak rámutatott, a lusta ember, aki nem hajlandó munkát végezni, nem érdemli meg, hogy mások költségén egyen, hanem jobb volna, ha megtanulna a saját szükségleteiért ’dolgozni a kezével’ (1Te 4:11; 2Te 3:10, 12). Éppen így a tolvaj is jobban tenné, ha ’nem lopna’, hanem inkább ’keményen dolgozna’ (Ef 4:28).

Az Isten szolgái által végzett munka minősége: Jehova szolgái, bármilyen munkát végezzenek is, mindig gondoljanak az Istennel ápolt kapcsolatukra, és tegyenek mindent „egész lélekkel, mint Jehovának, és nem mint embereknek” (Kol 3:23). Ez megköveteli, hogy szorgalmasak (Pl 10:4; 13:4; 18:9), tisztességesek és hűségesek legyenek. Ilyen tulajdonságok kimutatásával dicsőséget hoznak Istenre, ami a keresztény rabszolgáknak adott intelemből is világosan kiderül: „A rabszolgák rendeljék alá magukat mindenben a tulajdonosaiknak, és járjanak nagyon a kedvükben, nem feleselve, nem lopva, hanem teljes mértékig hűségességet mutatva ki, hogy a mi Megmentőnknek, Istennek a tanítását ékesítsék mindenben” (Tit 2:9, 10; Ef 6:5–8; Héb 13:18).

Becsüljük fel jól, mennyit ér az, amit megszereztünk: A keresztényeknek hálásaknak kell lenniük Istennek azért, hogy megáldja a munkájukat, és nem szabad túlságosan aggodalmaskodniuk a fizikai szükségleteik miatt. Jézus azt tanácsolta a követőinek, hogy keressék először a Királyságot (Mt 6:11, 25–33). Erre is ösztönözte őket: „Ne azért az eledelért munkálkodjatok, amely elvész, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre” (Jn 6:27). Ezért Isten szolgái bölcsen másodrangúnak tartják a munkájukkal szerzett pénzt és egyéb anyagi javakat a sokkal fontosabb szellemi kincsekhez képest. Ezenkívül arra használják a munkával szerzett anyagi forrásaikat, hogy előmozdítsák a szellemi érdekeket, és így Istent és Krisztust teszik a ’barátjukká’ (Pr 7:12; Lk 12:15–21; 16:9).

Helyénvaló munkák: Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a munkájában, elengedhetetlen, hogy Jehova Istenre támaszkodjon (Zs 127:1; Pl 16:3). Isten támogatja és erősíti azokat, akik a munkájuk révén az akaratát cselekszik (2Ko 4:7; Fi 4:13). Bár az emberek életében rengeteg munka hiábavaló (Pr 2:10, 11), az igaz imádattal összefüggő munka nem az. A héber keresztényeket a következőkről biztosították: „nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsítottatok azzal, hogy a szenteknek szolgáltatok, és továbbra is szolgáltok” (Héb 6:10). Nyilván az is ilyen munka, amikor valaki anyagilag vagy a kedvességével segít a szükségben levőkön, illetve azokon, akik szenvednek vagy üldözést állnak ki. (Vö.: Ef 4:28; Fi 4:14–19; 1Ti 6:17, 18; Jk 1:27.) Szintén jó munkának számít, ha valaki részt vesz a tanítványképzésben (Mt 28:19, 20; 1Ko 3:9–15), vagy egy férfi esetében az, ha felvigyázóként szolgál a keresztény gyülekezetben, és tanítja a hívőtársait (1Te 5:12, 13; 1Ti 3:1; 5:17).

Cselekedet: Valamely véghezvitt cselekvés; tett. Jézus ezt mondta: „aki hitet gyakorol bennem, az is véghezviszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek; és nagyobbakat tesz majd ezeknél, mert elmegyek az Atyához” (Jn 14:12). Egyértelmű, hogy Krisztus nem úgy értette ezt, hogy a követői nagyobb csodákat hajtanak majd végre, mint ő, hiszen a Bibliában egyetlen beszámoló sem beszél arról, hogy bármelyik követője nagyobb csodát hajtott volna végre annál, mint amikor Jézus feltámasztotta a négy napja halott Lázárt (Jn 11:38–44). Inkább arról volt szó, hogy mivel Jézus elmegy az Atyához, a követői szent szellemet kapnak, hogy tanúi legyenek „mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában, és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig” (Cs 1:8), és így nagyobb területet munkálnak be, illetve hosszabb ideig végzik majd ezt a munkát, mint maga Jézus tette, vagyis ebben az értelemben visznek véghez nagyobb cselekedeteket, mint ő. (Lásd: ERŐ, HATALOM.)

Helytelen cselekedetek, melyek kerülendők: Jehova határozza meg, hogy mely cselekedetek helyénvalóak, és melyek helytelenek. Ő az, aki „minden titkos dologban ítéletre hoz elő mindenfajta tettet, hogy az jó-e vagy rossz” (Pr 12:13, 14). Isten ezenkívül minden egyes emberrel annak cselekedetei szerint fog bánni (Zs 62:12). Ez, és különösképpen a Jehova Isten iránti szeretetünk, alapos indok arra, hogy kerüljük a helytelen cselekedeteket, és hogy olyasmiket tegyünk, amik kedvesek a szemében (1Jn 5:3; Zs 34:14; 97:10; Ám 5:14, 15).

Isten kegyének az elnyeréséhez a keresztényeknek kerülniük kell „a test cselekedetei”-t: ezek közé tartozik a paráznaság, a gátlástalan viselkedés, a bálványimádás, a spiritizmus gyakorlása, a gyűlölködés, a haragkitörés és az italozós tivornyázás. Akik ilyeneket tesznek, azok nem örökölhetik Isten Királyságát, és kétségkívül ezek a tettek is ’a sötétséghez tartozó gyümölcstelen cselekedetek’ közé sorolhatók, amelyeknek semmi hasznuk (Ga 5:19–21; Ef 5:3–14; 1Pt 4:3; vö.: Jn 3:20, 21).

A hit és a cselekedetek: A mózesi törvény szerinti cselekedetektől – melyek közé tartozott például az áldozatok felajánlása, a megtisztulás és a körülmetélkedés – még nem lett valaki igazságos (Ró 3:20; 4:1–10; Ga 3:2). Jakab tanítvány mégis azt mondja – bár nem a mózesi törvény szerinti cselekedeteket taglalja –, hogy „az embert cselekedetek által, és nem csupán hit által fogják igazságossá nyilvánítani” (Jk 2:24), mert konkrét cselekedetekkel kell kimutatnia a hitét, így bizonyítva azt. (Vö.: Mt 7:21–27; Ef 2:8–10; Jk 1:27; 2:14–17; 4:4.) Ábrahám például a cselekedeteivel bizonyította a hitét, egyebek között azzal, hogy kész volt felajánlani Izsákot. Ráháb úgyszintén a cselekedeteivel bizonyította a hitét, amikor elrejtette az izraelita kémeket (Héb 11:17–19; Jk 2:21–25).